9. fejezet

Na sziasztok! :)) Meghoztam a 9. fejezetet! Remélem tetszeni fog! szeretnék véleményeket kapni! ;) Ja és ne felejtsétek el lájkolni a facebook oldalt! :))
Regiii

Hozzak pezsgőt?

(Lorelai)

- Mit mondott pontosan a telefonban? – kérdezte Luke. Mi ketten a kocsijában ültünk, és Hardford felé tartottunk anyámékhoz a vacsorára.

- Azt hogy a házról akarnak beszélni ami vesznek nekünk. – feleltem.

- Semmi mást?

- Nem, semmi mást. – ráztam a fejem. – Mikor kérdeztem, csak kuncogott és azt mondta, majd meglátjátok. – az utolsó két szónál igyekeztem minél jobban Emily-s hangot megütni.

- Jézus, ezt ne csináld! – kérte a vőlegényem.

- Mit? – hülyítettem.

- Ne utánozd anyád hangját, elég ha akkor kapok frászt tőle, mikor náluk vagyunk. – forgatta a szemét.

- Luke, örülök, hogy maga is eljött, iszik még egy hordó sört. – szórakoztam azért is. – Elég lett volna ha megáll az út szélén, olajfoltos lesz a térkő.

- jó fejezd be. – kért meg szépen. – Anyád mostanában ráadásul nem is ellenséges velem, sőt. Ésurevetted?

- Hm… igen észre. – hümmögtem. – Nyilván elfogadták, hogy összeházasodunk és szerintem jól esewtt anyámnak, hogy rá bíztuk a díszítést.

- Igen, jó ötlet volt.

Luke leparkolt a szökőkút mellett, a szokott helyen, aztán odamentünk az ajtóhoz. Épp csöngetni akartam, mikor hirtelen kitárult az ajtó, mi pedig Lukekal automatikusan hátrahőköltünk. Anyám állt az ajtóban egy ijesztően vidám mosollyal az arcán.

- Pont azt jöttem ki megnézni, hogy itt vagytok-e már. – közölte anyám és intett, hogy menjünk be. Túlontúl lelkes volt. Ajaj…

- Mond csak anya, mitől vagy ilyen vidám? – érdeklődtem, miközben leültünk a szófára, ő pedig a zsúrkocsihoz lépett.

- Mit kértek inni? – jött a kérdés, válasz helyett.

- Mit kérdeztem?- fordultam vőlegényem felé, aki legalább olyan értetlenül bámult rám, mint én őrá. Mindkettőnk fejében az a kérdés járt: Vajon miről lehet szó?

- Tudom , mit adok! Pezsgőt! – örvendezett anya. Meg se várta, hogy feleljünk rá, mit kérünk. – Egy ilyen alkalomhoz pezsgő kell!

- Milyen alkalomhoz, anya? – faggattam, hátha kiböki végre.

- Tessék itt a pezsgő. – nyomta a kezünkbe a poharat. – Richard! Gyere le végre, hogy közöljük a hírt!

- A hírt? – tudtam, hogy idegesíti, ha sokat kérdezősködök, és végül majd kiböki. de aztán apám sietett le a lépcsőn. Na végre!

- Itt a pezsgőd. – adta át a poharat anyám neki is.

- Pezsgő! Kitűnő!

Mi is felálltunk, ha már ők is állnak, habár nem tudtuk mit kell ünnepelnünk, mire iszunk…

- Eláruljátok mi történt, aminek ennyire örültök? – tártam szét a karomat amennyire a pezsgőtől tudtam. Meg voltam zavarodva. – mekkora az öröm? Készüljek, arra hogy ugrándoznom kell majd? Vagy netán be fog jönni a valami zenekar, hogy vidám dalokat zengjen?

- Áruljuk el nekik. – tanácsolta anyám végre, úgyhogy apám felvett a dohányzóasztalról egy borítékot – ami nekem addig fel sem tűnt, hogy ott van – és felénk nyújtotta. Luke én nyúlt érte, de én vettem át. Kinyitottam és amit találtam benne az egy összehajtott papír volt, meg két kulcs. Kivettem, hogy szemügyre vegyem. Lakáskulcsok voltak. Összeraktam a fejemben a kirakóst.

- Na ne! – tátottam el a számat. – Ezek…

- Az új házatok kulcsai. – felelte anyám izgatottan. – Lecsapott volna rá még egy vevő, szóval muszáj volt most megvennünk.

- Atya világ… szóval miénk a ház? – hebegtem a kulcsokat bámulva, mint egy hülye.

- a mi nevünkön van, mivel mi írtuk alá a szerződést, de átírathatjuk a tiédre vagy Lukeéra, ha szeretnétek, és ha lefizetitek Taylor Doose-t, megkaphatjátok a Stars Hollow-i címet. A tiétek.

- Hú, hát ez fantasztikus. – Luke most szólalt meg először az üdvözlés óta. – Köszönjük szépen!

- Nagyon szívesen, és tudjuk, hogy még nem vagytok házasok, de sok boldogságot! – tette hozzá apám.

- Köszönjük! – mosolyogtam rájuk. – Bár azt reméltem, hogy egy ilyen puccos házhoz puccosabb kulcs jár, szóval egy kicsit csalódott vagyok…

- Lorelai… - apa és anya egyszerre néztek rám szúrós szemmel.

- Vicceltem. – vigyorodtam e. – Nagyon hálásak vagyunk! – váltottam kicsit komolyabbra.

Szüleim boldogan összemosolyogtak.

- Na akkor koccintsunk. – indítványozta Luke. – Az új otthonunkra. – rám mosolygott és majd’ elolvadtam a mosolyától.

  Összekoccantak a poharain, felhajtottuk a pezsgőt, majd az étkezőbe vonultunk.

- A bútorokat is mind otthagyták, de ha nektek túl csicsásak eladhatjátok őket, bár szerintem jól néznek ki. – folytatta anyám az ismertetést.

- Igen, jól mutattak a helyükön, de akkor mi lesz a mostani házunkkal? – ráncoltam a homlokomat. – Jó nem terveztem hogy eladom, hétvégi háznak vagy ilyesminek jó, de… azt hittem átvisszük a bútorokat az új házba.

- Így már felesleges. – vont vállat apa.

- Tudom, hogy ragaszkodsz néhány tárgyhoz, ami ott van, azokat átviheted. – tanácsolta anya. – Például azt a förtelmes majmos lámpát. – morogta még hozzá azért.

- Végül is…

- Rory hogy van? – tért át más vizekre apa. Éles váltás.

- Jól. – feleltem. – Telefonált ma délelőtt, jól érzi magát csak még kicsit össze van zavarodva, de dolgozik keményen.

- Persze, hogy még új neki a helyzet. – bólintott apa. – De Logan remek fiatalember, örülhetsz, hogy a lányod ilyen fiút fogott ki magának.

