21. fejezet II.

Sziasztok! Megjöttem a 2. résszel! :) Jó olvasást hozzá, és használjátok ki még azt az egy napot a hétvégéből ;)
Puszii
Regii

21. fejezet II. 
Felkészülni, vigyázz...

(Rory)

- Logan el fogunk késni! – kiáltottam fel az emeletre, miközben a cipőmet vettem fel. (Természetesen csak a fél lábamra, ami most így körömcipő esetében különösen zavart.)

- Dehogy fogunk, még van 5 perc az indulásig! – hallatszott fentről a kiabálás. – Nem találom a zakómat.

- Van vagy 10 zakód, Szívem válassz egyet, és menjünk. – Gyorsan eldöntöttem, hogy a fekete szövetkabátot veszem a blúz-kardigán kombináció fölé.

- Nekem az ne adjon tanácsokat, aki húsz percig vacillált a blúzán.

- Én nő vagyok. – Imádtam, hogy ezt mindenre rá lehetett vágni.

- Szeretem, hogy bármit meg tudsz magyarázni. – sietett le a lépcsőn, a zakóját gombolva. – Megvan! Mehetünk!

A kezébe dobtam a slusszkulcsot, majd gyorsan felvette a kabátját, és már indultunk is. Ő vezetett mivel én még mindig nem tudtam, de nem is volt baj. Ő jobban vezetett kapkodva, mint én.

- Látod 3 perccel előbb indultunk el. – mutatott a műszerfalon az órára. – Még simán beleférne egy kávé!

- Szó sincs róla! – vágtam rá nevetve, mert tudtam, hogy csak viccel. – Én vagyok a fő koszorúslány, és a menyasszony lánya. Az a minimum hogy 3 perccel előbb érünk oda.

- Oda fogunk érni, ne izgulj. – kuncogott, de közben le kellett fékeznie a Luke kávézója előtt lévő teljesen szükségtelen lámpa előtt. – Vagy mégsem… Komolyan nem sorolhatok át rajta?

- Logan, mondtam már neked, hogy anyát 5-ször bírságolták meg, mikor ez a lámpa idekerült. – mondtam. – Taylor szigorúan veszi a törvényt.

- Kedvelem Taylort, de miért akkor vált a lámpa mikor ideérünk? És miért kell itt állni 5 percig?

- Hogy StarsHollow legidősebb gyalogosa is biztonságban átérjen rajta. – idéztem Taylort, még a hangomat is elmélyítettem.

- Hát ez fantasztikus.

Miközben nevettünk, elnéztem Luke kávézója felé. Tulajdonosa már nem volt ott a villany mégis égett bent. Azt hittem Ceaser tart nyitva, de nem. Egy vézna, magas barna felzselézett hajú srác állt az egyik asztalnál, jegyzettömbbel a kezében, és vette fel a rendelést. Jess. Hát itt van…

- Na, végre. – sóhajtott fel Logan és gázt adott, mert a lámpa zöldre váltott, és hála istennek elhúztunk a falatozó mellett mielőtt Jess észrevett volna minket.

Nem örültem, hogy láttam, mert csak eszembe jutott, hogy holnap találkoznom kell vele az esküvőn. De legalább annyira rájöttem belőle, hogy a ma esti vacsorán száz százalék, hogy nem lesz ott. Ez vigasztalt…

(Lorelai)

Elég sokan voltak már így is, és még csak most kezdődött el hivatalosan a vacsora. Boldog voltam, de kényelmetlenül éreztem magam. A koktélruhában álltam a bejárati ajtónál és üdvözöltem mindenkit, aki jött. Mindenki az ismerőseim közül, elcsodálkozott a ház nagyságán és szépségén és váltott velem pár szót, majd miután leadta a kabátját a lelkes szobalánynak továbbállt. Végre Rory és Logan és megérkeztek, őket vártam igazán.

- De jó hogy jöttetek! – adtam puszit Rorynak, és vőlegényét is megöleltem. – Végre valakik, akik nem ámuldoznak a házon.

- Ah, de szép ez a virágcsokor, na és az a csillár! – kezdett bele Rory, majd elvigyorodott és hozzátette: - Csak, hogy ne lógjunk ki a sorból.

- Nagyon vicces vagy kislányom!

- Elvehetem a kabátokat? – szökkent ide a szöszke szobalány hatalmas vigyorral. Azt hiszem Petranak hívták.

- Öö.. igen köszönjük. – Bújt ki a kabátjából lányom, a lehető legmeglepettebb arccal, majd miután a lány elment hozzám fordult. – Láttad? A lány vigyorgott és…és talán még lelkes is!

