7. fejezet 1/2

Sziasztok!! Bocsi hogy mostanában nem voltam itt, és nem hoztam a fejezetet :$ :// De most itt van  :)) Remélem tetszik! KOmikaat! :D

Magyarázatok és döntések

(Lorelai)

- Logan? – Annyira ledöbbentem, hogy a tízezer kérdés közül,. amit addig ötlöttem ki míg leértünk, csak ez az egy jutott eszembe. De aztán jött a következő, aminek legalább ennyire nem volt értelme: - Te mit keresel itt?

- Annyira sajnálom hogy felébresztettük, önöket. – sajnálkozott Logan, de most valahogy nem tudott meghatni.

- Kérdeztem valamit. – fontam össze a karomat. Luk csak állt mögöttem mint a cövek…

- Eljöttem Rory-hoz mert hiányzott borzasztóan, és csak… nem is tudom látni akartam. – magyarázkodott a srác.

- Az éjszaka közepén? – húztam fel a szemöldököm.

Erre nem volt válasza csak lehajtotta a fejét.

- Anya… - szólalt meg most lányom. Mindhárman ránéztünk. – Mindent megmagyarázok, átbeszéljük ezt a dolgot, rendben. Még ma este.

- Igen reméltem. – bólintottam.

- Figyelj Logan, most… most menj haza anyával megbeszéljük ezt és visszahívlak, ígérem. – fordult a fiúhoz. – Szeretlek… - Ahogy ezt a szót kimondta valami fellobbant bennem. Tessék Logan megint idejön és tönkretesz mindent.

- Nem, Rory, együtt kell átbeszélnünk. – szorította meg Logan a lányom kezét.

- Helyes. – Legalább kimondott ma este egy okos mondatot. – Gyertek be!

A két „gyerek” némán követett minket be a házba, azon belül is a konyhába. Leültünk az asztalhoz.

- Szóval? – néztem kettejükre.

- Én igent mondtam Logannek. – mondta Rory.

- Ezt hallottuk. – közöltem vele. – Arra lennék kíváncsi, hogy mi lesz ezek után?

Pár pillanatig csend volt, a konyhában, kínos csend, csak Luke köhintett egyet-kettőt zavartan mellettem.

- Nos? – ösztökéltem folytatásra őket.

- Otthagyom az állásomat. – jelentette ki végül Logan.

- Azt nem, én hagyom ott! – vágta rá erre Rory. Hozzá teszem ez a válasz cseppet sem tetszett. – Ezt az időt még ledolgozom, karácsonyig aztán felmondok.

- Rory, ez volt az álmod, nem teheted! – tiltakozott Logan. Mi csak figyeltük a beszélgetésüket. Kíváncsi voltam mi sül ki ebből.

- Oké akkor az álláés ügyön még dolgoztok. – jegyeztem meg. – Akkor mi lesz az esküvővel? Mit fognak szólni az apádék Logan?

- Nem érdekel mit szólnak hozzá. – rázta a fejét logan. – Az apám már épp eleget tett azért hogy tönkre tegye a kapcsolatunkat… Most nem hagyom!

- Ez mind szép és jó, de akkor nem hívod meg őket az esküvőre? – szólalt meg most először Luke. És jogos volt a kérdés.

- De meghívjuk őket, és talán eljönnek. – vont vállat Logan.

Sóhajtottam, egyet.

- Jó figyeljetek. – kezdtem. – Most szépen mindenki ledől aludni, reggel még korábban felkelünk, mint ahogy akartunk, és akkor újra átbeszéljük a dolgot.

- Jó ötlet. – bólogatott Rory. – Logan aludhat nálam, csakhogy át tudjuk beszélni a dolgokat…

Akaratlanul is összehúztam a szemem.

- Fújjátok fel a matracot. – mondtam, és felálltam. – Akkor… jó éjt.

- Jó éjt! – viszonozták ők.

Mi elindultunk Luke-kal az emeletre.

- Anya! – szaladt utánam Rory. megfordultam, hogy ránézzek, Luke pedig diszkéten elfordult és ment tovább.

- Tessék?

- Nem tudom, mit mondjak. – kezdte csöndesen. – Mit… mit gondolsz erről?

- Fogalmam sincs. – válaszoltam az igazat. – A te élete Rory. És én azt szeretném, ha boldog lennél. Ha Logan mellett vagy boldog, akkor örülök, és ha a karriered miatt vagy boldog, akkor is örülök! Most rajtad áll a döntés Rory. És akárhogy is döntesz én támogatni foglak.

- Köszönöm, anya! – szorosan magához ölelt, majd egy halvány, de őszinte mosoly kíséretében lesietett a lépcsőről, én pedig folytattam az utamat fel a hálóba.

- Na, erre nem számítottam. – mondta Luke döbbenten, mikor becsuktam a hálószoba ajtaját.

- Képzelheted, hogy én sem. – sóhajtottam és bementem a fürdőbe, hogy megmossam az arcomat. nem tudom, miért, de valahogy azt hittem, hogy segíteni fog. De nem segített, úgyhogy visszatértem a szobába, és ledobtam magam az ágyra. Luke már befeküdt, feje alá tette két karját, és a plafont bámulta.

- Mit mondott Rory? – kérdezte halkan, miután már én is bemásztam mellé.

- Kérdezte, hogy mit gondolok?

