22. fejezet II.

(Rory)

 

A nagyi nagyon kitett magáért. A terem nagyon gyönyörű volt, de nem volt csicsás. Meglehetősen illett anyához és Luke-hoz. Logannel leültünk anyáék asztalához, mert ott volt a névtáblánk Aprillel együtt, bár anyáék még nem voltak ott, a nagyival beszélgettek.

- Láttam itt van Jess. – jegyezte meg Logan. Nem volt a hangjában semmi, teljesen tárgyilagos volt, mégis furcsán hatott.

- Én is. – vontam vállat.

- Nem volt gond? – kérdezte, miközben a pincérek nekiállták kihordani a salátát, és anyáék is megérkeztek.

- Nem. – ráztam a fejem, mosolyogva. – Na hogy vagytok? – fordultam anyáékhoz, bár az arcukra minden ki volt írva.

- Nagyon jól. – mosolygott anyára Luke.

- Igen. – helyeselt anya is. – És tényleg szép lett a terem.

- Tetszik. – szólt hozzá April is. – És az esküvő is nagyon szép volt!

Az egész vacsora nagy beszélgetésekkel telt el. Jól éreztük magunkat, aztán következtek a tósztok. Sookie kezdte, mivel kő- papír-ollóztunk és ő nyert…

- Jó estét Mindenkinek! – kezdte anya barátnője. – Páran már ismernek, akik nem azoknak, Sookie St. James vagyok, a Szitakötő szálló fő szakácsa, és Lorelai legjobb barátnője. Én akkor ismertem meg Lorelai-t mikor először lépett be a régi munkahelyünk, a Szabadságszálló ajtaján, karján a lányával. Munkát kért, kapott és azóta együtt dolgozunk. Magyon megszerettem őt, és nagyon jó barátnők lettünk. Luke-ot régebb óta ismertem a kávézóból, ahová jártam. Én végig kísértem a szerelmüket. Ahogy barátkoztak éveken át, ahogy összejöttek, ahogy együtt éltek és olyan volt mintha egy tökéletes szappanoperát néznék. Lorelai barátnőjének lenni mindig is olyan volt. – itt többen nevettünk, anya is. – Most viszont, hogy így révbe értek, nagyon örülök neki, de azért remélem lesz még pár epizód.

Itt már mindenki nevetett, koccintottunk, megtapsoltuk Sookiet, majd én álltam fel.

- Helló Mindenki! Rory vagyok, Lorelai lánya. Először is gratulálok, a házaspárnak – felemeltem a pezsgős poharat, a vendégseregből páran éljeneztek. – Másodszor pedig nagyon örülök. Anya egész életét azzal töltötte, hogy nekem jó legyen, de közben mindig a megfelelő férfit kereste maga mellé, akivel teljes lehet az élete. Én az összes jelöltet ismertem egytől-egyig, habár nem volt túl sok. Mégis, senkinél nem éreztem úgy igazán, hogy el tudtam volna képzelni nevelőapámnak. Lukeban viszont kezdettől fogva láttam ezt. Ahogy törődött velünk anyával, ahogy bármikor segített. Örülök, hogy egymásra találtak, és sok boldogságot kívánok nekik!

Adtam egy puszit anyának, aki megkönnyezve motyogott el egy „köszönömöt”. Közben mindenki megtapsolt.

Ezek után kezdődött a tánc. Végignéztük a menyasszonytáncot, ami egész jól sikerült anyáékhoz képest, majd mindenki csatlakozott hozzájuk. Én is táncoltam Logannel vagy két számon keresztül, de aztán elfáradtunk, úgyhogy a pulthoz mentünk, hogy igyunk valamit.

- Te gondolkodtál már az esküvőnkön? –kérdezte Logan. – Hogy mikor legyen, hol legyen, milyen legyen?

- Persze. – mosolyogtam rá. – Van egy két ötletem, majd leülünk egyszer és megbeszéljük. – ajánlottam.

- Oké, mert nekem is eszembe jutott egy-két dolog. – bólogatott, majd odahajolt egy csókért. – Boldog vagyok, tudod?

- Valahogy mindig sejtettem. – kuncogtam. – Én is boldog vagyok.

Újra megcsókoltunk egymást, majd nem sokkal később anya és Luke jött oda hozzánk. Luke velem akart táncolni egyet, anya meg Logannel. Jól eltáncolgattunk, habár egyszer-kétszer bénáztunk, de legalább élveztük. Több számot is áttáncoltunk, de aztán végleg kifulladtam, úgyhogy elmentem mosdóba, hogy kicsit igazítsak magamon. Mikor úgy ítéltem meg, hogy sikerült javítani magamon, kiléptem a WC-ből, és szinte ugyanabban a pillanatban, a férfi mosdóból, meg Jess jött ki. Mikor észrevett már tudtam, hogy elkerülhetetlen, hogy beszélgessek vele…

- Helló. – köszöntem rá barátságosan.

- Szia! – megengedett magának egy szokásos halvány félmosolyt, majd közelebb lépett. – Mi újság?

- Semmi. – vontam vállat ás a folyosón álló kis komódnak dőltem, aminek a tetején mindenféle antik tárgyak voltam, meg egy gyönyörű virágcsokor. – Élvezem a bulit. Veled? Hogy vagy? Nagyon rég láttalak.

- Jól megvagyok. – biztosított. – Furcsa volt visszajönni. Minden egészen megváltozott.

- Mármint hogy értve?

- StarsHollowban. – magyarázta. – Luke és anyád is máshol lakik, te is hazaköltöztél újra, és nem is tudom, valahogy másnak tűnik minden.

- Hát igen, változott egy-két dolog, de összességében jó irányba. – mondtam mosolyogva. – Miért hogy megy az élet arra felétek?

- Egészen máshogy. – kuncogott fel. – De fogtam magamnak egy barátnőt, és egész jól megy a könyvkiadás is.

- Igen Luke mesélte. – bólogattam. – Dolgozol a könyved második részén, remélem.

