18. fejezet - Részlet :)

Sziasztok! :) Mivel csak hétvégén lesz időm rendesen átnézni, és feltenni az új fejezetet, ezért gondoltam legalább egy kis részletet hadd olvassatok belőle :)
Hétvégén jövök!
Regii

~ Részlet ~

Már délután négy is elmúlt mikor Paris elment. Utána megmozgattam magam egy kicsit, elpakoltam a kínai maradékát, aztán kicsit lepihentem a nappaliban. Azt hiszem elaludtam, mert a következő emlékem az, hogy csörög a telefonom. Összeszedtem maga és felvettem.

- Hálló?

- Szia, Zseni, én vagyok. – hallatszott Logan hangja. – Furcsa a hangod, baj van?

- Semmi csak elaludtam. – nyugtattam meg, bár a hangom még mindig rekedtes volt. – Mi újság?

- Csak gondoltam felhívlak, most indulok majd haza. - mondta. Több mint egy órát aludtam? Alig pár percnek tűnt.

- Rendben. Paris átjött, rendeltünk kínait. Maradt belőle, tudsz azt vacsorázni.

- Jó lesz. – felelte. – Na, akkor leteszem, mert vezetek.

- Oké, várlak.

Letettük, én pedig főztem magamnak egy kávét. Nem csináltam túl erősre, bár az volt a gyanúm, hogy még egy méregerős kávé után is simán tudnék aludni éjszaka.

 Mikor lefőtt a kávém, a bögrével leültem a laptopom mellé. Persze mind ez lassan ment, ugyanis most arra is figyelnem kellett, hogy ne lötyköljem ki a kávé felét a bögréből mire beérek a nappaliba. De sikerült baleset nélkül visszajönnöm. Megnyitottam az e-mail fiókomat, és legnagyobb meglepetésemre, a sok reklám mellett, egy új névről kaptam levelet. Christiane Amanpourtól. Percekig csak pislogtam, mire meg tudtam nyitni. 

17. fejezet

Sziasztok!

 Na ahogy ígértem, folytatom a történetet úgyhogy egy bögre kávé és egy tányér sütemény mellett befejeztem a fejezetet. Átnéztem, úgyhogy nem is kellett estig várnotok rá. Remélem tetszik nektek, véleményeket kérek. :)
Regii

17. fejezet

Minden jó lesz

(Rory)

  A hétvégén végre két lábamra állhattam, és járhattam. Persze azt a bicegést, amit produkáltam, járásnak a legkevésbé se lehetett nevezni, de legalább már nem a tolókocsiban kellet toldozni, és nem kellett egész nap feküdnöm. A kezem is jól van már, arról egy hét múlva leveszik a gipszet, és akkor le is lesz róla a gond.

- Biztos ne segítsek? – kérdezte anya, mikor a veranda lépcsőjén mankóztam le. Eljött hozzánk, hogy segítsek neki kiválasztani a díszítést az esküvőre. Sookie is itt volt egy darabig, de aztán hazament pihenni. Szigorúan meg van adva, hogy naponta hány órát lehet talpon a baba miatt.

- Nem kell, már egész jól megy. – bizonygattam. – Mozognom kell, hogy hozzászokjon a lában, és erre pont jó, hogy kikísérlek a kocsihoz.

- Ha te mondod. – vont vállat. – Logan mikor jön haza?

- Este hat fele végez, utána valamikor. – feleltem.

- Jól megy a munka?

- Azt mondja, igen habár még csak két hete dolgozik ott szóval, még bőven lesz ideje megunni. – kuncogtam. – De nem festem az ördögöt a falra.

- Örülök neki. – mosolygott anya. – Add át neki, hogy üdvözlöm, ha hazaért.

- Jó, én is üdvözlöm Luke-ot. – bólintottam. – Vezess óvatosan, nem tudom mennyire sózták fel az utakat.

Elbúcsúztam anyától aztán visszabicegtem a házba. Leültem a kanapéra, az ölembe vettem a maradék popcornt és egy katalógust. Alig értem el a közepéig, mikor kopogtattak az ajtón. Nagy nehezen feltápászkodtam, és elindultam a mankómmal az ajtó felé, de addigra az illető már másodszor is kopogott.

-  Jövök már! – kiáltottam, majd kizártam az ajtót.
Paris állt a küszöbön. Szinte semmit sem változott. Hosszú szőke haját most befonva hordta, hosszúkás arcát nem sok smink fedte és a szája a szokásos visszafogott félmosolyra húzódott.

-  Rory! – kitárta a karját és óvatosan megölelt, hogy fel ne döntsön.

- Paris, micsoda meglepetés! – pislogtam. – Hogy kerülsz te ide? Hát nem Cambridge-ben tanulsz a híres Harvardon?

- De csakhogy, a mai nappal elkezdődött a téli szünet, úgyhogy sok lett a szabadidőm. – mondta, miközben beljebb lépett. – Doyle dolgozik, úgyhogy gondoltam meglátogatlak, reméltem, hogy még nem költöztél el.

- Dehogy költöztem. – nevettem. – Igazság szerint valószínűleg nem mostanában megyek el StarsHollow-ból.

- Hogyhogy? – nézett rám érdeklődve.

- Gyere be, üljünk le, elmesélem. – invitáltam be. – Kérsz valamit inni, vagy enni?

- Nem kérek semmit, köszi. – legyintett és ledobta magát a fotelbe. – Már is járógipszed van?

- Igen, pár napja. – Én is leültem Paris mellé. – Már egész jól megyek mankóval.

