16. fejezet

Na megjöttem a fejezettel :)) Kíváncsian várom mit szóltok egy kis Logan szemszöghöz :D

Véleményeket kérek! ;)

Regii

Drága Logan

(Logan)

A nővéremék színes és teljesen egyedi, ugyanakkor irtó nyomasztó lakásán ücsörögtem a nappaliba és olvastam az újságot, hátha találok benne valamiféle állást. Nem volt itthon más csak én, és borzasztóan unatkoztam. Szerettem volna, ha Rory itthon van és vele lehetek. Nagyon hiányzott.

 Összerezzentem mikor megszólalt a csengő. Pedig nem is volt hangos, sőt…

Felálltam és már előre tartottam, hogy Honor egyik hülye barátnője lesz, vagy valaki olyan, akit nem ismerek és magyarázkodnom kell, hogy miért vagyok itt, és hogy Honor majd felhívja. Ám egyáltalán nem így lett. Olyan ember állt az ajtóban, akit nagyon is ismertem.

- Szia, Logan! – Lorelai intett egy aprót.

- Helló, Lorelai! – miután felocsúdtam a döbbenetből visszamosolyogtam, és félreálltam az ajtóból, hogy be tudjon jönni. – Meglep, hogy itt látlak. – ismertem be.

- Hát igen, van egy jó hír, amivel személyesen akartam eljönni és a menyasszonyodra tudok hatni szóval megadta a jelenlegi címedet. – magyarázta meg vigyorogva.

- Hát akkor ne ácsorogjunk itt a hallban. – mosolyogtam és intettem, hogy jöjjön utánam a nappaliba. Kezdtem kíváncsi lenni, hogy vajon miért is jött.

- Hű nagyon… különleges ez a ház. – kereste rá a megfelelő jelzőt.

Kieresztetem egy kuncogást.

- Meg színes és néha már sok is belőle. – jegyeztem meg. – De szerencsére csak ideiglenesen lakom itt.

- Igen Rory mesélte. – bólogatott.

- Most éppen házakat keresgélek a közelben, hogy míg Rory haza nem jön, ne itt kelljen laknom. – morogtam, mialatt leültünk egymással szemben a két kanapéra.

- Ezért is jöttem részben. – felelte Lorelai.

- Oh, rendben. – Nagyon kíváncsi voltam, de nem akartam bunkó lenni, hogy rögtön faggatom. – De előbb, hozhatok valamit inni. Van víz, kóla, gyümölcslé. Gondolom ,vezetsz.

- Igen, a víz jó lesz, köszi. – mosolygott rám Lorelai, úgyhogy bólintottam és felálltam, hogy hozzak neki vizet. Hamar megfordultam, a víz a hűtőben volt, és már a poharat is elsőre megtaláltam.

- Tessék. – letettem az asztalra a vizet és visszaültem a helyemre.

Lorelai megköszönte és ivott is belőle pár kortyot, csak aztán fogott bele abba, amiért eljött:

- Nos, egy olyan helyzet állt elő, hogy a szüleim venni akartak nekünk egy házat nászajándékba. Esküvő után kaptuk volna meg, de egy másik vevő is érdeklődött utána úgyhogy, ismered anyámat, megvették nekünk előre. Pár nap múlva költözünk. És mivel anyám otthagyatta a bútorokat a házban, így a mostani házunk teljes fényében megmarad. Nem lenne szívem eladni hisz Rory ott nőtt fel, és iszonyú sok emlék köt oda, és kiadni sem akarom, hogy idegenek lakjanak benne. Arra gondoltunk, hogy mit szólnátok, ha ti laknátok ott Roryval?

 Hirtelen csak pislogni tudtam semmi mást. Nem akartam elhinni, hogy ilyen egyszerűen mehet ez az egész. Hogy csak úgy fizetés és minden macera nélkül beköltözhetnénk egy házba, amibe még bútorokat sem kell venni, csak beköltözni.

- Hát ez… Nem rossz ötlet, de ez így eléggé egyoldalú. – böktem ki végül. Ez jutott először eszembe.

- Nézd, nektek kell egy hely, amit én megadhatok nektek és még segítenétek is. – mosolyogtam rá. – Rory egy évig nálad lakott ingyen és bérmentve, szóval ennyi jár. És mi egy család leszünk, pontosabban már nagyjából azok is vagyunk.

- Ez nagyon jól esik Lorelai. – mondtam őszintén. Ezek a szavak melegséggel töltötték meg a szívemet.

- Szerintem kedden vagy szerdán kezdjük el a költözést, úgyhogy utána te már be is költözhetsz. Bármit magaddal hozhatsz, amihez kötődsz, találunk neki helyet. – mondta.

- Rendben, de csak egy feltétellel. – szóltam. – Ha segíthetek a költözködésnél. Van pár haverom, akik még tudnának segíteni.

- Nincs annyi cuccunk, elég leszel egyedül is. – válaszolta. – És rendben, megköszönnénk a segítségedet.

- Szívesen segítek!- Ez így már sokkal jobban tetszett, mint az hogy csak úgy lakjam a házban. Legalább teszek érte valamit.

- A másik dolog, ami miatt jöttem, pedig ez. – Kivett a táskájából egy borítékot és nekem adta.

Kíváncsian, vigyázva a papírra bontottam ki. Egy kék mintás, díszes keménypapír került elő belőle. Egy esküvői meghívó, méghozzá Loreali és Luke esküvőjére.

