15. fejezet

Halihó :) Megjöttem a 15. fejezettel :D OLvassatok és véleményezzetek! ;) <3

További jó hetet kívánok!
Regii

Már sokkal jobban vagyok

(Rory)

Elaludtam a nagyi által kölcsönzött taxiban hazafelé. Egész repülőút alatt, nem tudtam, de mikor már hazaértünk nyugodt szívvel hunytam le a szemem, ráadásul a taxi ülése kényelmes volt, és jól elfértünk benne mindannyian, már-már egy limuzinhoz lehetett volna hasonlítani.

 Otthon anya ébresztett fel. A tolószékem már ott vár a kocsiajtóban. Nagyon dühített, hogy még mindig ebben kell tolniuk, de muszáj volt. Luke segített kimásznom az ülésről és beleülnöm a székbe. Nagy nehezen feltortnáztak a verandára,onnan már simán ment a kanapéig. Egy darabig itt kell aludnom,mivel elég komplikált lenne felcipelni a lépcsőn. Logan és anyáék közben behozták az én cuccaimat. Az órára néztem, már éjfél is elmúlt.

- Menjetek csak haza pihenni. - Hallottam Logan hangját, de pont úgy feküdtem a kanapén hogy nem láttam őket. – Most már vigyázok rá.

- Rendben. – egyezett bele anya hangja.

- Gyere, Lorelai taxival felétek megyünk. – szólt most a Nagyi.

Anya még idejött, hogy adjon egy puszit.

- Jól vagy? Kényelmes? – kérdezte utána.

- Minden okés, csak álmos vagyok. – Egy ásítással nyomatékosítottam a szavaimat.

- Akkor jó éjt, holnap majd jövök. – búcsúzott.

- Intézd csak a dolgodat, elég ha este átjössz. – mondtam neki. Szerettem volna, ha most már a saját dolgával is törődik, nem csak velem.

 Elköszönünk, majd ő és Luke kimentek a házból. Logan ezek után rázárta az ajtót és idejött hozzám.

- Kérsz valamit? – kérdezte figyelmesen, leülve a dohányzóasztalra. – Inni, vagy enni valamit?

- Csak egy csókot kérek, és elalszom. – mosolyogtam. Készséggel teljesítette is a kérésemet, és akkor rájöttem mennyire hiányzott nekem.

- Szeretlek. – suttogta.

- Én is téged. – motyogtam, majd végül leragadtak a szemeim.

*

 Másnap mindenki meglátogatott, erről szólt a napom. Örültem is nekik, máskülönben egész nap csak a tévé előtt ültem volna és halálra unhattam magam. Nagyon rég láttam StrasHollow lakosait, a barátaimat és jó volt megint velük beszélgetni, csak az volt fárasztó, hogy mindenkinek egyesével azt kellett felelnem: „Igen, már sokkal jobban vagyok!”De ezt követően más témákra és rátértünk, én is meséltem és ők is. Lane elhozta a fiúkat is, akik nagyon sokat nőttek legutóbbi látogatásom óta, Sookie hozott egy csomó sütit ő is magával hozta a gyerekeket és Jacksont is. Clarie-t én most láttam először, nagyon édes kislány. Még Michele is eljött anyuval, mikor este átjöttek Luke-kal. Egy plüssmackót kaptam tőle, amire franciául volt ráírva, hogy: „Tőlem neked” Ezt segítség nélkül is le tudtam fordítani. Nagyon jól esett ez a sok törődés mindenkitől, rájöttem mennyire szeretem őket és milyen sokat köszönhetek nekik.

- Akkor nem unatkoztál. – vonta le anya a következtetést. A fiúk a konyhában voltak. Michele mindenkit kioktatott, Logan nevetett rajta miközben főzött, Luke pedig bosszankodott. Anya itt maradt velem, hogy szórakoztasson.

- Az tuti. – vigyorogtam. – Hiányoztak a többiek.

- Te is hiányoztál nekik. – biztosított róla anya. Ez érződött is rajtuk, különben. – Viszont valamit el kell mondanom.

- Ajaj… - nyögtem fel az arckifejezését látva. Nem kellemes hírnek ígérkezett.

- Nem annyira „ajaj” csak jobb ha tudsz róla. – mondta. – Szóval mindenkinek elküldtük a meghívót, és néhányan már válaszoltak is. Luke meghívta Jess-t is és igennel felelt. Eljön az esküvőnkre. Ma hívta fel Luke-ot.

  Furcsa érzés volt megint hallani a nevét, róla beszélni, holott már rég nem tettük ezt. Talán már volt egy éve, másfél hogy láttam azóta nem is keresett. Nem ok nélkül persze… Én se kerestem.

- Oh… értem. – ingattam a fejem. Nem tudtam mit felelhetnék. – Elvégre logikus hiszen Luke unokaöccse szóval, bunkó dolog is lenne ha nem jönne el.

- De nem lesz ebből baj, igaz? – ráncolta a szemöldökét anya. Minden oka megvan, hogy ezt kérdezze, miután hallott tőlem a Logan-Jess vitákról.

