22. fejezet II

22. fejezet II. rész ízelítő ;)

Ahogy ígértem, itt a kis részlet a II. részből. Jövő héten hozom a teljes fejezetet! :)
Addig is puszii
Regii

(Rory)

Ezek után kezdődött a tánc. Végignéztük a menyasszonytáncot, ami egész jól sikerült anyáékhoz képest, majd mindenki csatlakozott hozzájuk. Én is táncoltam Logannel vagy két számon keresztül, de aztán elfáradtunk, úgyhogy a pulthoz mentünk, hogy igyunk valamit.

- Te gondolkodtál már az esküvőnkön? –kérdezte Logan. – Hogy mikor legyen, hol legyen, milyen legyen?

- Persze. – mosolyogtam rá. – Van egy két ötletem, majd leülünk egyszer és megbeszéljük. – ajánlottam.

- Oké, mert nekem is eszembe jutott egy-két dolog. – bólogatott, majd odahajolt egy csókért. – Boldog vagyok, tudod?

- Valahogy mindig sejtettem. – kuncogtam. – Én is boldog vagyok.

Újra megcsókoltunk egymást, majd nem sokkal később anya és Luke jött oda hozzánk. Luke velem akart táncolni egyet, anya meg Logannel. Jól eltáncolgattunk, habár egyszer-kétszer bénáztunk, de legalább élveztük. Több számot is áttáncoltunk, de aztán végleg kifulladtam, úgyhogy elmentem mosdóba, hogy kicsit igazítsak magamon. Mikor úgy ítéltem meg, hogy sikerült javítani magamon, kiléptem a WC-ből, és szinte ugyanabban a pillanatban, a férfi mosdóból, meg Jess jött ki. Mikor észrevett már tudtam, hogy elkerülhetetlen, hogy beszélgessek vele…

Újabb késés...

Sziasztok!

tudom, hogy megint már vártok egy ideje az utolsó fejezet 2. felére, de annyi dolgom volt ismét igazából, most tudtam csak nekiállni írni. :S De nekiálltam és amint kész lesz felteszem és vaószínű, hogy addig még részletet is kaptok belőle. :) 

Még egyszer bocsánat, és a jövő hét folyamán már biztos lesz fejezet! 

Puszii

Regii

22. fejezet I.

Sziasztok! Úgy gondoltam az 8. évad utolsó fejezetét is két részben töltöm fel, ha már ennyit kellett várnotok :) Jó olvasást, nemsokára jövök a második felével is :)
Puszii

Regii

22. fejezet I.

…kész, rajt!

Lorelai

Kicsengett a telefon. Egyszer. Kétszer. Háromszor… Tízszer. És végül beleszólt egy álmos hang.

- Halló?

- Rory! Én vagyok. – suttogtam, mert Luke még aludt és én a folyosón lévő szófán helyezkedtem kényelembe.

- Anya. – nyöszörögte és hallottam, hogy mocorog. Eltelt egy kis idő, gondolom kiment a szobából, majd folytatta: – Hajnali fél hat van. Történt valami?

- Nem, semmi, csak nem tudtam aludni. – nyugtattam meg. – Nem tudom, mi van velem…

- Ma férjhez mész és izgatott vagy. – mondta ásítva. – Ez természetes, de attól, hogy nem alszod ki magad nem lesz jobb.

- Lehet, viszont hiába szeretnék, nem tudok visszaaludni és másfél óra múlva úgyis kelnem kell. Ugye nyolcra odajössz a templomba? Sookie is addigra jön.

- Mondtam, hogy odamegyek. – felelte. – De sokkal szebb lehettem volna, ha most hagysz még aludni legalább egy órát.

- Bocsi, de nem tudtam kit hívhatnék fel. – sóhajtottam. – Izgatott vagyok, de nem rezeltem be. Ez lehet, hogy rossz. Mert emlékszel legutóbb sem rezeltem be, és akkor is mi lett. Pont Luke-nál.

- Anya, a legutóbbi teljesen fölösleges összeveszés volt, pont azért mert begyulladtál. – magyarázta. – De nem lesz semmi baj, szereted Luke-ot, ő is szeret téged és semmi komplikáció nem állhat közétek. April is rendben van. Lehet, hogy nem beszélnél sületlenségeket, ha nem keltél volna fel fél hatkor, hét helyett.

- Mániád ez az alvás. – forgattam a szemem. – Amúgy sem most keltem, hanem már fél órája fent vagyok, vagy még az is lehet, hogy több. Örülj, hogy nem akkor hívtalak.

- Áldom az eget. – Újból ásított.

- Na, ha ennyire álmos vagy, tegyük le, nyolckor találkozunk. – adtam be a derekam.

- Arról szó sem lehet. – ellenkezett, amin meglepődtem. – Most már felkeltettél, nem tudnék visszaaludni szóval vagy szóval tartasz telefonon keresztül vagy átmegyek és megiszunk egy kávét.

- Azt hittem, már sosem mondod ezt. – vigyorodtam el. – Gyere át, addig lefőzök egy kávét!

- Oké, összekészülődök, és ott leszek.

Elköszöntünk, majd letettük a telefont. Levettem magamról a pokrócot, amit kihoztam magammal a folyosóra, felvettem a köntösömet és útban a lépcső felé, benéztem Aprilhez is, hátha felébresztettem, de nem. Mélyen aludt. Óvatosan visszacsuktam rá az ajtót, majd lesiettem a földszintre. Szerencsére nem volt túl hangos a kávéfőzőnk így csöndben sikerült lefőznie a kávét. Én addig, lepirítottam pár szelet kenyeret, előkészítettem a lekvárt meg a Nutellát. Ismertem már a lányomat, tudtam, hogy éhes lesz.

 

(Rory)

Beültem a kocsiba. A hátsó ülésre tettem a ruhámat meg a táskámat, és indítottam. Miután rákanyarodtam a főútra, kivettem a telefonomat a zsebemből, és Sookie számát tárcsáztam.

- Szia Sookie, rosszkor hívlak? – kérdeztem mikor felvette. – Aludtál még?

- Én? Dehogy Szívem, fent vagyok már 2 órája. – mondta, mintha ez magától értetődő lenne. Mondjuk igaz ő Sookie. Ezek szerint anyának nem kellett volna, engem felkeltenie feltétlenül. Most már mindegy. – Mi kéne?

- Semmi csak érdeklődöm, hogy állsz a kajákkal, sütikkel?

- Nagyon jól, a torta kész, a sütik nagy része is, a kajákat meg most készítem. – felelte izgatottan. – Itt vagyok a Szitakötőben, itt több helyem van. De te hogyhogy fent vagy?