- Köszönöm szépen! – hálálkodtam. Fontos volt nekem, hogy meghívjanak rá. – Mindenképpen ott szerettem volna lenni az esküvőtökön, és nem csak Rory miatt.

- Ez kedves tőled. – mosolygott Rory anyja. -  – Mi is szerettük volna, hogy ott legyél. Elküldtem volna a címedre, miután elkértem Rory-tól, de mivel ma eljöttem, így gondoltam egy füst alatt ezt is odaadom.

- Jól tetted, köszönöm! – Visszacsúsztattam a papírt a borítékba. – Hoznom kéne most egy kis pezsgőt vagy nem tudom…

- Nem iszom, mert nemsokára mennem kell, de vegyük úgy hogy koccintottunk. – tanácsolta vigyorogva.

- Rendben. – mentem bele.

Újra ivott az ásványvízből, aztán komolyan rám nézett:

- Nagyon rossz volt a vacsora apádéknál?

- Nem volt rosszabb, mint máskor. – vontam vállat, mintha ez olyan egyszerű és lényegtelen volna. - Apám nem volt képes elfogadni a döntésemet. Én éveken át elfogadtam az övét, és most csak ennyit vártam volna tőle, de ha képtelen rá én nem erőltetem.

- Hát igen, ami nem megy azt kár. – hümmögött. – Azért jól tetted, hogy még egyszer megpróbáltad.

Örültem, hogy ő legalább így látja ezt.

- Nem tudom, nem változott semmi. – sóhajtottam fel.

- Attól még jól tetted. – bizonygatta csak azért is. – Te adtál egy második esélyt csak ő nem élt vele. Te megtettél mindent.

- Hát igen. – csóváltam a fejemet. – Nem érdekes, már megszoktam, hogy apám csak azt támogatja, amihez neki érdeke fűződik, vagy ami a munkáról szól. A hosszú évek során megtanultam.

- Hát ránk bármikor számíthatsz. – mondta mosolyogva. Felnéztem rá, ugyanis eddig az összefont ujjaimat bámultam. Ennek a mondatnak örültem talán a legjobban azóta, hogy Rory igent mondott nekem.

- Tudom, és hálás vagyok érte. – Tényleg az voltam. Nagyon is. Talán most végre esélyt kapok arra, hogy egy rendes családba tartozzam. – Nem fogtok csalódni bennem, ígérem!

- Ebben nem kételkedem! – vágta rá. Még mindig mosolygott. Ilyenkor kicsit olyan volt mint Rory. Örültem, hogy végre tisztázódott kettőnk közt minden, és már nem utál mint egykor. – Rory téged választott, mert szeret. És Rory még sosem döntött rosszul.

- Kösz, a bizalmat.

-  Maradnék még, de vár a szálló, és most hogy Sookie, a társam nincs bent muszáj bemennem. – magyarázta és erre mindketten felálltunk.

- Ja persze! Rory mesélte, hogy Sookie babát vár. – bólogattam, miközben elindultunk a hallba. – Hogy van?

- Feküdnie kell, de bírja. – nevetett, és megállt az ajtóban, szembe velem. – Örülök,hogy beszéltünk, Logan.

- Igen, én is. – helyeseltem. – És még egyszer köszönöm a meghívót!

- szívesen. – bólintott, majd elköszöntünk és ő kiment az ajtón, én pedig visszaülhettem a kanapéra, hogy folytassam azt, amit ez a kellemes beszélgetés félbeszakított.

*

Felvágtam a következő lecelluxozott dobozt a szikével, és nekiálltam kipakolni a képeket a kandalló fölé. Amikor a Roryval közös kép került a kezembe ismét jött egy újabb hullám, hogy mennyire hiányzik. Esküszöm, valahányszor ránézek a naptárra számolom vissza a napokat.

  Pakolás közben azzal tereltem el a gondolataimat, hogy este, ha Lorelai-ék átjönnek, mit főzzek, amit biztosan szeretnek. Azt tudom, hogy Lorelai mindenevő akárcsak a lánya, és nagyjából tudom, hogy Luke sem válogatós, de azért valami olyat akartam csinálni, amit nem csak megesznek, hanem amiből repetát is kérnének.

  Épp hogy a pakolással végeztem és eldöntöttem, hogy milánói makaróni lesz, mikor kopogtattak az ajtón. Elmosolyodtam. Biztos megint egy szomszéd, aki vigyorogva köszönt majd StarsHollow-ban. Babette már járt itt a férjével, és Miss. Patty is átugrott. Sőt Taylor is, hogy egyeztesse velem a város szabályzatát, mint minden új lakóval. De most egy egészen más valaki jött hozzám. Olyasvalaki, aki még csak nem is lakik a városban. Christopher meglepett arcával találtam szembe magam, mikor ajtót nyitottam.

- Oh… öö…Szervusz Logan. – pislogott értetlenül. Furcsállta, hogy én nyitottam ajtót, ez világos. Szóval nem tudta, hogy itt fogok lakni Roryval?

- Helló. – elmosolydtam, hogy azért ne tűnjek bunkónak. – Gyere be!

Elfogadta az invitálást, de a hallban megállt. Úgy tűnt nincs jó kedvében.

- Lorelai itthon van? – kérdezte.

- Öö… nem nincs. – feleltem, és kicsit zavarban is voltam. – Igazság szerint Lorelai és Luke már nem itt laknak. Emily-től és Richardtól kaptak nászajándékba egy házat, és odaköltöztek. Most én lakom itt és ha Rory hazajön együtt fogunk itt élni.

