21. fejezet I.

Na sziasztok! Jöttem a fejezettel. Nem fűzök hozzá semmit, jó olvasást! ;)
Puszii
Regii

21. fejezet.

Felkészülni, vigyázz…

(Rory)

Sosem keltem még ilyen korán, ha nem volt muszáj. De ma reggel, mikor Logan ment dolgozni felébredtem rá, és nem tudtam visszaaludni. Telefonáltam egyet, miután elkészülődtem, majd fél órával később Lukenál találkoztam anyával. Napok óta nem beszélgettünk élőben rendesen és most végre volt ideje.

- Hová mentek majd nászútra, mert azt hiszem erről még nem beszéltünk? – érdeklődtem a kávémat szürcsölgetve.

- Meglepetés. – kacsintott rám anya izgatottan. – Fogalmam sincs, hová visz, de ha lesz ott térerő, és még élek, akkor megírom másnap.

- Helyes! – kuncogtam fel. – Szóval ma este lánybúcsú. Mik a tervek?

- Először is – előhúzott egy listát a táskájából, majd folytatta. – elmegyünk egy bárba, iszunk, táncolunk, de nem rúgunk be. Ezt követően elmegyünk hozzánk, megnézzük a legrosszabb filmet, amit találunk, majd felnőtt játékokkal játszunk befejezésképp.

- Szuper terv! Kell nasi a film közben?

- Még szép!

- Akkor az az én reszortom. – mondtam. - Úgysincs mit csinálnom, még ötig szóval az időmbe bőven belefér.

- Akkor jó. – vigyorgott.

- És kik a meghívottak?

- Sookie, te, Lane, ha el tud jönni, Miss Patty, Babette, Gipsy. – sorolta. – Ha te még szeretnél elhívni valakit, még belefér.

- Nem hiszem. – vontam vállat. – Paris jutott eszembe, de már elkezdődött a téli szünet már elkezdődött, és említette, hogy Doyle-lal mindent elterveztek.

- Rendben. – vont vállat. – Talán kibírjuk Paris csípős megjegyzései nélkül.

- Az biztos. – nevettem.

- Itt a pirítós, Rory. Neked meg a rántotta. – Tette le elénk Luke a reggelinket. – Kértek még kávét?
- Még kérdezni kell? – húzta fel a szemöldökét anya.

Luke nem szólt többet csak hitetlenkedő mosollyal újratöltött, majd továbbállt.

- Péntek este, hagyományosan mégis rendhagyóan a nagyiéknál vacsorázunk. – mondta anya. 

- Igen, mondtad, hogy ott lesz a próbavacsora. – bólintottam. – Hogy mentél bele, hogy ott tartsák?

- Könnyen. – ismerte be, miközben a tojáson nyámmogott. – Úgyis kellett egy hely, és anya felajánlotta, szóval…

- Ahaaa… És te csak úgy elfogadtad az ajánlatát.  – mosolyogtam rá.

- Ez most miért olyan nagy cucc?

- Mert anya-lánya kötődés lett köztetek. – mondtam. – Lane így nevezte tegnap.

- Furcsa ez a szókapcsolat…

- De jól furcsa. – bizonygattam. – Épp itt volt az ideje.

- Gondolod, hogy így van? – ráncolta a homlokát. Mintha valami hatalmas filozófiai kérdésről lett volna szó.

- Gondolom. – bólintottam rá. – Együtt tervérveztétek az esküvődet, náluk tartjátok a próbavacsorát, és beszélgettek.

- Nem ismerek magunkra. – hitetlenkedett és gyorsan ivott a kávéjából.

- Ne vágj ilyen arcot, ez jó dolog. – paskoltam meg a karját, bíztatva. – Eddig mindig hadakoztatok, talán most végre túltettétek rajta magatokat.

- És ha van csapda? – húzta össze a szemét.

- Szerintem nincs. – vontam vállat.

- Eddig mindig volt valami hátsó szándék. – gondolkodott el. – Teadélutánok, te, repülőgép-vásárlás. De most… nem tudom.

- Kiderül. – haraptam bele a pirítósomba. – Ha mégis van valami, én mondom azt, hogy igazad volt.

- És akkor leönthetlek egy pohár vízzel?

- Mi? Nem!

- És… egy bögre kávéval?

