(Rory)
A
nagyi nagyon kitett magáért. A terem nagyon gyönyörű volt, de nem volt csicsás.
Meglehetősen illett anyához és Luke-hoz. Logannel leültünk anyáék asztalához,
mert ott volt a névtáblánk Aprillel együtt, bár anyáék még nem voltak ott, a
nagyival beszélgettek.
-
Láttam itt van Jess. – jegyezte meg Logan. Nem volt a hangjában semmi, teljesen
tárgyilagos volt, mégis furcsán hatott.
-
Én is. – vontam vállat.
-
Nem volt gond? – kérdezte, miközben a pincérek nekiállták kihordani a salátát,
és anyáék is megérkeztek.
-
Nem. – ráztam a fejem, mosolyogva. – Na hogy vagytok? – fordultam anyáékhoz,
bár az arcukra minden ki volt írva.
-
Nagyon jól. – mosolygott anyára Luke.
-
Igen. – helyeselt anya is. – És tényleg szép lett a terem.
-
Tetszik. – szólt hozzá April is. – És az esküvő is nagyon szép volt!
Az
egész vacsora nagy beszélgetésekkel telt el. Jól éreztük magunkat, aztán
következtek a tósztok. Sookie kezdte, mivel kő- papír-ollóztunk és ő nyert…
-
Jó estét Mindenkinek! – kezdte anya barátnője. – Páran már ismernek, akik nem
azoknak, Sookie St. James vagyok, a Szitakötő szálló fő szakácsa, és Lorelai
legjobb barátnője. Én akkor ismertem meg Lorelai-t mikor először lépett be a
régi munkahelyünk, a Szabadságszálló ajtaján, karján a lányával. Munkát kért,
kapott és azóta együtt dolgozunk. Magyon megszerettem őt, és nagyon jó barátnők
lettünk. Luke-ot régebb óta ismertem a kávézóból, ahová jártam. Én végig
kísértem a szerelmüket. Ahogy barátkoztak éveken át, ahogy összejöttek, ahogy
együtt éltek és olyan volt mintha egy tökéletes szappanoperát néznék. Lorelai
barátnőjének lenni mindig is olyan volt. – itt többen nevettünk, anya is. –
Most viszont, hogy így révbe értek, nagyon örülök neki, de azért remélem lesz
még pár epizód.
Itt
már mindenki nevetett, koccintottunk, megtapsoltuk Sookiet, majd én álltam fel.
-
Helló Mindenki! Rory vagyok, Lorelai lánya. Először is gratulálok, a
házaspárnak – felemeltem a pezsgős poharat, a vendégseregből páran éljeneztek.
– Másodszor pedig nagyon örülök. Anya egész életét azzal töltötte, hogy nekem
jó legyen, de közben mindig a megfelelő férfit kereste maga mellé, akivel
teljes lehet az élete. Én az összes jelöltet ismertem egytől-egyig, habár nem
volt túl sok. Mégis, senkinél nem éreztem úgy igazán, hogy el tudtam volna
képzelni nevelőapámnak. Lukeban viszont kezdettől fogva láttam ezt. Ahogy
törődött velünk anyával, ahogy bármikor segített. Örülök, hogy egymásra
találtak, és sok boldogságot kívánok nekik!
Adtam
egy puszit anyának, aki megkönnyezve motyogott el egy „köszönömöt”. Közben
mindenki megtapsolt.
Ezek
után kezdődött a tánc. Végignéztük a menyasszonytáncot, ami egész jól sikerült
anyáékhoz képest, majd mindenki csatlakozott hozzájuk. Én is táncoltam Logannel
vagy két számon keresztül, de aztán elfáradtunk, úgyhogy a pulthoz mentünk,
hogy igyunk valamit.
-
Te gondolkodtál már az esküvőnkön? –kérdezte Logan. – Hogy mikor legyen, hol
legyen, milyen legyen?
-
Persze. – mosolyogtam rá. – Van egy két ötletem, majd leülünk egyszer és
megbeszéljük. – ajánlottam.
-
Oké, mert nekem is eszembe jutott egy-két dolog. – bólogatott, majd odahajolt
egy csókért. – Boldog vagyok, tudod?