Látszott rajta, hogy minden mondatommal fokoztam a döbbenetét.

- Tessék? – csak ennyit tudott kibökni először. De aztán folytatta. – Lorelai és Rory nem lakik már itt?

- Nem sajnálom. – csóváltam a fejem. – De ha már itt vagy, gyere be.

- Meg tudnád adni a… a jelenlegi címűket? – kérdezte hebegve.

- I-igen. – Kicsit váratlanul ért a kérdést, mert egy választ vártam az invitálásomra. Odaléptem a komódhoz a folyosón, és a költözésükkor Lorelai által felírt címet a kezébe adtam.

- Biztos nem jössz be? Egy italra?

- Nem, most nem érek rá, de… de kösz. – még mindig kicsit zavart volt, majd elindult kifelé. – Mennem kell, helló, Logan! – szólt még vissza, aztán szinte, úgy futott a Volvójáig. Én csak álltam, ott a bejárati ajtóban, és azon gondolkodtam, vajon egy 10-es skálán mennyire tiporhattam bele a Gilmore család életébe…

Szavazás vége! ;)

Hellósztok!

Lezártam a szavazást, és úgy néz ki Logan nyert :)) Szóval holnap vagy holnapután megkapjátok a fejezetet! :D 

Remélem örültök! :P

Puszii

Regii

Szavazás

Sziasztok! :)

Igazából kicsit elakadtam, az írást illetően. Nem a történet miatt, mert minden megvan, de majd csak későbbre. Most a 16 fejezet jönne és arra gondoltam csinálhatjuk rendhagyóan! :) Kitettem egy szavazást ide, hogy kinek a szemszögéből olvasnátok szívesebben fejezetet. 

Szavazzatok és úgy írom a kövi fejezetet. ;) Számítok rátok! :)) 

További jó hétvégét! <3

 Regii 

15. fejezet

Halihó :) Megjöttem a 15. fejezettel :D OLvassatok és véleményezzetek! ;) <3

További jó hetet kívánok!
Regii

Már sokkal jobban vagyok

(Rory)

Elaludtam a nagyi által kölcsönzött taxiban hazafelé. Egész repülőút alatt, nem tudtam, de mikor már hazaértünk nyugodt szívvel hunytam le a szemem, ráadásul a taxi ülése kényelmes volt, és jól elfértünk benne mindannyian, már-már egy limuzinhoz lehetett volna hasonlítani.

 Otthon anya ébresztett fel. A tolószékem már ott vár a kocsiajtóban. Nagyon dühített, hogy még mindig ebben kell tolniuk, de muszáj volt. Luke segített kimásznom az ülésről és beleülnöm a székbe. Nagy nehezen feltortnáztak a verandára,onnan már simán ment a kanapéig. Egy darabig itt kell aludnom,mivel elég komplikált lenne felcipelni a lépcsőn. Logan és anyáék közben behozták az én cuccaimat. Az órára néztem, már éjfél is elmúlt.

- Menjetek csak haza pihenni. - Hallottam Logan hangját, de pont úgy feküdtem a kanapén hogy nem láttam őket. – Most már vigyázok rá.

- Rendben. – egyezett bele anya hangja.

- Gyere, Lorelai taxival felétek megyünk. – szólt most a Nagyi.

Anya még idejött, hogy adjon egy puszit.

- Jól vagy? Kényelmes? – kérdezte utána.

- Minden okés, csak álmos vagyok. – Egy ásítással nyomatékosítottam a szavaimat.

- Akkor jó éjt, holnap majd jövök. – búcsúzott.

- Intézd csak a dolgodat, elég ha este átjössz. – mondtam neki. Szerettem volna, ha most már a saját dolgával is törődik, nem csak velem.

 Elköszönünk, majd ő és Luke kimentek a házból. Logan ezek után rázárta az ajtót és idejött hozzám.

- Kérsz valamit? – kérdezte figyelmesen, leülve a dohányzóasztalra. – Inni, vagy enni valamit?

- Csak egy csókot kérek, és elalszom. – mosolyogtam. Készséggel teljesítette is a kérésemet, és akkor rájöttem mennyire hiányzott nekem.

- Szeretlek. – suttogta.

- Én is téged. – motyogtam, majd végül leragadtak a szemeim.

*

 Másnap mindenki meglátogatott, erről szólt a napom. Örültem is nekik, máskülönben egész nap csak a tévé előtt ültem volna és halálra unhattam magam. Nagyon rég láttam StrasHollow lakosait, a barátaimat és jó volt megint velük beszélgetni, csak az volt fárasztó, hogy mindenkinek egyesével azt kellett felelnem: „Igen, már sokkal jobban vagyok!”De ezt követően más témákra és rátértünk, én is meséltem és ők is. Lane elhozta a fiúkat is, akik nagyon sokat nőttek legutóbbi látogatásom óta, Sookie hozott egy csomó sütit ő is magával hozta a gyerekeket és Jacksont is. Clarie-t én most láttam először, nagyon édes kislány. Még Michele is eljött anyuval, mikor este átjöttek Luke-kal. Egy plüssmackót kaptam tőle, amire franciául volt ráírva, hogy: „Tőlem neked” Ezt segítség nélkül is le tudtam fordítani. Nagyon jól esett ez a sok törődés mindenkitől, rájöttem mennyire szeretem őket és milyen sokat köszönhetek nekik.