- Hm… Megbeszéltük. – egyeztem bele, majd adtunk egy pacsit egymásnak és békésen folytattuk tovább a reggelinket.

(Luke)

Már a busz érkezése előtt 20 perccel kint ültem a padon a buszmegállóban, ahol anno is ültem mikor Jess először járt itt. Emlékszem mennyire ideges voltam akkor. A fejemben kavarogtak a gondolatok, hogy mindent megvettem-e és hogy képes leszek-e végigcsinálni. Most ezek nem voltak jelen, csupán egy valami aggasztott: Rory. Tudom, hogy Logant szereti, és hogy hozzámegy, de mi van, ha miután meglátja Jesst hirtelen másképp fog érezni. Vagy ami még esélyesebb, hogy Jess próbálja meg visszacsábítani, vagy éppen tesz valamit, amit nem kéne. Ezt pedig nem akartam. Nem akarom, hogy tönkretegye, mert most minden rendbe van.

 Összerezzentem, mikor megcsörrent a mobilom. Anélkül hogy a képernyőre néztem volna, felvettem gyorsan.

- Halló tessék?

- Luke, helló, Logan vagyok. – mutatkozott be. – Zavarlak?

- Ja, nem dehogy.

- Csak szólni szeretnék, hogy nem tudok ma este menni a legénybúcsúra. – mondta, és nekem nagy kő esett le a szívemről, mert amitől még tartottam az a ma este lett volna. – Sajnos bent kell maradnom, estig, mert a kollégám lebetegedett.

- Ja, rendben, semmi baj. – feleltem a legnagyobb őszinteséggel. – Nem lesz akkora buli, szóval nem maradsz le semmiről.

- Akkor jó. – kuncogott fel. – Köszönöm, hogy meghívtál, jólesett, és szívesen mentem volna…

- Természetes. – jelentettem ki. – Szeretném, ha tudnád, hogy rendben vagy. Úgy értem, nem vagyok Rory apja és ez nem tőlem függ, de megkedveltelek, és úgy gondolom Rory jól lesz melletted.

- Köszönöm Luke. – mondta hálásan. – És attól, hogy nem te vagy Rory apja, még számít a véleményed, és örülök, hogy így érzed.

- Rendben.

Ebben a pillanatban láttam meg a sarkon befordulni a buszt.

- Most viszont mennem kell, Logan köszönöm, hogy szóltál. – mondtam. – Majd holnap találkozunk a vacsorán.

Azzal elköszöntem és le is tettem, pont mire a busz begurult a megállóba. Az ajtó kinyílt, és az én unokaöcsém elsők között szállt le róla, egy nagyobb táskával a vállán. Arca most egészségesen kipirultnak látszott, leszokott a bőrdzsekiről, egy szövetkabát volt rajta, és a bal kezében egy öltönyt is hozott szépen bezacskózva.

- Szia Luke! – üdvözölt, majd amennyire a cuccától tudott megölelt.

- Szia, Jess. – mosolyogtam rá. – Hát itt vagy.

- Hát igen, nem délibáb vagyok. – húzta száját félmosolyra. – Jól nézel ki!

- Te is! – veregettem vállon, majd elindultunk a kávézó felé. – Éhes vagy? Csinálhatok valamit.

- Éhen halok. – bólogatott. Ennek örültem, úgyis olyan véznának láttam. – April is a városban van. Most a barátnőjénél van, mert a legénybúcsú miatt náluk alszik, de a holnapi vacsorán vele is találkozhatsz. Kivéve, ha nem akarsz jönni rá, mert igazán nem muszáj.

- Nem az én világom, ráadásul Gilmore-éknál lesz, igaz?

- Igen ott.

- Akkor lehet, hogy okosabb, ha oda nem megyek. – felelte. – De a legénybúcsúdra megyek, bármi is a program.

- Helyes. – vigyorogtam. – Semmi extra nem lesz különben. Sörözgetünk, dumálunk, satöbbi.

- Az jó lesz. – jegyezte meg. – Ohm a régi kávézó. Semmit sem változott.

- Semmit. – vontam vállat, miközben benyitottunk. – Csak már nem lakom fölötte. Amíg itt vagy a tiéd a lakás. Már befűtöttem.

- Oh, el se tudom képzelni, hogy nem itt élsz. – kuncogott, majd az ismerős arcok felé fordult. – Üdv mindenkinek!