- Örülök. – mondtam őszintén. És tényleg igaz volt. Mind a mellett hogy féltettem és aggódtam Roryért, attól még kedveltem Logant, erre rájöttem hosszú álmatlan órák után. 

- Logannel mi a helyzet? – érdeklődött most anya.

- A szülei nem díjazták a döntését. – forgattam a szemem. Furcsa, szüleimet meg sem lepte ez a mondat. Folytattam. – Most a nővéréék házában lakik, ideiglenesen, csak amíg Roryval nem keresnek új lakást maguknak.

- Ennyire rosszul fogadták Huntzbergerék? – húzta a száját anya.

- Hát igen, milyen meglepő. – morogtam. – De Logan egészen… jól állta a sarat szóval. Keres munkát, Rory szerint remek kapcsolatokat épített ki szóval záros időn belül találni is fog.

- Hát persze, kitartó fiú. – bólogatott anya. Mintha én nem tudnám.

- Van egy ötletem. – szólalt meg apa hirtelen. Mind ránéztünk. Töprengő arcot vágott. Talán nem jó jel…

- Halljuk! – ösztönöztem folytatásra, miközben a szobalány mindenki elé letette a salátát.

- Mi lenne, ha Rory és Logan a mostani házatokban lakna? Elvégre ti úgyis átköltöztök addigra, mire Rory hazajön, és akkor nem kéne idegen helyen lakniuk, és fizetniük sem kéne érte.

 Ez az ötlet annyira jónak hangzott, hogy hirtelen csak mosolyogni tudtam, megszólalni nem. Így legalább nem kell eladnom a házat, amihez annyi emlék fűz, nem fognak idegenek lakni benne és Rory is a közelemben lehet.

- Szerintem egy ez jó ötlet, igaz Lorelai? – nézett rám Luke választ várva.

- Igen, szuper ötlet, apa! – kaptam észbe gyorsan. – Nem lett volna szívem eladni a házamat, hogy idegenek lakjanak benne.

- Erről van szó. – csapta össze a tenyerén anyám. – Hozzak pezsgőt? Csakhogy ezt is megünnepeljük.

Mindhárman érdekesen néztünk rá.

- Most én tréfáltam. – kacsintott anyám, és rajtam kívül mindenki nevetett. Én csak ámultam és bámultam, hogy mennyire más lett a családom.

*

Álmosnak kellett volna lennem, de nem voltam. Fél tíz volt. Este fél tíz én mégis még mindig olvasgattam vagy csak bámultam ki a kivilágított városra. Unatkoztam, egészen addig, míg a telefon meg nem csörrent. Anya hívott, és örültem neki!

- Anyáék megvették nekünk azt a hatalmas házat, mert lecsapott volna rá más, pár nap múlva, oda cuccolunk. – kezdett bele anya a helyzetjelentésbe. – Mindent itt hagyhatunk a házban, mert anyámék megtartatták a bútorokat is és, ezzel kapcsolatban lenne majd egy javaslatom. Te jössz!

- Megírtam a cikkemet, megittam egy vagon kávét, de már most hiányzik Luke kávéja és együtt vacsoráztam Lisával, egyik kollégámmal, szerintem már meséltem róla. Beszéltem Logannel is. Mi az a javaslat?

- Nagyapának az volt az ötlete, hogy te meg Logan itthon lakhatnátok. – felelte, mire tátva maradt a szám. – Nem kéne fizetnetek a lakásért, nem kéne izgulnotok, és imádjátok Stars Hollowt. Logan is bírja Taylort szóval…

- Ez komoly? – nem akartam hinni a fülemnek. Ez túl jól hangzott, hogy komoly legyen.

- Ingatlanokról van szó, abban nem ismerek tréfát. – kuncogott anya. – Persze, hogy komoly, közel leszünk egymáshoz, szóval, ha már vén hárpia leszek, bármikor átmehetek, hogy kikergesselek a világból, Szívem!

- Ha eddig kibírtam, nem hátrálok meg akkor sem. – nevettem. – Sőt már most is hárpia vagy. Ha megöregszel, nem lehet sokkal rosszabb.

- Úgy érted ha ennél jobban megöregszem? – javított ki.

- Igen úgy. – vágtam rá. – Legalább te felvállalod a korodat.

- Persze. Mindenki szeretne így kinézni, hatvan évesen. – hülyült. Csak kevesebb mint harminc évet túlzott.

- Ez nagyon jó ötlet volt nagyapától. – tértem vissza a tárgyra. – Logan is biztos örülni fog neki. Holnap el is újságolom majd neki.

- Oh, délig ne hívd fel. – kért meg rá, ami meglepett. –Én szeretnék szólni neki előbb. Az mégiscsak korrektebb. – Most még inkább meglepődtem, de logikusnak hangzott.

- Ja, rendben. – egyeztem bele. – Azért izgatott vagy a költözés miatt, igaz?

- Mi az hogy! – vágta rá. – Már csak Taylorral kell beszélnem a Stars Hololw-i cím miatt.

- Nehéz menet lesz. – jegyeztem meg, csak úgy mellékesen.

- Kibírom, mindig is volt hatalmam Taylor Doose felett, emlékszel?

- A hőstetteidre? Ki ne emlékezne? – adtam alá a lovat.

- Jaj, és tiétek az egyik szoba ám. – jutott eszébe. – Ha nálunk töltötök, majd egy-két napot kell egy szoba nektek.

- Ez kedves. – Jólesett a gesztus tényleg. – Azt hiszem kéne egy pezsgő most erre a pillanatra.

- A vacsin ittam helyetted is, elhiheted. – biztosított anya.

Nevettünk, és még vagy másfél órát beszélgettünk, nem törődve a telefonszámlákkal.

(Lorelai)

 Reggel most fordult elő először talán, hogy első utam nem a szállóba vagy Luke-hoz vezetett. Loganhez igyekeztem. Rory megadta a nővérének a címét ahol most lakik, szóval most azon voltam, hogy odataláljak. Magam is meglepődtem, de csak egyszer sikerült eltévednem, és akkor is egy téves útbaigazítás miatt. Most már tudom miért nem szabad járókelőt megkérdezni.

 Logan nővéréék egy ikerházban laktak. Szép környék volt, nem túl forgalmas, tele kertes házakkal. Becsengettem és vártam, míg Logan ajtót nyitott. Arckifejezése elárulta, hogy meglepődött, ami érthető.

- Szia, Logan! – integettem neki.

- Helló, Lorelai! – azért viszonozta a mosolyomat és beinvitált a házba. – Meglep, hogy itt látlak.

- Hát igen, van egy jó hír, amivel személyesen akartam eljönni és a menyasszonyodra tudok hatni szóval megadta a jelenlegi címedet. – magyaráztam.

- Hát akkor nem ácsorogjunk itt a hallban. – intett, hogy kövessem. Egy barátságos és talán túl színes nappaliba invitált be.