- Anya nem tudott aludni, és áthívott egy kávéra, hozzá igyekszem. – magyaráztam. Nem is kellett neki többet mondanom:

- Mindent értek. – válaszolta. – Én jól állok, miattam ne aggódj. Add át neki, hogy puszilom és a templomban találkozunk!

- Meg is jöttem, átadom. – parkoltam le az udvarban. – Szia!

Letettem a telefont, és kimásztam a kocsiból. Hátulról mindenemet kezembe vettem és besiettem a házba. Anya éppen hogy kopogtattam már ajtót is nyitott. Nyilván repesve várt már.

- Na, végre! – forgatta a szemét és átvette tőlem a táskámat.

- Neked is jó reggelt! – kuncogtam, és lepakoltam a ruhámat a nappaliba, ahová a táskámat is vitte, majd átmentünk a konyhába. Ott az asztal tele volt papírokkal, mappákkal. Csak pislogtam.

- Egyszerűen járt az agyam. – magyarázta gyorsan mikor látta, hogy megtorpanok. – Nyugtalanított a gondolat, hogy lehet nincs minden rendben, ezért előszedtem anyám másolatait, és most itt tartunk.

- Akkor még jó, hogy jöttem. – jelentettem ki és nekiálltam összeszedni a lapokat.

- Mit csinálsz? – nézett rám olyan arccal, mintha legalábbis egy bombát indítanék be éppen.

- Anya, most ülj le. – kértem meg. – Igyál meg egy bögre kávét, és nyugodj meg!

- De…

- Anya!

Beadta a derekát, levett két bögrét, kitöltötte nekünk a kávét, és a sajátjával leült az egyik székre, durcás arccal.

- Na figyelj – kezdtem az asztal szélére téve az összeszedett papírokat. – Te menyasszony vagy. Ami azt jelenti, hogy ma minden tökéletes lesz. Az ülésrend, a kaja, a torta, és minden. Te csak relaxálj, aludj, és készülődj erre a napra mert ez csak a tiéd, érted? – közben én is fogtam a bögrémet és ültem le vele szemben. – A nagyi szervez, tehát abban tuti nem lesz hiba, Sookie süt-főz, tehát szintén nem lesz baj. Az egyetlen baj az lehet, ha most felpörögsz és bepánikolsz. Szóval nyugodj meg és beszéljünk inkább másról, rendben?

Sóhajtott egyet, majd egyetértően bólintott és ivott a kávéjából. Én is így tettem az enyémmel.

- Van reggeli? – kérdeztem, mert a gyomrom korogni kezdett.

- Ott a pirítós a kenyértartóban. – bökött az említett tárgyra a pulton. – De Logan tudja, hogy eljöttél?

- Írtam neki egy cetlit, de amúgy is a templomban találkoztunk volna, és kizárt hogy nyolc előtt ő felkelne. – mondtam, mialatt levettem egy tányért és tettem rá pirítóst, amit megkentem lekvárral. – Te nem eszel?

- De, hozz egyet nekem is! – ingatta a fejét. – Habár nem vagyok túlzottan éhes…

- Nem baj, enni kell. – legyintettem, és neki is kentem egy kenyeret, majd letettem elé a tányért és én is visszaültem az enyémmel. – Felhívtam idefelé Sookie-t a kajákkal nagyon jól halad. Már két órája süt, úgyhogy felhívhattad volna őt is helyettem, de nem baj.

- Ha sokáig nyafogsz, még kételkedni fogok benne, hogy valóban 23 éves leszel-e. – húzta össze a szemét.

- Jó, befejeztem. – ígértem meg a reggelin nyámmogva. Közben a faliórára néztem. – Mikor indulunk?

- Hétkor. – felelte, majd ő is hátrafordult, hogy lássa menyi az idő. – Fel is szaladok, felkeltem Luke-ot, meg Aprilt, egy perc és jövök. – állt fel a székről, majd kifelé menet még visszafordult. – Addig pirítanál még le nekik kenyeret?

- Persze. – válaszoltam, majd kuncogva megcsóváltam a fejem. Hihetetlen anya mennyire tud izgulni. De legalább most végre igazán boldognak látszik, az idegesség és az izgatottság ellenére.

(Lorelai)

Furcsa. Mióta ideértünk a templomba, találkoztam Sookieval és anyáékkal valahogy megnyugodtam, és végre azt éreztem, amit eddig is szerettem volna: Hogy minden rendben lesz.

 A menyasszonyi ruhám, ami egy évig ott volt a gardróbban, egy dobozban – amiről azt sem tudtam felveszem-e még egyáltalán – most tökéletesen rám illett és miután anya által hívott sminkes, kifestett éreztem igazán, hogy ez a nap különösebb, hogy ma új ember leszek. Igazán feleség leszek.

- Nagyon szép vagy. – mosolygott rám Sookie, miközben igazított még kicsit a ruhámon hátul.

- Köszönöm. – hálásan rá néztem. – Mindent, Sookie. Jó, ha az embernek ilyen barátnője van, mint te.

- Te is jó barátnőm vagy. – dörzsölgette meg a karomat. – És nagyon örülök nektek!

Már kezdtem bekönnyezni, mikor anya beszólt, hogy kezdődik a szertartás, és hogy Sookie vonul be először, Jessel, mert ők a két tanú, aztán jövök én apával és a koszorúslányok.

 Ekkor Rory lépett oda hozzám:

- Jól vagy? – kérdezte tőlem, megfogva két kezem.

- Igen, most már minden oké. – mosolyodtam el, de azt nem kötöttem az orrára, hogy a lábaim remegnek. – Köszönöm, a reggeli kávézást, és mindent.

- A lányod vagyok, ez a dolgom. – kacsintott.

- Lorelai, mindjárt mi jövünk. – szólt oda nekem apa. Méreg drága, de gyönyörű szmokingban állt az ajtónál és mosolygott a bajsza alatt.

- Nagy mosoly és menj. – bíztatott lányom, majd adott egy puszit az arcomra, és visszament Aprilhez.

Én pedig nagy levegőt vettem és odaálltam apa mellé.

- Gyönyörű vagy kislányom. – szólalt meg apa egyszer csak, mialatt a koszorúslányok is beálltak mögénk.

- Köszönöm, apa. – Igazán megható volt, ahogy büszke, apai nézéssel nézett rám.

És talán sosem éreztem ennyire az apa-lánya kötődést köztünk, mint most, ahogy belékaroltam, kinyitotta az ajtót és büszkén az oltárhoz vezetett. De engem akkor már senki más nem érdekelt, csak Luke, ahogy ott állt csinosan és azzal a boldog mosollyal, amitől melegség áradt szét a testemben. Akkor éreztem igazán, hogy ez kell nekem.