- Akkor nem unatkoztál. – vonta le anya a következtetést. A fiúk a konyhában voltak. Michele mindenkit kioktatott, Logan nevetett rajta miközben főzött, Luke pedig bosszankodott. Anya itt maradt velem, hogy szórakoztasson.

- Az tuti. – vigyorogtam. – Hiányoztak a többiek.

- Te is hiányoztál nekik. – biztosított róla anya. Ez érződött is rajtuk, különben. – Viszont valamit el kell mondanom.

- Ajaj… - nyögtem fel az arckifejezését látva. Nem kellemes hírnek ígérkezett.

- Nem annyira „ajaj” csak jobb ha tudsz róla. – mondta. – Szóval mindenkinek elküldtük a meghívót, és néhányan már válaszoltak is. Luke meghívta Jess-t is és igennel felelt. Eljön az esküvőnkre. Ma hívta fel Luke-ot.

  Furcsa érzés volt megint hallani a nevét, róla beszélni, holott már rég nem tettük ezt. Talán már volt egy éve, másfél hogy láttam azóta nem is keresett. Nem ok nélkül persze… Én se kerestem.

- Oh… értem. – ingattam a fejem. Nem tudtam mit felelhetnék. – Elvégre logikus hiszen Luke unokaöccse szóval, bunkó dolog is lenne ha nem jönne el.

- De nem lesz ebből baj, igaz? – ráncolta a szemöldökét anya. Minden oka megvan, hogy ezt kérdezze, miután hallott tőlem a Logan-Jess vitákról.

- Nem lesz. – válaszoltam magabiztosan. – Megbeszélem Logannel, minden oké lesz.

- Helyes. – mosolyodott el anya.

- Borzasztó, hogy egész nap itt kell ülnöm, nem mozoghatok, fel se állhatok. – panaszkodtam. Ő az egyetlen, akinek megtehettem, lelkifurdalás nélkül.

- Tudom, de majd holnap kitolunk a városba, körülnézhetsz beülünk Luke-hoz. Mit szólsz?

- Tetszik az ötlet! – vigyorogtam.

- Különben is, nézd a jó oldalát! Ágyba kapod a reggelit, nem kell ugrálnod, se intézkedned, addig nézheted a tévét ameddig akarod. – sorolta anya.

- Logan holnap délelőtt állásinterjúra megy, egyedül leszek. – húztam a számat. – Reggel munkába menet, nem dobnál be a postaládába nekem egy pár jó filmet, amit magaddal vittél?

- De, persze. – bólogatott anya.

- Itt a vacsora. – jöttek be a fiúk. Logan letette az ölembe a hasáb krumplit a hússal, meg a szósszal, Luke pedig elém. A fiúk a földre ültek, Anya elfért a lábamnál. Egész este nagyon jól elbeszélgettük, még Michele is jól érezte magát köztünk. Anyáék este tíz, fél tizenegy tájékán mentek el. Logan a kajában vitt fel, hogy segítsen lezuhanyozni, de csak a vetkőztetést engedtem meg neki, zuhanyozni egyedül zuhanyoztam. Mindig is makacs voltam, de azért egész ügyesen megcsináltam fél kézzel is. Logan rám adta a hálóingemet

- Lemenjünk a földszintre vissza, vagy a hálóba inkább? – kérdezte tőlem.

- Inkább lent aludnék, mert ott a tévé, és délelőtt anya megígérte, hogy hoz néhány filmet. – mondtam. – Ha pedig korán mész, nem fogok tudni lemenni, hogy megnézzem.

- Oké. – egyezett bele, majd már hajolt le, hogy felvegyen, mint egy kisgyereket.

- De csak akkor vigyél le, ha megígéred, hogy ma éjjel már nem görnyedsz a fotelben. – emeltem fel a mutatóujjamat.

- Rory…

- Nem, Logan, nagyon hálás vagyok hogy mellettem vagy és segítesz. Nem tudom, mi lenne velem nélküled. De rosszul érzem magam, hogy kényelmetlenül alszol.

- Biztos ne maradjak lent? – kérdezett rá utoljára. – Annyira nem volt kényelmetlen…

- Logan.

- Jó,jó feljövök. – sóhajtotta. – Most már mehetünk?

- Mehetünk. – bólintottam elégedetten és hagytam, hogy a karjába vegyen és visszavigyen a nappaliba. Beszélni akartam vele a Jess témáról, de aztán jobbnak láttam, ha holnap hozom szóba. Már ő is fáradt én is fáradt vagyok…

(Lorelai)

Kicsit késésben voltam a szállóból, mert késve indultam el otthonról, és még Roryhoz is bedobtam a filmeket. Pont összefutotta, Logannel az előkertben szóval neki adtam, és beszéltünk pár szót, és úgy tűnik elszámoltam magam, mert nyolc óra helyett, fél kilencre értem be a Szitakötőbe.

- Késtél. – közölte Michele fel se nézve rám a papírokból.

- Tudom. - ziháltam és gyorsan lekaptam magamról a kabátot. – Valami újság?

- Ázon khívül, ’ogy nem tudok bent mahradni délután, semmi. – felelte recepciósom teljes nyugalommal.

- Ez épp elég, michele, megígérted, hogy bent maradsz. – tettem csípőre a kezemet. – Rory miatt szeretnék előbb elmenni.

- Tudom, és shajnálom, de nem éhrek rhá. – úgy tűnt most az egyszer tényleg valóban sajnálta.