- Hű, nagyon… különleges ez a ház. – jegyeztem meg.

- Meg színes és néha már sok is belőle. – tette hozzá Logan. – De szerencsére csak ideiglenesen lakom itt.

- Igen Rory mesélte.

- Most éppen házakat keresgélek a közelben, hogy míg Rory haza nem jön, ne itt kelljen laknom. – forgatta a szemét, miközben leültünk.

- Ezért is jöttem részben. – mosolyodtam el.

- Oh, rendben. – Logan ismét megilletődött. – De előbb mit hozhatok inni? Van kóla, víz, vagy gyümölcslé. Gondolom vezetsz.

- Igen, a víz jó lesz, köszi. – feleltem, mire felállt és átment a konyhába. addig csendben vártam míg visszajön. Végignéztem a könyvespolcon, a plazma tévén, a színes falon meg a növényeken. Meg tudom érteni, hogy Honor miért így rendezte be ezt a házat. Ki akart szabadulni a Huntzberger-házból, az életükből, és színt akart vinni az övébe.

- Tessék. – tette le elém a poharat Logan.

- Köszi. –Ittam a vízből aztán újra belevágtam. – Nos, egy olyan helyzet állt elő, hogy a szüleim venni akartak nekünk egy házat nászajándékba. Esküvő után kaptuk volna meg, de egy másik vevő is érdeklődött utána úgyhogy, ismered anyámat, megvették nekünk előre. Pár nap múlva költözünk. És mivel anyám otthagyatta a bútorokat a házban, így a mostani házunk teljes fényében megmarad. Nem lenne szívem eladni hisz Rory ott nőtt fel, és iszonyú sok emlék köt oda, és kiadni sem akarom, hogy idegenek lakjanak benne. Arra gondoltunk, hogy mit szólnátok, ha ti laknátok ott Roryval?

 Láttam, hogy egy pillanatra átadja magát a döbbenetnek, aztán pislogott egy párat.

- Hát ez… nem rossz ötlet, de ez így elég egyoldalú. – szólt végül.

- Nézd, nektek kell egy hely amit én megadhatok nektek és még segítenétek is. – mosolyogtam rá. – Rory egy évig nálad lakott ingyen és bérmentve, szóval ennyi jár. És mi egy család leszünk, pontosabban már nagyjából azok is vagyunk.

- Ez nagyon jól esik, Lorelai. – Igazat mondott, az arcára volt írva.

- Szerintem kedden vagy szerdán kezdjük el a költözést, úgyhogy utána te már be is költözhetsz. Bármit magaddal hozhatsz, amihez kötődsz találunk neki helyet. – mondtam.

- Rendben, de csak egy feltétellel. – tartotta fel a mutatóujját. – Ha segíthetek a költözéseteknél. Van pár haverom, akik tudnának segíteni.

- Nincs annyi cuccunk, elég leszel egyedül is. – biztosítottam róla. – És rendben, megköszönnénk a segítségedet.

- Szívesen segítek! – mosolygott.

Ezt jó volt hallani. Logan más lett, mint volt. Talán én ismertem félre. Röstelltem is magam miatta.

- A másik dolog, amiért jöttem pedig ez. – kihúztam a borítékot a táskámból és felé nyújtottam. Elvette és kíváncsian kinyitotta. Miközben végigolvasta a lapot újra mosolygott.

- Köszönöm szépen! – nézett rám hálásan. – Mindenképpen ott szerettem volna lenni az esküvőtökön, és nem csak Rory miatt.

- Ez kedves tőled. – Úgy éreztem kicsit el is pirultam. – Mi is szerettük volna, hogy ott legyél. Elküldtem volna a címedre, miután elkértem Rory-tól, de mivel ma eljöttem, így gondoltam egy füst alatt ezt is odaadom.

- Jól tetted, köszönöm. – bólogatott, majd visszahelyezte a kis díszes lapot a borítékba, ami aztán letett az asztalra. – Hoznom kéne most be egy kis pezsgőt vagy nem is tudom.

- Nem iszom, mert nemsokára mennem kell, de vegyük úgy hogy koccintottunk. – tanácsoltam. Fura, mostanában mennyi olyan pillanat történik, amihez pezsgőt kéne nyitni!

- Rendben. – egyezett bele.

Kortyoltam az ásványvízből, vagy megkérdeztem, amit mindenképpen meg szerettem volna kérdezni tőle:

- Nagyon rossz volt a vacsora apádéknál?

- Nem volt rosszabb, mint máskor. – vont vállat, de tudtam, hogy ez többet jelent neki is egy vállrándításnál. – Apám nem volt képes elfogadni a döntésemet. Én éveken át elfogadtam az övét, és most csak ennyit vártam volna tőle, de ha képtelen rá én nem erőltetem.

- Hát igen, ami nem megy azt kár. – hümmögtem. – Azért jól tetted, hogy megpróbáltad még egyszer.

- Nem tudom, nem változott semmi. – húzta a száját csalódottan. Tudtam, hogy az.

- Attól még jól tetted. – bizonygattam. – Adtál egy második esélyt, csak ő nem élt vele. Te megtettél mindent.

- Hát igen. – sóhajtott. – Nem érdekes, már megszoktam, hogy apám csak azt támogatja, amihez neki érdeke fűződik, vagy ami a munkáról szól. A hosszú évek során megtanultam.

- Hát, ránk bármikor számíthatsz. – Ez akaratlanul bukott ki belőlem, mégsem bántam meg, hogy kimondtam.

- Tudom, és hálás vagyok érte. – mosolyodott el ismét. – Nem fogtok csalódni bennem. Ígérem.

- Ebben nem kételkedem. – feleltem magabiztosan. – Rory téged választott, mert nagyon szeret. És Rory sosem döntött még rosszul.

- Kösz, a bizalmat.

Biccentettem, majd kiittam a vizem maradékát, és felálltam.

- Maradnék még, de vár a szálló, és most hogy Sookie, a társam nincs bent muszáj bemennem. – magyaráztam, mire ő is felállt.

- Persze. Rory mesélte, hogy a Sookie babát vár. – mondta Logan, mialatt kikísért a hallba. – Hogy van?

- Feküdnie kell, de bírja. – kuncogtam. – Örülök, hogy beszéltünk, Logan.

- Igen, én is. – helyeselt. – És még egyszer köszönöm a meghívót.

- Szívesen.

Elbúcsúztunk, aztán és beültem a kocsimba, hogy visszamenjek Stars Hollowba és kezelésbe vegyem a szálló ügyeit, mint rendesen.

*

- Itt legyenek szívesek aláírni. – mutattam a papíron a Ventus házaspárnak. – Köszönjük, hogy a Szitakötőben szálltak meg, Jeremy és Sam már kivitték a holmijaikat.

- Rendben köszönjük. – mosolyogtak, majd elköszönte és kimentek az ajtón.