- Most kicsit felfüggesztettem. - vallotta be. – Sok dolgom volt mostanában, nem igazán volt szabadidőm.

- Sajnálom, pedig az első is nagyon tetszett. – bókoltam neki. – És hogy tetszik a buli?

- Egész jó. – vont vállat. A bőbeszédűség terén semmit sem változott. – Habár sosem voltam az ilyen partik nagy kedvelője, de elismerésem a nagymamádnak.

- Átadom, ha megtalálom ebben a sürgés-forgásban. – nevettem. – Furcsa így nézni anyáékat. Boldogok végre.

- Igen, Lukot még sosem láttam ilyennek. – helyeselt. – Pedig volt szerencsém, elég jól megismerni őt.

- Nagyon jó ember, megérdemli. – jegyeztem meg.

- Igen, tudom. – bólintott rá teljes meggyőződéssel, majd pár perc hallgatás után rám nézve így szólt: - Hallom téged is megkértek.

Elpirultam és széles mosoly terült szét az arcomon.

- Igen, Logan már mielőtt elutaztam megkérte a kezem. – meséltem zavaromban. – Akkor nemet mondtam, mert dolgozni szerettem volna, a karrieremet akartam építeni. Hülye frissdiplomás felfogásom volt akkor még. De aztán hazautaztam egy időre, Logannel találkoztunk, beszélgetni kezdtünk és végül igent mondtam neki.

- Oh – pislogott. Az arckifejezéséből ítélve Luke ezt még nem mondta így el neki. – Úgy érzed helyes volt?

- Miért ne érezném úgy? – tettem fel a költői kérdést. – Persze, hogy így érzem. Máskülönben nem mondtam volna másodszor igent.

- Ch… - morogta, mire én homlokráncolva néztem rá.

- Mi az?

- Semmi csak nem értelek. – nézett rám igazi hitetlenkedéssel az arcán. – Azt hittem ennél azért bölcsebb vagy.

- Miről beszélsz? – értetlenkedtem, és egy lépéssel távolabb léptem.

- Arról, hogy ecseteled itt milyen „hülye frissdiplomás felfogásod” volt, holott ez vagy te! – mutatott rám, de a kedvesség, ami eddig az arcán ült egyszerűen végleg eltűnt. – Te mindig is ilyen voltál, mindig is a munkád volt az első. Ez lehetett suli, gyakornokság, újság, bármi! Ez te vagy! És ez a csávó akkor mégsem ismer, ha tudta ezt, és ennek ellenére megkérte a kezed, ezzel arra kötelezve téged, hogy dobd el miatta a karrieredet.

- Nem kényszerített erre. – vágtam vissza. Eleinte higgadt voltam, de ahogy őt hallgattam minden egyes szóval feljebb ment bennem a pumpa. – Keresett nekem lapot is, ahol dolgozhatnék, és magának is munkát. Törődött velem, és én voltam a hülye, amiért először tétováztam.

 - Nem hiszem el.

- Jess, mi ütött beléd? – kérdeztem felháborodva. – Azért kezdtél el erről beszélni, hogy vitatkozhassunk, vagy miért?

- Egyáltalán nem. – vágta rá. – Fogalmam sincs miért kérdeztem. Talán… hátha felnyitom a szemed ezzel, vagy mit tudom én!

- Nyitva van a szemem, oké?? Nincs szükség rá, hogy apáskodj felettem! Döntést hoztam és semmi jogod ítélkezni! Nem tudom mi bajod, és nem tudom, miért csinálod ezt?

- Már én sem tudom! – tárta szét a karját tehetetlenül.

- Ne hidd, hogy ennyire ismersz! – folytattam rendületlenül. - Veled egy évig se voltam együtt, Logannel negyedik éve leszünk kapcsolatban. Fogalmad sincs a további életemről mert leléptél, és itt hagytál, most meg még te csinálsz itt cirkuszt, hogy össze fogok házasodni Logennel?

- Igenis, mert jobbat érdemelsz nála!

- Jess! – hangzott Luke figyelmeztető hangja mögüllem. Megpördültem. Ott állt nevelőapám a szmokingjában és a szeme szinte szikrákat szórt. – Mit cinálsz?

- Semmit, Luke. – morogta a kérdezett.

- Megmondtam neked, mikor idejöttél, hogy ha megkérhetlek, ne rendezz jelenetet itt. – folytatta Luke, közelebb lépve unokaöccséhez. – Erre épp azt teszed!

- Sajnálom én…

- Rory! – sietett ide anya, és Logan is követte őt. Na csodás! Idecsődítettük őket. Minek álltam meg beszélgetni Jessel?

Könnybe lábadt a szemem mikor rájuk néztem. Anya átkarolta a vállam Logan pedig mellém lépett.

- Jól vagy? – kérdezte csöndesen, miközben Luke és Jess halk szócsatába kezdtem arrébb. – Mi történt?

- Semmi, jól vagyok. – feleltem gyenge hangon, és megtöröltem a szemem, hogy el ne folyjon a sminkem, amin órákig dolgozott a sminkes.

- Nem úgy néz ki. – mondta anya. – Bántott téged?

- Nem, dehogy. – Fizikailag végül is nem, és sejtettem, hogy anyát ez érdekli. – Bemegyek a mosdóba, semmi baj. menjetek csak vissza az asztalhoz. – hadartam, majd már be is léptem a női mosdó ajtaján.

 

(Logan)

 

- Logan, ülj csak vissza az asztalotokhoz. – dörzsölgette meg a kezemet leendő anyósom. – Nem lesz semmi baj, csak kérj ki egy adag Martinit jéggel magatoknak, én beszélgetek egy kicsit Roryval.

- Tuti, hogy történt valami. – morogtam dühösen.

- Nincs semmi baj Logan ülj csak vissza. – nyugtatgatott Lorelai. – Mindjárt megy Rory is, csak nyugodj meg, rendben? Azzal nem segítesz, ha te is mérges vagy.