-
Valahogy mindig sejtettem. – kuncogtam. – Én is boldog vagyok.
Újra
megcsókoltunk egymást, majd nem sokkal később anya és Luke jött oda hozzánk.
Luke velem akart táncolni egyet, anya meg Logannel. Jól eltáncolgattunk, habár
egyszer-kétszer bénáztunk, de legalább élveztük. Több számot is áttáncoltunk,
de aztán végleg kifulladtam, úgyhogy elmentem mosdóba, hogy kicsit igazítsak
magamon. Mikor úgy ítéltem meg, hogy sikerült javítani magamon, kiléptem a
WC-ből, és szinte ugyanabban a pillanatban, a férfi mosdóból, meg Jess jött ki.
Mikor észrevett már tudtam, hogy elkerülhetetlen, hogy beszélgessek vele…
-
Helló. – köszöntem rá barátságosan.
-
Szia! – megengedett magának egy szokásos halvány félmosolyt, majd közelebb
lépett. – Mi újság?
-
Semmi. – vontam vállat ás a folyosón álló kis komódnak dőltem, aminek a tetején
mindenféle antik tárgyak voltam, meg egy gyönyörű virágcsokor. – Élvezem a
bulit. Veled? Hogy vagy? Nagyon rég láttalak.
-
Jól megvagyok. – biztosított. – Furcsa volt visszajönni. Minden egészen
megváltozott.
-
Mármint hogy értve?
-
StarsHollowban. – magyarázta. – Luke és anyád is máshol lakik, te is
hazaköltöztél újra, és nem is tudom, valahogy másnak tűnik minden.
-
Hát igen, változott egy-két dolog, de összességében jó irányba. – mondtam
mosolyogva. – Miért hogy megy az élet arra felétek?
-
Egészen máshogy. – kuncogott fel. – De fogtam magamnak egy barátnőt, és egész
jól megy a könyvkiadás is.
-
Igen Luke mesélte. – bólogattam. – Dolgozol a könyved második részén, remélem.
-
Most kicsit felfüggesztettem. - vallotta be. – Sok dolgom volt mostanában, nem
igazán volt szabadidőm.
-
Sajnálom, pedig az első is nagyon tetszett. – bókoltam neki. – És hogy tetszik
a buli?
-
Egész jó. – vont vállat. A bőbeszédűség terén semmit sem változott. – Habár
sosem voltam az ilyen partik nagy kedvelője, de elismerésem a nagymamádnak.
-
Átadom, ha megtalálom ebben a sürgés-forgásban. – nevettem. – Furcsa így nézni
anyáékat. Boldogok végre.
-
Igen, Lukot még sosem láttam ilyennek. – helyeselt. – Pedig volt szerencsém,
elég jól megismerni őt.
-
Nagyon jó ember, megérdemli. – jegyeztem meg.
-
Igen, tudom. – bólintott rá teljes meggyőződéssel, majd pár perc hallgatás után
rám nézve így szólt: - Hallom téged is megkértek.
Elpirultam
és széles mosoly terült szét az arcomon.
-
Igen, Logan már mielőtt elutaztam megkérte a kezem. – meséltem zavaromban. –
Akkor nemet mondtam, mert dolgozni szerettem volna, a karrieremet akartam
építeni. Hülye frissdiplomás felfogásom volt akkor még. De aztán hazautaztam
egy időre, Logannel találkoztunk, beszélgetni kezdtünk és végül igent mondtam
neki.
-
Oh – pislogott. Az arckifejezéséből ítélve Luke ezt még nem mondta így el neki.
– Úgy érzed helyes volt?
-
Miért ne érezném úgy? – tettem fel a költői kérdést. – Persze, hogy így érzem.
Máskülönben nem mondtam volna másodszor igent.
-
Ch… - morogta, mire én homlokráncolva néztem rá.
-
Mi az?
-
Semmi csak nem értelek. – nézett rám igazi hitetlenkedéssel az arcán. – Azt
hittem ennél azért bölcsebb vagy.
-
Miről beszélsz? – értetlenkedtem, és egy lépéssel távolabb léptem.