Épp csak, hogy elkezdtem volna pakolni a recepción, míg Michel ebédszünetet tart, mikor megcsörrent a telefon.

- Szitakötő Szálló itt Lorelai beszél. – mutatkoztam be.

- Loralai, itt Jackson. – hadarta Sookie férje. – Sookienak megvolt az első összehúzódása behoztam a kórházba.

- Rendben odamegyek. – vágtam rá és már fogtam a kabátomat. – És hogy van?

- Jól, semmi baja. – Hallottam a hangján hogy mosolyog, úgyhogy megnyugodtam. Megmondta gyorsan a kórház nevét ahol vannak, aztán letettük.

- Michel! – kiáltottam be a konyhára, ahol alkalmazottam ücsörgött egy bögre kávéval az újság fölött. Mikor a nevét mondtam felkapta a fejét.

- Oui?

- Sookie már a kórházban van, most hívott Jackson! – közöltem vele. – Szeretném, ha félbe hagynád, amit csinálsz és tartanád a frontot estig!

Valami olyasmit morgott rá, hogy ő is sok mindent szeretne, de nem törődtem vele, inkább kiszaladtam a JEP-hez, és igyekeztem minél előbb odajutni a kórházba.

  Szerencsére az utakon nem volt dugó és csak kétszer dudáltam le valakinek a fejét, míg odaértem. A portán viszont már azt mondták, hogy Sookie már a szülőszobán van, de elmondták, hová menjek, úgyhogy követtem az útbaigazítást. Jackson kint ült a folyosón. Láttam rajta, hogy aggódik, és izgatott. A lábával dobogott a padlón.

- Lorelai! – pattant fel mikor meglátott.

- Nem hiszem el, hogy nem értem ide időben. – nyavalyogtam. – Ráadásul még három hete lett volna, és semmi babacuccot nem vettem a bulihoz.

- Majd, ha hazamentünk, kinyitunk egy pezsgőt, mit szólsz? – vetette fel Jackson, mire elmosolyodtam. Bizony… mostanában divat lett a családunkban a pezsgő.

Facebook oldal:)

Sziasztok!

Csináltam egy facebook oldalt, ahonnan ti is könnyebben tájékozódhattok a frissekről :D Lájkoljátok ITT! ;)

A friss pedig legkésőbb csütörtökre itt lesz :D

Az eddigi véleményeket köszönöm! Jólesik, hogy még van aki olvas *-*

Na puszii
Regii

8. fejezet 2/2

Megérkeztem a 8. fejezet második felével! :)) Remélem örültök! Véleményeket kérek!! <3 :P
Regii

Tánc az ördöggel

(Lorelai)

Pár percig nem tudtam mit mondani, mert fogalmam se volt, mit kéne felelnem anyám kérdésére.

- Hát nem is tudom. – adtam kitérő választ, de neki nem tetszett, ugyanis felhúzta a szemöldökét. – Még mindig alig tudom elhinni, ezt az egészet…

- Te nem repesel az örömtől, így van? – Anyám vesébe látó pillantással nézett a szemembe. akárcsak kisgyerekként, ha úgy érezte valamit titkolok előle.

- Nem mondanám ezt, hiszen örülök, hogy Rory boldog, csak olyan… furcsa érzés. – ingattam a fejem. Nem tudom, mi mást mondhatnék neki. – Kicsit aggódok, persze, hogy mi lesz, de…

- Rory, nagyon jó fiút fogott ki magának Lorelai. – kezdte anyám már megint. Megint jön ezzel a magasztalással. – Szerintem nagyon illenek egymáshoz és boldogok lesznek együtt.

- Tudom. – mosolyodtam el. – De ettől még nem lesz könnyebb, hogy Rory férjhez megy.

- Félted őt, ez világos. – bólintott rá anya. – De ő mindig is a lányod marad, nekem pedig az unokám. S bár változások következnek most be a családban, ezek jó, pozitív irányú változások. Nem kell ezekre feltétlenül pesszimizmussal tekintenünk. – A végére bíztatóan elmosolyodott és ettől valahogy kezdtem kicsit bízni abban, hogy talán mégsem lesz ez annyira rossz, mint amennyire gondoltam…

*

  - Itt fekszem ebben a nappaliban, már kiolvastam tíz újságot, ha nem többet, megnéztem vagy öt epizódot valami új sorozatból, és már kényelmetlen. Egész nap mást se csinálok, csak itt gubbasztok. Ráadásul, Rory- tól is el akartam köszönni, miért nem hoztad be reggel? – Sookie ezt talán mind egy szuszra hadarta el. Jó tüdeje van.

- Elég… furcsán alakultak a dolgok, minden összegabalyodott az indulással kapcsolatban, még Anyáméktól sem tudott elköszönni.

- Elnéztétek az időpontot vagy mi miatt? – ráncolta a homlokát Sookie. Logikus lett volna, mivel nem először fordulna ilyesmi elő velünk.

- Nem, csak semmi sem úgy történt, ahogy elterveztük. – tértem ki a konkrét válaszadás elől. – Fenekestől felfordult minden.

- Mi történt? – kíváncsiskodott Sookie. – Kérlek, mesélj! Itt fekszek már két napja és semmit nem tudok a külvilágról. Pletykálj nekem egy kicsit.

- Ez nem pletyka. Sőt. – ráztam a fejem, és levettem a szandálomat, hogy felhúzzam a lábamat magam mellé. Húztam az időt. El akartam mesélni Sookienak, de ugyanakkor nem akartam, hogy mindenki tudjon róla. – Sokkal inkább magán dolog.

- Ugye nem megint Luke-kal van valami? – olyan fenyegető volt az arca, hogyha a vőlegényemmel lett volna baj, se mertem volna elárulni neki.

- Dehogy, vele minden rendben. – biztosítottam róla. – Másról van szó. el akarom mondani de… de nem most. Megvárom, még kicsit leülepszik.

- Ne csináld már ezt velem! – könyörgött barátnőm.  – Bedobsz ilyen drámai szavakat, hogy magán dolog meg hogy leülepszik, aztán végül el se mondasz semmit.

- Vittem egy kis izgalmat a napjaidba. – vigyorogtam rá. – Legalább van min gondolkodnod, míg ágyhoz vagy kötve.

- Vicces vagy. – grimaszolt Sookie. – A szállóban minden rendben?

- A konyha ragyog, Josh nagyon ügyes nem kell aggódnod, onnan jövök. – nyugtattam meg. nála a szálló az egyenlő a konyha szóval, főleg ha nem áll a közepén egy serpenyővel a kezében.

- Hála istennek. – sóhajtott. – Remélem is hogy uralja a helyzetet, nem véletlenül bíztam meg őt. Megbízom benne.

- Úgy tűnik, kézben tartja a helyzetet, főleg mivel te tanítottad be. – mosolyogtam. – Nem lesz semmi baj, hidd el!

