Welcome!

Sziasztok! Sok fanficet írtam már eddig, sok blogom van. Oldalt mindegyik bannerjára rákattolhattok és megnézhetitek őket. Volt már dolgom Twilighttal, RobStennel, vámpírokkal, és most egy egészen új, misztikumtól eltérő, mégis a kedvenceim közé tartozó történethez írok fanfictiont. Remélem tetszik, és komiztok! :))
Facebook oldal: http://www.facebook.com/pages/Live-your-Dream-Gilmore-Girls/280184078756404?bookmark_t=page
Lájkold! ;)

2011. december 31., szombat

Szilveszteri ajándékom, avagy 8. fejezet 2/2 - Részlet ;)

Na sziasztok! Elkezdtem írni a frisst és mivel, holnap nem leszek itthon, hétfőn meg tanulni kell sajnos, nem fogom tudni hozni a teljest a szünetben már, de azért engesztelésként itt egy kis részlet belőle! ;) Mindenkinek Boldog új évet kívánok! 
Puszi
Regi





Pár percig nem tudtam mit mondani, mert fogalmam se volt, mit kéne felelnem anyám kérdésére.
- Hát nem is tudom. – adtam kitérő választ, de neki nem tetszett, ugyanis felhúzta a szemöldökét. – Még mindig alig tudom elhinni, ezt az egészet…
- Te nem repesel az örömtől, így van? – Anyám vesébe látó pillantással nézett a szemembe. akárcsak kisgyerekként, ha úgy érezte valamit titkolok előle.
- Nem mondanám ezt, hiszen örülök, hogy Rory boldog, csak olyan… furcsa érzés. – ingattam a fejem. Nem tudom, mi mást mondhatnék neki. – Kicsit aggódok, persze, hogy mi lesz, de…
- Rory, nagyon jó fiút fogott ki magának Lorelai. – kezdte anyám már megint. Megint jön ezzel a magasztalással. – Szerintem nagyon illenek egymáshoz és boldogok lesznek együtt.
- Tudom. – mosolyodtam el. – De ettől még nem lesz könnyebb, hogy Rory férjhez megy.
- Félted őt, ez világos. – bólintott rá anya. – De ő mindig is a lányod marad, nekem pedig az unokám. S bár változások következnek most be a családban, ezek jó, pozitív irányú változások. Nem kell ezekre feltétlenül pesszimizmussal tekintenünk. – A végére bíztatóan elmosolyodott és ettől valahogy kezdtem kicsit bízni abban, hogy talán mégsem lesz ez annyira rossz, mint amennyire gondoltam…

2011. december 27., kedd

Híreim :)




Sziasztok! 

Igen, tudom eltűntem, és ezért hatalmas elnézést kérek, de most mentem 9. - be és ennyi blogra kicsit nehezen tudok írni egyszerre és rendszeresen. :// Minden esetre örülök, a 3 új rendszeres olvasómnak, és köszönöm a komikat is. 
  Lehet hogy most a téli szünetben még tudok jönni egy frissel, de még semmi sem biztos. :) Mindenesetre remélem sikerül befejeznem a fejezetet. Viszont akkor kérlek titeket, komizzatok rendszeresen, és pipáljatok sokat, hogy tudjam tetszik-e a töri. :$ :)) 

Köszönöm, és akkor remélem nemsokára láttok majd! ;) :D

Regi

2011. szeptember 10., szombat

8. fejezet 1/2

Hy!! Tudom, hogy mostanában nem volt friss, de elkezdődött a suli, és szét vagyok esve, ezért rakom fel ezt is két részben. :// :)) Remélem azért örültök és írtok komikat!! :$ :))


Tánc az ördöggel...

(Lorelai)



A szemem könnybe lábadt, mikor láttam eltűnni Rory-t a szemem elől, és tudatosult bennem, hogy megint hónapokig nem látom majd. És ráadásul jegygyűrű csillogott az ujján. Luke Átkarolta a derekamat és magához húzott, hogy adhasson a fejemre egy puszit, aztán elindultunk.

- Köszönöm, hogy önök voltak olyan jók és elfogadták a dolgot. – szólalt meg hirtelen Logan. Ahogy ránéztem láttam, hogy tényleg nagyon hálás nekünk, nyilván mi vagyunk az egyetlen szülők akikre számíthatnak. Az ő apja gondolom, nem volt valami kedves, szokás szerint.

- Persze! – mosolyogtam rá. – Apád hogy fogadta?

Minden vidámság nélkül nevetett.

- Ahogy szokta a magánügyeimet. – morogta, de mikor látta, hogy folytatást remélek, folytatta is. – Kissé mérges lett, és mondjuk, úgy hogy nem örült.

- Nem örült? – húzta fel Luke a szemöldökét. – Ennyire próbál beleszólni az életedbe.

- Igen. – sóhajtotta. – De már kezdem megszokni, hogy nem érdekli, én mit akarok.

- Csakhogy ez nem így megy. – szóltam közbe. – Lehet, hogy mielőtt bármit csinálsz le kéne ülnöd, beszélni az apáddal, hátha ha szépen megbeszélitek, kicsit… öhm… normálisabb lenne?