- És jól vagy?

- Már sokkal jobban. – biztosítottam mosolyogva. – És te?

- Jól-jól. – most boldog mosoly terült szét az arcán. – Doylelal is minden rendben, a sulival is.

- Örülök neki, Paris!

- Kösz! Na de hogy értetted azt, hogy itt maradsz?

- Hát, úgy kezdődött, hogy a nagyszüleim nászajándékba vettek anyáméknak egy házat, így ez a ház eladásra kényszerült volna, amiről hallani sem akartunk, így Logannel ideköltöztünk.

- Nahát, szóval már össze is költöztetek! Ezek szerint tényleg komolyan gondoljátok, mi?

- Hát persze. – ráncoltam a homlokom. – Miért?

- Csak kérdezem, merthogy legutóbb még gondok voltak a házasságotok terveiről. – mondta. – Csak meglepett a helyzet.

- Rázósan indultunk, de minden rendben. – bizonygattam. – Jól megvagyunk, komolyan.

- Akkor, gratulálok. – mosolygott Paris.

- Na de biztos nem kérsz inni? – kérdeztem meg újra. – Úgyis járkálnom kéne, ezért a járógipsz.

- Jó, akkor kérek egy ásványvizet.

Fel is álltam, és kibicegtem. Már a vizet vettem ki a hűtőből, mikor Paris kiszólt a nappaliból:

- Tényleg, hol van akkor Logan?

- Most dolgozik. – válaszoltam, miközben visszabicegtem az üveg vízzel hozzá. – Állása van egy tévé internetes weboldalánál. Nem túl sok a fizetés, de azért egész jó, és szeret ilyesmiket csinálni, szóval…

- Még jó is lehet. – Paris átvette a vizet, én meg lehuppantam mellé, és félretettem a mankót. Észrevettem, hogy végig engem nézett.

- Mi az?

- Csak azon gondolkodtam, hogy te mindig is az a lány voltál, aki kórházba ment látogatóba. – kezdte. – Longanhez, Aserhöz velem, a nagypapádhoz… Te mindig is az a fajta voltál, akivel sosem történt semmi. Mintha mindig tudta volna mi vár rá, aki sosem félt semmitől, de azért elővigyázatos volt, érted. Erre most mégis ez lett.

- Történtek már velem dolgok. – csóváltam a fejem. – Emlékszel, mikor a Chiltonba jártunk, megrepedt a csuklóm.

- Jó, de érted, hogy értem. – forgatta a szemét. – Nem volt semmi súlyos. És évekig semmi.

- Egyszer mindenkivel megesik, Paris ez nem olyan dramatikus, sőt. – vontam vállat. – Valakivel évente történik valami. Mondjuk, mert sportol, vagy olyan helyen dolgozik, esetleg…

- Még mindig nem érted, igaz? – mosolygott. – Annyi minden változott. Már nem vagyunk lakótársak, te már nem írsz, Logan el fog venni, és hazaköltöztél. Ugyanígy velem is. Van egy vőlegényem, orvosira járok, holott eddig mindig a jog érdekelt jobban.

- Igen sok minden, de valahol ezek jó változások. – mondtam neki. – Haladunk a célunk felé. És igen én most nem írok, mert nem tudnék írni, de jobban leszek, megint eszelősen fogok munka után keresni…. Paris, hogy jött ez most ide? – kérdeztem, mert láttam, hogy elfehéredik. – Paris? Jól vagy?

- Nem! – fakadt ki végül. – Kétségbeestem. Meg vagyok ijedve, mert most az egyszer nem terveztem meg mindent előre. Menyasszony vagyok Rory! ÉN! Paris Geller. És csak ülök az iskolában, mintha véget nem érő lenne, miközben Doyle már egy éve dolgozik. Te is tudod mi lesz veled. Itthon élsz, Logan el fog venni, és kapkodnak utánad az újságírók. De én…

- Paris, igyál, nyugodj meg és figyelj ide! – fogtam meg a vállát. – Klassz életed van Paris, és az, hogy nem tudsz mindent előre, az csak izgalmas lehet. Doyle el fog venni, és boldogok lesztek. És nem lakunk együtt? Nagy dolog, szünetekben akármikor eljöhetsz, és beszélgethetünk, vagy ha ráérek én is szívesen elugrom hozzátok. Nem lesz semmi baj! Remek életed van. Én is néha kétségbeesek, hogy mi lesz ezek után, de mindig jön egy újabb lehetőség, ami jó dolog. Nem szabad megijedni. Életre való vagy, hidd el nekem.

- Tényleg így gondolod?

- Tényleg! – dörzsölgettem meg a hátát. – Minden oké lesz.

Ivott egy kortyot, vett egy mély levegőt és így szólt:

- Talán igazad van.

- Helyes, most pedig témát váltunk, én rendelek kínait, nézünk valami jó filmet és kész. – mondtam. – Oké?

- Oké. – egyezett bele, végre azzal a szokásos félmosolyával.

Bólintottam, kinyújtottam a kezem a telefonért és tárcsáztam a kínai kajást, miközben még mindig alig hittem el, hogy Paris így kiborult, és hogy ennyire hiányzik neki, ami régen volt. Sose hittem volna, hogy ez bekövetkezik. De be kell vallanom, nekem is hiányzott egy kicsit minden. A Yale, a Parisékkel való együttélés, a magolás, és a kávézások. Megszokom én valaha, hogy ez már nincs többé?