- Jó igaz. – nagy levegőt vettem, majd kifújtam. – Menj csak, az asztalnál találkozunk. – mutattam hüvelykujjammal az említett hely felé. Rábólintott és már itt sem volt, ő is eltűnt a nő WC faajtaja mögött.

  Újabbat sóhajtottam és mát fordultam volna vissza, mikor észrevettem, hogy Luke elküldi unokaöccsét. Mint a mesékben, láttam lelki szemeim előtt, ahogy egy kisangyal ül a jobb vállamra, és egy kisördög a balra. Az előbbi, azt sugallja, menjek szépen vissza a helyemre, mert semmi jóhoz nem vezet, ha a srác után megyek, ám az utóbbi azt szajkózta, hogy kövessem őt, és rendesen hagyjam helyben, mert megérdemli. Ebben az idegállapotban az ördögre hallgattam, és már meg is indultam utána, mikor láttam, hogy Luke már bemegy a férfi mosdóba fejét csóválva.

  Vagy 5 méterrel le voltam maradva Jesstől, de láttam merre megy. Megállt a bejárat előtt, és az üvegen keresztül láttam, ahogy rágyújt egy cigire. A szívem a torkomban dobogott, miközben én is kilöktem a kétszárnyú üvegajtót, és kiléptem a csípős téli hidegbe. Most egyáltalán nem fáztam.

  Kapóra jött, hogy Jess hátra fordult, gondolom kíváncsi volt ki jött ki utána. Hát most láthatja. Szerintem szinte fel se fogta, hogy én vagyok, mikor a kezem már lendült és teljes erőmből bemostam neki. Megtántorodott a cigi kiesett a kezéből, egyenesen az ajtó mellé lapátolt hókupacba, lába megcsúszott a térkőre fagyott latyakon, és hátraesett. nem vártam, meg míg feláll, hisz nem verekedni jöttem, csak egy pofonért. Sarkon fordultam és visszamentem a terembe, hogy leüljek a helyemre, ahogy Lorelai is mondta. Ettől még szinte vártam, hogy utánam jön, de ezt követően egész este nem láttam a csávót. Még csak nem is volt bűntudatom, jó érzés volt belegondolni, hogy végre megkapta tőlem, amit eddig is meg akartam neki adni.

 

(Lorelai)

 

A lányom a tükör előtt állt a mosdón támaszkodott, és ahogy láttam a sírást próbálta visszatartani. Odaálltam mellé és megfogtam a vállát.

- Nem értek semmit. – mondta csöndesen, kétségbeesetten.

- Nincs mit érteni. – mondtam neki. – Még mindig szeret téged, és nem bírja elviselni, azt hogy te már nem, és te tovább léptél. Ezért mindig beléd köt, hogy rosszul érezd magad!

- De mit akar még tőlem? – nézett most rám, piros szemeivel. – Neki is van barátnője, lépjen túl, és éljen boldogan.

- Úgy tűnik felejthetetlen vagy, Szívem. – próbáltam viccelődni. – Ne törődj vele, elmegy holnap, és legközelebb már csak a házassági évfordulón látod legkésőbb.

- Alig várom! Az akarom, hogy tűnjön el! Hogy húzzon ki az életemből végre! – fakadt ki végül.

- Tudom, és így is lesz. – vigasztaltam.

- És tuti, hogy Logan is kikészült, szuper. – morogta. – Minden tökretesz.

- Nekem úgy tűnt, hogy csak aggódott érted. – nyugtattam meg. – Nem lesz semmi baj, nem tűnt mérgesnek. Csak szedd rendbe magad és menj vissza hozzá.

- Jó, igazad van. – megtörölgette a szeme alatt, megigazgatta a haját, és párszor sóhajtott. Esküszöm percről percre jobban nézett ki, mint az előbb. – Így jó lesz? – festett mosolyt az arcára.

- Sokkal jobb! – kacsintottam és kinyitottam az ajtót. – Menj, csak én még elintézem itt a dolgom. – mondtam, és már előre belegondoltam mekkora öröm lesz ez ebben a hatalmas ruhában.

  Hát igen, igaz hogy esküvő nincs családi dráma nélkül…

22. fejezet II

22. fejezet II. rész ízelítő ;)

Ahogy ígértem, itt a kis részlet a II. részből. Jövő héten hozom a teljes fejezetet! :)
Addig is puszii
Regii

(Rory)

Ezek után kezdődött a tánc. Végignéztük a menyasszonytáncot, ami egész jól sikerült anyáékhoz képest, majd mindenki csatlakozott hozzájuk. Én is táncoltam Logannel vagy két számon keresztül, de aztán elfáradtunk, úgyhogy a pulthoz mentünk, hogy igyunk valamit.

- Te gondolkodtál már az esküvőnkön? –kérdezte Logan. – Hogy mikor legyen, hol legyen, milyen legyen?

- Persze. – mosolyogtam rá. – Van egy két ötletem, majd leülünk egyszer és megbeszéljük. – ajánlottam.

- Oké, mert nekem is eszembe jutott egy-két dolog. – bólogatott, majd odahajolt egy csókért. – Boldog vagyok, tudod?

- Valahogy mindig sejtettem. – kuncogtam. – Én is boldog vagyok.

Újra megcsókoltunk egymást, majd nem sokkal később anya és Luke jött oda hozzánk. Luke velem akart táncolni egyet, anya meg Logannel. Jól eltáncolgattunk, habár egyszer-kétszer bénáztunk, de legalább élveztük. Több számot is áttáncoltunk, de aztán végleg kifulladtam, úgyhogy elmentem mosdóba, hogy kicsit igazítsak magamon. Mikor úgy ítéltem meg, hogy sikerült javítani magamon, kiléptem a WC-ből, és szinte ugyanabban a pillanatban, a férfi mosdóból, meg Jess jött ki. Mikor észrevett már tudtam, hogy elkerülhetetlen, hogy beszélgessek vele…

Újabb késés...