- Mi az oka, hogy nem tudsz egésznapozni? – Úgy ítéltem meg, hogy jogom van megkérdezni.

- Öö… dolghom ván. – kerültem a szemkontaktust és gyorsan felkapta a papírokat, hogy az irodámba vigye. Követtem, tőlem nem szabadul. Tudtam, hogy titkolózik.

- Michele!

- Nem fhogom elmondani, ’ogy áztán ’ónapokig, vagy évekig is ezen gúnyolódj… - mondta és kizárta az irodám ajtaját. Nem igazán értettem.

- És ha megígérem, hogy nem?

- Nem tahrtod majd be. – vágta rá és letette az asztalomra a mappát. – Ezeket alá kéne íhrnod estéhre.

- Aláírom, ha elmondod, miért nem jössz be. – vetettem fel.

- Hú, ez áztán a zsarolás. – húzta fel fél szemöldökét és nem törődve velem elindult kifelé. De még mindig nem hagytam, kíváncsivá tett.

- Há nem mondod el, véghig így foghok beszélni. – fenyegetőztem utánozva az akcentusát. – Ná, kéhrlek!

Befordult a konyhába, de oda is követtem, úgyis kávét akartam inni. Ő is azért jött.

- Szöhrnyen bosszántó vagy, tudod? – nézett rám összehúzott szemekkel.

- Tudom, ha elmondanád, nem bosszantanálak. – vigyorogtam rá.

- Mit titkol el? – kíváncsiskodott Sookie miközben valami masszát kevergetett.

- Ajvé…- fogta a fejét Michele.

- Azt, hogy miért nem tud maradni délutánra. – válaszoltam barátnőmnek.

- Oh, nem tud maradni, de hát megígérte! – nézett nagyot Sookie. – Ez engem is érdekel.

- Ná ládot Michele, kéhrek áhruld el! – kezdtem a raccsolásba.

- Ná jó, rhandim lesz, most öhrültök? – kiáltotta el magát türelmét vesztve.

Sookival egy pillanatra belénk fagyott a szó is. Ez lett volna az utolsó amire számítottam. Michele és a randizás? Mióta ismerem nem volt egy nő se az életében, Celine Diont kivéve, akiért viszont rajongott. Várjunk csak…

- Randid? – bökte ki Sookie vigyorogva. – Kivel?

- Ugye, nem Celine Dionnal? – jöttem most én is, felocsúdva a döbbenetből. – Mert ha vele, akkor be kell mutatnod neki!

- Nem, nem Celine Dionnal. – forgatta a szemét alkalmazottam. – Egy fhranszia lánnyal aki nem messze lakik innen, és názson kedves.

- Francia? Akkor úgy beszél, mint te? – Sookienak ez volt a következő kérdése.

- Na, Sookie! – pirítottam rá. Michele most végre hajlandó volt beszélni, nem akarom, hogy ezek után eltitkolja a dolgait. – Gratula Michel!

- Köszönöm. – mosolyodott és letette a megüresedett bögréjét a pultra.

- Még egy kérdés! – szóltam neki, mielőtt kiment volna. – Nem lehetne, hogy áttegyétek a randit jövő hétre, akkor úgyis szabadságon vagy…

 Michele erre már nem felelt csak otthagyott bennünket a konyhában. Ezt egy határozott nemnek vettem.

(Rory)

Egész nap a filmek előtt ültem. Logan egy csomó kaját idehozott közvetlen közelembe, hogy ne haljak éhen és innivalót is bőven hozott. Anyu tudta milyen filmekkel lehet elszórakoztatni, egy csomó olyat hozott, amit már vagy ezer éve nem láttam. El is voltam vele míg Logan haza nem ért, olyan fél kettő környékén.

- Megkaptam az állást! – jött a jó hírrel. Arca kivirult és boldogan szaladt ide hozzám.

- Ne őríts! – mosolyodtam el.

- Odamentem, beszélgettek velem, és azt mondták enyém az állás. – Egy tévéadó, netes honlapjánál leszek alkalmazott. Kevesebbet fogok egyelőre keresni, mist eddig kerestem, de kit érdekel? Állás!

- Nagyon örülök neki! Most, ha tudnálak, megölelnélek! – ujjongtam.

Ő jött ide és ölelt magához, óvatosan.

- Büszke vagyok rád! – csókoltam meg.

- Köszi. – mosolygott és leült mellém a szőnyegre. – Elvoltál itthon.

- Persze! – kacsintottam rá. – Se benned, se anyában nem csalódtam.

- Akkor jó! – mondta elégedetten. – Anyud mikorra ér ide?

- Azt mondta legkésőbb háromra. – feleltem. - Mondanom kell valamit. – váltottam komolyra a szót.

- Baj van? Nem vagy jól? – kezdett rögtön aggódni Logan.

- Nem, semmi baj, jól vagyok! – nyugtattam meg gyorsan. – Másról van szó.

- Miről? – úgy tűnt tényleg megnyugodott. Örültem neki.

- Tegnap anya mesélte, hogy Luke meghívta az unokaöccsét az esküvőjükre. – kezdtem bele. – Tudod, Jess-t, akivel találkoztál.

 - Igen. – morogta. Szóval emlékszik rá. Hogy ne emlékezne. Akkor vesztünk össze először, úgy istenigazából.

- Szóval tegnap felhívta Luke-ot, hogy eljön majd. – folytattam. – Tehát itt lesz. És nyilván fogunk egy-két szót váltani. Csak azért mondom el, hogy ne ott tudd meg és kezdj el rosszat gondolni. Mert felesleges lenne.