- És? – nézett rám.

- És nem tudom. – feleltem tömören. – Azt mondtam neki, hogy örülnék ha boldog lenne, és döntsön úgy ahogy jónak látja.

- Ezt mondtad neki? – csodálkozott el.

Most már viszonoztam a pillantását.

- Igen, miért?

- Nem adsz neki tanácsokat? – kérdezett válasz helyett. – Nem ültök le megbeszélni? Semmi?

- Nézd, Luke… - felkönyököltem. - … az ő élete és 22 éves. Önálló lány, aki már meg tudja hozni a saját döntését. Rory okos, és tudja, hogy mi a legjobb neki, és bízom benne, hogy jól fog dönteni. Ebbe nem szeretnék bele szólni. Nem akarom, hogy miattam, rossz döntést hozzon.

- Értem…

- És különben is. – dőltem vissza a párnára. – Nekem ennyi idősen már egy ovis gyerekről kellett gondoskodnom, é sokkal súlyosabb tétje volt, mindennek, amit elhatároztam.

- Aggódsz érte, igaz?

- Hát persze, de hiszek benne. – bólintottam lassan. – Szerintem minden rendben lesz és végre elkezdi élni az életét. Lehet, hogy most kezd el csak igazán élni.

- Igen, lehet. – mondta végül, majd hívogatóan intett hogy bújjak hozzá. Megtettem, de tudtam, hogy bár kellemes volt, nem fogok könnyebben elaludni tőle.

(Rory)

- Nem ijednek, meg hogy nem leszel otthon reggel? – kérdeztem, miközben Logan ágyneműjét húztam fel.

- Honor tud róla. – vonogatta a vállát, és megpaskolta a parnáját. – Anyáék úgyis korán reggel mennek el otthonról, úgyhogy nem veszik észre.

- Jó hogy eljöttél, Logan. – suttogtam mosolyogva, mire boldogan nézett rám.

- Én is így látom. – helyeselt.

Odaadtam neki a felhúzott takarót, de egyőnk sem feküdt le. Én törökülésbe helyezkedtem az ágyamon, ő meg elém fordult. Egy darabig, csendben ültünk, aztán én szólaltam meg:

- Mi legyen?

- Mondtam már otthagyom a munkámat. – felelte egyszerűnek hangozva.

A fejemet csóváltam.

- Logan. – szóltam. – nekem kéne otthagynom az állásomat, de itt már tartottunk.

- Feltűnt. – megeresztett egy félmosolyt. – Nem tudom, mi lenne a helyes, érted? Az oké, hogy még holnap indulásotok előtt ide kell hoznom a gyűrűt, hogy legalább hivatalos legyen, de aztán fogalmam sincs.

- Nem megyek el. – határoztam remegő hangon.

- Mi? – kerekedtek el a szemei.

- Nem megyek vissza dolgozni. – ismételtem meg. – Itt kell maradnom, mert…

- Figyelj, van egy ötletem. – tette az ujját a számra, hogy ne tudjam folytatni megkezdett mondatomat. – Mindketten otthagyjuk a karrierünket, és új életet kezdünk együtt.

- tessék? – leheltem elhűlve, nem törődve az ujjával.

- Jól hallottad. – mosolyodott el. – Te még erre az időre visszamész, ahogy mondtad, mert most már számítanak rád, de aztán felmondasz, én meg már holnap beszélek, a főnökömmel, meg apámmal.

- Szóval új közös élet? – kérdeztem félénken, de azért mosolyogtam.

Bólogatott és az arcomra simítva a kezét közelebb húzódott hozzám.

- Szeretlek. – súgta, és választ sem várva, újra az ajkamra simította az övét. Míg el nem fogyott a levegőnk csókoltuk egymást aztán elhúzódott de csak hogy az ajtó felé tudjon fordulni. – Óriási a bőröndöd…

Elnevettem magam, erre a mondatra semmiképp sem számítottam.

- Óriási ruhatárhoz, óriási bőrönd kell. – néztem én is a kofferem felé. – De most még óriásibbnak tűnik, mint legutóbb volt.

- Szóval benne vagy ebben a közös élet dologban? – kérdezte csöndesen.

- Igen, benne vagyok. – válaszoltam.

- De hiszen a munkád volt az életed, Rory…

- Most le akarsz beszélni? – kuncogtam fel.

- Neem, csak nem értem, hogy hogy tudsz ilyen könnyen lemondani az álmodról. – rázta a fejét értetlenül.

- Egy nagyobb álomért le kell mondani a kisebbről. – fejtettem ki bölcsen. – Új életet kezdek, és itthon is van egy csomó újság, aminél dolgozhatok szerkesztőként.

- Én pedig majd újra találok egy céget, amit kikészíthetek. – nevetett fel.

- Mit fog szólni az apád?

- Mármint mihez?

- Ehhez az egészhez. – sóhajtottam fel.

- Kénytelen lesz elfogadni. – húzta fel a szemöldökét. – Őszintén szólva nem érdekel. Eddig ő irányította az életemet, most igyekszem átvenni az irányítást.

- Azt jól teszed. – kacsintottam rá, nem tudom miért.

Mindketten elfeküdtünk a saját helyünkön. egy darabig a mennyezetet bámultuk, aztán Logan, megfogta a kezemet. Felsóhajtottam és vártam, hogy jöjjön az álom.