Sziasztok!

tudom, hogy megint már vártok egy ideje az utolsó fejezet 2. felére, de annyi dolgom volt ismét igazából, most tudtam csak nekiállni írni. :S De nekiálltam és amint kész lesz felteszem és vaószínű, hogy addig még részletet is kaptok belőle. :) 

Még egyszer bocsánat, és a jövő hét folyamán már biztos lesz fejezet! 

Puszii

Regii

22. fejezet I.

Sziasztok! Úgy gondoltam az 8. évad utolsó fejezetét is két részben töltöm fel, ha már ennyit kellett várnotok :) Jó olvasást, nemsokára jövök a második felével is :)
Puszii

Regii

22. fejezet I.

…kész, rajt!

Lorelai

Kicsengett a telefon. Egyszer. Kétszer. Háromszor… Tízszer. És végül beleszólt egy álmos hang.

- Halló?

- Rory! Én vagyok. – suttogtam, mert Luke még aludt és én a folyosón lévő szófán helyezkedtem kényelembe.

- Anya. – nyöszörögte és hallottam, hogy mocorog. Eltelt egy kis idő, gondolom kiment a szobából, majd folytatta: – Hajnali fél hat van. Történt valami?

- Nem, semmi, csak nem tudtam aludni. – nyugtattam meg. – Nem tudom, mi van velem…

- Ma férjhez mész és izgatott vagy. – mondta ásítva. – Ez természetes, de attól, hogy nem alszod ki magad nem lesz jobb.

- Lehet, viszont hiába szeretnék, nem tudok visszaaludni és másfél óra múlva úgyis kelnem kell. Ugye nyolcra odajössz a templomba? Sookie is addigra jön.

- Mondtam, hogy odamegyek. – felelte. – De sokkal szebb lehettem volna, ha most hagysz még aludni legalább egy órát.

- Bocsi, de nem tudtam kit hívhatnék fel. – sóhajtottam. – Izgatott vagyok, de nem rezeltem be. Ez lehet, hogy rossz. Mert emlékszel legutóbb sem rezeltem be, és akkor is mi lett. Pont Luke-nál.

- Anya, a legutóbbi teljesen fölösleges összeveszés volt, pont azért mert begyulladtál. – magyarázta. – De nem lesz semmi baj, szereted Luke-ot, ő is szeret téged és semmi komplikáció nem állhat közétek. April is rendben van. Lehet, hogy nem beszélnél sületlenségeket, ha nem keltél volna fel fél hatkor, hét helyett.

- Mániád ez az alvás. – forgattam a szemem. – Amúgy sem most keltem, hanem már fél órája fent vagyok, vagy még az is lehet, hogy több. Örülj, hogy nem akkor hívtalak.

- Áldom az eget. – Újból ásított.

- Na, ha ennyire álmos vagy, tegyük le, nyolckor találkozunk. – adtam be a derekam.

- Arról szó sem lehet. – ellenkezett, amin meglepődtem. – Most már felkeltettél, nem tudnék visszaaludni szóval vagy szóval tartasz telefonon keresztül vagy átmegyek és megiszunk egy kávét.

- Azt hittem, már sosem mondod ezt. – vigyorodtam el. – Gyere át, addig lefőzök egy kávét!

- Oké, összekészülődök, és ott leszek.

Elköszöntünk, majd letettük a telefont. Levettem magamról a pokrócot, amit kihoztam magammal a folyosóra, felvettem a köntösömet és útban a lépcső felé, benéztem Aprilhez is, hátha felébresztettem, de nem. Mélyen aludt. Óvatosan visszacsuktam rá az ajtót, majd lesiettem a földszintre. Szerencsére nem volt túl hangos a kávéfőzőnk így csöndben sikerült lefőznie a kávét. Én addig, lepirítottam pár szelet kenyeret, előkészítettem a lekvárt meg a Nutellát. Ismertem már a lányomat, tudtam, hogy éhes lesz.

 

(Rory)

Beültem a kocsiba. A hátsó ülésre tettem a ruhámat meg a táskámat, és indítottam. Miután rákanyarodtam a főútra, kivettem a telefonomat a zsebemből, és Sookie számát tárcsáztam.

- Szia Sookie, rosszkor hívlak? – kérdeztem mikor felvette. – Aludtál még?

- Én? Dehogy Szívem, fent vagyok már 2 órája. – mondta, mintha ez magától értetődő lenne. Mondjuk igaz ő Sookie. Ezek szerint anyának nem kellett volna, engem felkeltenie feltétlenül. Most már mindegy. – Mi kéne?

- Semmi csak érdeklődöm, hogy állsz a kajákkal, sütikkel?

- Nagyon jól, a torta kész, a sütik nagy része is, a kajákat meg most készítem. – felelte izgatottan. – Itt vagyok a Szitakötőben, itt több helyem van. De te hogyhogy fent vagy?

- Anya nem tudott aludni, és áthívott egy kávéra, hozzá igyekszem. – magyaráztam. Nem is kellett neki többet mondanom:

- Mindent értek. – válaszolta. – Én jól állok, miattam ne aggódj. Add át neki, hogy puszilom és a templomban találkozunk!

- Meg is jöttem, átadom. – parkoltam le az udvarban. – Szia!

Letettem a telefont, és kimásztam a kocsiból. Hátulról mindenemet kezembe vettem és besiettem a házba. Anya éppen hogy kopogtattam már ajtót is nyitott. Nyilván repesve várt már.

- Na, végre! – forgatta a szemét és átvette tőlem a táskámat.

- Neked is jó reggelt! – kuncogtam, és lepakoltam a ruhámat a nappaliba, ahová a táskámat is vitte, majd átmentünk a konyhába. Ott az asztal tele volt papírokkal, mappákkal. Csak pislogtam.

- Egyszerűen járt az agyam. – magyarázta gyorsan mikor látta, hogy megtorpanok. – Nyugtalanított a gondolat, hogy lehet nincs minden rendben, ezért előszedtem anyám másolatait, és most itt tartunk.

- Akkor még jó, hogy jöttem. – jelentettem ki és nekiálltam összeszedni a lapokat.