(Lorelai)

- Michel szeretném, ha ezeket begépelnéd és elküldenéd e-mailben. – tettem le a pultra néhány papírt. – Nekem nincs időm rá ma, és ezek sürgős küldemények, de meghálálnám.

- Hm? Ja, ’ogy ezeket itt? – pislogott rám, mint aki eddig máshol járt. – Pehrsze, no phroblem!

- Ennek örülök, de… - ráncoltam a homlokom. – Na, jó, van 5 percem a barátságra, mi ez a bárgyú vigyor? Hogy mennek a dolgok a lánnyal?

- Liliannal? – javított ki. – Jól… Jól. Igazából, ezsütt vazsunk máhr egy hete.

- Ah, és erről nem is meséltél? – néztem nagyot. – Örülök neki, megérdemeltél már magadnak valakit.

- Köszönöm! – mosolygott rám a kedvenc recepciósom. – Azt ’iszem tetszik nekem.

- Ez jó jel. – kacsintottam, majd megpaskoltam a karját és visszavonultam az irodámba. Csak néztem. Nem tudtam elképzelni Michelt egy nővel. Talán mióta én ismerem sosem volt nővel. Vagy csak jól titkolta előlünk? Rejtély egy a pasi!

  Összekaptam a cuccomat és elindultam haza. Luke elvileg már otthon van, és remélem főzött valamit, vagy legalább hozott a kávézóból kaját, mert éhen halok.

  Hazavezettem a szürkületben, leállítottam a motort és besiettem a házban.

- Hahó! – kiáltottam. – Luke!

- Konyha! – kiabált vissza, majd mikor beértem hozzá, halkabban folytatta. – Én is nemrég értem, haza szóval, gondoltam, hogy nem tudnék főzni mire, hazaérsz, ezért hoztam, sajtburgert, krumplit, almás pitét, és salátát. –mutatott a különböző zacskókra.

- Imádlak, farkas éhes vagyok. – vigyorogtam, majd levetkőztem és lehuppantam a székre, míg ő tányérra rakta a kaját.

- Még meleg szerintem, de ha nem tedd majd be a mikroba. – mondta mialatt az én tányéromat elém tette.  

- Pont jó. – nyámmogtam a krumplin. – Na és milyen napod volt?

- Jó, April hívott. – válaszolta vidáman. – Egy hét múlva érkezne, ha az úgy jó. Itt lesz az esküvőn is, tehát úgy választottunk ki egy hetet, hogy 30.-a beleessen.

- Persze, jól hangzik. – mosolyogtam. –  De akkor az azt jelenti, hogy itt tölti a Karácsonyt is?

- Igen, most Annáé volt a Hálaadás, úgyhogy logikus. – mondta.

- Értem, ez nagyon jó. – Tényleg örültem neki. – Akkor majd jövő héten elmegyünk és nézünk neki valami szépet.

- Okés. – Luke is leült velem szemben.

- Rory is biztos örülni fog neki, kedveli Aprilt.

- Az jó, örülök neki. – mosolygott. – Vele minden rendben? Hogy van?

- Délelőtt voltam nála, már egész jól megy mankóval, és sokkal jobb színe is van. – meséltem. – De majd akkor lesz teljesen jól, ha mindegyik gipsztől megszabadul.

- Az mikor lesz? – kérdezte Luke.

- Egy hét múlva a kezéről, rá két hétre pedig a lábáról. – mondtam. – Habár nem örül neki, hogy Karácsonykor is rajta kell lennie, de jobb, mint a semmi.

- Az biztos.

Ekkor csörrent meg a telefonom. Előtúrtam a táskám mélyéről, majd mikor a kijelzőre néztem elmosolyodtam:

- Csak emlegetni kellett.

- Rory az? Mondd, hogy üdvözlöm.

Bólintottam, hogy meglesz, aztán felvettem.

- Szia, Szívem!

- Anya! – Kiáltott izgatottan a kagylóba egyetlen lányom. – Sosem fogod elhinni, mi történt!

Visszatérés & új hír!

Sziasztok! :) 

Tudom eltűntem egy jó hosszú időre, és ezt sajnálom, de most visszajöttem, és ha minden igaz folytatni fogom a sztorit :) Remélem örültök és ez mellett egy új hírrel is szolgálhatok: 

Szívek szállodája témában egy új ötletem támadt, mégpedig, hogy írok egy külön történetet Szívek szállodája - Kezdetektől címmel. Mint ahogy a cím is mutatja, megírnám a történetben, hogy Lorelai, hogy érkezett a Szabadság szállóba, Rory hogy nőtt fel, melyen volt az életük a híres 1. évad előtt. Egyelőre még nem tudom, hogy ide teszem-e fel, vagy külön blogot nyitok neki, de a lényeg, hogy már készül a történet. :) 

Elkezdődött a suli, ezért nem biztos hogy heti szinten itt leszek és blogolok, de nem fogom elhanyagolni ismét a blogjaimat. 

Kellemes hétvégét Nektek! 

Regii

16. fejezet

Na megjöttem a fejezettel :)) Kíváncsian várom mit szóltok egy kis Logan szemszöghöz :D

Véleményeket kérek! ;)

Regii

Drága Logan

(Logan)

A nővéremék színes és teljesen egyedi, ugyanakkor irtó nyomasztó lakásán ücsörögtem a nappaliba és olvastam az újságot, hátha találok benne valamiféle állást. Nem volt itthon más csak én, és borzasztóan unatkoztam. Szerettem volna, ha Rory itthon van és vele lehetek. Nagyon hiányzott.