- Megpróbálhatnám, de nem fűzök hozzá sok reményt. – sóhajtotta. – De nekem most mennem kell, még van egy kis dolgom…

- Persze, még találkozunk. – mosolyogtam rá, miközben kezet fogott Luke-kal.

- Még egyszer kösz mindent! – Azzal már sietett is a kijárat felé. Valahol sajnáltam őt a szülei miatt. Azt hittem, mindig, hogy az én szüleimnél nincs rosszabb, de a Logan-hez képest én még szerencsésnek mondhatom magam. Szörnyá lehet, hogy ennyire nem értik meg őt. Emlékszem mikor Marta’s Vinard-ra hívott el bennünket, és az apja hogy kiabált vele. Eszembe jutott a párbeszédünk:

- Sajnálom. – Nézett rám Logan meggyötört szemekkel.

- Ugyan semmi baj. – legyintettem. Igyekeztem mutatni, hogy tényleg nem érint a dolog, de nem jött össze. – Nálam jobban senki nem érti meg a családi viszályokat.

 Amikor a következő pillanatban újra a szemembe nézett, láttam mennyire szüksége lenne, most egy kis segítségre, valamire, ami megakadályozza a jövő alakulását, és én próbáltam valamit tenni, de csak álltam ott és néztem, amíg Rory ki nem lépett az ajtón mellettem.

- Hahó Lorelai. – integetett a szemem előtt Luke.

Gyorsan pislogtam egyet-kettőt és ránéztem.

- Tessék?

- Azt kérdeztem megiszunk-e itt a büfében egy kávét. – ismételte meg a kérdését Luke. – Annyira még van időm, Ceasar is ki tud nyitni helyettem.

- Áh, jó lenne, de anyám ma mutatja meg a termet, ahol az esküvőt tartjuk majd. – ráztam a fejem, és zsebkendő után kutakodtam a táskámban, de persze minden volt benne. – Megbeszéltük, hogy nyolc után találkozunk, és már így is negyed kilenc lesz.

- Héj. – Vőlegényem felém nyújtott egy tízes csomag zsebkendőt.

- Oh, kösz. – átvettem tőle és kihúztam belőle egyet, hogy kifújjam az orromat.

- Menjek veled? – kérdezte Luke, és a válasz, ami legelőször a nyelvemen volt nemleges lett volna, ugyanis sosem szerettem kitenni a szüleim féle Gilmore világnak, de aztán rájöttem, hogy nagyobb szükségem van a társaságára, mint hittem. És különben is anya jobban díjazná, ha ő is ott lenne.

- Az jó lenne. – mosolyogtam rá, és vissza akartam adni neki a csomagot. – De csak ha nem gond…

- Dehogy gond. – vágta rá. – Az pedig maradjon nálad. – tanácsolta. – Hátha még szükséged lesz rá.

Megint a vesémbe látott.

- Köszönöm Luke! – szorosan megöleltem, és megint a könnyeimmel küszködtem. Ő is tudta, hogy nem a zsepiért hálálkodok. Hanem azért, amiért itt van velem, most amikor nagyon egyedül érezném magam, és mert vigyáz rám, és velem marad, mert mindig is szükségem lesz rá.

- Szívesen Lorelai. – simogatta meg a hátamat. és adott egy puszit az arcomra. – Na gyere menjünk, Emily nem szeret várni.

- Nekem mondod? – grimaszoltam, aztán átkarolta a vállamat és így mentünk ki a reptér óriási üveg ajtaján. Már előre felkészültem rá, hogy elő kell adnom a Logan-Rory dolgot Emily Gilmore-nak.



(Rory)



Felszálltam a gépre. De miért? Nem! Nem jó a kérdés. Azt tudom, hogy miért. Azért mert tudósítani fogok ahogy az majdnem egész nyáron át tettem. De akkor mit kéne inkább kérdeznem? Talán azt hogy: Hogy tudtam felszállni a gépre? Na, igen, ez az a kérdés, amire nincs válasz, éppen ezért a helyes kérdés. Nem tudom, hogy voltam arra képes, hogy elsétáljak Logan-től, a jövőmtől, anyámtól és Luke-tól. Ez nem én vagyok. Fogalmam sincs hogy csináltam, de még mindig nem tudtam abbahagyni a pityergést. Mint egy roncs úgy éreztem magam. Úgy éreztem azonnal fel kéne pattannom, és amíg még a földön vagyunk, leszállni, és addig rohanni, míg újra Logan karjai közt nem lehetek, vagy amíg újra nem hallom anya vicceit, vagy Luke morgós hangját.

- Valami… baj van? – Nem is vettem észre hogy valaki leült mellém, csak amikor ezt kérdezte. Felnéztem rá, és amennyire a könnyeimtől láttam, nagyjából harminc év körüli szőke hajú barna szemű lány volt a hang tulajdonosa, és pár perc múlva, fel is ismertem az illetőt, de nem mertem rákérdezni, hogy ő-e az, hátha csak nagyon hasonlít rá. De ő megelőzött.

- Rory? – kerekedtek el a szemei, aztán összeráncolta a homlokát.

- Lindsay? – pislogtam és még a sírás is abbamaradt a döbbenettől. Megtörölgettem a szemem, hogy jobban lássam az arcát. – Te jó ég, milyen rég láttalak.