(Rory)

Bevonultunk a sorok mellett a templomba. Logant azonnal kiszúrtam a tömegből. Csillogó szemmel nézett rám és egy aprót kacsintott. Én széles mosollyal válaszoltam neki, de ez azonnal lehervadt az arcomról, mikor megláttam melyik tanú mellé kerültem. A terv szerint, azt hiszem Sookie mellett kellett volna állnom, de oda most April került. Így én beálltam Jess mellé.

- Szia. – köszönt olyan halkan, hogy szinte alig hallottam.

Halvány mosollyal és egy biccentéssel viszonoztam a köszönést.

A zene elhalkult és a pap beszélni kezdett. Én csak álltam ott, a nagy barackszínű ruhámban, és szinte éreztem magamon exem tekintetét. Zavart, hogy bámul. Én igyekeztem, úgy tenni, mintha észre sem venném. Hol anya boldog arcát néztem, hol Logant tekintetét kerestem. De egyszer, mikor véletlenül ránéztem kihasználta ezt, és közelebb hajolt:

- Hogy vagy? – suttogta.

- Jól. – tátogtam vissza. Nem akartam, hogy meghallják, hogy a saját anyám esküvőjén az ex barátommal sutyorgok. – Te?

- Megvagyok. – válaszolta halkan. Szerencsére többet nem beszélgettünk, és már nyugodtabban néztem végig a szertartást, ami nagyon szép volt. Mindketten boldognak látszottak, és furcsa érzés volt belegondolni, hogy nemsokára én is itt fogok állni az oltárnál Logannel…

- És most csókoljátok meg egymást! – szólt a pap felszólítása a szertartás gyönyörű befejezéseként. 

Késés...

Sziasztok!

Igen, tudom, hogy már egy hete hogy hoztam a legutóbbi fejezetet, de a hetem elég zűrös volt, a hétvégét pedig nem itthon töltöttem, szóval nem nagyon kerültem gépközelbe. :S Elég keveset tudtam a sztorihoz írni, de most itt az őszi szünet és biztos lesz annyi időm, hogy befejezzem, és hozzam nektek :) Megígérem, hogy ahogy kész lesz felteszem! :) 

Megértéseteket köszönöm!

Puszii

Regii

21. fejezet II.

Sziasztok! Megjöttem a 2. résszel! :) Jó olvasást hozzá, és használjátok ki még azt az egy napot a hétvégéből ;)
Puszii
Regii

21. fejezet II. 
Felkészülni, vigyázz...

(Rory)

- Logan el fogunk késni! – kiáltottam fel az emeletre, miközben a cipőmet vettem fel. (Természetesen csak a fél lábamra, ami most így körömcipő esetében különösen zavart.)

- Dehogy fogunk, még van 5 perc az indulásig! – hallatszott fentről a kiabálás. – Nem találom a zakómat.

- Van vagy 10 zakód, Szívem válassz egyet, és menjünk. – Gyorsan eldöntöttem, hogy a fekete szövetkabátot veszem a blúz-kardigán kombináció fölé.

- Nekem az ne adjon tanácsokat, aki húsz percig vacillált a blúzán.

- Én nő vagyok. – Imádtam, hogy ezt mindenre rá lehetett vágni.

- Szeretem, hogy bármit meg tudsz magyarázni. – sietett le a lépcsőn, a zakóját gombolva. – Megvan! Mehetünk!

A kezébe dobtam a slusszkulcsot, majd gyorsan felvette a kabátját, és már indultunk is. Ő vezetett mivel én még mindig nem tudtam, de nem is volt baj. Ő jobban vezetett kapkodva, mint én.

- Látod 3 perccel előbb indultunk el. – mutatott a műszerfalon az órára. – Még simán beleférne egy kávé!

- Szó sincs róla! – vágtam rá nevetve, mert tudtam, hogy csak viccel. – Én vagyok a fő koszorúslány, és a menyasszony lánya. Az a minimum hogy 3 perccel előbb érünk oda.

- Oda fogunk érni, ne izgulj. – kuncogott, de közben le kellett fékeznie a Luke kávézója előtt lévő teljesen szükségtelen lámpa előtt. – Vagy mégsem… Komolyan nem sorolhatok át rajta?

- Logan, mondtam már neked, hogy anyát 5-ször bírságolták meg, mikor ez a lámpa idekerült. – mondtam. – Taylor szigorúan veszi a törvényt.

- Kedvelem Taylort, de miért akkor vált a lámpa mikor ideérünk? És miért kell itt állni 5 percig?

- Hogy StarsHollow legidősebb gyalogosa is biztonságban átérjen rajta. – idéztem Taylort, még a hangomat is elmélyítettem.

- Hát ez fantasztikus.

Miközben nevettünk, elnéztem Luke kávézója felé. Tulajdonosa már nem volt ott a villany mégis égett bent. Azt hittem Ceaser tart nyitva, de nem. Egy vézna, magas barna felzselézett hajú srác állt az egyik asztalnál, jegyzettömbbel a kezében, és vette fel a rendelést. Jess. Hát itt van…

- Na, végre. – sóhajtott fel Logan és gázt adott, mert a lámpa zöldre váltott, és hála istennek elhúztunk a falatozó mellett mielőtt Jess észrevett volna minket.

Nem örültem, hogy láttam, mert csak eszembe jutott, hogy holnap találkoznom kell vele az esküvőn. De legalább annyira rájöttem belőle, hogy a ma esti vacsorán száz százalék, hogy nem lesz ott. Ez vigasztalt…

(Lorelai)

Elég sokan voltak már így is, és még csak most kezdődött el hivatalosan a vacsora. Boldog voltam, de kényelmetlenül éreztem magam. A koktélruhában álltam a bejárati ajtónál és üdvözöltem mindenkit, aki jött. Mindenki az ismerőseim közül, elcsodálkozott a ház nagyságán és szépségén és váltott velem pár szót, majd miután leadta a kabátját a lelkes szobalánynak továbbállt. Végre Rory és Logan és megérkeztek, őket vártam igazán.

- De jó hogy jöttetek! – adtam puszit Rorynak, és vőlegényét is megöleltem. – Végre valakik, akik nem ámuldoznak a házon.

- Ah, de szép ez a virágcsokor, na és az a csillár! – kezdett bele Rory, majd elvigyorodott és hozzátette: - Csak, hogy ne lógjunk ki a sorból.

- Nagyon vicces vagy kislányom!

- Elvehetem a kabátokat? – szökkent ide a szöszke szobalány hatalmas vigyorral. Azt hiszem Petranak hívták.