- Mit csinálsz? – nézett rám olyan arccal, mintha legalábbis egy bombát indítanék be éppen.

- Anya, most ülj le. – kértem meg. – Igyál meg egy bögre kávét, és nyugodj meg!

- De…

- Anya!

Beadta a derekát, levett két bögrét, kitöltötte nekünk a kávét, és a sajátjával leült az egyik székre, durcás arccal.

- Na figyelj – kezdtem az asztal szélére téve az összeszedett papírokat. – Te menyasszony vagy. Ami azt jelenti, hogy ma minden tökéletes lesz. Az ülésrend, a kaja, a torta, és minden. Te csak relaxálj, aludj, és készülődj erre a napra mert ez csak a tiéd, érted? – közben én is fogtam a bögrémet és ültem le vele szemben. – A nagyi szervez, tehát abban tuti nem lesz hiba, Sookie süt-főz, tehát szintén nem lesz baj. Az egyetlen baj az lehet, ha most felpörögsz és bepánikolsz. Szóval nyugodj meg és beszéljünk inkább másról, rendben?

Sóhajtott egyet, majd egyetértően bólintott és ivott a kávéjából. Én is így tettem az enyémmel.

- Van reggeli? – kérdeztem, mert a gyomrom korogni kezdett.

- Ott a pirítós a kenyértartóban. – bökött az említett tárgyra a pulton. – De Logan tudja, hogy eljöttél?

- Írtam neki egy cetlit, de amúgy is a templomban találkoztunk volna, és kizárt hogy nyolc előtt ő felkelne. – mondtam, mialatt levettem egy tányért és tettem rá pirítóst, amit megkentem lekvárral. – Te nem eszel?

- De, hozz egyet nekem is! – ingatta a fejét. – Habár nem vagyok túlzottan éhes…

- Nem baj, enni kell. – legyintettem, és neki is kentem egy kenyeret, majd letettem elé a tányért és én is visszaültem az enyémmel. – Felhívtam idefelé Sookie-t a kajákkal nagyon jól halad. Már két órája süt, úgyhogy felhívhattad volna őt is helyettem, de nem baj.

- Ha sokáig nyafogsz, még kételkedni fogok benne, hogy valóban 23 éves leszel-e. – húzta össze a szemét.

- Jó, befejeztem. – ígértem meg a reggelin nyámmogva. Közben a faliórára néztem. – Mikor indulunk?

- Hétkor. – felelte, majd ő is hátrafordult, hogy lássa menyi az idő. – Fel is szaladok, felkeltem Luke-ot, meg Aprilt, egy perc és jövök. – állt fel a székről, majd kifelé menet még visszafordult. – Addig pirítanál még le nekik kenyeret?

- Persze. – válaszoltam, majd kuncogva megcsóváltam a fejem. Hihetetlen anya mennyire tud izgulni. De legalább most végre igazán boldognak látszik, az idegesség és az izgatottság ellenére.

(Lorelai)

Furcsa. Mióta ideértünk a templomba, találkoztam Sookieval és anyáékkal valahogy megnyugodtam, és végre azt éreztem, amit eddig is szerettem volna: Hogy minden rendben lesz.

 A menyasszonyi ruhám, ami egy évig ott volt a gardróbban, egy dobozban – amiről azt sem tudtam felveszem-e még egyáltalán – most tökéletesen rám illett és miután anya által hívott sminkes, kifestett éreztem igazán, hogy ez a nap különösebb, hogy ma új ember leszek. Igazán feleség leszek.

- Nagyon szép vagy. – mosolygott rám Sookie, miközben igazított még kicsit a ruhámon hátul.

- Köszönöm. – hálásan rá néztem. – Mindent, Sookie. Jó, ha az embernek ilyen barátnője van, mint te.

- Te is jó barátnőm vagy. – dörzsölgette meg a karomat. – És nagyon örülök nektek!

Már kezdtem bekönnyezni, mikor anya beszólt, hogy kezdődik a szertartás, és hogy Sookie vonul be először, Jessel, mert ők a két tanú, aztán jövök én apával és a koszorúslányok.

 Ekkor Rory lépett oda hozzám:

- Jól vagy? – kérdezte tőlem, megfogva két kezem.

- Igen, most már minden oké. – mosolyodtam el, de azt nem kötöttem az orrára, hogy a lábaim remegnek. – Köszönöm, a reggeli kávézást, és mindent.

- A lányod vagyok, ez a dolgom. – kacsintott.

- Lorelai, mindjárt mi jövünk. – szólt oda nekem apa. Méreg drága, de gyönyörű szmokingban állt az ajtónál és mosolygott a bajsza alatt.

- Nagy mosoly és menj. – bíztatott lányom, majd adott egy puszit az arcomra, és visszament Aprilhez.

Én pedig nagy levegőt vettem és odaálltam apa mellé.

- Gyönyörű vagy kislányom. – szólalt meg apa egyszer csak, mialatt a koszorúslányok is beálltak mögénk.

- Köszönöm, apa. – Igazán megható volt, ahogy büszke, apai nézéssel nézett rám.

És talán sosem éreztem ennyire az apa-lánya kötődést köztünk, mint most, ahogy belékaroltam, kinyitotta az ajtót és büszkén az oltárhoz vezetett. De engem akkor már senki más nem érdekelt, csak Luke, ahogy ott állt csinosan és azzal a boldog mosollyal, amitől melegség áradt szét a testemben. Akkor éreztem igazán, hogy ez kell nekem.

(Rory)

Bevonultunk a sorok mellett a templomba. Logant azonnal kiszúrtam a tömegből. Csillogó szemmel nézett rám és egy aprót kacsintott. Én széles mosollyal válaszoltam neki, de ez azonnal lehervadt az arcomról, mikor megláttam melyik tanú mellé kerültem. A terv szerint, azt hiszem Sookie mellett kellett volna állnom, de oda most April került. Így én beálltam Jess mellé.

- Szia. – köszönt olyan halkan, hogy szinte alig hallottam.

Halvány mosollyal és egy biccentéssel viszonoztam a köszönést.