- Jó elhiszem. – mosolyodott el. – Mi a mai programod?

- Elküldöm a meghívókat mindenkinek miután megcímeztem őket aztán bemegyek Luke-hoz és beülünk megnézni valamit a moziban a gyűlés után. – vázoltam fel a tervet. – Most megyek is, holnap újra benézek. Rengeteg a meghívó…

- Tudom. – nevetett. – Akkor holnap!

- Kitartás! – kacsintottam, majd érzékeny búcsút vettünk és én kimentem a JEP-emhez.

(Logan)

Öklömnyire zsugorodott a gyomrom, mikor beléptem a házunkba. Már a hallban éreztem a sült szagát, és éhes voltam. Tudtam, hogy maradok vacsorára, és ezzel együtt azt is, hogy alig tudok majd pár falatot legyűrni.

- Örülök, hogy megjöttél, Logan. – ölelt meg anya. – Maradj vacsorára. Kérlek!
- Rendben. Maradok. – sóhajtottam, mintha azelőtt nem terveztem volna ezt el.

Anya örült, ez a lényeg. Úgyhogy leraktam a kabátomat, és bementem az étkezőbe. Apa, Honor és Josh már ott ültek az élőétel fölött, de nem láttak hozzá. Engem vártak.

- Sziasztok. – köszöntem nemes egyszerűséggel nem törődve vele, hogy apám árgus szemekkel figyel. Leültem a helyemre. Jól nézett ki a saláta.

- Akkor együnk. – indítványozta anyu. – Jó étvágyat!

Mindenki elmormolt egy „Jó étvágyat!”- ot aztán egy darabig csöndesen ettünk. Talán csak az én agyam kerekeinek a kattogásait lehetett hallani. Gyártottam magamban a különböző párbeszédeket. Mindenre fel akartam készülni.

- A cuccaid már bőröndökben? – kérdezett rá apa olyan megvető hangnemmel, ami tőle pont elvárt volt. De én igyekeztem higgadt maradni.

- Még nincsenek. – feleltem egyszerűen. – vacsora után terveztem bepakolni. Reméltem, hogy talán át tudjuk beszélni ezt az egész dolgot.

- Mit kell ezen átbeszélni? – húzta össze a szemét apám az asztalfőn. – Kész tényeket elé állítottál minket.

- Kérdezni a Huntzberger családban nem módi. – jegyeztem meg gúnyosan. – Itt az a divat, hogy mindenkit kész tények elé kell állítani, és nincs apelláta.

- Hát persze. – forgatta a szemét apám. – Akkor felteszem nem változtattál a döntéseden.

- Azon, hogy elveszem Rory-t és otthagytam a munkám nem. – ráztam meg a fejem. – De nem lenne muszáj elköltöznöm. Ha elfogadnád ezt az egészet. Ugyanúgy dolgoznék egy helyi cégnél, ahogyan eddig, Rory is keresne egy itteni lapot, és nem vesznének el a lehetőségeink.

- Szóval fogadjuk el, hogy egy ilyen lány házasodik a családba?? – emelte fel a hangját apám.

- Milyen lány? – kérdeztem vissza. – Rory tökéletes, és szeretjük egymást.

- Nem ilyen lány kell a család örököse mellé. – vágott vissza apa. – Olyan kell aki melletted áll, és támogat, és méltó a vagyonhoz.

- Rory erre a legméltóbb. – álltam fel az asztaltól. – És ha ti ezt nem vagytok képesek elfogadni, akkor már fel is megyek, hogy csomagoljak. – és már ott is hagytam az asztalt.

- Helyes! Ezt az életed éld máshol! – kiabált még utánam a családfő, de erre már nem reagáltam. Felmentem a szobámba, hogy gondolkodás nélkül minden holmimat beleszórjam a bőröndjeimbe,meg a táskáimba. Vacsora után Honor is feljött, hogy besegítsen, aztán elbúcsúztam, tőle, Josh-tól meg anyámtól. Apám ki se jött a szobájából, de nem is voltam rá kíváncsi. Kicuccoltam a kocsimba, Honor adott kulcsot a lakásukhoz, és ezzel a végszóval hajtottam el a házuk elől – ami most már az enyém nem volt.

­

(Rory)

Még pezsgett bennem a koffein, amit írás előtt hajtottam le. Szóval ki nem megy a hatása addig kell befejeznem a cikket és elküldenem a szerkesztőnek. Úgy gépeltem, mint a villám. Még kábé három perc és végzek is.

  Nagyjából jól számoltam. Még egyszer átnéztem a cikkemet, kijavítottam a hibákat aztán elküldtem. A következő utam a fürdőbe vezetett, hogy lezuhanyozzam és végre felfrissüljek. miután nagyjából negyed órát álltam a zuhany alatt telefoncsörgésre kellett kiugranom a fülkéből. Háromszor majdnem elcsúsztam, de végül is épségben odaértem a telefonhoz. Pont az, akit vártam. Logan. A szívem gyorsabban vert mint eddig, miközben felvettem a telefont.

- Szia, Logan! – szinte úgy kiáltottam a telefonba.

- Szia, Zseni, mi újság? – érdeklődött. Az ő hangja is vidámnak hangzott.

- Éppen most fejeztem be egy cikket. – feleltem. – És borzasztóan hiányzol!

- Te is nekem, hidd el. – válaszolta szomorkásan. – Én éppen most költöztem ki otthonról. Honorék lakása üres, csak én vagyok itt. Záros időn belül néznem kell valami kéglit.

- Szóval véglegesen összevesztél apáddal? – ez inkább hangzott kijelentésnek, mint kérdésnek. Ismertem már jól Mitchum-öt.

- Igen. – morogta. – Ott maradtam vacsorára, vagyis inkább fél vacsorára, hátha meg tudjuk beszélni ezt az egészet, de ugyanúgy ellenkezett. Szóval otthagytam a vacsorát, sőt még a túl fűszeres salátát is, összepakoltam és eljöttem.

- Hát akkor jól tetted. – húztam a számat. Mindent megkönnyített volna, ha az apja képes elfogadni bennünket együtt, de ha nem, hát nem. Mit is vártam? – És hogy érzed magad.

- Nem is tudom. – hümmögött. – Hiányzol te, még van egy csomó cuccom, amit ki kell pakolnom és a vendégszobai szekrény túl kicsi. A lakás is pont olyan, mint Honor… Őrült.

- Nemsokára találsz magadnak munkát, házat is, november végén pedig hazamegyek én is én akkor minden rendbe jön. – vigasztaltam.

- Tudom, és alig várom. – Hallottam a hangját, hogy tényleg így van. – Te, anyukádék meghívnak az esküvőjükre, ugye?

- Ez hülye kérdés Logan. – nevettem, de ezt egy kopogtatás szakította félbe. – Oh, kopognak, tartsd egy kicsit. – otthagytam az ágyon a telefonomat, és kinyitottam az ajtót. Az egyik kolléganőm állt a küszöbön, a göndör hajú, barna szemű, csont és bőr, Lisa.