-
Arról, hogy ecseteled itt milyen „hülye frissdiplomás felfogásod” volt, holott
ez vagy te! – mutatott rám, de a kedvesség, ami eddig az arcán ült egyszerűen
végleg eltűnt. – Te mindig is ilyen voltál, mindig is a munkád volt az első. Ez
lehetett suli, gyakornokság, újság, bármi! Ez te vagy! És ez a csávó akkor
mégsem ismer, ha tudta ezt, és ennek ellenére megkérte a kezed, ezzel arra kötelezve
téged, hogy dobd el miatta a karrieredet.
-
Nem kényszerített erre. – vágtam vissza. Eleinte higgadt voltam, de ahogy őt
hallgattam minden egyes szóval feljebb ment bennem a pumpa. – Keresett nekem
lapot is, ahol dolgozhatnék, és magának is munkát. Törődött velem, és én voltam
a hülye, amiért először tétováztam.
- Nem hiszem el.
-
Jess, mi ütött beléd? – kérdeztem felháborodva. – Azért kezdtél el erről
beszélni, hogy vitatkozhassunk, vagy miért?
-
Egyáltalán nem. – vágta rá. – Fogalmam sincs miért kérdeztem. Talán… hátha
felnyitom a szemed ezzel, vagy mit tudom én!
-
Nyitva van a szemem, oké?? Nincs szükség rá, hogy apáskodj felettem! Döntést
hoztam és semmi jogod ítélkezni! Nem tudom mi bajod, és nem tudom, miért
csinálod ezt?
-
Már én sem tudom! – tárta szét a karját tehetetlenül.
-
Ne hidd, hogy ennyire ismersz! – folytattam rendületlenül. - Veled egy évig se
voltam együtt, Logannel negyedik éve leszünk kapcsolatban. Fogalmad sincs a
további életemről mert leléptél, és itt hagytál, most meg még te csinálsz itt
cirkuszt, hogy össze fogok házasodni Logennel?
-
Igenis, mert jobbat érdemelsz nála!
-
Jess! – hangzott Luke figyelmeztető hangja mögüllem. Megpördültem. Ott állt
nevelőapám a szmokingjában és a szeme szinte szikrákat szórt. – Mit cinálsz?
-
Semmit, Luke. – morogta a kérdezett.
-
Megmondtam neked, mikor idejöttél, hogy ha megkérhetlek, ne rendezz jelenetet
itt. – folytatta Luke, közelebb lépve unokaöccséhez. – Erre épp azt teszed!
-
Sajnálom én…
-
Rory! – sietett ide anya, és Logan is követte őt. Na csodás! Idecsődítettük
őket. Minek álltam meg beszélgetni Jessel?
Könnybe
lábadt a szemem mikor rájuk néztem. Anya átkarolta a vállam Logan pedig mellém
lépett.
-
Jól vagy? – kérdezte csöndesen, miközben Luke és Jess halk szócsatába kezdtem
arrébb. – Mi történt?
-
Semmi, jól vagyok. – feleltem gyenge hangon, és megtöröltem a szemem, hogy el
ne folyjon a sminkem, amin órákig dolgozott a sminkes.
-
Nem úgy néz ki. – mondta anya. – Bántott téged?
-
Nem, dehogy. – Fizikailag végül is nem, és sejtettem, hogy anyát ez érdekli. –
Bemegyek a mosdóba, semmi baj. menjetek csak vissza az asztalhoz. – hadartam,
majd már be is léptem a női mosdó ajtaján.
(Logan)
-
Logan, ülj csak vissza az asztalotokhoz. – dörzsölgette meg a kezemet leendő
anyósom. – Nem lesz semmi baj, csak kérj ki egy adag Martinit jéggel
magatoknak, én beszélgetek egy kicsit Roryval.
-
Tuti, hogy történt valami. – morogtam dühösen.
-
Nincs semmi baj Logan ülj csak vissza. – nyugtatgatott Lorelai. – Mindjárt megy
Rory is, csak nyugodj meg, rendben? Azzal nem segítesz, ha te is mérges vagy.