- Igen, és akkor sem a legjobb helyzetben. – jegyezte meg, de nem volt ellenséges, csak természetes. – Baj van?

- Áh, csak a búcsú. – legyintettem. – Figyelj Lindsay, sajnálom, ami akkoriban történt, hidd el nem vagyok rá büszke és ha most újra ott tartanánk, nem tenném ezt.

- Rory. – állított le, miközben becsatoltuk az öveinket. – Ezer éve volt, még mindketten gyerekek voltunk, és nagyon fiatalok. Én és Dean még nem álltunk készen egy komoly házasságra, elhamarkodottan vágtunk bele. Azóta én is találtam magamnak valakit, aki igazán szeret és akivel nagyon boldogabb vagyok, boldogabb mint Dean-nel.

- Oh. – Megkönnyebbültem. – Hát ezt örömmel hallom, és ami azt illeti és is mással vagyok együtt… És én is boldog vagyok. Én is elhamarkodott voltam.

- Ami volt elmúlt, Rory. – vont vállat Lindsay. – Látom, hogy nem kis jövőnek néztek elébe. – mutatott az ujjamra, amin a gyűrűm csillogott.

- Ó, igen… - elpirultam egy kicsit, éreztem, hogy ég az arcom.

- Gratulálok! – mosolyodott el őszintén. Lelkiismeret furdalásom támadt, amiért, ilyen jó hozzám, holott nem éppen jó dolog volt amit tettem vele, és most így meg tud bocsátani nekem.

- Köszönöm!

Amíg felszállt a gép nem beszélgettünk, utána pedig nem sokkal elbóbiskoltam. Amit álmodtam, az pedig maga volt a valóság. Az emlékek, amik régebben történtek, úgy törtek fel belőlem, mint forrásból a víz. Csak úgy pörögtek előttem az emlékképek. Amikor Logannel először találkoztunk, amikor először titkoltuk, mit érzünk egymás iránt, és amikor elvitt magával az Élet-Halál brigád egyik akciójára, az erdőbe, ahol leugrottunk arról a 7 méter magas emelvényről egymás kezét fogva. A következő kép, az volt, mikor a nagyiék partiján csókolóztam vele, majd amikor bemászott az ablakomon, hogy később együtt szeretkezhessünk, először. Elmentem hozzá, hogy fejezzük be mire ő felajánlotta, hogy legyünk barát és barátnő, majd a nagyiék vacsorája, folytatásként pedig a vacsoráink kettesben, az éjszakák, a sok beszélgetés, a hülyülés a bulizások, az összeköltözés, majd a viszontlátás örömei az elutazása után, egészen a diplomaosztó partiig ahol megkérte a kezemet, majd az udvari szónoklata terveiről, aztán a diplomaosztó, ahol visszaadtam neki a gyűrűt. Ez után jöttek a pár napja átélt emlékeim. Olyan intenzíven törtek elő, hogy mikor felébredtem kis híján elsírtam magam – újra – a gondolattól, hogy még mindig a repülőn ülök és csak illúzió volt az egész.



(Lorelai)



Sóhajtva fordultam be anyám házának felhajtójára tudván, hogy most jön a mesedélután, vagy inkább mesedélelőtt. Mindent tudni akar majd Rory-ékról, Logan-ről, az eljegyzésről, a házasságról, mindenről. Mire kiszálltunk a kocsiból, és lezártam, Emily Gilmore már a nagy faajtó előtt ácsorgott, egy halvány mosollyal.

- Szervusztok! – üdvözölt minket. – Maga is velünk tart Luke?

- Tudnom kell hol tartjuk majd a partit. – felelte nemes egyszerűséggel Luke.

- Van beleszólása. – tettem hozzá még, aztán követtük anyámat az óriási fekete tank felé. Szokás szerint én ültem az anyós ülésre, Luke pedig hátra. nem tudom valamiért mindig halálfélelmem van ebben a kocsiban…

- Rory felszállt a gépre? – kérdezte, sebességbe téve a kocsit. – Minden rendben?

- Persze minden rendben. – bólogattam, de egyelőre csak ennyit mondtam, gondoltam majd később avatom be a részletekbe. – Fájó volt a búcsúzás, szokás szerint, de ettől függetlenül minden oké volt vele igen, sőt több is mint oké, bár…

- Lorelai jól vagy? – kérdezte anyám homlokráncolva. A fene ez feltűnő volt, már megint fecsegtem!

- Persze, csak aa… reggeli kávé hatása. – improvizáltam. Nem tudom miért halogattam elárulni a Logan-Rory ügyet, de mindent mindig halogatok, ha anyámról van szó. Automatikusan… ijesztő.  

- Értem. – hümmögte anya. – Én is ki akartam menni a reptérre, hogy elköszönhessek, de az az agyalágyult szobalány elfelejtet felébreszteni, pedig határozottan kértem rá, hogy keltsen fel.

- Próbáltad már az ébresztőórát? – kérdeztem és éreztem ahol felszalad a szemöldököm. – Praktikus darab és végtelenül megbízható.

- Szokás szerint mindenből viccet csinálsz. – sóhajtotta. – A meghívókat ezután készítitek el, igaz?