A zene elhalkult és a pap beszélni kezdett. Én csak álltam ott, a nagy barackszínű ruhámban, és szinte éreztem magamon exem tekintetét. Zavart, hogy bámul. Én igyekeztem, úgy tenni, mintha észre sem venném. Hol anya boldog arcát néztem, hol Logant tekintetét kerestem. De egyszer, mikor véletlenül ránéztem kihasználta ezt, és közelebb hajolt:

- Hogy vagy? – suttogta.

- Jól. – tátogtam vissza. Nem akartam, hogy meghallják, hogy a saját anyám esküvőjén az ex barátommal sutyorgok. – Te?

- Megvagyok. – válaszolta halkan. Szerencsére többet nem beszélgettünk, és már nyugodtabban néztem végig a szertartást, ami nagyon szép volt. Mindketten boldognak látszottak, és furcsa érzés volt belegondolni, hogy nemsokára én is itt fogok állni az oltárnál Logannel…

- És most csókoljátok meg egymást! – szólt a pap felszólítása a szertartás gyönyörű befejezéseként. 

Késés...

Sziasztok!

Igen, tudom, hogy már egy hete hogy hoztam a legutóbbi fejezetet, de a hetem elég zűrös volt, a hétvégét pedig nem itthon töltöttem, szóval nem nagyon kerültem gépközelbe. :S Elég keveset tudtam a sztorihoz írni, de most itt az őszi szünet és biztos lesz annyi időm, hogy befejezzem, és hozzam nektek :) Megígérem, hogy ahogy kész lesz felteszem! :) 

Megértéseteket köszönöm!

Puszii

Regii

21. fejezet II.

Sziasztok! Megjöttem a 2. résszel! :) Jó olvasást hozzá, és használjátok ki még azt az egy napot a hétvégéből ;)
Puszii
Regii

21. fejezet II. 
Felkészülni, vigyázz...

(Rory)

- Logan el fogunk késni! – kiáltottam fel az emeletre, miközben a cipőmet vettem fel. (Természetesen csak a fél lábamra, ami most így körömcipő esetében különösen zavart.)

- Dehogy fogunk, még van 5 perc az indulásig! – hallatszott fentről a kiabálás. – Nem találom a zakómat.

- Van vagy 10 zakód, Szívem válassz egyet, és menjünk. – Gyorsan eldöntöttem, hogy a fekete szövetkabátot veszem a blúz-kardigán kombináció fölé.

- Nekem az ne adjon tanácsokat, aki húsz percig vacillált a blúzán.

- Én nő vagyok. – Imádtam, hogy ezt mindenre rá lehetett vágni.

- Szeretem, hogy bármit meg tudsz magyarázni. – sietett le a lépcsőn, a zakóját gombolva. – Megvan! Mehetünk!

A kezébe dobtam a slusszkulcsot, majd gyorsan felvette a kabátját, és már indultunk is. Ő vezetett mivel én még mindig nem tudtam, de nem is volt baj. Ő jobban vezetett kapkodva, mint én.

- Látod 3 perccel előbb indultunk el. – mutatott a műszerfalon az órára. – Még simán beleférne egy kávé!

- Szó sincs róla! – vágtam rá nevetve, mert tudtam, hogy csak viccel. – Én vagyok a fő koszorúslány, és a menyasszony lánya. Az a minimum hogy 3 perccel előbb érünk oda.

- Oda fogunk érni, ne izgulj. – kuncogott, de közben le kellett fékeznie a Luke kávézója előtt lévő teljesen szükségtelen lámpa előtt. – Vagy mégsem… Komolyan nem sorolhatok át rajta?

- Logan, mondtam már neked, hogy anyát 5-ször bírságolták meg, mikor ez a lámpa idekerült. – mondtam. – Taylor szigorúan veszi a törvényt.

- Kedvelem Taylort, de miért akkor vált a lámpa mikor ideérünk? És miért kell itt állni 5 percig?

- Hogy StarsHollow legidősebb gyalogosa is biztonságban átérjen rajta. – idéztem Taylort, még a hangomat is elmélyítettem.

- Hát ez fantasztikus.

Miközben nevettünk, elnéztem Luke kávézója felé. Tulajdonosa már nem volt ott a villany mégis égett bent. Azt hittem Ceaser tart nyitva, de nem. Egy vézna, magas barna felzselézett hajú srác állt az egyik asztalnál, jegyzettömbbel a kezében, és vette fel a rendelést. Jess. Hát itt van…

- Na, végre. – sóhajtott fel Logan és gázt adott, mert a lámpa zöldre váltott, és hála istennek elhúztunk a falatozó mellett mielőtt Jess észrevett volna minket.

Nem örültem, hogy láttam, mert csak eszembe jutott, hogy holnap találkoznom kell vele az esküvőn. De legalább annyira rájöttem belőle, hogy a ma esti vacsorán száz százalék, hogy nem lesz ott. Ez vigasztalt…

(Lorelai)

Elég sokan voltak már így is, és még csak most kezdődött el hivatalosan a vacsora. Boldog voltam, de kényelmetlenül éreztem magam. A koktélruhában álltam a bejárati ajtónál és üdvözöltem mindenkit, aki jött. Mindenki az ismerőseim közül, elcsodálkozott a ház nagyságán és szépségén és váltott velem pár szót, majd miután leadta a kabátját a lelkes szobalánynak továbbállt. Végre Rory és Logan és megérkeztek, őket vártam igazán.

- De jó hogy jöttetek! – adtam puszit Rorynak, és vőlegényét is megöleltem. – Végre valakik, akik nem ámuldoznak a házon.

- Ah, de szép ez a virágcsokor, na és az a csillár! – kezdett bele Rory, majd elvigyorodott és hozzátette: - Csak, hogy ne lógjunk ki a sorból.

- Nagyon vicces vagy kislányom!

- Elvehetem a kabátokat? – szökkent ide a szöszke szobalány hatalmas vigyorral. Azt hiszem Petranak hívták.