-
Jó igaz. – nagy levegőt vettem, majd kifújtam. – Menj csak, az asztalnál
találkozunk. – mutattam hüvelykujjammal az említett hely felé. Rábólintott és
már itt sem volt, ő is eltűnt a nő WC faajtaja mögött.
Újabbat sóhajtottam és mát fordultam volna
vissza, mikor észrevettem, hogy Luke elküldi unokaöccsét. Mint a mesékben,
láttam lelki szemeim előtt, ahogy egy kisangyal ül a jobb vállamra, és egy
kisördög a balra. Az előbbi, azt sugallja, menjek szépen vissza a helyemre,
mert semmi jóhoz nem vezet, ha a srác után megyek, ám az utóbbi azt szajkózta,
hogy kövessem őt, és rendesen hagyjam helyben, mert megérdemli. Ebben az
idegállapotban az ördögre hallgattam, és már meg is indultam utána, mikor
láttam, hogy Luke már bemegy a férfi mosdóba fejét csóválva.
Vagy 5 méterrel le voltam maradva Jesstől, de
láttam merre megy. Megállt a bejárat előtt, és az üvegen keresztül láttam,
ahogy rágyújt egy cigire. A szívem a torkomban dobogott, miközben én is
kilöktem a kétszárnyú üvegajtót, és kiléptem a csípős téli hidegbe. Most
egyáltalán nem fáztam.
Kapóra jött, hogy Jess hátra fordult,
gondolom kíváncsi volt ki jött ki utána. Hát most láthatja. Szerintem szinte
fel se fogta, hogy én vagyok, mikor a kezem már lendült és teljes erőmből
bemostam neki. Megtántorodott a cigi kiesett a kezéből, egyenesen az ajtó mellé
lapátolt hókupacba, lába megcsúszott a térkőre fagyott latyakon, és hátraesett.
nem vártam, meg míg feláll, hisz nem verekedni jöttem, csak egy pofonért.
Sarkon fordultam és visszamentem a terembe, hogy leüljek a helyemre, ahogy
Lorelai is mondta. Ettől még szinte vártam, hogy utánam jön, de ezt követően egész
este nem láttam a csávót. Még csak nem is volt bűntudatom, jó érzés volt
belegondolni, hogy végre megkapta tőlem, amit eddig is meg akartam neki adni.
(Lorelai)
A
lányom a tükör előtt állt a mosdón támaszkodott, és ahogy láttam a sírást
próbálta visszatartani. Odaálltam mellé és megfogtam a vállát.
-
Nem értek semmit. – mondta csöndesen, kétségbeesetten.
-
Nincs mit érteni. – mondtam neki. – Még mindig szeret téged, és nem bírja
elviselni, azt hogy te már nem, és te tovább léptél. Ezért mindig beléd köt,
hogy rosszul érezd magad!
-
De mit akar még tőlem? – nézett most rám, piros szemeivel. – Neki is van
barátnője, lépjen túl, és éljen boldogan.
-
Úgy tűnik felejthetetlen vagy, Szívem. – próbáltam viccelődni. – Ne törődj
vele, elmegy holnap, és legközelebb már csak a házassági évfordulón látod
legkésőbb.
-
Alig várom! Az akarom, hogy tűnjön el! Hogy húzzon ki az életemből végre! –
fakadt ki végül.
-
Tudom, és így is lesz. – vigasztaltam.
-
És tuti, hogy Logan is kikészült, szuper. – morogta. – Minden tökretesz.
-
Nekem úgy tűnt, hogy csak aggódott érted. – nyugtattam meg. – Nem lesz semmi
baj, nem tűnt mérgesnek. Csak szedd rendbe magad és menj vissza hozzá.
-
Jó, igazad van. – megtörölgette a szeme alatt, megigazgatta a haját, és párszor
sóhajtott. Esküszöm percről percre jobban nézett ki, mint az előbb. – Így jó
lesz? – festett mosolyt az arcára.
-
Sokkal jobb! – kacsintottam és kinyitottam az ajtót. – Menj, csak én még
elintézem itt a dolgom. – mondtam, és már előre belegondoltam mekkora öröm lesz
ez ebben a hatalmas ruhában.
Hát igen, igaz hogy esküvő nincs családi
dráma nélkül…