- Hát igen, de kellett a változás…

- Milyen az új hely? – érdeklődött felfelé menet.

- Nagyon jó. Még szokom, de tetszik, és most nagyon jól vagyok. – feleltem őszintén. Furcsa, hogy el tudtam vele beszélgetni. Eléggé megváltozott, pozitív irányba.

- Az a lényeg. – mondta, majd körbenézett a régi lakásomban, ahol minden ugyanolyan volt mint eddig. Ezt ős is megjegyezte.

- Hagytam itt pár edényt, bögrét, hasonlókat, meg vettem pár kaját a hűtőbe, a kávézóba is lemehetsz enni.

- Köszönöm. – nézett rám hálásan. – Jó lesz ez a pár nap kikapcsolódás. – Levetkőzött és ledobta a cuccait az ágyra.

- Jess, beszélnünk kell egy dologról. – ültem le az asztalhoz. – Az esküvőn… Rory is ott lesz.

- Igen, Luke, sejtettem. – válaszolta, pont olyan hangon, mint aki már gondolkodott ezen. – De nem lesz semmi baj, új barátnőm van. Nem csak kavarótárs. Barátnő. Jól megvagyok vele már több mint két hónapja és már nem érzek iránta semmit.

- Nahát, ez jó. – igazán meglepődtem. Tényleg sokat változott. – örülök neki, hogy boldog vagy. Hogy hívják?

- Tracy. Egy kiadónál dolgozunk, ő is ír. – felelte mosolyogva. – A következő könyvet együtt fogjuk írni.

- Ez szuper. És hogy megy a kiadás?

- Nagyon jól, egyre több pénzt hoz, már ki tudtam bérelni egy saját lakást, ahol nem kell még három fiúval megosztanom a fürdőt. – mesélte lelkesen. Jó volt ezt látni. Látni, hogy igazán jól van. – A könyvemet is többen veszik, ami csak jó. Tetszik nekik, amit írok.

- Még szép! Ha nem lézengsz, bármire képes vagy, én mindig ezt mondtam neked. – mutattam rá.

- Igen. – ingatta a fejét. – Sajnálom, hogy nem hallgattam rád akkor. De azért így sincs már rossz életem.

- Örülök, ha így érzed.

- Te is látom, hogy boldog vagy. – mondta, miközben átült, hozzám az ágyról az asztalhoz. – De Lorelainak remélem nem baj, hogy meghívtál.

- Dehogy baj. – vágtam rá. – Az unokaöcsém vagy egyértelmű volt. apropó, Anyádék is ott lesznek. Említetted, hogy régen láttad őket.

- Igen, beszéltem vele, mondta, hogy jönnek. – lelkesült fel. – Úgy tűnik, megvannak, habár az a pasas, még mindig fura nekem. De küldtek Dula-róél képet, szép kislány.

- Az biztos, én vigyáztam, rá, úgy egy hete. Tündéri. – értettem egyet. – Na de nekem vissza kell mennem, dolgozni. Pakolássz csak, aztán gyere le enni!
- Oké, Luke bácsi. – viccelődött, és a huncut mosolyából láttam, hogy azért a régi Jess is ott van még benne valahol mélyen.

***

(Lorelai)

Nem ittam sokat tegnap este. Igazából senki. Visszafogott leánybúcsú volt, nem olyan, mint amilyen akkor csináltam, mikor Maxszel akartunk összeházasodni. Mindenki eltalált hazáig, és Rory is épségben ágyba került. Ettől még reggel erős fejfájásra ébredtem. Luke addigra már ott feküdt mellettem, és még javában horkolt.

  Halkan kimásztam az ágyból, és felvettem a köntösömet. Elintéztem teendőimet a fürdőszobában, majd megkerestem az Aspirint. Miután bevettem egyet, lecsattogtam a lépcsőn. Legnagyobb meglepetésemre Rory már ott ült lent a konyhába, egy bögre kávé és egy magazin fölött.

- Hát te mit csinálsz itt ilyen korán? – lepődtem meg.

- Neked is szép jó reggelt! – nézett fel rám. Frissnek tűnt és vidámnak. Hogy csinálja? – Amúgy meg csizmát keresek a méretemben. Itt a tél és kiszakadt a tavalyi.