 Összerezzentem mikor megszólalt a csengő. Pedig nem is volt hangos, sőt…

Felálltam és már előre tartottam, hogy Honor egyik hülye barátnője lesz, vagy valaki olyan, akit nem ismerek és magyarázkodnom kell, hogy miért vagyok itt, és hogy Honor majd felhívja. Ám egyáltalán nem így lett. Olyan ember állt az ajtóban, akit nagyon is ismertem.

- Szia, Logan! – Lorelai intett egy aprót.

- Helló, Lorelai! – miután felocsúdtam a döbbenetből visszamosolyogtam, és félreálltam az ajtóból, hogy be tudjon jönni. – Meglep, hogy itt látlak. – ismertem be.

- Hát igen, van egy jó hír, amivel személyesen akartam eljönni és a menyasszonyodra tudok hatni szóval megadta a jelenlegi címedet. – magyarázta meg vigyorogva.

- Hát akkor ne ácsorogjunk itt a hallban. – mosolyogtam és intettem, hogy jöjjön utánam a nappaliba. Kezdtem kíváncsi lenni, hogy vajon miért is jött.

- Hű nagyon… különleges ez a ház. – kereste rá a megfelelő jelzőt.

Kieresztetem egy kuncogást.

- Meg színes és néha már sok is belőle. – jegyeztem meg. – De szerencsére csak ideiglenesen lakom itt.

- Igen Rory mesélte. – bólogatott.

- Most éppen házakat keresgélek a közelben, hogy míg Rory haza nem jön, ne itt kelljen laknom. – morogtam, mialatt leültünk egymással szemben a két kanapéra.

- Ezért is jöttem részben. – felelte Lorelai.

- Oh, rendben. – Nagyon kíváncsi voltam, de nem akartam bunkó lenni, hogy rögtön faggatom. – De előbb, hozhatok valamit inni. Van víz, kóla, gyümölcslé. Gondolom ,vezetsz.

- Igen, a víz jó lesz, köszi. – mosolygott rám Lorelai, úgyhogy bólintottam és felálltam, hogy hozzak neki vizet. Hamar megfordultam, a víz a hűtőben volt, és már a poharat is elsőre megtaláltam.

- Tessék. – letettem az asztalra a vizet és visszaültem a helyemre.

Lorelai megköszönte és ivott is belőle pár kortyot, csak aztán fogott bele abba, amiért eljött:

- Nos, egy olyan helyzet állt elő, hogy a szüleim venni akartak nekünk egy házat nászajándékba. Esküvő után kaptuk volna meg, de egy másik vevő is érdeklődött utána úgyhogy, ismered anyámat, megvették nekünk előre. Pár nap múlva költözünk. És mivel anyám otthagyatta a bútorokat a házban, így a mostani házunk teljes fényében megmarad. Nem lenne szívem eladni hisz Rory ott nőtt fel, és iszonyú sok emlék köt oda, és kiadni sem akarom, hogy idegenek lakjanak benne. Arra gondoltunk, hogy mit szólnátok, ha ti laknátok ott Roryval?

 Hirtelen csak pislogni tudtam semmi mást. Nem akartam elhinni, hogy ilyen egyszerűen mehet ez az egész. Hogy csak úgy fizetés és minden macera nélkül beköltözhetnénk egy házba, amibe még bútorokat sem kell venni, csak beköltözni.

- Hát ez… Nem rossz ötlet, de ez így eléggé egyoldalú. – böktem ki végül. Ez jutott először eszembe.

- Nézd, nektek kell egy hely, amit én megadhatok nektek és még segítenétek is. – mosolyogtam rá. – Rory egy évig nálad lakott ingyen és bérmentve, szóval ennyi jár. És mi egy család leszünk, pontosabban már nagyjából azok is vagyunk.

- Ez nagyon jól esik Lorelai. – mondtam őszintén. Ezek a szavak melegséggel töltötték meg a szívemet.

- Szerintem kedden vagy szerdán kezdjük el a költözést, úgyhogy utána te már be is költözhetsz. Bármit magaddal hozhatsz, amihez kötődsz, találunk neki helyet. – mondta.

- Rendben, de csak egy feltétellel. – szóltam. – Ha segíthetek a költözködésnél. Van pár haverom, akik még tudnának segíteni.

- Nincs annyi cuccunk, elég leszel egyedül is. – válaszolta. – És rendben, megköszönnénk a segítségedet.

- Szívesen segítek!- Ez így már sokkal jobban tetszett, mint az hogy csak úgy lakjam a házban. Legalább teszek érte valamit.

- A másik dolog, ami miatt jöttem, pedig ez. – Kivett a táskájából egy borítékot és nekem adta.

Kíváncsian, vigyázva a papírra bontottam ki. Egy kék mintás, díszes keménypapír került elő belőle. Egy esküvői meghívó, méghozzá Loreali és Luke esküvőjére.

- Köszönöm szépen! – hálálkodtam. Fontos volt nekem, hogy meghívjanak rá. – Mindenképpen ott szerettem volna lenni az esküvőtökön, és nem csak Rory miatt.

- Ez kedves tőled. – mosolygott Rory anyja. -  – Mi is szerettük volna, hogy ott legyél. Elküldtem volna a címedre, miután elkértem Rory-tól, de mivel ma eljöttem, így gondoltam egy füst alatt ezt is odaadom.