- Oh, Lisa helló! – mosolyogtam rá vissza. – mi újság?

- Unatkozom, leadtam a cikkemet, nincs kedved lejönni velem enni valamit? – kérdezte.

Igazság szerint éhen haltam és ő volt a legszimpatikusabb a riporterek közül, úgyhogy kértem, hogy várjon egy percet, míg átveszem a köntösömet valami ruhára és megfésülködöm, szóval találkozzunk lent. Belement, úgyhogy érzékeny búcsút vettem Logantől, gyorsan átöltöztem aztán lementem az étkezőbe. Egész nap egy muffint ettem csak.

Újra itt! :))

Sziasztok!
Nagyon röstellem, hogy eddig nem írtam új fejezetet, de közbe jött pár dolog. A történettel is megakadtam egy kicsit, DE most újra folytatom, és hamarosan várható, új fejezet is ;) Csak arra kérlek benneteket, hogy írjatok kommenteket vagy tetszikeljetek nekem! Fontos számomra a véleményetek! :D

Szóval nemsokára jövök egy új fejezettel, remélem örültök!

Regii

Szilveszteri ajándékom, avagy 8. fejezet 2/2 - Részlet ;)

Na sziasztok! Elkezdtem írni a frisst és mivel, holnap nem leszek itthon, hétfőn meg tanulni kell sajnos, nem fogom tudni hozni a teljest a szünetben már, de azért engesztelésként itt egy kis részlet belőle! ;) Mindenkinek Boldog új évet kívánok! 
Puszi
Regi

Pár percig nem tudtam mit mondani, mert fogalmam se volt, mit kéne felelnem anyám kérdésére.

- Hát nem is tudom. – adtam kitérő választ, de neki nem tetszett, ugyanis felhúzta a szemöldökét. – Még mindig alig tudom elhinni, ezt az egészet…

- Te nem repesel az örömtől, így van? – Anyám vesébe látó pillantással nézett a szemembe. akárcsak kisgyerekként, ha úgy érezte valamit titkolok előle.

- Nem mondanám ezt, hiszen örülök, hogy Rory boldog, csak olyan… furcsa érzés. – ingattam a fejem. Nem tudom, mi mást mondhatnék neki. – Kicsit aggódok, persze, hogy mi lesz, de…

- Rory, nagyon jó fiút fogott ki magának Lorelai. – kezdte anyám már megint. Megint jön ezzel a magasztalással. – Szerintem nagyon illenek egymáshoz és boldogok lesznek együtt.

- Tudom. – mosolyodtam el. – De ettől még nem lesz könnyebb, hogy Rory férjhez megy.

- Félted őt, ez világos. – bólintott rá anya. – De ő mindig is a lányod marad, nekem pedig az unokám. S bár változások következnek most be a családban, ezek jó, pozitív irányú változások. Nem kell ezekre feltétlenül pesszimizmussal tekintenünk. – A végére bíztatóan elmosolyodott és ettől valahogy kezdtem kicsit bízni abban, hogy talán mégsem lesz ez annyira rossz, mint amennyire gondoltam…

Híreim :)

Sziasztok! 

Igen, tudom eltűntem, és ezért hatalmas elnézést kérek, de most mentem 9. - be és ennyi blogra kicsit nehezen tudok írni egyszerre és rendszeresen. :// Minden esetre örülök, a 3 új rendszeres olvasómnak, és köszönöm a komikat is. 

  Lehet hogy most a téli szünetben még tudok jönni egy frissel, de még semmi sem biztos. :) Mindenesetre remélem sikerül befejeznem a fejezetet. Viszont akkor kérlek titeket, komizzatok rendszeresen, és pipáljatok sokat, hogy tudjam tetszik-e a töri. :$ :)) 

Köszönöm, és akkor remélem nemsokára láttok majd! ;) :D

Regi

8. fejezet 1/2

Hy!! Tudom, hogy mostanában nem volt friss, de elkezdődött a suli, és szét vagyok esve, ezért rakom fel ezt is két részben. :// :)) Remélem azért örültök és írtok komikat!! :$ :))

Tánc az ördöggel...

(Lorelai)

A szemem könnybe lábadt, mikor láttam eltűnni Rory-t a szemem elől, és tudatosult bennem, hogy megint hónapokig nem látom majd. És ráadásul jegygyűrű csillogott az ujján. Luke Átkarolta a derekamat és magához húzott, hogy adhasson a fejemre egy puszit, aztán elindultunk.

- Köszönöm, hogy önök voltak olyan jók és elfogadták a dolgot. – szólalt meg hirtelen Logan. Ahogy ránéztem láttam, hogy tényleg nagyon hálás nekünk, nyilván mi vagyunk az egyetlen szülők akikre számíthatnak. Az ő apja gondolom, nem volt valami kedves, szokás szerint.

- Persze! – mosolyogtam rá. – Apád hogy fogadta?

Minden vidámság nélkül nevetett.

- Ahogy szokta a magánügyeimet. – morogta, de mikor látta, hogy folytatást remélek, folytatta is. – Kissé mérges lett, és mondjuk, úgy hogy nem örült.

- Nem örült? – húzta fel Luke a szemöldökét. – Ennyire próbál beleszólni az életedbe.

- Igen. – sóhajtotta. – De már kezdem megszokni, hogy nem érdekli, én mit akarok.

- Csakhogy ez nem így megy. – szóltam közbe. – Lehet, hogy mielőtt bármit csinálsz le kéne ülnöd, beszélni az apáddal, hátha ha szépen megbeszélitek, kicsit… öhm… normálisabb lenne?

- Megpróbálhatnám, de nem fűzök hozzá sok reményt. – sóhajtotta. – De nekem most mennem kell, még van egy kis dolgom…

- Persze, még találkozunk. – mosolyogtam rá, miközben kezet fogott Luke-kal.

- Még egyszer kösz mindent! – Azzal már sietett is a kijárat felé. Valahol sajnáltam őt a szülei miatt. Azt hittem, mindig, hogy az én szüleimnél nincs rosszabb, de a Logan-hez képest én még szerencsésnek mondhatom magam. Szörnyá lehet, hogy ennyire nem értik meg őt. Emlékszem mikor Marta’s Vinard-ra hívott el bennünket, és az apja hogy kiabált vele. Eszembe jutott a párbeszédünk:

- Sajnálom. – Nézett rám Logan meggyötört szemekkel.

- Ugyan semmi baj. – legyintettem. Igyekeztem mutatni, hogy tényleg nem érint a dolog, de nem jött össze. – Nálam jobban senki nem érti meg a családi viszályokat.

 Amikor a következő pillanatban újra a szemembe nézett, láttam mennyire szüksége lenne, most egy kis segítségre, valamire, ami megakadályozza a jövő alakulását, és én próbáltam valamit tenni, de csak álltam ott és néztem, amíg Rory ki nem lépett az ajtón mellettem.