- Öö.. igen köszönjük. – Bújt ki a kabátjából lányom, a lehető legmeglepettebb arccal, majd miután a lány elment hozzám fordult. – Láttad? A lány vigyorgott és…és talán még lelkes is!

- Igen, engem is aggaszt. – bólogattam. – Lehet, hogy anya, leitatja vagy bedrogozta mikor megérkezett? Ez az új trend?

- Tényleg sosem volt még szobalány itt, aki örült a munkának? – csodálkozott Logan.

- Ebben a házban? – nézett rá Rory.

- Anyámnál? – tettem még hozzá. – Nem, soha senki. Szerintem egytől egyig örültek mikor anya kirúgta őket, sőt meg vagyok róla győződve, hogy egy-kettő direkt követett el hibákat, hogy végre elbocsássák.

- Ez lehetne a ház rémtörténete. – vont vállat Logan.

- Az biztos, csakhogy nem lesz, aki meséli, mert ennek a háznak a lakói sosem halnak meg, ahhoz túl makacsok. – jegyezte meg Rory.

- Ez így van. – kuncogtam. – Na de menjetek, vegyüljetek, egyetek kóstolót, mert az a szabály, hogy senkivel nem beszélgethetünk az ajtóban 3 percnél tovább.

- Tényleg, hol van Luke? – kérdezte Rory körbenézve.

- Egyik barátja jött el, akit érdekelnek a régimódi építésű házak, azt hiszem még tart a körbevezetés. – feleltem.

- Luke tudja, merre kell itt járni?

- Majd kitalálja. – mondtam. – Ha eltévednének, a buli végén megkeresem.

- Akkor jó. – vigyorgott Rory. – Örülök, hogy boldog vagy, és nagyon jól áll ez a ruha!

- Hát jó érzés volt tükörbe nézni. – kacsintottam.

- Na, megyünk, látom van lazacgombóc, és azt imádjuk. – mutatott a hátam mögött lévő tálcás pincérre Rory. – Később beszélünk, addig fogadd a vendégeket!

- Menjetek! – intettem, és már fordultam is a következő belépő vendégeimhez, Babette-hez és Mory-hoz.

(Luke)

Ahhoz képest, hogy azt hiszem egyszer jártam be ezt a házat, elég jól eltaláltam benne, miközben Edet vezettem körbe. Szinte falta a szemével a vázákat, a képeket, a szőnyegeket és minden részét a háznak. Szép volt az tény.

Később visszamentem Lorelaihoz, és az utolsó vendégek fogadása után mi is közéjük vegyültünk. Ettünk egy kis étvágygerjesztőt, beszélgettünk, koktéloztunk és még ha hihetetlen is, de talán most először, ebben a házban jól éreztük magunkat. Mivel a nyáron kiolvastam pár könyvet, tudtam miről társalogni Mr. Gilmoreral, aki meglehetősen díjazta az új hobbimat. Mrs. Gilmore se tett sok bántó megjegyzést, azt hiszem talán egyet, de azt is csak árnyaltan. Azt hiszem, most már talán tényleg rendben leszünk.

- Luke, szia! – köszönt rám Rory mikor épp a mosdó felől mentem vissza a társaságba. Ő a tükör előtt állt és megigazgatta a haját. Még így, hogy gipsz volt a lábán, és nem tipikus koktélruhát viselt is szép lány volt. Mint az anyja.

- Rory! – mosolyogtam rá. – Anyád mondta, hogy már találkoztatok, de én nem láttalak benneteket.

- Oh, mi is járkáltunk össze-vissza úgyhogy, nehéz is lett volna minket elkapni. – legyintett. – De leginkább Laneéknél voltunk, Zac most jött haza a turnéról, amire ment és sokat mesélt.

- Igen, nekem is. Bejött a minap a kávézóba. – mosolygott. – Boldognak tűnnek együtt.

- Igen-igen. Jó látni. – bólogatott. – És hogy tetszik a parti?

- Tetszik, megmondom őszintén. – válaszoltam. – Furcsa, hogy így van. Eddig talán mindegyik nagymamádék-féle bulin szorongva éreztem magam.

- Akkor ez most az áttörés. – jegyezte meg nevetve. – Szerintem is jó lett. A nagyi kitett magért, mint mindig.

- Azt hiszem megkedveltek, vagy legalábbis elfogadtak. – ingattam a fejem.

- Szerintem mindkettő. – mondta magabiztosan. – Nagyiéknál ez mindig sokáig tart, de azt hiszem, mindig eljön ez az idő.

- Remélem, igazad van.

Széles, bíztató mosolyt küldött felém. Jó érzés volt, hogy így vélekedett. A legjobb nevelt lány lesz nekem, akit valaha kívánhattam.

- Láttam Jesst a kávézóban. – szólt néhány pillanat múlva. – Ő nem jött el?

- Nem, ez nem igazán az ő világa. – hümmögtem. – Hiszen tudod.

- Ó, igen. – bólogatott. – Sejtettem. De jól van?

- Igen. Határozottan. Sokat mesélt nekem, és úgy néz ki helyre jött az élete. Van barátnője már pár hónapja, jobban keres a kiadónál és talán boldog is végre.

- Na, ennek igazán örülök! – Úgy látszott tényleg így érzi. Túllépett rajta ezek szerint. De ki tudja, hogy vajon Jess is túllépett-e őrajta… - Holnap biztos lesz alkalmunk egy kicsit beszélgetni, már régen nem láttam.

- Egészen biztos. – feleltem, bár nem tartottam túl jó ötletnek. De elkerülhetetlen. – Biztos szívesen beszélgetne ő is.

- Helyes. – bólintott. – Na, menjünk, keressük meg párjainkat, mert öt perc múlva vacsora.

- Ja, igaz, és nagyanyád mindig pontos!

- Így van!

(Rory)

Miközben a pincérek az előételt hordták és mindenki elfoglalta a helyét az U alakban elrendezett asztalok mellett, nagyi szót kért.

- Köszönjük, hogy mindenki eljött ma erre a vacsorára. Csak pár szót mondanék, aztán átadom a szót a lányomnak és a vőlegényének. – kezdte mosolyogva. –Richarddal nagyon büszkék vagyunk a lányunkra. Azért amit elért a karrierjében, azért ahogyan élt, és most örülünk, hogy boldog, mert így mi is egy boldogok szülők lehetünk. Minden jót kívánunk nektek és örülünk, hogy összeházasodtok! – Felemelte a pezsgőjét majd így szólt. – Emeljük poharunkat az ifjú párra!

Mindenki koccintott, majd nagyi leült és anya állt fel.