- Igen. – bólintottam. – Ahogy láttuk a termet és meg lesz a cím, postázom is őket.

- Rendben van.

Pár perc múlva lefordultunk egy utcácskába és anya lefékezett egy csinos kis épület előtt, majd kiszálltunk, és ő bevezetett. Elmondta a portásnak-aki mellesleg szerintem nem rendelkezett túl nagy IQ-val – hogy melyik termet keressük, majd amikor eligazítást kaptunk róla, követtük őt a folyosón át.

- Ez lenne az. – lökte be a kétszárnyú ajtót. Egy nagy terem tárul a szemünk elé, pont akkora amekkorára szükségünk volt. A falak fehérek voltak, mint minden más, így kedvünk szerint díszíthetünk majd, plusz ide egész StarsHollow kényelmesen beférne.

- Tökéletes lesz, szerintem. – vélekedett Luke.

- Igen, igazán szuper anya. – bólintottam hálásan nézve rá. – Köszönjük.

- Nagyon szívesen. – biccentett anya.

- Figyelj… - kezdtem. – Luke-kal beszélgettünk róla és örülnénk, ha te szerveznéd a díszítést. Te sok party-t szerveztél, értesz hozzá. Megadom a színeket.

Egy boldog mosoly terülsz szét az arcán.

- Örömmel. – felelte ugyanolyan boldogan.

- Köszönjük szépen. – előzött meg Luke. – Sok mindennel kell foglalkoznunk, és…

- Persze, megértem. – bólogatott anya. -  Szóval akkor jó lesz a terem.

- Megfelel igen. – helyeseltem. Rábólintott és becsukta az ajtót.

- Merre találom itt a mosdót? – kérdezte Luke kissé zavartan.

- Itt a folyosó végén. – mutatott az említett irányba anyám. – Meg fogja találni.

- Köszönöm. – azzal leendő férjem, elment a WC-k irányába. Nagyot sóhajtottam: Tudtam, hogy itt az idő elmondani neki.

- Anya… - kezdtem. – Logan eljött múlt éjjel Roryhoz.

- Tessék? – nézett nagyot anya. – És ezt csak úgy mondod, Lorelai?

- Nem, anya hadd fejezzem be. – kértem, felemelve a kezem, hogy maradjon csendben. – Nem tudom, hogy történt igazándiból, de Logan bemászott hozzá, és beszélgettek, majd Logan hirtelen el akart menni, gondolom hülyén, érezte magát a történtek után, nem tudom, és Rory, végül is azt mondta, hogy hozzá megy!

- Lorelai… - suttogta elhűlve anyám.

- Igen, úgyhogy Rory télen jön haza, akkor fognak összeköltözni, és Rory fel fog mondani, Logan már megtette. – folytattam. – Mindketten itteni állás után néznek, és itt fognak maradni a közelünkben.

- Te jó ég! – pislogott. – Uram isten! Hiszen ez… ez… szóhoz sem jutok! Hozzá fog menni? Rory hozzámegy Loganhez?

- Igen hozzámegy. – bólintotta egy apró mosollyal. – még nem tervezték be az esküvőt, de nyilván valamikor a miénk után lesz.

- Szent ég! – Anyámnak ez már a mai harmadig imája. – Ez nagyon jó hír, majd felhívom és gratulálok neki…

- Anya, kérlek, ne rohand le, jó? – csillapítottam le. Megint túl lelkes volt. Fogadjunk már azt is elképzelte milyen gyerekeik lesznek. – Rory még kissé össze van zavarodva, még kicsit meg kell nyugodnia. – Nyugodtan felhívhatod, hogy mi újság, de majd ha ő el akarja újságolni, akkor, elmondja. Nem kell azt hinnie, hogy telekürtölöm vele az egész várost.

- Miért? A nagyanyja vagyok!

- Jól tudom, de várj még vele, rendben? – könyörögtem. – Most hagyni kell őt… kicsit gondolkodni.

- Nem fog visszalépni ugye?

- Az kizárt, de túl sok ez neki egyszerre. – magyaráztam. – A munka, Logan, a jövője… Sok gondolkodnivalója akadt, és lehet, hogy ő fog felhívni titeket, ha leszállt, de ne rohand le jó. És ne kiáltsd világgá, jó?

- Apádnak azért elmondhatom? – húzta fel a szemöldökét.

- Hát persze csak, a szomszédnak ne, főleg annak ,ne aki pletykás.

Anyám csak a szemét forgatta, majd pár perc hallgatás után réám nézett.

- És te, mit szólsz ehhez az ügyhöz?

2011. augusztus 28., vasárnap

8. fejezet - Részlet

Helló! Tudom, hogy mostanában elhanyagoltalak titeket, de annyi helyre kell írnom történeteket, és mostanában annyi minden jött közbe, hogy alig tudtam írni, sajnálom :// De esküszöm hogy jövő héten, még sulikezdés előtt kaptok egy teljes fejezetet, most pedig csak egy kis ízelítőt belőle. Jó olvasást és sok komit kérek!!


~o~

- Ó, igen… - elpirultam egy kicsit, éreztem, hogy ég az arcom.