- Hahó Lorelai. – integetett a szemem előtt Luke.

Gyorsan pislogtam egyet-kettőt és ránéztem.

- Tessék?

- Azt kérdeztem megiszunk-e itt a büfében egy kávét. – ismételte meg a kérdését Luke. – Annyira még van időm, Ceasar is ki tud nyitni helyettem.

- Áh, jó lenne, de anyám ma mutatja meg a termet, ahol az esküvőt tartjuk majd. – ráztam a fejem, és zsebkendő után kutakodtam a táskámban, de persze minden volt benne. – Megbeszéltük, hogy nyolc után találkozunk, és már így is negyed kilenc lesz.

- Héj. – Vőlegényem felém nyújtott egy tízes csomag zsebkendőt.

- Oh, kösz. – átvettem tőle és kihúztam belőle egyet, hogy kifújjam az orromat.

- Menjek veled? – kérdezte Luke, és a válasz, ami legelőször a nyelvemen volt nemleges lett volna, ugyanis sosem szerettem kitenni a szüleim féle Gilmore világnak, de aztán rájöttem, hogy nagyobb szükségem van a társaságára, mint hittem. És különben is anya jobban díjazná, ha ő is ott lenne.

- Az jó lenne. – mosolyogtam rá, és vissza akartam adni neki a csomagot. – De csak ha nem gond…

- Dehogy gond. – vágta rá. – Az pedig maradjon nálad. – tanácsolta. – Hátha még szükséged lesz rá.

Megint a vesémbe látott.

- Köszönöm Luke! – szorosan megöleltem, és megint a könnyeimmel küszködtem. Ő is tudta, hogy nem a zsepiért hálálkodok. Hanem azért, amiért itt van velem, most amikor nagyon egyedül érezném magam, és mert vigyáz rám, és velem marad, mert mindig is szükségem lesz rá.

- Szívesen Lorelai. – simogatta meg a hátamat. és adott egy puszit az arcomra. – Na gyere menjünk, Emily nem szeret várni.

- Nekem mondod? – grimaszoltam, aztán átkarolta a vállamat és így mentünk ki a reptér óriási üveg ajtaján. Már előre felkészültem rá, hogy elő kell adnom a Logan-Rory dolgot Emily Gilmore-nak.

(Rory)

Felszálltam a gépre. De miért? Nem! Nem jó a kérdés. Azt tudom, hogy miért. Azért mert tudósítani fogok ahogy az majdnem egész nyáron át tettem. De akkor mit kéne inkább kérdeznem? Talán azt hogy: Hogy tudtam felszállni a gépre? Na, igen, ez az a kérdés, amire nincs válasz, éppen ezért a helyes kérdés. Nem tudom, hogy voltam arra képes, hogy elsétáljak Logan-től, a jövőmtől, anyámtól és Luke-tól. Ez nem én vagyok. Fogalmam sincs hogy csináltam, de még mindig nem tudtam abbahagyni a pityergést. Mint egy roncs úgy éreztem magam. Úgy éreztem azonnal fel kéne pattannom, és amíg még a földön vagyunk, leszállni, és addig rohanni, míg újra Logan karjai közt nem lehetek, vagy amíg újra nem hallom anya vicceit, vagy Luke morgós hangját.

- Valami… baj van? – Nem is vettem észre hogy valaki leült mellém, csak amikor ezt kérdezte. Felnéztem rá, és amennyire a könnyeimtől láttam, nagyjából harminc év körüli szőke hajú barna szemű lány volt a hang tulajdonosa, és pár perc múlva, fel is ismertem az illetőt, de nem mertem rákérdezni, hogy ő-e az, hátha csak nagyon hasonlít rá. De ő megelőzött.

- Rory? – kerekedtek el a szemei, aztán összeráncolta a homlokát.

- Lindsay? – pislogtam és még a sírás is abbamaradt a döbbenettől. Megtörölgettem a szemem, hogy jobban lássam az arcát. – Te jó ég, milyen rég láttalak.

- Igen, és akkor sem a legjobb helyzetben. – jegyezte meg, de nem volt ellenséges, csak természetes. – Baj van?

- Áh, csak a búcsú. – legyintettem. – Figyelj Lindsay, sajnálom, ami akkoriban történt, hidd el nem vagyok rá büszke és ha most újra ott tartanánk, nem tenném ezt.

- Rory. – állított le, miközben becsatoltuk az öveinket. – Ezer éve volt, még mindketten gyerekek voltunk, és nagyon fiatalok. Én és Dean még nem álltunk készen egy komoly házasságra, elhamarkodottan vágtunk bele. Azóta én is találtam magamnak valakit, aki igazán szeret és akivel nagyon boldogabb vagyok, boldogabb mint Dean-nel.

- Oh. – Megkönnyebbültem. – Hát ezt örömmel hallom, és ami azt illeti és is mással vagyok együtt… És én is boldog vagyok. Én is elhamarkodott voltam.

- Ami volt elmúlt, Rory. – vont vállat Lindsay. – Látom, hogy nem kis jövőnek néztek elébe. – mutatott az ujjamra, amin a gyűrűm csillogott.

- Ó, igen… - elpirultam egy kicsit, éreztem, hogy ég az arcom.

- Gratulálok! – mosolyodott el őszintén. Lelkiismeret furdalásom támadt, amiért, ilyen jó hozzám, holott nem éppen jó dolog volt amit tettem vele, és most így meg tud bocsátani nekem.

- Köszönöm!

Amíg felszállt a gép nem beszélgettünk, utána pedig nem sokkal elbóbiskoltam. Amit álmodtam, az pedig maga volt a valóság. Az emlékek, amik régebben történtek, úgy törtek fel belőlem, mint forrásból a víz. Csak úgy pörögtek előttem az emlékképek. Amikor Logannel először találkoztunk, amikor először titkoltuk, mit érzünk egymás iránt, és amikor elvitt magával az Élet-Halál brigád egyik akciójára, az erdőbe, ahol leugrottunk arról a 7 méter magas emelvényről egymás kezét fogva. A következő kép, az volt, mikor a nagyiék partiján csókolóztam vele, majd amikor bemászott az ablakomon, hogy később együtt szeretkezhessünk, először. Elmentem hozzá, hogy fejezzük be mire ő felajánlotta, hogy legyünk barát és barátnő, majd a nagyiék vacsorája, folytatásként pedig a vacsoráink kettesben, az éjszakák, a sok beszélgetés, a hülyülés a bulizások, az összeköltözés, majd a viszontlátás örömei az elutazása után, egészen a diplomaosztó partiig ahol megkérte a kezemet, majd az udvari szónoklata terveiről, aztán a diplomaosztó, ahol visszaadtam neki a gyűrűt. Ez után jöttek a pár napja átélt emlékeim. Olyan intenzíven törtek elő, hogy mikor felébredtem kis híján elsírtam magam – újra – a gondolattól, hogy még mindig a repülőn ülök és csak illúzió volt az egész.