- Mert nincs miért aggódnom, igaz? – nézett rám vesébe látó pillantásával.

- Nincs. – mondtam természetesen. – Soha nem is volt. Csak ismerősök vagyunk, és igen egyszer évekkel ezelőtt jártunk, de az már rég volt. Én téged szeretlek.

- Akkor semmi baj. – mosolyodott el. – Mert én is téged szeretlek.

Felkuncogtam és szenvedélyes csókot váltottunk. nagyon reméltem, hogy tényleg nem lesz semmi baj. 

14. fejezet

Sziasztok! :) Ma reggel átnéztem, szóval gondoltam még így ebéd előtt felteszem a fejezetet ;) Véleményeket kéreek! <3

Regii

Játssz a tűzzel, úgysem éget! 

(Rory)

- Ez még csak a második nap, ez egy örökkévalóság lesz. – nyöszörögtem anyának, mikor leült mellém a székre.

- Ugyan már, úgy ismersz, mint aki nem vidít fel? – húzta fel fél szemöldökét és felém nyújtott két fajta nasit. – Sós vagy édes?

- Édes. – mosolyodtam el, és miután anya felbontotta az ép kezemmel vettem is ki belőle.

- Logan is mindjárt bejön, addig pedig szeretnék mutatni neked valamit. – vigyorgott anya továbbra is és az ölébe vette a zacskót, amit az imént a lábánál láttam. – Kíváncsi vagy mi van benne?

- Megöl a kíváncsiság. – ültem feljebb az ágyban amennyire tudtam, anya pedig ezalatt kihúzott egy piros felsőt a zacskóból. Hosszított volt, és cifra betűkel, flitterekkel az volt belevarrva hogy: „A legjobbnak”.

- Tök jól néz ki! – állapítottam meg. – Kié lesz?

- Úgy gondoltam odaadhatnám Sandra Bullock-nak ha épp megint az országban üdül. – hülyült anya. – A tiéd, mégis mit hittél?

- Nagyon tetszik, köszi. – vigyorogtam még szélesebben.

- Szívesen. – nyámmogott az édességen. – Tegnap muszáj volt vásárolnunk, mert semmi ruhát nem hoztunk, és mikor megláttam, azt kiáltotta: „Rory!”.

- Oh, szóval még kiabál is. – nevettem. – Ezért a képességéért, felárat kértek, igaz?

- Épp ellenkezőleg. Annyira idegesítette őket, a póló kiabálása hogy féláron odaadták.

Csak nevettem. Nem tudtam, igaz-e a féláras dolog vagy sem, de nem nagyon zavart, örültem anya ajándékának.

- Szóval jót tett a vásárlásterápia. – jegyeztem meg.

- Az mindig jót tesz, Szívem. – paskolta meg a karomat. – Otthon veled is beiktatok egyet. Látni fogod, Logannek is vettünk pár cuccot, szerintem újra belé szeretsz.

- Ahhoz elég lenne, ha csak egy fürdőgatya lenne rajta. – kacsintottam anyára.

- Na persze, hisz az én lányom vagy. – kuncogott. Vele nevettem, de egy valami szöget ütött a fejemben:

- Mi lesz ezek után? – kérdeztem komolyabb hangvétellel.

- Hogy érted?

- Hát, a munkahelyemre már betelefonáltam, hogy egy hétig mindenképpen nélkülözniük kell. – mondtam. – De törött kézzel és törött lábbal kizárt, hogy tudjak tudósítani külföldről, és amúgy is már biztos kerestek valakit helyettem…

- Na, igen… - hümmögött anya és megfogta a nem törött karomat. – Szerintem előre kell hoznod a felmondásodat. Tudom, hogy nem akarod ilyen hamar, és hogy neked minden dologhoz egy hónap szervezés kell, de legalább két hét. Pro és kontra listákkal, de… ez most más.

- Tudom. – sóhajtottam. – Igazad van, talán az lesz a legjobb. És akkor ahogy kiengednek innen, végre hazamehetek. – Itt el is mosolyodtam.

- Úgy van. – Ő is mosolygott már. – Logan már beköltözött, szerintem jól meglesztek ott.

- Ez tuti. – helyeseltem. – Hiányoztatok már!

- Te is nekünk, Kicsim. – Adott egy puszit az arcomra, majd kiment megnézni, hogy Logan mikor ér ide.

(Lorelai)

Nyomtam egy puszit a lányom arcára, hogy tudassam vele tényleg hiányzott ő is. Normális esetben szorosan megöleltem volna, de most hogy ezt nem lehetett beértem ennyivel.

- Kimegyek utána nézek a fiúknak. – mondtam neki, majd felálltam, és kimentem a folyosóra. Luke itt ült kint az ajtó mellett. Még korán volt, elég laposakat pislogott.

- Senki nincs még itt. – közölte, mikor látta hogy a szemem a folyosót járja végig anyámékat vagy Logant keresve.

- Azért körülnézek. – tettem a vállára a kezemet. – Menj csak be hozzá addig. – biccentettem a fejemmel a szoba felé. Luke bólintott és ő a szoba felé ment én meg az ellenkező irányba.

Amikor azt mondtam: Utána nézek a fiúknak, nem éppen abban reménykedtem, hogy Christopherbe fogok belebotlani a folyosón.

- Helló. – köszöntem kimértem.