- Jól tetted, köszönöm! – Visszacsúsztattam a papírt a borítékba. – Hoznom kéne most egy kis pezsgőt vagy nem tudom…

- Nem iszom, mert nemsokára mennem kell, de vegyük úgy hogy koccintottunk. – tanácsolta vigyorogva.

- Rendben. – mentem bele.

Újra ivott az ásványvízből, aztán komolyan rám nézett:

- Nagyon rossz volt a vacsora apádéknál?

- Nem volt rosszabb, mint máskor. – vontam vállat, mintha ez olyan egyszerű és lényegtelen volna. - Apám nem volt képes elfogadni a döntésemet. Én éveken át elfogadtam az övét, és most csak ennyit vártam volna tőle, de ha képtelen rá én nem erőltetem.

- Hát igen, ami nem megy azt kár. – hümmögött. – Azért jól tetted, hogy még egyszer megpróbáltad.

Örültem, hogy ő legalább így látja ezt.

- Nem tudom, nem változott semmi. – sóhajtottam fel.

- Attól még jól tetted. – bizonygatta csak azért is. – Te adtál egy második esélyt csak ő nem élt vele. Te megtettél mindent.

- Hát igen. – csóváltam a fejemet. – Nem érdekes, már megszoktam, hogy apám csak azt támogatja, amihez neki érdeke fűződik, vagy ami a munkáról szól. A hosszú évek során megtanultam.

- Hát ránk bármikor számíthatsz. – mondta mosolyogva. Felnéztem rá, ugyanis eddig az összefont ujjaimat bámultam. Ennek a mondatnak örültem talán a legjobban azóta, hogy Rory igent mondott nekem.

- Tudom, és hálás vagyok érte. – Tényleg az voltam. Nagyon is. Talán most végre esélyt kapok arra, hogy egy rendes családba tartozzam. – Nem fogtok csalódni bennem, ígérem!

- Ebben nem kételkedem! – vágta rá. Még mindig mosolygott. Ilyenkor kicsit olyan volt mint Rory. Örültem, hogy végre tisztázódott kettőnk közt minden, és már nem utál mint egykor. – Rory téged választott, mert szeret. És Rory még sosem döntött rosszul.

- Kösz, a bizalmat.

-  Maradnék még, de vár a szálló, és most hogy Sookie, a társam nincs bent muszáj bemennem. – magyarázta és erre mindketten felálltunk.

- Ja persze! Rory mesélte, hogy Sookie babát vár. – bólogattam, miközben elindultunk a hallba. – Hogy van?

- Feküdnie kell, de bírja. – nevetett, és megállt az ajtóban, szembe velem. – Örülök,hogy beszéltünk, Logan.

- Igen, én is. – helyeseltem. – És még egyszer köszönöm a meghívót!

- szívesen. – bólintott, majd elköszöntünk és ő kiment az ajtón, én pedig visszaülhettem a kanapéra, hogy folytassam azt, amit ez a kellemes beszélgetés félbeszakított.

*

Felvágtam a következő lecelluxozott dobozt a szikével, és nekiálltam kipakolni a képeket a kandalló fölé. Amikor a Roryval közös kép került a kezembe ismét jött egy újabb hullám, hogy mennyire hiányzik. Esküszöm, valahányszor ránézek a naptárra számolom vissza a napokat.

  Pakolás közben azzal tereltem el a gondolataimat, hogy este, ha Lorelai-ék átjönnek, mit főzzek, amit biztosan szeretnek. Azt tudom, hogy Lorelai mindenevő akárcsak a lánya, és nagyjából tudom, hogy Luke sem válogatós, de azért valami olyat akartam csinálni, amit nem csak megesznek, hanem amiből repetát is kérnének.

  Épp hogy a pakolással végeztem és eldöntöttem, hogy milánói makaróni lesz, mikor kopogtattak az ajtón. Elmosolyodtam. Biztos megint egy szomszéd, aki vigyorogva köszönt majd StarsHollow-ban. Babette már járt itt a férjével, és Miss. Patty is átugrott. Sőt Taylor is, hogy egyeztesse velem a város szabályzatát, mint minden új lakóval. De most egy egészen más valaki jött hozzám. Olyasvalaki, aki még csak nem is lakik a városban. Christopher meglepett arcával találtam szembe magam, mikor ajtót nyitottam.

- Oh… öö…Szervusz Logan. – pislogott értetlenül. Furcsállta, hogy én nyitottam ajtót, ez világos. Szóval nem tudta, hogy itt fogok lakni Roryval?

- Helló. – elmosolydtam, hogy azért ne tűnjek bunkónak. – Gyere be!

Elfogadta az invitálást, de a hallban megállt. Úgy tűnt nincs jó kedvében.

- Lorelai itthon van? – kérdezte.

- Öö… nem nincs. – feleltem, és kicsit zavarban is voltam. – Igazság szerint Lorelai és Luke már nem itt laknak. Emily-től és Richardtól kaptak nászajándékba egy házat, és odaköltöztek. Most én lakom itt és ha Rory hazajön együtt fogunk itt élni.

Látszott rajta, hogy minden mondatommal fokoztam a döbbenetét.

- Tessék? – csak ennyit tudott kibökni először. De aztán folytatta. – Lorelai és Rory nem lakik már itt?

- Nem sajnálom. – csóváltam a fejem. – De ha már itt vagy, gyere be.

- Meg tudnád adni a… a jelenlegi címűket? – kérdezte hebegve.