(Lorelai)

Sóhajtva fordultam be anyám házának felhajtójára tudván, hogy most jön a mesedélután, vagy inkább mesedélelőtt. Mindent tudni akar majd Rory-ékról, Logan-ről, az eljegyzésről, a házasságról, mindenről. Mire kiszálltunk a kocsiból, és lezártam, Emily Gilmore már a nagy faajtó előtt ácsorgott, egy halvány mosollyal.

- Szervusztok! – üdvözölt minket. – Maga is velünk tart Luke?

- Tudnom kell hol tartjuk majd a partit. – felelte nemes egyszerűséggel Luke.

- Van beleszólása. – tettem hozzá még, aztán követtük anyámat az óriási fekete tank felé. Szokás szerint én ültem az anyós ülésre, Luke pedig hátra. nem tudom valamiért mindig halálfélelmem van ebben a kocsiban…

- Rory felszállt a gépre? – kérdezte, sebességbe téve a kocsit. – Minden rendben?

- Persze minden rendben. – bólogattam, de egyelőre csak ennyit mondtam, gondoltam majd később avatom be a részletekbe. – Fájó volt a búcsúzás, szokás szerint, de ettől függetlenül minden oké volt vele igen, sőt több is mint oké, bár…

- Lorelai jól vagy? – kérdezte anyám homlokráncolva. A fene ez feltűnő volt, már megint fecsegtem!

- Persze, csak aa… reggeli kávé hatása. – improvizáltam. Nem tudom miért halogattam elárulni a Logan-Rory ügyet, de mindent mindig halogatok, ha anyámról van szó. Automatikusan… ijesztő.  

- Értem. – hümmögte anya. – Én is ki akartam menni a reptérre, hogy elköszönhessek, de az az agyalágyult szobalány elfelejtet felébreszteni, pedig határozottan kértem rá, hogy keltsen fel.

- Próbáltad már az ébresztőórát? – kérdeztem és éreztem ahol felszalad a szemöldököm. – Praktikus darab és végtelenül megbízható.

- Szokás szerint mindenből viccet csinálsz. – sóhajtotta. – A meghívókat ezután készítitek el, igaz?

- Igen. – bólintottam. – Ahogy láttuk a termet és meg lesz a cím, postázom is őket.

- Rendben van.

Pár perc múlva lefordultunk egy utcácskába és anya lefékezett egy csinos kis épület előtt, majd kiszálltunk, és ő bevezetett. Elmondta a portásnak-aki mellesleg szerintem nem rendelkezett túl nagy IQ-val – hogy melyik termet keressük, majd amikor eligazítást kaptunk róla, követtük őt a folyosón át.

- Ez lenne az. – lökte be a kétszárnyú ajtót. Egy nagy terem tárul a szemünk elé, pont akkora amekkorára szükségünk volt. A falak fehérek voltak, mint minden más, így kedvünk szerint díszíthetünk majd, plusz ide egész StarsHollow kényelmesen beférne.

- Tökéletes lesz, szerintem. – vélekedett Luke.

- Igen, igazán szuper anya. – bólintottam hálásan nézve rá. – Köszönjük.

- Nagyon szívesen. – biccentett anya.

- Figyelj… - kezdtem. – Luke-kal beszélgettünk róla és örülnénk, ha te szerveznéd a díszítést. Te sok party-t szerveztél, értesz hozzá. Megadom a színeket.

Egy boldog mosoly terülsz szét az arcán.

- Örömmel. – felelte ugyanolyan boldogan.

- Köszönjük szépen. – előzött meg Luke. – Sok mindennel kell foglalkoznunk, és…

- Persze, megértem. – bólogatott anya. -  Szóval akkor jó lesz a terem.

- Megfelel igen. – helyeseltem. Rábólintott és becsukta az ajtót.

- Merre találom itt a mosdót? – kérdezte Luke kissé zavartan.

- Itt a folyosó végén. – mutatott az említett irányba anyám. – Meg fogja találni.

- Köszönöm. – azzal leendő férjem, elment a WC-k irányába. Nagyot sóhajtottam: Tudtam, hogy itt az idő elmondani neki.

- Anya… - kezdtem. – Logan eljött múlt éjjel Roryhoz.

- Tessék? – nézett nagyot anya. – És ezt csak úgy mondod, Lorelai?

- Nem, anya hadd fejezzem be. – kértem, felemelve a kezem, hogy maradjon csendben. – Nem tudom, hogy történt igazándiból, de Logan bemászott hozzá, és beszélgettek, majd Logan hirtelen el akart menni, gondolom hülyén, érezte magát a történtek után, nem tudom, és Rory, végül is azt mondta, hogy hozzá megy!

- Lorelai… - suttogta elhűlve anyám.

- Igen, úgyhogy Rory télen jön haza, akkor fognak összeköltözni, és Rory fel fog mondani, Logan már megtette. – folytattam. – Mindketten itteni állás után néznek, és itt fognak maradni a közelünkben.

- Te jó ég! – pislogott. – Uram isten! Hiszen ez… ez… szóhoz sem jutok! Hozzá fog menni? Rory hozzámegy Loganhez?

- Igen hozzámegy. – bólintotta egy apró mosollyal. – még nem tervezték be az esküvőt, de nyilván valamikor a miénk után lesz.

- Szent ég! – Anyámnak ez már a mai harmadig imája. – Ez nagyon jó hír, majd felhívom és gratulálok neki…

- Anya, kérlek, ne rohand le, jó? – csillapítottam le. Megint túl lelkes volt. Fogadjunk már azt is elképzelte milyen gyerekeik lesznek. – Rory még kissé össze van zavarodva, még kicsit meg kell nyugodnia. – Nyugodtan felhívhatod, hogy mi újság, de majd ha ő el akarja újságolni, akkor, elmondja. Nem kell azt hinnie, hogy telekürtölöm vele az egész várost.

- Miért? A nagyanyja vagyok!

- Jól tudom, de várj még vele, rendben? – könyörögtem. – Most hagyni kell őt… kicsit gondolkodni.

- Nem fog visszalépni ugye?

- Az kizárt, de túl sok ez neki egyszerre. – magyaráztam. – A munka, Logan, a jövője… Sok gondolkodnivalója akadt, és lehet, hogy ő fog felhívni titeket, ha leszállt, de ne rohand le jó. És ne kiáltsd világgá, jó?

- Apádnak azért elmondhatom? – húzta fel a szemöldökét.

- Hát persze csak, a szomszédnak ne, főleg annak ,ne aki pletykás.

Anyám csak a szemét forgatta, majd pár perc hallgatás után réám nézett.

- És te, mit szólsz ehhez az ügyhöz?