- Öö.. igen köszönjük. – Bújt ki a kabátjából lányom, a lehető legmeglepettebb arccal, majd miután a lány elment hozzám fordult. – Láttad? A lány vigyorgott és…és talán még lelkes is!

- Igen, engem is aggaszt. – bólogattam. – Lehet, hogy anya, leitatja vagy bedrogozta mikor megérkezett? Ez az új trend?

- Tényleg sosem volt még szobalány itt, aki örült a munkának? – csodálkozott Logan.

- Ebben a házban? – nézett rá Rory.

- Anyámnál? – tettem még hozzá. – Nem, soha senki. Szerintem egytől egyig örültek mikor anya kirúgta őket, sőt meg vagyok róla győződve, hogy egy-kettő direkt követett el hibákat, hogy végre elbocsássák.

- Ez lehetne a ház rémtörténete. – vont vállat Logan.

- Az biztos, csakhogy nem lesz, aki meséli, mert ennek a háznak a lakói sosem halnak meg, ahhoz túl makacsok. – jegyezte meg Rory.

- Ez így van. – kuncogtam. – Na de menjetek, vegyüljetek, egyetek kóstolót, mert az a szabály, hogy senkivel nem beszélgethetünk az ajtóban 3 percnél tovább.

- Tényleg, hol van Luke? – kérdezte Rory körbenézve.

- Egyik barátja jött el, akit érdekelnek a régimódi építésű házak, azt hiszem még tart a körbevezetés. – feleltem.

- Luke tudja, merre kell itt járni?

- Majd kitalálja. – mondtam. – Ha eltévednének, a buli végén megkeresem.

- Akkor jó. – vigyorgott Rory. – Örülök, hogy boldog vagy, és nagyon jól áll ez a ruha!

- Hát jó érzés volt tükörbe nézni. – kacsintottam.

- Na, megyünk, látom van lazacgombóc, és azt imádjuk. – mutatott a hátam mögött lévő tálcás pincérre Rory. – Később beszélünk, addig fogadd a vendégeket!

- Menjetek! – intettem, és már fordultam is a következő belépő vendégeimhez, Babette-hez és Mory-hoz.

(Luke)

Ahhoz képest, hogy azt hiszem egyszer jártam be ezt a házat, elég jól eltaláltam benne, miközben Edet vezettem körbe. Szinte falta a szemével a vázákat, a képeket, a szőnyegeket és minden részét a háznak. Szép volt az tény.

Később visszamentem Lorelaihoz, és az utolsó vendégek fogadása után mi is közéjük vegyültünk. Ettünk egy kis étvágygerjesztőt, beszélgettünk, koktéloztunk és még ha hihetetlen is, de talán most először, ebben a házban jól éreztük magunkat. Mivel a nyáron kiolvastam pár könyvet, tudtam miről társalogni Mr. Gilmoreral, aki meglehetősen díjazta az új hobbimat. Mrs. Gilmore se tett sok bántó megjegyzést, azt hiszem talán egyet, de azt is csak árnyaltan. Azt hiszem, most már talán tényleg rendben leszünk.

- Luke, szia! – köszönt rám Rory mikor épp a mosdó felől mentem vissza a társaságba. Ő a tükör előtt állt és megigazgatta a haját. Még így, hogy gipsz volt a lábán, és nem tipikus koktélruhát viselt is szép lány volt. Mint az anyja.

- Rory! – mosolyogtam rá. – Anyád mondta, hogy már találkoztatok, de én nem láttalak benneteket.

- Oh, mi is járkáltunk össze-vissza úgyhogy, nehéz is lett volna minket elkapni. – legyintett. – De leginkább Laneéknél voltunk, Zac most jött haza a turnéról, amire ment és sokat mesélt.

- Igen, nekem is. Bejött a minap a kávézóba. – mosolygott. – Boldognak tűnnek együtt.

- Igen-igen. Jó látni. – bólogatott. – És hogy tetszik a parti?

- Tetszik, megmondom őszintén. – válaszoltam. – Furcsa, hogy így van. Eddig talán mindegyik nagymamádék-féle bulin szorongva éreztem magam.

- Akkor ez most az áttörés. – jegyezte meg nevetve. – Szerintem is jó lett. A nagyi kitett magért, mint mindig.

- Azt hiszem megkedveltek, vagy legalábbis elfogadtak. – ingattam a fejem.

- Szerintem mindkettő. – mondta magabiztosan. – Nagyiéknál ez mindig sokáig tart, de azt hiszem, mindig eljön ez az idő.

- Remélem, igazad van.

Széles, bíztató mosolyt küldött felém. Jó érzés volt, hogy így vélekedett. A legjobb nevelt lány lesz nekem, akit valaha kívánhattam.

- Láttam Jesst a kávézóban. – szólt néhány pillanat múlva. – Ő nem jött el?

- Nem, ez nem igazán az ő világa. – hümmögtem. – Hiszen tudod.

- Ó, igen. – bólogatott. – Sejtettem. De jól van?

- Igen. Határozottan. Sokat mesélt nekem, és úgy néz ki helyre jött az élete. Van barátnője már pár hónapja, jobban keres a kiadónál és talán boldog is végre.

- Na, ennek igazán örülök! – Úgy látszott tényleg így érzi. Túllépett rajta ezek szerint. De ki tudja, hogy vajon Jess is túllépett-e őrajta… - Holnap biztos lesz alkalmunk egy kicsit beszélgetni, már régen nem láttam.

- Egészen biztos. – feleltem, bár nem tartottam túl jó ötletnek. De elkerülhetetlen. – Biztos szívesen beszélgetne ő is.

- Helyes. – bólintott. – Na, menjünk, keressük meg párjainkat, mert öt perc múlva vacsora.

- Ja, igaz, és nagyanyád mindig pontos!

- Így van!

(Rory)

Miközben a pincérek az előételt hordták és mindenki elfoglalta a helyét az U alakban elrendezett asztalok mellett, nagyi szót kért.

