8. fejezet - Részlet

Helló! Tudom, hogy mostanában elhanyagoltalak titeket, de annyi helyre kell írnom történeteket, és mostanában annyi minden jött közbe, hogy alig tudtam írni, sajnálom :// De esküszöm hogy jövő héten, még sulikezdés előtt kaptok egy teljes fejezetet, most pedig csak egy kis ízelítőt belőle. Jó olvasást és sok komit kérek!!

~o~

- Ó, igen… - elpirultam egy kicsit, éreztem, hogy ég az arcom.

- Gratulálok! – mosolyodott el őszintén. Lelkiismeret furdalásom támadt, amiért, ilyen jó hozzám, holott nem éppen jó dolog volt amit tettem vele, és most így meg tud bocsátani nekem.

- Köszönöm!

Amíg felszállt a gép nem beszélgettünk, utána pedig nem sokkal elbóbiskoltam. Amit álmodtam, az pedig maga volt a valóság. Az emlékek, amik régebben történtek, úgy törtek fel belőlem, mint forrásból a víz. Csak úgy pörögtek előttem az emlékképek. Amikor Logannel először találkoztunk, amikor először titkoltuk, mit érzünk egymás iránt, és amikor elvitt magával az Élet-Halál brigád egyik akciójára, az erdőbe, ahol leugrottunk arról a 7 méter magas emelvényről egymás kezét fogva. A következő kép, az volt, mikor a nagyiék partiján csókolóztam vele, majd amikor bemászott az ablakomon, hogy később együtt szeretkezhessünk, először. Elmentem hozzá, hogy fejezzük be mire ő felajánlotta, hogy legyünk barát és barátnő, majd a nagyiék vacsorája, folytatásként pedig a vacsoráink kettesben, az éjszakák, a sok beszélgetés, a hülyülés a bulizások, az összeköltözés, majd a viszontlátás örömei az elutazása után, egészen a diplomaosztó partiig ahol megkérte a kezemet, majd az udvari szónoklata terveiről, aztán a diplomaosztó, ahol visszaadtam neki a gyűrűt. Ez után jöttek a pár napja átélt emlékeim. Olyan intenzíven törtek elő, hogy mikor felébredtem kis híján elsírtam magam – újra – a gondolattól, hogy még mindig a repülőn ülök és csak illúzió volt az egész.

(Lorelai)

Sóhajtva fordultam be anyám házának felhajtójára tudván, hogy most jön a mesedélután, vagy inkább mesedélelőtt. Mindent tudni akar majd Rory-ékról, Logan-ről, az eljegyzésről, a házasságról, mindenről. Mire kiszálltunk a kocsiból, és lezártam, Emily Gilmore már a nagy faajtó előtt ácsorgott, egy halvány mosollyal.

- Szervusztok! – üdvözölt minket. – Maga is velünk tart Luke?

- Tudnom kell hol tartjuk majd a partit. – felelte nemes egyszerűséggel Luke.

- Van beleszólása. – tettem hozzá még, aztán követtük anyámat az óriási fekete tank felé. Szokás szerint én ültem az anyós ülésre, Luke pedig hátra. nem tudom valamiért mindig halálfélelmem van ebben a kocsiban…

- Rory felszállt a gépre? – kérdezte, sebességbe téve a kocsit. – Minden rendben?

- Persze minden rendben. – bólogattam, de egyelőre csak ennyit mondtam, gondoltam majd később avatom be a részletekbe. – Fájó volt a búcsúzás, szokás szerint, de ettől függetlenül minden oké volt vele igen, sőt több is mint oké, bár…

- Lorelai jól vagy? – kérdezte anyám homlokráncolva. A fene ez feltűnő volt, már megint fecsegtem!

- Persze, csak aa… reggeli kávé hatása. – improvizáltam. Nem tudom miért halogattam elárulni a Logan-Rory ügyet, de mindent mindig halogatok, ha anyámról van szó. Automatikusan… ijesztő.