- Gratulálok! – mosolyodott el őszintén. Lelkiismeret furdalásom támadt, amiért, ilyen jó hozzám, holott nem éppen jó dolog volt amit tettem vele, és most így meg tud bocsátani nekem.

- Köszönöm!

Amíg felszállt a gép nem beszélgettünk, utána pedig nem sokkal elbóbiskoltam. Amit álmodtam, az pedig maga volt a valóság. Az emlékek, amik régebben történtek, úgy törtek fel belőlem, mint forrásból a víz. Csak úgy pörögtek előttem az emlékképek. Amikor Logannel először találkoztunk, amikor először titkoltuk, mit érzünk egymás iránt, és amikor elvitt magával az Élet-Halál brigád egyik akciójára, az erdőbe, ahol leugrottunk arról a 7 méter magas emelvényről egymás kezét fogva. A következő kép, az volt, mikor a nagyiék partiján csókolóztam vele, majd amikor bemászott az ablakomon, hogy később együtt szeretkezhessünk, először. Elmentem hozzá, hogy fejezzük be mire ő felajánlotta, hogy legyünk barát és barátnő, majd a nagyiék vacsorája, folytatásként pedig a vacsoráink kettesben, az éjszakák, a sok beszélgetés, a hülyülés a bulizások, az összeköltözés, majd a viszontlátás örömei az elutazása után, egészen a diplomaosztó partiig ahol megkérte a kezemet, majd az udvari szónoklata terveiről, aztán a diplomaosztó, ahol visszaadtam neki a gyűrűt. Ez után jöttek a pár napja átélt emlékeim. Olyan intenzíven törtek elő, hogy mikor felébredtem kis híján elsírtam magam – újra – a gondolattól, hogy még mindig a repülőn ülök és csak illúzió volt az egész.


(Lorelai)


Sóhajtva fordultam be anyám házának felhajtójára tudván, hogy most jön a mesedélután, vagy inkább mesedélelőtt. Mindent tudni akar majd Rory-ékról, Logan-ről, az eljegyzésről, a házasságról, mindenről. Mire kiszálltunk a kocsiból, és lezártam, Emily Gilmore már a nagy faajtó előtt ácsorgott, egy halvány mosollyal.

- Szervusztok! – üdvözölt minket. – Maga is velünk tart Luke?

- Tudnom kell hol tartjuk majd a partit. – felelte nemes egyszerűséggel Luke.

- Van beleszólása. – tettem hozzá még, aztán követtük anyámat az óriási fekete tank felé. Szokás szerint én ültem az anyós ülésre, Luke pedig hátra. nem tudom valamiért mindig halálfélelmem van ebben a kocsiban…

- Rory felszállt a gépre? – kérdezte, sebességbe téve a kocsit. – Minden rendben?

- Persze minden rendben. – bólogattam, de egyelőre csak ennyit mondtam, gondoltam majd később avatom be a részletekbe. – Fájó volt a búcsúzás, szokás szerint, de ettől függetlenül minden oké volt vele igen, sőt több is mint oké, bár…

- Lorelai jól vagy? – kérdezte anyám homlokráncolva. A fene ez feltűnő volt, már megint fecsegtem!

- Persze, csak aa… reggeli kávé hatása. – improvizáltam. Nem tudom miért halogattam elárulni a Logan-Rory ügyet, de mindent mindig halogatok, ha anyámról van szó. Automatikusan… ijesztő.  

2011. augusztus 12., péntek

7. fejezet 2/2

Na meghoztam :)) Tudom késtem, de szerintem nem lesz panasz ;) Legalábbis remélem :P :)) (L) Komikaat!! :D (L) *-*


Ki hogy reagál?

(Rory)

Másnap reggel, eléggé kótyagosan ébredtem. Egész este alig aludtam valamit, folyton járt az agyam. Rory hogy fog dönteni? Összeköltöznek Logannel? Feladja az álmát? – ilyen és ehhez hasonló kérdések kavarogtak a fejemben. Mikor az óra hajnali ötöt mutatott kimásztam az ágyból, felvettem egy farmert, egy inget, meg egy farmerdzsekit, és előkerestem a kedvenc magas sarkúmat.

- Mit csinálsz? – jött az álmos kérdés az ágy felől.

- Öltözködök. – feleltem, és gyorsan beleléptem a cipőmbe. – Ha akarod hallani a fejleményeket, te is készülődj…

- Oké. – ásította és kimászva az ágyból követett a fürdőbe, ahol átkarolt hátulról, fésülködés közben. adott egy csókot a vállamra. – Ne aggódj! Biztos, hogy helyesen fog dönteni…

- Attól függ kinek mi a helyes. – sóhajtottam, és kissé bevizezve a kezemet, igyekeztem elviselhető frizurát csinálni magamnak… Több – kevesebb sikerrel. Luke még adott egy csókot aztán ő is felvett egy inget, meg egy farmert a szokásos zöld kabátjával és felcsapta a baseball sapkáját is. Együtt mentünk le az emeletről, s belépve a konyhába, a gyerekek már ott vártak ránk, útra készen.

- Jó reggelt! – köszöntek csöndesen.

- Nektek is! – viszonoztuk, mi és leültünk velük szemben.

- csináltunk reggelit nektek is, ott van a pulton. – közölte Rory félszegen mosolyogva.