- I-igen. – Kicsit váratlanul ért a kérdést, mert egy választ vártam az invitálásomra. Odaléptem a komódhoz a folyosón, és a költözésükkor Lorelai által felírt címet a kezébe adtam.

- Biztos nem jössz be? Egy italra?

- Nem, most nem érek rá, de… de kösz. – még mindig kicsit zavart volt, majd elindult kifelé. – Mennem kell, helló, Logan! – szólt még vissza, aztán szinte, úgy futott a Volvójáig. Én csak álltam, ott a bejárati ajtóban, és azon gondolkodtam, vajon egy 10-es skálán mennyire tiporhattam bele a Gilmore család életébe…

Szavazás vége! ;)

Hellósztok!

Lezártam a szavazást, és úgy néz ki Logan nyert :)) Szóval holnap vagy holnapután megkapjátok a fejezetet! :D 

Remélem örültök! :P

Puszii

Regii

Szavazás

Sziasztok! :)

Igazából kicsit elakadtam, az írást illetően. Nem a történet miatt, mert minden megvan, de majd csak későbbre. Most a 16 fejezet jönne és arra gondoltam csinálhatjuk rendhagyóan! :) Kitettem egy szavazást ide, hogy kinek a szemszögéből olvasnátok szívesebben fejezetet. 

Szavazzatok és úgy írom a kövi fejezetet. ;) Számítok rátok! :)) 

További jó hétvégét! <3

 Regii 

15. fejezet

Halihó :) Megjöttem a 15. fejezettel :D OLvassatok és véleményezzetek! ;) <3

További jó hetet kívánok!
Regii

Már sokkal jobban vagyok

(Rory)

Elaludtam a nagyi által kölcsönzött taxiban hazafelé. Egész repülőút alatt, nem tudtam, de mikor már hazaértünk nyugodt szívvel hunytam le a szemem, ráadásul a taxi ülése kényelmes volt, és jól elfértünk benne mindannyian, már-már egy limuzinhoz lehetett volna hasonlítani.

 Otthon anya ébresztett fel. A tolószékem már ott vár a kocsiajtóban. Nagyon dühített, hogy még mindig ebben kell tolniuk, de muszáj volt. Luke segített kimásznom az ülésről és beleülnöm a székbe. Nagy nehezen feltortnáztak a verandára,onnan már simán ment a kanapéig. Egy darabig itt kell aludnom,mivel elég komplikált lenne felcipelni a lépcsőn. Logan és anyáék közben behozták az én cuccaimat. Az órára néztem, már éjfél is elmúlt.

- Menjetek csak haza pihenni. - Hallottam Logan hangját, de pont úgy feküdtem a kanapén hogy nem láttam őket. – Most már vigyázok rá.

- Rendben. – egyezett bele anya hangja.

- Gyere, Lorelai taxival felétek megyünk. – szólt most a Nagyi.

Anya még idejött, hogy adjon egy puszit.

- Jól vagy? Kényelmes? – kérdezte utána.

- Minden okés, csak álmos vagyok. – Egy ásítással nyomatékosítottam a szavaimat.

- Akkor jó éjt, holnap majd jövök. – búcsúzott.

- Intézd csak a dolgodat, elég ha este átjössz. – mondtam neki. Szerettem volna, ha most már a saját dolgával is törődik, nem csak velem.

 Elköszönünk, majd ő és Luke kimentek a házból. Logan ezek után rázárta az ajtót és idejött hozzám.

- Kérsz valamit? – kérdezte figyelmesen, leülve a dohányzóasztalra. – Inni, vagy enni valamit?

- Csak egy csókot kérek, és elalszom. – mosolyogtam. Készséggel teljesítette is a kérésemet, és akkor rájöttem mennyire hiányzott nekem.

- Szeretlek. – suttogta.

- Én is téged. – motyogtam, majd végül leragadtak a szemeim.

*

 Másnap mindenki meglátogatott, erről szólt a napom. Örültem is nekik, máskülönben egész nap csak a tévé előtt ültem volna és halálra unhattam magam. Nagyon rég láttam StrasHollow lakosait, a barátaimat és jó volt megint velük beszélgetni, csak az volt fárasztó, hogy mindenkinek egyesével azt kellett felelnem: „Igen, már sokkal jobban vagyok!”De ezt követően más témákra és rátértünk, én is meséltem és ők is. Lane elhozta a fiúkat is, akik nagyon sokat nőttek legutóbbi látogatásom óta, Sookie hozott egy csomó sütit ő is magával hozta a gyerekeket és Jacksont is. Clarie-t én most láttam először, nagyon édes kislány. Még Michele is eljött anyuval, mikor este átjöttek Luke-kal. Egy plüssmackót kaptam tőle, amire franciául volt ráírva, hogy: „Tőlem neked” Ezt segítség nélkül is le tudtam fordítani. Nagyon jól esett ez a sok törődés mindenkitől, rájöttem mennyire szeretem őket és milyen sokat köszönhetek nekik.

- Akkor nem unatkoztál. – vonta le anya a következtetést. A fiúk a konyhában voltak. Michele mindenkit kioktatott, Logan nevetett rajta miközben főzött, Luke pedig bosszankodott. Anya itt maradt velem, hogy szórakoztasson.

- Az tuti. – vigyorogtam. – Hiányoztak a többiek.

- Te is hiányoztál nekik. – biztosított róla anya. Ez érződött is rajtuk, különben. – Viszont valamit el kell mondanom.

- Ajaj… - nyögtem fel az arckifejezését látva. Nem kellemes hírnek ígérkezett.