- Én is köszönöm, hogy itt vagytok, sokat jelent nekünk. – szólt. – Amikor megismertem Luke-ot, egy odaadó barátot, egy társat láttam benne, aki mindig ott van, ha szükség van rá. Először nem tekintettem rá másként. Egész életemben az igazit kerestem, a szerelmet, miközben ő végig ott volt. Végig kiadta nekem a kávét és végig szeretett. Mikor randizni kezdtünk rájöttem, hogy ő az, akit kerestem. Mert nem a szerelmet kell elsősorban keresni, hanem a szeretetet. És benne meg volt minden, ami nekem kellett. És köszönöm neki, hogy ő nekem az igazi.

 Anya nagy tapsot kapott, miközben Luke-kal megcsókolták egymást.

- Szépek együtt igaz? – mosolyogtam rá Loganre.

- Nagyon. – helyeselt majd a fülemhez hajolt. – Akárcsak mi.

Melegség áradt szét a testemben erre a mondatra. Logan szeret és én is szeretem őt. Hirtelen minden más mellékesnek tűnt, és igazából mellékes is volt. Ha ő mellettem lesz, márpedig mellettem lesz, akkor a jövőm rendben van.

- Lorelai-t én akkor ismertem meg, mikor egy zűrös napon berobbant a kávézóban, és kávéért esedezett nálam. – emelkedett fel most Luke. - Már akkor tudtam, hogy nem mindennapi nő. Csodáltam őt minden nap, miközben egyre jobban megismertem. Csodáltam, mert egyedül felnevelte a lányát, és mert sínbe tette az életét segítség nélkül. Mindig elszánt volt és makacs. Éreztem, hogy ő vele mindig boldog voltam, és örültem mikor napközben bejött hozzám. És bár mielőtt összejöttünk volna volt több barátnőm, mindig tudtam, hogy valójában jöhet bárki és bármi nekem mindig is ő lesz az, akivel le tudnám élni az életemet.

  Még sosem hallottam Luke-ot így beszélni senkiről. De jó volt látni, hogy anya boldog volt ettől.

- Én mindig tudtam, hogy ott lapul valahol Luke-ban a romantikus férfi. – súgta oda Logan. Érthető volt, hogy ezt gondolta, nem ismerte olyan régóta őt, mint én.

- Hm… Jó nevelőapa lesz. – mosolyodtam el erre a gondolatra. – Talán a legjobb.

- E felől kétségem sincs. – jegyezte meg teljes biztossággal.

Nagyi ismét felállt, és mivel senki más nem akart szólni így kihívta a pincéreket, hogy hozzák a vacsorát. Hálás voltam neki, már éhes voltam, és ez a kertészsaláta nem telített el igazán.

- Te nem ma mondtál volna tósztot? –kérdezte összeráncolt szemöldökkel vőlegényem.

- Neem, Sookieval megbeszéltük, hogy majd holnap. – válaszoltam, miközben szedtem magamnak marhahúst. – A miénk hosszabb és nem egy ilyen puccos vacsorára való, hogy anya elsírja magát.

- Már most is pityergett…

- De nem sírt. – mutattam rá. – A miénken esélyes, hogy fog. Bár ki tudja…

- Elolvastam, szerintem sok az esély rá. – vetette közbe Lane. – Én is bekönnyeztem pedig, nem is nekem írtad.

- Hiszen író, ennek így kell lennie. – kuncogott Zac. – Apropó hétfőn kezdesz igaz?

- Igen, szerdáig dolgozom, aztán utána jön a Karácsony szóval… - mondtam. – De addig legalább belejövök a hely ritmusába meg hasonlók. De már nagyon izgulok.

- Meghiszem azt. – mosolygott Zac. – Én is így voltam a turné előtt, de aztán nagyon jó volt. Végre rendes fizetést kaptam érte. Lehet, veszünk egy nagyobb lakást. Már beszéltünk róla Lane-nel.

- Nahát, ez szuper! – nyámmogtam. – De azért StarsHollowban, ugye?

- Reméljük. – bólintotta.

Majdnem a torkomra ment a falat.

- Remélitek? – kérdeztem vissza meglepetten.

- Igen, ott is fogunk nézni, de azért a környező településeket is megnézzük, attól függ, hol találunk jobbat. – nyugtatott meg gyorsan Lane. – De szeretnénk maradni.

- Értem. – Kissé megnyugodtam, de nem teljesen. Így is ritkán tudunk találkozni Lanennel, ha elköltöznének, ez még lecsökkenne, és akkor el is veszthetem őt. A legjobb barátnőmet.

(Lorelai)

- Köszünjük az egész estét, anya! – hálásan megöleltem. – Holnap várunk benneteket a templomban.

- Ott találkozunk. – mosolygott anya. – Tudnotok kell, hogy igazat mondtam az asztalnál, és komolyan így gondoljuk. Legyetek boldogok.

Könnybe lábadt a szemem és ismét megöleltem őket.

-Köszönjük.

- Itt a kocsi, Szívem. – lépett ide vőlegényem. – Köszönünk mindent! – Fordult anyósához és apósához.

- Szívesen, Luke! – felelte apa. - Vezess óvatosan, holnap akkor 10-kor a templomban.

Elbúcsúztunk, erre a „hosszú” időre, majd kocsiba ültünk, és elindultunk haza. Úgy éreztem ennél boldogabb már csak, holnap leszek mikor az oltárnál kimondom az Igent. 

21. fejezet I.

Na sziasztok! Jöttem a fejezettel. Nem fűzök hozzá semmit, jó olvasást! ;)
Puszii
Regii

21. fejezet.

Felkészülni, vigyázz…

(Rory)

Sosem keltem még ilyen korán, ha nem volt muszáj. De ma reggel, mikor Logan ment dolgozni felébredtem rá, és nem tudtam visszaaludni. Telefonáltam egyet, miután elkészülődtem, majd fél órával később Lukenál találkoztam anyával. Napok óta nem beszélgettünk élőben rendesen és most végre volt ideje.

- Hová mentek majd nászútra, mert azt hiszem erről még nem beszéltünk? – érdeklődtem a kávémat szürcsölgetve.

- Meglepetés. – kacsintott rám anya izgatottan. – Fogalmam sincs, hová visz, de ha lesz ott térerő, és még élek, akkor megírom másnap.

- Helyes! – kuncogtam fel. – Szóval ma este lánybúcsú. Mik a tervek?

- Először is – előhúzott egy listát a táskájából, majd folytatta. – elmegyünk egy bárba, iszunk, táncolunk, de nem rúgunk be. Ezt követően elmegyünk hozzánk, megnézzük a legrosszabb filmet, amit találunk, majd felnőtt játékokkal játszunk befejezésképp.

- Szuper terv! Kell nasi a film közben?