- Rendben. – bólintottam, de egyikőnk se állt fel az ennivalóért. – Most per pillanat a terveteket szeretnénk hallani.

 Halványan egymásra mosolyogtak, és Rory belekezdett.

- Megbeszéltük és arra a megállapodásra jutottunk, hogy mindketten otthagyjuk a munkánkat. – közbe akartam szólni, de még erre se volt erőm, annyira ledöbbentem. – Itt fogunk élni, vagy StarsHollow-ban vagy valahol itt a közelben, és össze fogunk házasodni. Elvégre itthon is van nagyon sok lap, aminél dolgozhatok, és Logan is fog munkát találni, hiszen nagyon jók a kapcsolatai!

- Rory… - kezdtem sóhajtva. – A tudósítás volt az álmod, az idők kezdete óta és most egyszerűen feladod? Ezt akarod?

- Igen ezt! – vágta rá magabiztosan. – Anya én szeretem Logan-t. És megbántam, hogy szakítottunk, most már nem követem el ugyanezt a hibát!

- Hát… - megköszörültem a torkomat, hogy nehogy valami ökörséget mondjak. – ha… ha ezt akarod. Felnőtt nő vagy, már… már te döntesz az életed felől, és ha ez a döntésed, akkor nekem nincs beleszólásom.

- Köszönjük, Lorelai! – hálálkodott Logan, összekulcsolva az ujjait a lányoméval.

- És te Logan? – fordultam hozzá. – A szüleid gondolod,hogy ilyen könnyen belemennek ebbe?

- Nézze, Lorelai, az egész életem arra ment rá, hogy apám parancsait követtem. – kezdte magyarázni. – Az árnyékában éltem sosem lehettem az aki akarok, sosem az én álmom volt a fontos. Alig csinálhattam azt, amit akartam kivéve az „Élet-halál brigád”-ot, de azt is csak azért, mert ő is tagja volt neki. Most az egyszer nem fogom hagyni, hogy ők, ítélkezzenek fölöttem, hogy ők mondják meg hogy döntsek.

  Hirtelen nem jutottam szóhoz. Logan tényleg szörnyen szeretheti Rory-t ha szembeszáll érte az apjával, amit eddig elég ritkán tett meg. most először kezdtem ezt hinni, hogy Rory-nak jó helye lesz mellette.

- És ha nem fogadják el a döntésedet? – jött a kérdés most Luke-tól.

- Akkor nem. – vont vállat Logan. – Tudom, hogy jó lenne, hogy itt lennének az esküvőnkön, de a képmutatás mélyen gyökeredzik a családunkban, és ha nem jönnek, majd el hát sajnálom.

- Tehát akkor, már vissza se utazol Rory? – kérdeztem most újra a lányomtól.

- De most még igen. – bólintott. – Aztán mikor hazajövök karácsonyra, felmondok…

Pár perces szünet állt be a konyhában, aztán Logan felállt és kitette a muffinokat az asztalra reggeli gyanánt.

- jó étvágyat! – biccentett mosolyogva. – Nekem most haza kell ugranom, de a reptéren még találkozunk, ki szeretném kísérni, Rory-t.

- Rendben, akkor majd találkozunk. – válaszoltam, mire Rory is felállt hogy kikísérje a barátját, vagy is most már – bármennyire is furcsa – a vőlegényét.



(Logan)



Búcsúzóul megcsókoltam Rory-t és odasiettem a kocsimhoz. Beültem a volánhoz és indítottam. Úgy éreztem méterekkel a föld fölött lebeget, és úgy hajtottam végig a kis városon, hogy azt sem figyeltem merre megyek, és tuti hogy többször is átléptem a sebességhatárt. De most semmi sem érdekelt, csak az hogy hazamehessen, átöltözhessek, és elvihessem a gyűrűt. De azzal számolnom kell, hogy Honor már ébren van és biztos, hogy azonnal lerohan, ahogy belépek az ajtón Most a férje hazautazott a szüleihez, így most ő is otthon van velünk.

 Este, ha már a szülők is otthon lesznek, vacsoránál beavatom őket. Lehet, hogy előtte össze kéne pakolnom a holmimat, és lakást keresnem, ha elküldenek otthonról? Ezen ráérek gondolkodni.

  Sokkal hamarabb értem haza mint amire számítottam. Kipattantam a kocsiból, és berohantam a házba. Teljes csönd volt odabent, úgyhogy felsiettem a szobámba, és elővettem a kis dobozkát a fiókból, amiben a híres eljegyzési gyűrű lapult. Miután kikészítettem az asztalomra gyorsan átöltöztem, kicsit megtúrtam a hajamat, hogy nézzen ki valahogy, aztán lementem az emeletről. Alig léptem le a lépcső utolsó fokáról, drága húgom már ide is rohant.

- Na? – ugrándozott vidáman.

- Igent mondott! – újságoltam ugyan olyan boldogan.

- Jaj istenem! – sikkantotta és azonnal a nyakamba ugrott. – Úgy örülök Logan!

- Igen én is! – kuncogtam a lelkesedésén, aztán megvártam míg elenged.

- Nála töltötted az éjszakát? Most jöttél meg?