- Igen, engem is aggaszt. – bólogattam. – Lehet, hogy anya, leitatja vagy bedrogozta mikor megérkezett? Ez az új trend?

- Tényleg sosem volt még szobalány itt, aki örült a munkának? – csodálkozott Logan.

- Ebben a házban? – nézett rá Rory.

- Anyámnál? – tettem még hozzá. – Nem, soha senki. Szerintem egytől egyig örültek mikor anya kirúgta őket, sőt meg vagyok róla győződve, hogy egy-kettő direkt követett el hibákat, hogy végre elbocsássák.

- Ez lehetne a ház rémtörténete. – vont vállat Logan.

- Az biztos, csakhogy nem lesz, aki meséli, mert ennek a háznak a lakói sosem halnak meg, ahhoz túl makacsok. – jegyezte meg Rory.

- Ez így van. – kuncogtam. – Na de menjetek, vegyüljetek, egyetek kóstolót, mert az a szabály, hogy senkivel nem beszélgethetünk az ajtóban 3 percnél tovább.

- Tényleg, hol van Luke? – kérdezte Rory körbenézve.

- Egyik barátja jött el, akit érdekelnek a régimódi építésű házak, azt hiszem még tart a körbevezetés. – feleltem.

- Luke tudja, merre kell itt járni?

- Majd kitalálja. – mondtam. – Ha eltévednének, a buli végén megkeresem.

- Akkor jó. – vigyorgott Rory. – Örülök, hogy boldog vagy, és nagyon jól áll ez a ruha!

- Hát jó érzés volt tükörbe nézni. – kacsintottam.

- Na, megyünk, látom van lazacgombóc, és azt imádjuk. – mutatott a hátam mögött lévő tálcás pincérre Rory. – Később beszélünk, addig fogadd a vendégeket!

- Menjetek! – intettem, és már fordultam is a következő belépő vendégeimhez, Babette-hez és Mory-hoz.

(Luke)

Ahhoz képest, hogy azt hiszem egyszer jártam be ezt a házat, elég jól eltaláltam benne, miközben Edet vezettem körbe. Szinte falta a szemével a vázákat, a képeket, a szőnyegeket és minden részét a háznak. Szép volt az tény.

Később visszamentem Lorelaihoz, és az utolsó vendégek fogadása után mi is közéjük vegyültünk. Ettünk egy kis étvágygerjesztőt, beszélgettünk, koktéloztunk és még ha hihetetlen is, de talán most először, ebben a házban jól éreztük magunkat. Mivel a nyáron kiolvastam pár könyvet, tudtam miről társalogni Mr. Gilmoreral, aki meglehetősen díjazta az új hobbimat. Mrs. Gilmore se tett sok bántó megjegyzést, azt hiszem talán egyet, de azt is csak árnyaltan. Azt hiszem, most már talán tényleg rendben leszünk.

- Luke, szia! – köszönt rám Rory mikor épp a mosdó felől mentem vissza a társaságba. Ő a tükör előtt állt és megigazgatta a haját. Még így, hogy gipsz volt a lábán, és nem tipikus koktélruhát viselt is szép lány volt. Mint az anyja.

- Rory! – mosolyogtam rá. – Anyád mondta, hogy már találkoztatok, de én nem láttalak benneteket.

- Oh, mi is járkáltunk össze-vissza úgyhogy, nehéz is lett volna minket elkapni. – legyintett. – De leginkább Laneéknél voltunk, Zac most jött haza a turnéról, amire ment és sokat mesélt.

- Igen, nekem is. Bejött a minap a kávézóba. – mosolygott. – Boldognak tűnnek együtt.

- Igen-igen. Jó látni. – bólogatott. – És hogy tetszik a parti?

- Tetszik, megmondom őszintén. – válaszoltam. – Furcsa, hogy így van. Eddig talán mindegyik nagymamádék-féle bulin szorongva éreztem magam.

- Akkor ez most az áttörés. – jegyezte meg nevetve. – Szerintem is jó lett. A nagyi kitett magért, mint mindig.

- Azt hiszem megkedveltek, vagy legalábbis elfogadtak. – ingattam a fejem.

- Szerintem mindkettő. – mondta magabiztosan. – Nagyiéknál ez mindig sokáig tart, de azt hiszem, mindig eljön ez az idő.

- Remélem, igazad van.