- Még szép!

- Akkor az az én reszortom. – mondtam. - Úgysincs mit csinálnom, még ötig szóval az időmbe bőven belefér.

- Akkor jó. – vigyorgott.

- És kik a meghívottak?

- Sookie, te, Lane, ha el tud jönni, Miss Patty, Babette, Gipsy. – sorolta. – Ha te még szeretnél elhívni valakit, még belefér.

- Nem hiszem. – vontam vállat. – Paris jutott eszembe, de már elkezdődött a téli szünet már elkezdődött, és említette, hogy Doyle-lal mindent elterveztek.

- Rendben. – vont vállat. – Talán kibírjuk Paris csípős megjegyzései nélkül.

- Az biztos. – nevettem.

- Itt a pirítós, Rory. Neked meg a rántotta. – Tette le elénk Luke a reggelinket. – Kértek még kávét?
- Még kérdezni kell? – húzta fel a szemöldökét anya.

Luke nem szólt többet csak hitetlenkedő mosollyal újratöltött, majd továbbállt.

- Péntek este, hagyományosan mégis rendhagyóan a nagyiéknál vacsorázunk. – mondta anya. 

- Igen, mondtad, hogy ott lesz a próbavacsora. – bólintottam. – Hogy mentél bele, hogy ott tartsák?

- Könnyen. – ismerte be, miközben a tojáson nyámmogott. – Úgyis kellett egy hely, és anya felajánlotta, szóval…

- Ahaaa… És te csak úgy elfogadtad az ajánlatát.  – mosolyogtam rá.

- Ez most miért olyan nagy cucc?

- Mert anya-lánya kötődés lett köztetek. – mondtam. – Lane így nevezte tegnap.

- Furcsa ez a szókapcsolat…

- De jól furcsa. – bizonygattam. – Épp itt volt az ideje.

- Gondolod, hogy így van? – ráncolta a homlokát. Mintha valami hatalmas filozófiai kérdésről lett volna szó.

- Gondolom. – bólintottam rá. – Együtt tervérveztétek az esküvődet, náluk tartjátok a próbavacsorát, és beszélgettek.

- Nem ismerek magunkra. – hitetlenkedett és gyorsan ivott a kávéjából.

- Ne vágj ilyen arcot, ez jó dolog. – paskoltam meg a karját, bíztatva. – Eddig mindig hadakoztatok, talán most végre túltettétek rajta magatokat.

- És ha van csapda? – húzta össze a szemét.

- Szerintem nincs. – vontam vállat.

- Eddig mindig volt valami hátsó szándék. – gondolkodott el. – Teadélutánok, te, repülőgép-vásárlás. De most… nem tudom.

- Kiderül. – haraptam bele a pirítósomba. – Ha mégis van valami, én mondom azt, hogy igazad volt.

- És akkor leönthetlek egy pohár vízzel?

- Mi? Nem!

- És… egy bögre kávéval?

- Hm… Megbeszéltük. – egyeztem bele, majd adtunk egy pacsit egymásnak és békésen folytattuk tovább a reggelinket.

(Luke)

Már a busz érkezése előtt 20 perccel kint ültem a padon a buszmegállóban, ahol anno is ültem mikor Jess először járt itt. Emlékszem mennyire ideges voltam akkor. A fejemben kavarogtak a gondolatok, hogy mindent megvettem-e és hogy képes leszek-e végigcsinálni. Most ezek nem voltak jelen, csupán egy valami aggasztott: Rory. Tudom, hogy Logant szereti, és hogy hozzámegy, de mi van, ha miután meglátja Jesst hirtelen másképp fog érezni. Vagy ami még esélyesebb, hogy Jess próbálja meg visszacsábítani, vagy éppen tesz valamit, amit nem kéne. Ezt pedig nem akartam. Nem akarom, hogy tönkretegye, mert most minden rendbe van.

 Összerezzentem, mikor megcsörrent a mobilom. Anélkül hogy a képernyőre néztem volna, felvettem gyorsan.

- Halló tessék?

- Luke, helló, Logan vagyok. – mutatkozott be. – Zavarlak?

- Ja, nem dehogy.

- Csak szólni szeretnék, hogy nem tudok ma este menni a legénybúcsúra. – mondta, és nekem nagy kő esett le a szívemről, mert amitől még tartottam az a ma este lett volna. – Sajnos bent kell maradnom, estig, mert a kollégám lebetegedett.

- Ja, rendben, semmi baj. – feleltem a legnagyobb őszinteséggel. – Nem lesz akkora buli, szóval nem maradsz le semmiről.

- Akkor jó. – kuncogott fel. – Köszönöm, hogy meghívtál, jólesett, és szívesen mentem volna…

- Természetes. – jelentettem ki. – Szeretném, ha tudnád, hogy rendben vagy. Úgy értem, nem vagyok Rory apja és ez nem tőlem függ, de megkedveltelek, és úgy gondolom Rory jól lesz melletted.

- Köszönöm Luke. – mondta hálásan. – És attól, hogy nem te vagy Rory apja, még számít a véleményed, és örülök, hogy így érzed.

- Rendben.

Ebben a pillanatban láttam meg a sarkon befordulni a buszt.

- Most viszont mennem kell, Logan köszönöm, hogy szóltál. – mondtam. – Majd holnap találkozunk a vacsorán.

Azzal elköszöntem és le is tettem, pont mire a busz begurult a megállóba. Az ajtó kinyílt, és az én unokaöcsém elsők között szállt le róla, egy nagyobb táskával a vállán. Arca most egészségesen kipirultnak látszott, leszokott a bőrdzsekiről, egy szövetkabát volt rajta, és a bal kezében egy öltönyt is hozott szépen bezacskózva.

- Szia Luke! – üdvözölt, majd amennyire a cuccától tudott megölelt.

- Szia, Jess. – mosolyogtam rá. – Hát itt vagy.

- Hát igen, nem délibáb vagyok. – húzta száját félmosolyra. – Jól nézel ki!

- Te is! – veregettem vállon, majd elindultunk a kávézó felé. – Éhes vagy? Csinálhatok valamit.

- Éhen halok. – bólogatott. Ennek örültem, úgyis olyan véznának láttam. – April is a városban van. Most a barátnőjénél van, mert a legénybúcsú miatt náluk alszik, de a holnapi vacsorán vele is találkozhatsz. Kivéve, ha nem akarsz jönni rá, mert igazán nem muszáj.

- Nem az én világom, ráadásul Gilmore-éknál lesz, igaz?

- Igen ott.

- Akkor lehet, hogy okosabb, ha oda nem megyek. – felelte. – De a legénybúcsúdra megyek, bármi is a program.