- Szia. – jött a szintén visszafogott viszonzás. – Hogy van?

- Sokkal jobban. – feleltem bólogatva.

- És akik elütötték, velük mi lett?

- Nem pereltük be őket, fizették a kórházi költségeket, és az orvos azt mondta, hogy tegnap este benéztek Roryhoz. – válaszoltam. – Gyere megmutatom a szobáját. – intettem és odavezettem a 304-es szobához. Odabentről nevetés hallatszott ki, Rory és Luke jól érezték magukat.

- Apa! – kiáltott fel Rory, mikor meglátta Christ, Luke pedig felegyenesedett a székről. A két férfi biccentett egymásnak, majd Christpher odament a lányához és óvatosan magához ölelte, Luke pedig idejött hozzám, és kiültünk a folyosóra.

- Rory örül neki. – jegyezte meg Luke. – És csak ez számít.

- Igen. – bólintottam rá. – De azért veled is jól elnevetgélt. – tettem hozzá mosolyogva.

- Ja, igen. – Erre ő is mosolygott már. – Aprilt felhívtam tegnap, és azonnal ide akart jönni, amint meghallotta, mi történt.

- Ez kedves. Ő hogy van?

- Jól, nemrég kezdődött a suli és nagyon sokat tanul. – mesélte Luke. – De már nagyon várja hogy nálunk legyen. Kíváncsi az új házra, és örül hogy újra együtt vagyunk.

- Már én is várom, hogy jöjjön. – mondtam őszintén. Most, hogy velünk minden rendben, és hamarosan összeházasodunk még jobban megkedveltem Aprilt, mint azelőtt.

- Ti mit kerestek itt? – jött anyám meglepett hangja a jobb oldalamról. Ő, apám és Logan itt álltak a székeink mellett.

- Nektek is szép jó reggelt! – mosolyogtam rájuk.

- Hogyhogy ti már bent vagytok? – Anya nem törődött a kis viccemmel újra kérdezett.

- Korán keltünk és bejöttünk taxival. – feleltem természetes hangnemmel.

- Miért nem szóltatok? – jött a következő számon kérő kérdés Emily Gilmore-tól.

- Azért biztosúr, mert hajnali hat óra volt, és kiraktátok a „Ne zavarjanak!” táblát az ajtóra. – Most már én is felálltam, megfájdult a szemem, felnézni rájuk,

- Rory ébren van? – szólt közbe Logan.

- Igen, az apja is bent van nála, de menj csak be. – mondtam neki, és már ment is a szoba felé.

- Itt van Christpher?- kérdezték a szüleim kórusban.

- Igen itt van. – feleltem türelmesen. – Felhívtam, hogy a lánya kórházban van és idejött.

- Csak úgy idehívtad?

- Rory miatt be kellett jönnie. – Kapcsolódott be Luke is a beszélgetésbe. – Minden rendben.

- Hát jó. – bólintott anya. – Bemegyünk mi is Richard?

- Persze, menjünk. - mosolyodott el apám, és követte anyámat Rory szobája felé. Kifújtam az eddig bent tartott levegőt, mikor végre elmentek, és lerogytam a székre.

- A szüleimmel sosem könnyű. – csóváltam a fejem, miközben Luke is leült mellém vissza a helyére. – Bele se gondoltam milyen lesz egy hétig velük összezárva, egy kórházban, egy hotelben.

- Szerintem most még egész elviselhetőek. – vont vállat vőlegényem.

- Igaz, annál elviselhetőbb mintha kétszer ennyire rossz enne. – forgattam a szemem. – Nem hiszem el, apa csak úgy otthagyhatta egy hétre az állását?

- Fogalmam sincs…

- Most meg még itt van Christopher is, mint egy öt éves gyerek. – folytattam a morgolódást.

- Lorelai.

- Igaz, bocs. – szabadkoztam. – Az a bajom, hogy ma még nem ittam kávét.

- Ittunk kávét, a hotelban. – emlékeztetett Luke.

- Ismétlem, nem ittam kávét. – mondtam nyomatékosan majd újra felálltam. – Az a kávé-szerű lötty olyan gyenge volt, hogy azzal az erővel kakaót is ihattam volna. Megyek vadászok kávét. – Azzal elindultam az automaták irányába.

  Nem volt kedvem már itt lenni. Haza akartam menni Roryval és Luke-kal, a drága StarsHollow-ba, itt hagyni a neonvilágítást, a kórházszagot, és egész Lowát! Ezekkel együtt Chrisophert is és a következő péntek esti vacsoráig, anyámékat is.

 Pont a kávém csorgott le – hozzáteszem csiga lassan – mikor meghallottam anyám hangját mögüllem. Úgy hallottam telefonon, beszélt és mikor megfordultam láttam is. Mikor már a kezemben volt a kávém akkor tette le.

- Ki volt az? – érdeklődtem.

- A hotelt hívtam, foglaltam le Christophernek is szobát. – magyarázta.

„Szuper.”- gondoltam magamban, de ugyanakkor logikusnak tűnt, hiszen biztos több napot marad. Így csak ennyit nyögtem ki:

- Áh… Kérsz kávét?

- Ha jó, akkor kérek. – felelte anya, én pedig bedobáltam neki az aprót a gépbe.

- Jó és erős. – mondtam, miközben a folyékony koffein a pohárba folyt.

- Rory, úgy tűnik már nagyon jól van. – vélekedett anya. – Talán előbb haza is engedik.