- Nem annyira „ajaj” csak jobb ha tudsz róla. – mondta. – Szóval mindenkinek elküldtük a meghívót, és néhányan már válaszoltak is. Luke meghívta Jess-t is és igennel felelt. Eljön az esküvőnkre. Ma hívta fel Luke-ot.

  Furcsa érzés volt megint hallani a nevét, róla beszélni, holott már rég nem tettük ezt. Talán már volt egy éve, másfél hogy láttam azóta nem is keresett. Nem ok nélkül persze… Én se kerestem.

- Oh… értem. – ingattam a fejem. Nem tudtam mit felelhetnék. – Elvégre logikus hiszen Luke unokaöccse szóval, bunkó dolog is lenne ha nem jönne el.

- De nem lesz ebből baj, igaz? – ráncolta a szemöldökét anya. Minden oka megvan, hogy ezt kérdezze, miután hallott tőlem a Logan-Jess vitákról.

- Nem lesz. – válaszoltam magabiztosan. – Megbeszélem Logannel, minden oké lesz.

- Helyes. – mosolyodott el anya.

- Borzasztó, hogy egész nap itt kell ülnöm, nem mozoghatok, fel se állhatok. – panaszkodtam. Ő az egyetlen, akinek megtehettem, lelkifurdalás nélkül.

- Tudom, de majd holnap kitolunk a városba, körülnézhetsz beülünk Luke-hoz. Mit szólsz?

- Tetszik az ötlet! – vigyorogtam.

- Különben is, nézd a jó oldalát! Ágyba kapod a reggelit, nem kell ugrálnod, se intézkedned, addig nézheted a tévét ameddig akarod. – sorolta anya.

- Logan holnap délelőtt állásinterjúra megy, egyedül leszek. – húztam a számat. – Reggel munkába menet, nem dobnál be a postaládába nekem egy pár jó filmet, amit magaddal vittél?

- De, persze. – bólogatott anya.

- Itt a vacsora. – jöttek be a fiúk. Logan letette az ölembe a hasáb krumplit a hússal, meg a szósszal, Luke pedig elém. A fiúk a földre ültek, Anya elfért a lábamnál. Egész este nagyon jól elbeszélgettük, még Michele is jól érezte magát köztünk. Anyáék este tíz, fél tizenegy tájékán mentek el. Logan a kajában vitt fel, hogy segítsen lezuhanyozni, de csak a vetkőztetést engedtem meg neki, zuhanyozni egyedül zuhanyoztam. Mindig is makacs voltam, de azért egész ügyesen megcsináltam fél kézzel is. Logan rám adta a hálóingemet

- Lemenjünk a földszintre vissza, vagy a hálóba inkább? – kérdezte tőlem.

- Inkább lent aludnék, mert ott a tévé, és délelőtt anya megígérte, hogy hoz néhány filmet. – mondtam. – Ha pedig korán mész, nem fogok tudni lemenni, hogy megnézzem.

- Oké. – egyezett bele, majd már hajolt le, hogy felvegyen, mint egy kisgyereket.

- De csak akkor vigyél le, ha megígéred, hogy ma éjjel már nem görnyedsz a fotelben. – emeltem fel a mutatóujjamat.

- Rory…

- Nem, Logan, nagyon hálás vagyok hogy mellettem vagy és segítesz. Nem tudom, mi lenne velem nélküled. De rosszul érzem magam, hogy kényelmetlenül alszol.

- Biztos ne maradjak lent? – kérdezett rá utoljára. – Annyira nem volt kényelmetlen…

- Logan.

- Jó,jó feljövök. – sóhajtotta. – Most már mehetünk?

- Mehetünk. – bólintottam elégedetten és hagytam, hogy a karjába vegyen és visszavigyen a nappaliba. Beszélni akartam vele a Jess témáról, de aztán jobbnak láttam, ha holnap hozom szóba. Már ő is fáradt én is fáradt vagyok…

(Lorelai)

Kicsit késésben voltam a szállóból, mert késve indultam el otthonról, és még Roryhoz is bedobtam a filmeket. Pont összefutotta, Logannel az előkertben szóval neki adtam, és beszéltünk pár szót, és úgy tűnik elszámoltam magam, mert nyolc óra helyett, fél kilencre értem be a Szitakötőbe.

- Késtél. – közölte Michele fel se nézve rám a papírokból.

- Tudom. - ziháltam és gyorsan lekaptam magamról a kabátot. – Valami újság?

- Ázon khívül, ’ogy nem tudok bent mahradni délután, semmi. – felelte recepciósom teljes nyugalommal.

- Ez épp elég, michele, megígérted, hogy bent maradsz. – tettem csípőre a kezemet. – Rory miatt szeretnék előbb elmenni.

- Tudom, és shajnálom, de nem éhrek rhá. – úgy tűnt most az egyszer tényleg valóban sajnálta.

- Mi az oka, hogy nem tudsz egésznapozni? – Úgy ítéltem meg, hogy jogom van megkérdezni.

- Öö… dolghom ván. – kerültem a szemkontaktust és gyorsan felkapta a papírokat, hogy az irodámba vigye. Követtem, tőlem nem szabadul. Tudtam, hogy titkolózik.

- Michele!

- Nem fhogom elmondani, ’ogy áztán ’ónapokig, vagy évekig is ezen gúnyolódj… - mondta és kizárta az irodám ajtaját. Nem igazán értettem.

- És ha megígérem, hogy nem?