- Nem lesz. – válaszoltam magabiztosan. – Megbeszélem Logannel, minden oké lesz.

- Helyes. – mosolyodott el anya.

- Borzasztó, hogy egész nap itt kell ülnöm, nem mozoghatok, fel se állhatok. – panaszkodtam. Ő az egyetlen, akinek megtehettem, lelkifurdalás nélkül.

- Tudom, de majd holnap kitolunk a városba, körülnézhetsz beülünk Luke-hoz. Mit szólsz?

- Tetszik az ötlet! – vigyorogtam.

- Különben is, nézd a jó oldalát! Ágyba kapod a reggelit, nem kell ugrálnod, se intézkedned, addig nézheted a tévét ameddig akarod. – sorolta anya.

- Logan holnap délelőtt állásinterjúra megy, egyedül leszek. – húztam a számat. – Reggel munkába menet, nem dobnál be a postaládába nekem egy pár jó filmet, amit magaddal vittél?

- De, persze. – bólogatott anya.

- Itt a vacsora. – jöttek be a fiúk. Logan letette az ölembe a hasáb krumplit a hússal, meg a szósszal, Luke pedig elém. A fiúk a földre ültek, Anya elfért a lábamnál. Egész este nagyon jól elbeszélgettük, még Michele is jól érezte magát köztünk. Anyáék este tíz, fél tizenegy tájékán mentek el. Logan a kajában vitt fel, hogy segítsen lezuhanyozni, de csak a vetkőztetést engedtem meg neki, zuhanyozni egyedül zuhanyoztam. Mindig is makacs voltam, de azért egész ügyesen megcsináltam fél kézzel is. Logan rám adta a hálóingemet

- Lemenjünk a földszintre vissza, vagy a hálóba inkább? – kérdezte tőlem.

- Inkább lent aludnék, mert ott a tévé, és délelőtt anya megígérte, hogy hoz néhány filmet. – mondtam. – Ha pedig korán mész, nem fogok tudni lemenni, hogy megnézzem.

- Oké. – egyezett bele, majd már hajolt le, hogy felvegyen, mint egy kisgyereket.

- De csak akkor vigyél le, ha megígéred, hogy ma éjjel már nem görnyedsz a fotelben. – emeltem fel a mutatóujjamat.

- Rory…

- Nem, Logan, nagyon hálás vagyok hogy mellettem vagy és segítesz. Nem tudom, mi lenne velem nélküled. De rosszul érzem magam, hogy kényelmetlenül alszol.

- Biztos ne maradjak lent? – kérdezett rá utoljára. – Annyira nem volt kényelmetlen…

- Logan.

- Jó,jó feljövök. – sóhajtotta. – Most már mehetünk?

- Mehetünk. – bólintottam elégedetten és hagytam, hogy a karjába vegyen és visszavigyen a nappaliba. Beszélni akartam vele a Jess témáról, de aztán jobbnak láttam, ha holnap hozom szóba. Már ő is fáradt én is fáradt vagyok…

(Lorelai)

Kicsit késésben voltam a szállóból, mert késve indultam el otthonról, és még Roryhoz is bedobtam a filmeket. Pont összefutotta, Logannel az előkertben szóval neki adtam, és beszéltünk pár szót, és úgy tűnik elszámoltam magam, mert nyolc óra helyett, fél kilencre értem be a Szitakötőbe.

- Késtél. – közölte Michele fel se nézve rám a papírokból.

- Tudom. - ziháltam és gyorsan lekaptam magamról a kabátot. – Valami újság?

- Ázon khívül, ’ogy nem tudok bent mahradni délután, semmi. – felelte recepciósom teljes nyugalommal.

- Ez épp elég, michele, megígérted, hogy bent maradsz. – tettem csípőre a kezemet. – Rory miatt szeretnék előbb elmenni.

- Tudom, és shajnálom, de nem éhrek rhá. – úgy tűnt most az egyszer tényleg valóban sajnálta.

- Mi az oka, hogy nem tudsz egésznapozni? – Úgy ítéltem meg, hogy jogom van megkérdezni.

- Öö… dolghom ván. – kerültem a szemkontaktust és gyorsan felkapta a papírokat, hogy az irodámba vigye. Követtem, tőlem nem szabadul. Tudtam, hogy titkolózik.

- Michele!

- Nem fhogom elmondani, ’ogy áztán ’ónapokig, vagy évekig is ezen gúnyolódj… - mondta és kizárta az irodám ajtaját. Nem igazán értettem.

- És ha megígérem, hogy nem?

- Nem tahrtod majd be. – vágta rá és letette az asztalomra a mappát. – Ezeket alá kéne íhrnod estéhre.

- Aláírom, ha elmondod, miért nem jössz be. – vetettem fel.

- Hú, ez áztán a zsarolás. – húzta fel fél szemöldökét és nem törődve velem elindult kifelé. De még mindig nem hagytam, kíváncsivá tett.

- Há nem mondod el, véghig így foghok beszélni. – fenyegetőztem utánozva az akcentusát. – Ná, kéhrlek!