- Reméljük. – helyeseltem. – Szeretnénk már hazamenni. – Közben a kezébe adtam a kávéját.

- Majd visszafizetem. – vette át anya.

Csak a szememet forgattam.

- Ne hülyéskedj! Fizetsz nekünk szállást, kocsit, repjegyet, és vissza akarod fizetni a kávét, az automatából?

- Rendben, akkor köszönöm. – mosolygott rám, majd lassacskán elindultunk vissza.

- Apának nem baj, hogy ott kell hagynia a munkahelyét? – kérdeztem.

- Most az a fontos neki, hogy itt legyen az unokájával. – bólintott anya. – Telefonon intézi a dolgait, és egy hétig nem dől össze a világ, ha nem megy be.

- Hát rendben. – bólogattam. Ezzel most megnyugtatott, tényleg.

Luke, ugyanúgy ült ott a székben, ahogy ott hagytam, csak most a cipőjét bámulta. Én leültem mellé, anya pedig bement a szobába.

(Emily)

Lányommal visszamentünk Rory szobájához. Ő visszaül Luke mellé a kávéjával, én pedig visszatértem a szobába Roryhoz. De ott már csak ő és Logan voltak, az unokám már aludt.

- Hol van Richard és Christopher? – kérdeztem körülnézve a kis szobában.

- Pár perce összevitatkoztak, és nem akartak itt veszekedni, kimentek. – felelte Logan csöndesen.

- Összevitatkoztak? – visszhangoztam. Már csak ez hiányzott!

- Valami olyasmiről volt szó, hogy Rory apja nem volt jó férj. – idézte őket Logan.

- Köszönöm! – Sarkon fordultam és kisiettem a szobából végig a folyosón. Nem törődtem vele, hogy Lorelai utánam szól, de rosszul tettem, mert követett emiatt.

- Azt kérdeztem, hová sietsz? – Ismételte meg a kérdést, amit én is tisztán hallottam, mikor végre utolért.

- Apád és Christopher vitatkoztak és kimentek a szobából őket keresem. – vázoltam fel neki a helyzetet, mialatt körbenéztem a harmadik emelet előterén. Ott voltak hátrébb, egy hatalmas fikusz mellett. Hála istennek idáig nem hallatszott el a hangjuk, tehát szerencsére nem kiabáltak. Nem lenne illendő…

- Vitatkoztak? De hát min?

- Rögtön meghallod te is. – biztosítottam róla, és így is lett, mert amint közelebb értünk tanúi lehettünk a csendes pengeváltásnak.

- Lorelai lökött el magától, mert azt a pasit szerette. – mondta éppen Christopher. – Megdöbbent, hogy éppen most állsz Luke mellé, Richard. Eddig ellenezted ezt.

- A lányom boldog, és ezt eszemben sincs tönkre tenni. – vágott vissza a férjem. – Melletted nem volt az.

- Egy ideig az volt! Amíg újra fel nem tűnt a színen az újdonsült vőlegénye. Boldogok lehettünk volna!

- Most igenis az, hozzámegy Luke-hoz és minden úgy lesz, ahogy lennie kell.

- Igen micsoda meglepetés, hogy újra férjhez megy. – gúnyolódott Christopher. – Mit jelent neki a házasság, ha gyorsan ki is lépett belőle?

- Héj! – Jött meg Lorelai hangja, ezzel engem is észhez térítve.

- Vigyázz a szádra, fiam! – mutatta fel a mutatóujját Richard.

- Richard, hagyd ezt. – kértem, mellé lépve. – Christopher, most kérlek menj el.

- Itt kell maradnom Emily, a lányom mellett. – tiltakozott Christopher.

- Most alszik, addig menj el egy időre, és szellőztesd ki a fejed…

- Én nem megyek el. – vágta rá határozottan.

- Márpedig így lesz a legjobb. – mondtam higgadtan. – Egy-két óra múlva visszajöhetsz, addigra Rory is felébred.

- Miért éppen én? Miért nem Luke vagy Lorelai?

- Menj el innen, Christpher! – ripakodott rá Lorelai. Látszott, hogy szörnyen dühös. – Nem akarlak többé látni! Érted? Ha Rory felébred, visszajössz, de addig menj el…

 A férfi egy darabig csak farkasszemet nézett a lányommal majd mérgesen kifújta a levegőt, és elviharzott a liftek irányába. Szerencsére senkinek sem tűnt fel semmi. Lorelai arca viszont egészen fehér lett, a szeme pedig egyenesen villámokat szórt. Richard morogva elment a férfi WC-be, én pedig átkaroltam Lorelait, hogy lassan visszamenjünk a szobához.

(Lorelai)

Kellett néhány perc, hogy kicsit megnyugodjak és úgy menjek vissza Lukeékhoz mintha semmi sem történt volna. Anyám átkarolt és szó nélkül kísért el az ajtóig. Luke is idők közben bement. Logannel beszélgetett, Rory pedig aludt. Vőlegényem háttal ült nekünk mikor beléptünk, így még át tudtam rendezni az ábrázatomat mielőtt észrevett volna.

 Koradélután, mikor Rory felébredt az orvos megvizsgálta és megröntgenezte őt majd közölte, hogy holnap már tolókocsiban kivihetjük a folyosóra, holnapután vagy pedig két nap múlva, talán már haza is engedi. Ez jó hír volt és nem csak Rory miatt örültünk neki. Mindenki ki akart szabadulni a kórházból. Visszaszámlálást fogok tartani, ha így folytatjuk.