- Igen. – feleltem tömören, és töltöttem magamnak egy kávét, csak hogy csináljak valamit még egy óráig, mire Rory-t kell kikísérnem a reptérre. 

- Mikor fogod elmondani apáéknak? – tette fel a kézenfekvő kérdést.

- Este. – válaszoltam sóhajtva. – És utána szerintem el is kell cuccolnom valahová.

- Ott van a mi lakásunk Josh-sal. – ajánlotta, én meg felnevettem azt hittem csak viccel.

- Oké, kösz majd megfontolom.

- Én komolyan mondtam. – bizonygatta. – még úgyse költözünk vissza egy hétig, addig nyugodtan lakhatnál ott. Utána meg úgyis együtt fogtok élni Roryval nem?

- Rory még karácsonyig nem jön haza. – közöltem vele, és már előre fájt a gondolat hogy ilyen sokáig nem láthatom majd. – Csak utána mond fel.

- Áh, világos. – bólogatott, ő is kitöltve magának egy kis koffeint. – És te mikor fogsz?

- Ma este, legkésőbb holnap. – mondtam elgondolkodva. – Ha apának elmondom, akkor gyakorlatilag már fel is mondtam, de azért még a főnökömmel is beszélnem kell.

- Nem hinném hogy kitesznek, Logan. – csóválta a fejét. – Habár, apánktól kitelik, de kétlem, hogy el kéne költöznöd. Még ha nem is bír látni téged akkor se kell elmenned, hiszen akkora ez a ház, hogyha mindketten itthon vagytok egész nap akkor is csak néha botlotok egymásba.

- nem mondtam hogy ő tesz ki, de célozgatni fog rá, és utána mindig meg fog találni. – forgattam a szemem. – És én nem akarok itt élni így, érted?

- Ha valaki én megértem. – bólogatott sötéten vigyorogva. – Reméltem hogy rendbe jön a kapcsolatod vele, bátyus!

- Én is reméltem. – mosolyogtam rá, és egy huzamra megittam a kávém felét. – És hogyha…

Meghallottuk a terepjárónk ismerős hangját a felhajtón, és nővéremmel egyszerre néztünk egymásra.

- Lehet hogy nem este kell majd beavatnod őket? – húzta fel a szemöldökét, épp mikor a motor leállt odakint. Furcsa a szívem még csak nem is vert gyorsabban, nem is voltam olyan ideges mint hittem.

- Lehet. – vontam vállat, és nem sokra rá már nyílt is a puccos bejárati ajtó, apa jóvoltából, nyobáman az anyámmal. Nagy levegőt vettem aztán kifújtam.

- Gyerekek! – biccentett felént apám és anya is integett egyet.

- Hogyhogy már itthon vagytok? – kérdezte élrdeklődést színlelve honor. Azt hitte kell nekem egy kis idő, míg forgatókönyvet gyártok magamban. – Hiszen alig egy órája mentetek el?

- Csak benéztem, hogy minden jól megy-e aztán hazajöttünk.  – felelte apám, aztán feltűnően végigmért. – Te hová mész? Főleg ilyen korán? Azt hittem ébren se lesztek mire megjövünk?

Honor rám pillantott. Tudtam hogy én jövök.

- Rory-t indulok kikísérni a reptérre. – válaszoltam egyszerűen, de a várt hatás nem maradt el: Apám szemei kikerekedtek anya pedig annyira bámult rám, hogy nem találta el fogast így a kabátja a földön kötött ki.

- Rory-t? – bökte ki apám az első kérdést ami eszébe jutott. – Rory Gilmore-t?

- Igen őt.

- De hát… na álljunk meg egy pillanatra! – mutata fel a mutatóujját. – Nem úgy volt hogy ti szakítottatok a távolság miatt?

- De úgy volt, de elkezdtünk e-mailezni, és este ellátogattam hozzá. – vázoltam fel neki a helyzetet, de nem kerülte el a figyelmemet hogy megvillan a szeme.

- Valóban? – fintorgott.

- megkértem a kezét apa. – tértem a lényegre kertelés nélkül, mire anya a szája elé kapott apám pedig összehúzott szemmel állta a tekintetemet.

- Hogyan?

- Megkértem a kezét, és ő igent mondott. – ismételtem meg kissé kiegészítve. – és ha tetszik ha nem össze fogunk házasodni.

- Elárulnád hogyan? – fonta össze a karját. – Én azt hittem, hogy Rory tudósítóként járja a világot…

- Igen, de fel akar mondani. – Én vele szemben higgadt maradtam. – Karácsonyra haza fog jönni és akkor otthagyja az állását, met velem akar élni.

- És te ezt hogy gondoltad??

- Úgy hogy én is felmondok, hogy máshogy! – vágtam rá, mire talán még idegesebb lett.

- Felmodasz? Te megőrültél fiam? Egy lány miatt?

- Úgy van! – én is összefontam a karjaimat. – Ebben nem akadályozhatsz meg. Szeretnék úgy élni ahogy én akarok. Rengetek álláslehetőségem van itthon is, mivel sok mindenkivel kialakítottam a kapcsolatot, és Rory is remekül el tud majd helyezkedni.