- Helyes. – vigyorogtam. – Semmi extra nem lesz különben. Sörözgetünk, dumálunk, satöbbi.

- Az jó lesz. – jegyezte meg. – Ohm a régi kávézó. Semmit sem változott.

- Semmit. – vontam vállat, miközben benyitottunk. – Csak már nem lakom fölötte. Amíg itt vagy a tiéd a lakás. Már befűtöttem.

- Oh, el se tudom képzelni, hogy nem itt élsz. – kuncogott, majd az ismerős arcok felé fordult. – Üdv mindenkinek!

- Hát igen, de kellett a változás…

- Milyen az új hely? – érdeklődött felfelé menet.

- Nagyon jó. Még szokom, de tetszik, és most nagyon jól vagyok. – feleltem őszintén. Furcsa, hogy el tudtam vele beszélgetni. Eléggé megváltozott, pozitív irányba.

- Az a lényeg. – mondta, majd körbenézett a régi lakásomban, ahol minden ugyanolyan volt mint eddig. Ezt ős is megjegyezte.

- Hagytam itt pár edényt, bögrét, hasonlókat, meg vettem pár kaját a hűtőbe, a kávézóba is lemehetsz enni.

- Köszönöm. – nézett rám hálásan. – Jó lesz ez a pár nap kikapcsolódás. – Levetkőzött és ledobta a cuccait az ágyra.

- Jess, beszélnünk kell egy dologról. – ültem le az asztalhoz. – Az esküvőn… Rory is ott lesz.

- Igen, Luke, sejtettem. – válaszolta, pont olyan hangon, mint aki már gondolkodott ezen. – De nem lesz semmi baj, új barátnőm van. Nem csak kavarótárs. Barátnő. Jól megvagyok vele már több mint két hónapja és már nem érzek iránta semmit.

- Nahát, ez jó. – igazán meglepődtem. Tényleg sokat változott. – örülök neki, hogy boldog vagy. Hogy hívják?

- Tracy. Egy kiadónál dolgozunk, ő is ír. – felelte mosolyogva. – A következő könyvet együtt fogjuk írni.

- Ez szuper. És hogy megy a kiadás?

- Nagyon jól, egyre több pénzt hoz, már ki tudtam bérelni egy saját lakást, ahol nem kell még három fiúval megosztanom a fürdőt. – mesélte lelkesen. Jó volt ezt látni. Látni, hogy igazán jól van. – A könyvemet is többen veszik, ami csak jó. Tetszik nekik, amit írok.

- Még szép! Ha nem lézengsz, bármire képes vagy, én mindig ezt mondtam neked. – mutattam rá.

- Igen. – ingatta a fejét. – Sajnálom, hogy nem hallgattam rád akkor. De azért így sincs már rossz életem.

- Örülök, ha így érzed.

- Te is látom, hogy boldog vagy. – mondta, miközben átült, hozzám az ágyról az asztalhoz. – De Lorelainak remélem nem baj, hogy meghívtál.

- Dehogy baj. – vágtam rá. – Az unokaöcsém vagy egyértelmű volt. apropó, Anyádék is ott lesznek. Említetted, hogy régen láttad őket.

- Igen, beszéltem vele, mondta, hogy jönnek. – lelkesült fel. – Úgy tűnik, megvannak, habár az a pasas, még mindig fura nekem. De küldtek Dula-róél képet, szép kislány.

- Az biztos, én vigyáztam, rá, úgy egy hete. Tündéri. – értettem egyet. – Na de nekem vissza kell mennem, dolgozni. Pakolássz csak, aztán gyere le enni!
- Oké, Luke bácsi. – viccelődött, és a huncut mosolyából láttam, hogy azért a régi Jess is ott van még benne valahol mélyen.

***

(Lorelai)

Nem ittam sokat tegnap este. Igazából senki. Visszafogott leánybúcsú volt, nem olyan, mint amilyen akkor csináltam, mikor Maxszel akartunk összeházasodni. Mindenki eltalált hazáig, és Rory is épségben ágyba került. Ettől még reggel erős fejfájásra ébredtem. Luke addigra már ott feküdt mellettem, és még javában horkolt.

  Halkan kimásztam az ágyból, és felvettem a köntösömet. Elintéztem teendőimet a fürdőszobában, majd megkerestem az Aspirint. Miután bevettem egyet, lecsattogtam a lépcsőn. Legnagyobb meglepetésemre Rory már ott ült lent a konyhába, egy bögre kávé és egy magazin fölött.

- Hát te mit csinálsz itt ilyen korán? – lepődtem meg.

- Neked is szép jó reggelt! – nézett fel rám. Frissnek tűnt és vidámnak. Hogy csinálja? – Amúgy meg csizmát keresek a méretemben. Itt a tél és kiszakadt a tavalyi.

- Áh, értem. Csak azért kérdeztem, mert azt hittem még mélyen alszol. – mondtam a kávéfőzőhöz lépve.

- Nem tudtam. – vont vállat. – Erőset csináltam, hogy kibírd a mai napot és estét. – Ekkor izgatottan görcsbe rándult a gyomrom. Holnap férjhez megyek. Épp ezért csak pár perccel később fogtam fel a lányom utolsó mondatát: - Ugyanis egy óra múlva a nagyinál kell lenned.

- Mi? – majdnem kiköptem az első korty kávémat.

- Alig fél órája ébredtem, és mivel láttam, hogy jött egy üzenet a rögzítőtökre lehallgattam. – magyarázta. – Azt mondta, ha tudsz, akkor tízre vagy legkésőbb fél tizenegyre menj át hozzá. Meg akarja beszélni veled a ma esti vacsora részleteit.

Kelletlenül felnyögtem.

- Anyám millió bulit rendezett, különböző embereknek, különböző alkalmakra. Most miért kell a segítségem?

- Mert a te esküvői próbavacsorád lesz? – tippelt.

- A pártját fogod? – kaptam rá a tekintetemet.

- Nem, csak szerintem tök logikus, hogy meg akarja beszélni veled, milyen legyen a vacsora. – felelte. – Akiknek eddig csinált partit ismerte a vendégeket, és mindent. Ezen a partin te fogsz mindenkit ismerni, és tudni akar dolgokat. Például, nem tudja, mi az ízlésük a vendégeidnek, allergiás-e valaki valamilyen ételre stb. – sorolta, majd döbbent arcomat látva hozzátette. – Jaa, dolgoztam a nőegyletnél.

- Hát jó. – sóhajtottam fel. – Akkor úgy néz ki nem hátrálhatok ki. Mást nem üzent?

- Csak annyit, hogy ha tudod, vidd magaddal Luke-ot, vagy legalább kérd ki a véleményét. – válaszolta.