- Áh, értem. Csak azért kérdeztem, mert azt hittem még mélyen alszol. – mondtam a kávéfőzőhöz lépve.

- Nem tudtam. – vont vállat. – Erőset csináltam, hogy kibírd a mai napot és estét. – Ekkor izgatottan görcsbe rándult a gyomrom. Holnap férjhez megyek. Épp ezért csak pár perccel később fogtam fel a lányom utolsó mondatát: - Ugyanis egy óra múlva a nagyinál kell lenned.

- Mi? – majdnem kiköptem az első korty kávémat.

- Alig fél órája ébredtem, és mivel láttam, hogy jött egy üzenet a rögzítőtökre lehallgattam. – magyarázta. – Azt mondta, ha tudsz, akkor tízre vagy legkésőbb fél tizenegyre menj át hozzá. Meg akarja beszélni veled a ma esti vacsora részleteit.

Kelletlenül felnyögtem.

- Anyám millió bulit rendezett, különböző embereknek, különböző alkalmakra. Most miért kell a segítségem?

- Mert a te esküvői próbavacsorád lesz? – tippelt.

- A pártját fogod? – kaptam rá a tekintetemet.

- Nem, csak szerintem tök logikus, hogy meg akarja beszélni veled, milyen legyen a vacsora. – felelte. – Akiknek eddig csinált partit ismerte a vendégeket, és mindent. Ezen a partin te fogsz mindenkit ismerni, és tudni akar dolgokat. Például, nem tudja, mi az ízlésük a vendégeidnek, allergiás-e valaki valamilyen ételre stb. – sorolta, majd döbbent arcomat látva hozzátette. – Jaa, dolgoztam a nőegyletnél.

- Hát jó. – sóhajtottam fel. – Akkor úgy néz ki nem hátrálhatok ki. Mást nem üzent?

- Csak annyit, hogy ha tudod, vidd magaddal Luke-ot, vagy legalább kérd ki a véleményét. – válaszolta.

- Szuper. – morogtam, majd kiittam a kávémat. – Akkor vegyük, úgy hogy kikértem a véleményét. – Azzal elöblítettem a bögrémet, és elhagytam a konyhát.

(Rory)

Miután megittam a kávém maradékát, megvártam, míg anya elmegy, aztán átöltöztem, és én is elindultam haza. Eltartott egy darabig, volt vagy fél óra gyaloglás a reggeli csípős téli hidegben. De nem voltam kifejezetten fáradt, csak kicsit éreztem magamon a másnaposságot.

  Logan még aludt mikor hazaértem. Nem is számítottam rá, hogy fent lesz, bár nem tudom mikor ért haza munkából.

 Lepakoltam a cuccaimat, és csináltam magamnak egy forró teát, majd azzal együtt átbicegtem a nappaliban. Tovább keresgettem a megfelelő csizmát, de nem találtam semmit, ezért úgy éreztem, muszáj lesz boltba mennem, és mint mindenki más nézelődnöm, és próbálgatnom kell.

- Jó reggelt. – jött le kómásan én vőlegényem, és adott egy csókot. – Milyen volt tegnap este?

- Csajos, de meglepően enyhe. – kuncogtam és követtem a konyhába. – Neked a meló?

- Elment, de sajnáltam, hogy nem tudtam ott lenni a legénybúcsún. – húzta a száját, és erről eszembe jutott, hogy talán jobb is hogy nem volt ott. Mert Jess biztosan ott volt. – Nem főztél kávét?

- Nem, még csak most értem haza. – feleltem.

- Nem baj, majd főzök én. – legyintett és már rakta is meg a kávéfőzőt. -  Lorelai hogy van? Izgatott már?

- Most éppen a nagyival tervezi az estét, szóval szerintem éppen szitkozódik, de különben igen, várja már.

- Tényleg hányra kell ma odaérni a vacsorára? – kérdezte.

- Nekünk hétre. – válaszoltam. – Anyáék már hatra ott lesznek, hogy még átnézzenek mindent. De majd segítened kell! Nem tudom, melyik ruhámat vegyem fel: A kéket, vagy a krémszínűt?

- Több kék és krémszínű ruhád is van, szóval ne sértődj meg, ha most nem ugrik be rögtön melyikre gondolsz. – nevetett, miközben bekapcsolta a gépet, és a kávé elkezdett lefőni. – Majd megmutatod.