- Rory nem házasodhat be a családunkba, Logan, azt hiszem ezt már megbeszéltük.

Kezdett kihozni a sodromból.

- Miért nem? – vágtam vissza. – Ő is tehetős családból származik, ő is legalább olyan jó mint mi, sőt!

- Igen, hogyne!

- Apa, értsd meg én vele akarom leélni az életemet! – tagoltan beszéltem neki. – És nem érdekel, mit szólsz hozzá.

- Valóban? Nem kéne a beleegyezésem a házasságotokba?

- A lány apja a lényeg, ő beleegyezett! – Mert nem volt olyan képmutató, mint te!- fejeztem be a mondatot magamban.

- Akkor, ha ennyire megveted a Huntzberger családot, és ennyire lázadsz, akkor el lehet innen menni! – mutatott az ajtó felé apa.

- Még ma összepakolok, és megyek is! – biztosítottam róla, és felvettem a kabátomat. – Most pedig megyek, még el kell intéznem egy-két dolgot mielőtt a gép elindul.

Azzal letettem a félig teli bögrét a komódra, és kiviharoztam a lakásból. De ahogy becsukódott mögöttem az ajtó, újra kinyílt.

- Logan! – sietett utánam anya. – Logan várj, kérlek!

Felé fordultam.

- Nem költözhetsz el Logan! – mondta gyenge hangon. – Miért viszálykodnánk megint? Eddig olyan jól éltünk, miért kell…

- Ti életetek jól, én boldogtalan voltam. – javítottam ki.

- vele vagy boldog?

- Igen vele! – bólintottam és folytattam az utat a kocsim felé.

- Legalább… - kissé elcsuklott a hangja. – Legalább vacsorázz velünk, beszéljétek át még egyszer hátha…

- Anya, kérlek, sietnem kell! – néztem könnyes szemeibe. – Te bármikor felhívhatsz, ha akarsz, oké?

- Fiam, ne csináld ezt! – lehelte kérlelőn. Majd belefacsarodott a szívem. Összeszorítottam a fogam, és megráztam a fejem.

- Még hazajövök, összepakolni. – ígértem, és beszállva a kocsiba, kisoroltam a szélet utcára, egyenesen a (volt) munkahelyem felé.



(Rory)



Már becsekkoltuk a bőröndömet, éppen indulni készültünk felfelé, a terminálba, amikor Logan megérkezett.

- Bocs hogy késtem, de össze kellett pakolnom. – sajnálkozott, és kézen fogva kísért minket fel.

- Hová mész?

- költözöm. – közölte természetesen.

Elcsodálkoztam.

- Miért? – kérdeztem rá bár volt egy tippem.

- Apa nehezen fogadta a hírt. – foglalta össze tömören, és ha jól hallottam anya halkan, de gúnyosan felnevetett luke oldalán. csak a szememet forgattam: Ő se csípi Logan apját.

- Ne is folytasd. – sóhajtottam. – Sajnálom…

- Ez van. – vonogatta a vállát. Most majd honoréknál lakom egy hétig utána meg kiveszek egy lakást valahol. Ha hazajössz eldöntjük hol fogunk élni, rendben?

- Rendben. – mosolyodtam el, és egy puszit nyomtam az arcára. – szeretlek!

- Én is szeretlek! – vigyorgott. – Jaj, várj!

Megtorpant és szembefordított magával, majd előhúzott a zsebéből, egy kis dobozkát. Szívdobogva figyeltem, ahogy kinyitja és kiveszi belőle az ismerős gyűrűt, hogy az ujjamra húzza. Mind ezek után pedig egy olyan szerelmes csókot adott, hogy utána szinte kóválygott a fejem.

- Ne gondold meg magad, míg visszajössz. – tréfálkozott, én pedig lehajtottam a fejemet, hogy ne lássa a könnyeimet.

- Kizárt dolog. – kuncogtam fel. – hiányozni fogsz.

- Te is. – Letörölgette a könnyeimet, és mikor anya integetni kezdett, hogy mennem kell, még adott egy búcsúcsókot. – Vigyázz magadra.

- Vigyázok. – bólogattam, és nagyot sóhajtva indultam meg a kapu felé ahol anyáék álltak. Vőlegényem követett. De furcsa ezt kimondani!

- Mindened megvan? – kérdezte anya a két vállamra téve a kezét, majd végigmért.

- Azt hiszem igen. – válaszoltam erőtlenül.

- Ne itasd az egereket. – simogatta meg az arcomat. – Megvár, mire hazajössz!

- Tudom. – szipogtam, és megtöröltem a szemem. – Te is hiányozni fogsz anya! – szorosan megöleltem.

- Te is nekem, Szívem! – megsimogatta a hátamat, aztán elszakadtam tőle, hogy odamenjek Luke-hoz.

- Szia, Luke! – Őt is átöleltem. – Vigyázz anyára, és ne hagyd, hogy feltúrja a ruhásszekrényemet!

- Szemmel tartom. – biztosított, majd összeborzolta a hajamat. – Minden jót, karácsonykor találkozunk!

Csak bólogatni, tudtam majd egy utolsó integetés után átmentem a kapun, hogy a futószalagra pakoljam a kézipoggyászomat, de a könnyeim csak úgy záporoztak!