- Köszönjük, hogy mindenki eljött ma erre a vacsorára. Csak pár szót mondanék, aztán átadom a szót a lányomnak és a vőlegényének. – kezdte mosolyogva. –Richarddal nagyon büszkék vagyunk a lányunkra. Azért amit elért a karrierjében, azért ahogyan élt, és most örülünk, hogy boldog, mert így mi is egy boldogok szülők lehetünk. Minden jót kívánunk nektek és örülünk, hogy összeházasodtok! – Felemelte a pezsgőjét majd így szólt. – Emeljük poharunkat az ifjú párra!

Mindenki koccintott, majd nagyi leült és anya állt fel.

- Én is köszönöm, hogy itt vagytok, sokat jelent nekünk. – szólt. – Amikor megismertem Luke-ot, egy odaadó barátot, egy társat láttam benne, aki mindig ott van, ha szükség van rá. Először nem tekintettem rá másként. Egész életemben az igazit kerestem, a szerelmet, miközben ő végig ott volt. Végig kiadta nekem a kávét és végig szeretett. Mikor randizni kezdtünk rájöttem, hogy ő az, akit kerestem. Mert nem a szerelmet kell elsősorban keresni, hanem a szeretetet. És benne meg volt minden, ami nekem kellett. És köszönöm neki, hogy ő nekem az igazi.

 Anya nagy tapsot kapott, miközben Luke-kal megcsókolták egymást.

- Szépek együtt igaz? – mosolyogtam rá Loganre.

- Nagyon. – helyeselt majd a fülemhez hajolt. – Akárcsak mi.

Melegség áradt szét a testemben erre a mondatra. Logan szeret és én is szeretem őt. Hirtelen minden más mellékesnek tűnt, és igazából mellékes is volt. Ha ő mellettem lesz, márpedig mellettem lesz, akkor a jövőm rendben van.

- Lorelai-t én akkor ismertem meg, mikor egy zűrös napon berobbant a kávézóban, és kávéért esedezett nálam. – emelkedett fel most Luke. - Már akkor tudtam, hogy nem mindennapi nő. Csodáltam őt minden nap, miközben egyre jobban megismertem. Csodáltam, mert egyedül felnevelte a lányát, és mert sínbe tette az életét segítség nélkül. Mindig elszánt volt és makacs. Éreztem, hogy ő vele mindig boldog voltam, és örültem mikor napközben bejött hozzám. És bár mielőtt összejöttünk volna volt több barátnőm, mindig tudtam, hogy valójában jöhet bárki és bármi nekem mindig is ő lesz az, akivel le tudnám élni az életemet.

  Még sosem hallottam Luke-ot így beszélni senkiről. De jó volt látni, hogy anya boldog volt ettől.

- Én mindig tudtam, hogy ott lapul valahol Luke-ban a romantikus férfi. – súgta oda Logan. Érthető volt, hogy ezt gondolta, nem ismerte olyan régóta őt, mint én.

- Hm… Jó nevelőapa lesz. – mosolyodtam el erre a gondolatra. – Talán a legjobb.

- E felől kétségem sincs. – jegyezte meg teljes biztossággal.

Nagyi ismét felállt, és mivel senki más nem akart szólni így kihívta a pincéreket, hogy hozzák a vacsorát. Hálás voltam neki, már éhes voltam, és ez a kertészsaláta nem telített el igazán.

- Te nem ma mondtál volna tósztot? –kérdezte összeráncolt szemöldökkel vőlegényem.

- Neem, Sookieval megbeszéltük, hogy majd holnap. – válaszoltam, miközben szedtem magamnak marhahúst. – A miénk hosszabb és nem egy ilyen puccos vacsorára való, hogy anya elsírja magát.

- Már most is pityergett…

- De nem sírt. – mutattam rá. – A miénken esélyes, hogy fog. Bár ki tudja…

- Elolvastam, szerintem sok az esély rá. – vetette közbe Lane. – Én is bekönnyeztem pedig, nem is nekem írtad.

- Hiszen író, ennek így kell lennie. – kuncogott Zac. – Apropó hétfőn kezdesz igaz?

- Igen, szerdáig dolgozom, aztán utána jön a Karácsony szóval… - mondtam. – De addig legalább belejövök a hely ritmusába meg hasonlók. De már nagyon izgulok.

- Meghiszem azt. – mosolygott Zac. – Én is így voltam a turné előtt, de aztán nagyon jó volt. Végre rendes fizetést kaptam érte. Lehet, veszünk egy nagyobb lakást. Már beszéltünk róla Lane-nel.

- Nahát, ez szuper! – nyámmogtam. – De azért StarsHollowban, ugye?

- Reméljük. – bólintotta.

Majdnem a torkomra ment a falat.

- Remélitek? – kérdeztem vissza meglepetten.

- Igen, ott is fogunk nézni, de azért a környező településeket is megnézzük, attól függ, hol találunk jobbat. – nyugtatott meg gyorsan Lane. – De szeretnénk maradni.

- Értem. – Kissé megnyugodtam, de nem teljesen. Így is ritkán tudunk találkozni Lanennel, ha elköltöznének, ez még lecsökkenne, és akkor el is veszthetem őt. A legjobb barátnőmet.

(Lorelai)

- Köszünjük az egész estét, anya! – hálásan megöleltem. – Holnap várunk benneteket a templomban.

- Ott találkozunk. – mosolygott anya. – Tudnotok kell, hogy igazat mondtam az asztalnál, és komolyan így gondoljuk. Legyetek boldogok.

Könnybe lábadt a szemem és ismét megöleltem őket.

-Köszönjük.

- Itt a kocsi, Szívem. – lépett ide vőlegényem. – Köszönünk mindent! – Fordult anyósához és apósához.

- Szívesen, Luke! – felelte apa. - Vezess óvatosan, holnap akkor 10-kor a templomban.

Elbúcsúztunk, erre a „hosszú” időre, majd kocsiba ültünk, és elindultunk haza. Úgy éreztem ennél boldogabb már csak, holnap leszek mikor az oltárnál kimondom az Igent.