Befordult a konyhába, de oda is követtem, úgyis kávét akartam inni. Ő is azért jött.

- Szöhrnyen bosszántó vagy, tudod? – nézett rám összehúzott szemekkel.

- Tudom, ha elmondanád, nem bosszantanálak. – vigyorogtam rá.

- Mit titkol el? – kíváncsiskodott Sookie miközben valami masszát kevergetett.

- Ajvé…- fogta a fejét Michele.

- Azt, hogy miért nem tud maradni délutánra. – válaszoltam barátnőmnek.

- Oh, nem tud maradni, de hát megígérte! – nézett nagyot Sookie. – Ez engem is érdekel.

- Ná ládot Michele, kéhrek áhruld el! – kezdtem a raccsolásba.

- Ná jó, rhandim lesz, most öhrültök? – kiáltotta el magát türelmét vesztve.

Sookival egy pillanatra belénk fagyott a szó is. Ez lett volna az utolsó amire számítottam. Michele és a randizás? Mióta ismerem nem volt egy nő se az életében, Celine Diont kivéve, akiért viszont rajongott. Várjunk csak…

- Randid? – bökte ki Sookie vigyorogva. – Kivel?

- Ugye, nem Celine Dionnal? – jöttem most én is, felocsúdva a döbbenetből. – Mert ha vele, akkor be kell mutatnod neki!

- Nem, nem Celine Dionnal. – forgatta a szemét alkalmazottam. – Egy fhranszia lánnyal aki nem messze lakik innen, és názson kedves.

- Francia? Akkor úgy beszél, mint te? – Sookienak ez volt a következő kérdése.

- Na, Sookie! – pirítottam rá. Michele most végre hajlandó volt beszélni, nem akarom, hogy ezek után eltitkolja a dolgait. – Gratula Michel!

- Köszönöm. – mosolyodott és letette a megüresedett bögréjét a pultra.

- Még egy kérdés! – szóltam neki, mielőtt kiment volna. – Nem lehetne, hogy áttegyétek a randit jövő hétre, akkor úgyis szabadságon vagy…

 Michele erre már nem felelt csak otthagyott bennünket a konyhában. Ezt egy határozott nemnek vettem.

(Rory)

Egész nap a filmek előtt ültem. Logan egy csomó kaját idehozott közvetlen közelembe, hogy ne haljak éhen és innivalót is bőven hozott. Anyu tudta milyen filmekkel lehet elszórakoztatni, egy csomó olyat hozott, amit már vagy ezer éve nem láttam. El is voltam vele míg Logan haza nem ért, olyan fél kettő környékén.

- Megkaptam az állást! – jött a jó hírrel. Arca kivirult és boldogan szaladt ide hozzám.

- Ne őríts! – mosolyodtam el.

- Odamentem, beszélgettek velem, és azt mondták enyém az állás. – Egy tévéadó, netes honlapjánál leszek alkalmazott. Kevesebbet fogok egyelőre keresni, mist eddig kerestem, de kit érdekel? Állás!

- Nagyon örülök neki! Most, ha tudnálak, megölelnélek! – ujjongtam.

Ő jött ide és ölelt magához, óvatosan.

- Büszke vagyok rád! – csókoltam meg.

- Köszi. – mosolygott és leült mellém a szőnyegre. – Elvoltál itthon.

- Persze! – kacsintottam rá. – Se benned, se anyában nem csalódtam.

- Akkor jó! – mondta elégedetten. – Anyud mikorra ér ide?

- Azt mondta legkésőbb háromra. – feleltem. - Mondanom kell valamit. – váltottam komolyra a szót.

- Baj van? Nem vagy jól? – kezdett rögtön aggódni Logan.

- Nem, semmi baj, jól vagyok! – nyugtattam meg gyorsan. – Másról van szó.

- Miről? – úgy tűnt tényleg megnyugodott. Örültem neki.

- Tegnap anya mesélte, hogy Luke meghívta az unokaöccsét az esküvőjükre. – kezdtem bele. – Tudod, Jess-t, akivel találkoztál.

 - Igen. – morogta. Szóval emlékszik rá. Hogy ne emlékezne. Akkor vesztünk össze először, úgy istenigazából.

- Szóval tegnap felhívta Luke-ot, hogy eljön majd. – folytattam. – Tehát itt lesz. És nyilván fogunk egy-két szót váltani. Csak azért mondom el, hogy ne ott tudd meg és kezdj el rosszat gondolni. Mert felesleges lenne.

- Mert nincs miért aggódnom, igaz? – nézett rám vesébe látó pillantásával.

- Nincs. – mondtam természetesen. – Soha nem is volt. Csak ismerősök vagyunk, és igen egyszer évekkel ezelőtt jártunk, de az már rég volt. Én téged szeretlek.

- Akkor semmi baj. – mosolyodott el. – Mert én is téged szeretlek.

Felkuncogtam és szenvedélyes csókot váltottunk. nagyon reméltem, hogy tényleg nem lesz semmi baj.