- Nem tahrtod majd be. – vágta rá és letette az asztalomra a mappát. – Ezeket alá kéne íhrnod estéhre.

- Aláírom, ha elmondod, miért nem jössz be. – vetettem fel.

- Hú, ez áztán a zsarolás. – húzta fel fél szemöldökét és nem törődve velem elindult kifelé. De még mindig nem hagytam, kíváncsivá tett.

- Há nem mondod el, véghig így foghok beszélni. – fenyegetőztem utánozva az akcentusát. – Ná, kéhrlek!

Befordult a konyhába, de oda is követtem, úgyis kávét akartam inni. Ő is azért jött.

- Szöhrnyen bosszántó vagy, tudod? – nézett rám összehúzott szemekkel.

- Tudom, ha elmondanád, nem bosszantanálak. – vigyorogtam rá.

- Mit titkol el? – kíváncsiskodott Sookie miközben valami masszát kevergetett.

- Ajvé…- fogta a fejét Michele.

- Azt, hogy miért nem tud maradni délutánra. – válaszoltam barátnőmnek.

- Oh, nem tud maradni, de hát megígérte! – nézett nagyot Sookie. – Ez engem is érdekel.

- Ná ládot Michele, kéhrek áhruld el! – kezdtem a raccsolásba.

- Ná jó, rhandim lesz, most öhrültök? – kiáltotta el magát türelmét vesztve.

Sookival egy pillanatra belénk fagyott a szó is. Ez lett volna az utolsó amire számítottam. Michele és a randizás? Mióta ismerem nem volt egy nő se az életében, Celine Diont kivéve, akiért viszont rajongott. Várjunk csak…

- Randid? – bökte ki Sookie vigyorogva. – Kivel?

- Ugye, nem Celine Dionnal? – jöttem most én is, felocsúdva a döbbenetből. – Mert ha vele, akkor be kell mutatnod neki!

- Nem, nem Celine Dionnal. – forgatta a szemét alkalmazottam. – Egy fhranszia lánnyal aki nem messze lakik innen, és názson kedves.

- Francia? Akkor úgy beszél, mint te? – Sookienak ez volt a következő kérdése.

- Na, Sookie! – pirítottam rá. Michele most végre hajlandó volt beszélni, nem akarom, hogy ezek után eltitkolja a dolgait. – Gratula Michel!

- Köszönöm. – mosolyodott és letette a megüresedett bögréjét a pultra.

- Még egy kérdés! – szóltam neki, mielőtt kiment volna. – Nem lehetne, hogy áttegyétek a randit jövő hétre, akkor úgyis szabadságon vagy…

 Michele erre már nem felelt csak otthagyott bennünket a konyhában. Ezt egy határozott nemnek vettem.

(Rory)

Egész nap a filmek előtt ültem. Logan egy csomó kaját idehozott közvetlen közelembe, hogy ne haljak éhen és innivalót is bőven hozott. Anyu tudta milyen filmekkel lehet elszórakoztatni, egy csomó olyat hozott, amit már vagy ezer éve nem láttam. El is voltam vele míg Logan haza nem ért, olyan fél kettő környékén.

- Megkaptam az állást! – jött a jó hírrel. Arca kivirult és boldogan szaladt ide hozzám.

- Ne őríts! – mosolyodtam el.

- Odamentem, beszélgettek velem, és azt mondták enyém az állás. – Egy tévéadó, netes honlapjánál leszek alkalmazott. Kevesebbet fogok egyelőre keresni, mist eddig kerestem, de kit érdekel? Állás!

- Nagyon örülök neki! Most, ha tudnálak, megölelnélek! – ujjongtam.

Ő jött ide és ölelt magához, óvatosan.

- Büszke vagyok rád! – csókoltam meg.

- Köszi. – mosolygott és leült mellém a szőnyegre. – Elvoltál itthon.

- Persze! – kacsintottam rá. – Se benned, se anyában nem csalódtam.

- Akkor jó! – mondta elégedetten. – Anyud mikorra ér ide?

- Azt mondta legkésőbb háromra. – feleltem. - Mondanom kell valamit. – váltottam komolyra a szót.

- Baj van? Nem vagy jól? – kezdett rögtön aggódni Logan.

- Nem, semmi baj, jól vagyok! – nyugtattam meg gyorsan. – Másról van szó.

- Miről? – úgy tűnt tényleg megnyugodott. Örültem neki.

- Tegnap anya mesélte, hogy Luke meghívta az unokaöccsét az esküvőjükre. – kezdtem bele. – Tudod, Jess-t, akivel találkoztál.

 - Igen. – morogta. Szóval emlékszik rá. Hogy ne emlékezne. Akkor vesztünk össze először, úgy istenigazából.

- Szóval tegnap felhívta Luke-ot, hogy eljön majd. – folytattam. – Tehát itt lesz. És nyilván fogunk egy-két szót váltani. Csak azért mondom el, hogy ne ott tudd meg és kezdj el rosszat gondolni. Mert felesleges lenne.

- Mert nincs miért aggódnom, igaz? – nézett rám vesébe látó pillantásával.

- Nincs. – mondtam természetesen. – Soha nem is volt. Csak ismerősök vagyunk, és igen egyszer évekkel ezelőtt jártunk, de az már rég volt. Én téged szeretlek.

- Akkor semmi baj. – mosolyodott el. – Mert én is téged szeretlek.

Felkuncogtam és szenvedélyes csókot váltottunk. nagyon reméltem, hogy tényleg nem lesz semmi baj.