- Most! – fogtam meg a kezét. – El kell döntenünk. Mindegyikhez van nadrág, szóval nem látszik benne a gipszem, de nem tudom, hogy állnának.

- de…

- Gyere, még úgyis tíz perc mire lefő a kávéd! – unszoltam, majd végül beadta a derekát, és feljött velem a gardróbba.

(Luke)

- Jó volt a legénybúcsú? – érdeklődött April, mikor délelőtt elmentem érte a barátnőjéhez, és tartottunk a kávézó felé.

- Egész tűrhető. – feleltem. – Nem ittam sokat, szóval most jól vagyok.

- Helyes.

Benyitottam a kávézóba. Ott még nem volt nagy nyüzsgés, szóval legalább Ceasertől nem kell hallgatnom, hogy itt hagytam a legnagyobb forgalomban. De Jess már ébren volt, és ott ült lent az ablak melletti asztalnál.

- Helló Jess! – köszöntem rá. – Nézd, ki van itt!

- Sziasztok! – állt fel unokaöcsém azonnal. – Halihó April! Hogy vagy?

- Jól, köszi, és te?

- Megvagyok. – mosolygott Jess. –Leülsz? Lehet, ki tudunk kuncsorogni Luketól valami kaját.

- Persze. – vigyorgott April és le is huppant a székre Jess mellé. – Én egy tükörtojást kérek.

- Én meg csak egy kávét kösz.

- Mindjárt hozom. – Gyorsan levettem a kabátomat, aztán már mentem is a konyhába Ceaserhöz.

Miután kész lett a reggelijük kivittem nekik és én is leültem hozzájuk beszélgetni. Úgy tűnt jól megvannak, pedig tartottam attól, hogy mindketten visszahúzódók lesznek egymással. Szerencsére tévedtem.

- Amúgy… khm… hogy van Rory? – kérdezett rá egész váratlanul, mikor April a mosdóba ment.

- Öö…jól. – pislogtam meglepetten. – Habár volt egy kisebb autóbalesete a hónap elején. De már csak pár nap és leveszik a járógipszét, szóval jól van.

- Ne idegesíts. – nézett nagyot. Szinte megdermedt. – Hogy történt?

- Külföldön dolgozott egy ideig és este elütötték a zebrán. – feleltem. – Eltörött a lába meg a karja, de már mondom, jól van.

- Akkor jó. – sóhajtott fel. – És ezen kívül? Már itthon van?

- Persze, itthon kapott állást egy újságnál. – válaszoltam, de gyanakvóan néztem rá. – Jól érzi magát, eljegyezték, boldog a régi házukban élnek.

- Eljegyezték? – próbálta leplezni döbbenetét, nem sok sikerrel. – Ki?

- A srác, akivel már vagy négy éve járt. Logan. Nem tudom tudsz-e róla, vagy láttad-e már…

- találkoztam vele igen. – mondta, de mintha mérges lett volna. – És hozzámegy? De hát az egy tapló!

- Szerintem rendes gyerek. – jegyeztem meg, higgadtságra buzdítva őt. – Igen, belátom, voltak hülyeségei, de megváltozott. Eléggé.

- Aha. – Úgy nézett ki, nem hisz nekem.

- Hidd el, mert így van. – Ezzel én lezártnak tekintettem ezt a témát, de ő nem:

- Szóval ő is ott lesz az esküvőtökön? – kérdezte szárazon.

- Ott igen. Lassan egy család leszünk, úgyhogy még jó.

- Ez lesz a hab a tortán. – jegyezte meg a legnagyobb iróniával a hangjában.

- Jess, én tudom, mi van veled, de a kedvemért, viselkedj rendesen az esküvőn. – kértem meg nyomatékosan. – Ne kezdj el veszekedni vele, ne legyen verekedés, Roryval se. Most ez van. Ezt el kell fogadnod. Különben is azt mondtad, hogy van barátnőd és már nem érdekel, mi van Roryval, nem?

- De, igen… - vágta rá, talál túl gyorsan is. tudtam én, hogy nem kerek. Nem véletlenül nem hozta ő el a lányt, aki lehet, hogy nem is létezik.

Szerencsére April végre visszaért, úgyhogy végre tényleg hanyagoltuk ezt a témát – remélem – örökre.