- Szuper. – morogtam, majd kiittam a kávémat. – Akkor vegyük, úgy hogy kikértem a véleményét. – Azzal elöblítettem a bögrémet, és elhagytam a konyhát.

(Rory)

Miután megittam a kávém maradékát, megvártam, míg anya elmegy, aztán átöltöztem, és én is elindultam haza. Eltartott egy darabig, volt vagy fél óra gyaloglás a reggeli csípős téli hidegben. De nem voltam kifejezetten fáradt, csak kicsit éreztem magamon a másnaposságot.

  Logan még aludt mikor hazaértem. Nem is számítottam rá, hogy fent lesz, bár nem tudom mikor ért haza munkából.

 Lepakoltam a cuccaimat, és csináltam magamnak egy forró teát, majd azzal együtt átbicegtem a nappaliban. Tovább keresgettem a megfelelő csizmát, de nem találtam semmit, ezért úgy éreztem, muszáj lesz boltba mennem, és mint mindenki más nézelődnöm, és próbálgatnom kell.

- Jó reggelt. – jött le kómásan én vőlegényem, és adott egy csókot. – Milyen volt tegnap este?

- Csajos, de meglepően enyhe. – kuncogtam és követtem a konyhába. – Neked a meló?

- Elment, de sajnáltam, hogy nem tudtam ott lenni a legénybúcsún. – húzta a száját, és erről eszembe jutott, hogy talán jobb is hogy nem volt ott. Mert Jess biztosan ott volt. – Nem főztél kávét?

- Nem, még csak most értem haza. – feleltem.

- Nem baj, majd főzök én. – legyintett és már rakta is meg a kávéfőzőt. -  Lorelai hogy van? Izgatott már?

- Most éppen a nagyival tervezi az estét, szóval szerintem éppen szitkozódik, de különben igen, várja már.

- Tényleg hányra kell ma odaérni a vacsorára? – kérdezte.

- Nekünk hétre. – válaszoltam. – Anyáék már hatra ott lesznek, hogy még átnézzenek mindent. De majd segítened kell! Nem tudom, melyik ruhámat vegyem fel: A kéket, vagy a krémszínűt?

- Több kék és krémszínű ruhád is van, szóval ne sértődj meg, ha most nem ugrik be rögtön melyikre gondolsz. – nevetett, miközben bekapcsolta a gépet, és a kávé elkezdett lefőni. – Majd megmutatod.

- Most! – fogtam meg a kezét. – El kell döntenünk. Mindegyikhez van nadrág, szóval nem látszik benne a gipszem, de nem tudom, hogy állnának.

- de…

- Gyere, még úgyis tíz perc mire lefő a kávéd! – unszoltam, majd végül beadta a derekát, és feljött velem a gardróbba.

(Luke)

- Jó volt a legénybúcsú? – érdeklődött April, mikor délelőtt elmentem érte a barátnőjéhez, és tartottunk a kávézó felé.

- Egész tűrhető. – feleltem. – Nem ittam sokat, szóval most jól vagyok.

- Helyes.

Benyitottam a kávézóba. Ott még nem volt nagy nyüzsgés, szóval legalább Ceasertől nem kell hallgatnom, hogy itt hagytam a legnagyobb forgalomban. De Jess már ébren volt, és ott ült lent az ablak melletti asztalnál.

- Helló Jess! – köszöntem rá. – Nézd, ki van itt!

- Sziasztok! – állt fel unokaöcsém azonnal. – Halihó April! Hogy vagy?

- Jól, köszi, és te?

- Megvagyok. – mosolygott Jess. –Leülsz? Lehet, ki tudunk kuncsorogni Luketól valami kaját.

- Persze. – vigyorgott April és le is huppant a székre Jess mellé. – Én egy tükörtojást kérek.

- Én meg csak egy kávét kösz.

- Mindjárt hozom. – Gyorsan levettem a kabátomat, aztán már mentem is a konyhába Ceaserhöz.

Miután kész lett a reggelijük kivittem nekik és én is leültem hozzájuk beszélgetni. Úgy tűnt jól megvannak, pedig tartottam attól, hogy mindketten visszahúzódók lesznek egymással. Szerencsére tévedtem.

- Amúgy… khm… hogy van Rory? – kérdezett rá egész váratlanul, mikor April a mosdóba ment.

- Öö…jól. – pislogtam meglepetten. – Habár volt egy kisebb autóbalesete a hónap elején. De már csak pár nap és leveszik a járógipszét, szóval jól van.

- Ne idegesíts. – nézett nagyot. Szinte megdermedt. – Hogy történt?

- Külföldön dolgozott egy ideig és este elütötték a zebrán. – feleltem. – Eltörött a lába meg a karja, de már mondom, jól van.

- Akkor jó. – sóhajtott fel. – És ezen kívül? Már itthon van?

- Persze, itthon kapott állást egy újságnál. – válaszoltam, de gyanakvóan néztem rá. – Jól érzi magát, eljegyezték, boldog a régi házukban élnek.

- Eljegyezték? – próbálta leplezni döbbenetét, nem sok sikerrel. – Ki?

- A srác, akivel már vagy négy éve járt. Logan. Nem tudom tudsz-e róla, vagy láttad-e már…

- találkoztam vele igen. – mondta, de mintha mérges lett volna. – És hozzámegy? De hát az egy tapló!

- Szerintem rendes gyerek. – jegyeztem meg, higgadtságra buzdítva őt. – Igen, belátom, voltak hülyeségei, de megváltozott. Eléggé.

- Aha. – Úgy nézett ki, nem hisz nekem.

- Hidd el, mert így van. – Ezzel én lezártnak tekintettem ezt a témát, de ő nem:

- Szóval ő is ott lesz az esküvőtökön? – kérdezte szárazon.

- Ott igen. Lassan egy család leszünk, úgyhogy még jó.

- Ez lesz a hab a tortán. – jegyezte meg a legnagyobb iróniával a hangjában.

- Jess, én tudom, mi van veled, de a kedvemért, viselkedj rendesen az esküvőn. – kértem meg nyomatékosan. – Ne kezdj el veszekedni vele, ne legyen verekedés, Roryval se. Most ez van. Ezt el kell fogadnod. Különben is azt mondtad, hogy van barátnőd és már nem érdekel, mi van Roryval, nem?

- De, igen… - vágta rá, talál túl gyorsan is. tudtam én, hogy nem kerek. Nem véletlenül nem hozta ő el a lányt, aki lehet, hogy nem is létezik.

Szerencsére April végre visszaért, úgyhogy végre tényleg hanyagoltuk ezt a témát – remélem – örökre.