Széles, bíztató mosolyt küldött felém. Jó érzés volt, hogy így vélekedett. A legjobb nevelt lány lesz nekem, akit valaha kívánhattam.

- Láttam Jesst a kávézóban. – szólt néhány pillanat múlva. – Ő nem jött el?

- Nem, ez nem igazán az ő világa. – hümmögtem. – Hiszen tudod.

- Ó, igen. – bólogatott. – Sejtettem. De jól van?

- Igen. Határozottan. Sokat mesélt nekem, és úgy néz ki helyre jött az élete. Van barátnője már pár hónapja, jobban keres a kiadónál és talán boldog is végre.

- Na, ennek igazán örülök! – Úgy látszott tényleg így érzi. Túllépett rajta ezek szerint. De ki tudja, hogy vajon Jess is túllépett-e őrajta… - Holnap biztos lesz alkalmunk egy kicsit beszélgetni, már régen nem láttam.

- Egészen biztos. – feleltem, bár nem tartottam túl jó ötletnek. De elkerülhetetlen. – Biztos szívesen beszélgetne ő is.

- Helyes. – bólintott. – Na, menjünk, keressük meg párjainkat, mert öt perc múlva vacsora.

- Ja, igaz, és nagyanyád mindig pontos!

- Így van!

(Rory)

Miközben a pincérek az előételt hordták és mindenki elfoglalta a helyét az U alakban elrendezett asztalok mellett, nagyi szót kért.

- Köszönjük, hogy mindenki eljött ma erre a vacsorára. Csak pár szót mondanék, aztán átadom a szót a lányomnak és a vőlegényének. – kezdte mosolyogva. –Richarddal nagyon büszkék vagyunk a lányunkra. Azért amit elért a karrierjében, azért ahogyan élt, és most örülünk, hogy boldog, mert így mi is egy boldogok szülők lehetünk. Minden jót kívánunk nektek és örülünk, hogy összeházasodtok! – Felemelte a pezsgőjét majd így szólt. – Emeljük poharunkat az ifjú párra!

Mindenki koccintott, majd nagyi leült és anya állt fel.

- Én is köszönöm, hogy itt vagytok, sokat jelent nekünk. – szólt. – Amikor megismertem Luke-ot, egy odaadó barátot, egy társat láttam benne, aki mindig ott van, ha szükség van rá. Először nem tekintettem rá másként. Egész életemben az igazit kerestem, a szerelmet, miközben ő végig ott volt. Végig kiadta nekem a kávét és végig szeretett. Mikor randizni kezdtünk rájöttem, hogy ő az, akit kerestem. Mert nem a szerelmet kell elsősorban keresni, hanem a szeretetet. És benne meg volt minden, ami nekem kellett. És köszönöm neki, hogy ő nekem az igazi.

 Anya nagy tapsot kapott, miközben Luke-kal megcsókolták egymást.

- Szépek együtt igaz? – mosolyogtam rá Loganre.

- Nagyon. – helyeselt majd a fülemhez hajolt. – Akárcsak mi.

Melegség áradt szét a testemben erre a mondatra. Logan szeret és én is szeretem őt. Hirtelen minden más mellékesnek tűnt, és igazából mellékes is volt. Ha ő mellettem lesz, márpedig mellettem lesz, akkor a jövőm rendben van.

- Lorelai-t én akkor ismertem meg, mikor egy zűrös napon berobbant a kávézóban, és kávéért esedezett nálam. – emelkedett fel most Luke. - Már akkor tudtam, hogy nem mindennapi nő. Csodáltam őt minden nap, miközben egyre jobban megismertem. Csodáltam, mert egyedül felnevelte a lányát, és mert sínbe tette az életét segítség nélkül. Mindig elszánt volt és makacs. Éreztem, hogy ő vele mindig boldog voltam, és örültem mikor napközben bejött hozzám. És bár mielőtt összejöttünk volna volt több barátnőm, mindig tudtam, hogy valójában jöhet bárki és bármi nekem mindig is ő lesz az, akivel le tudnám élni az életemet.

  Még sosem hallottam Luke-ot így beszélni senkiről. De jó volt látni, hogy anya boldog volt ettől.

- Én mindig tudtam, hogy ott lapul valahol Luke-ban a romantikus férfi. – súgta oda Logan. Érthető volt, hogy ezt gondolta, nem ismerte olyan régóta őt, mint én.

- Hm… Jó nevelőapa lesz. – mosolyodtam el erre a gondolatra. – Talán a legjobb.

- E felől kétségem sincs. – jegyezte meg teljes biztossággal.

Nagyi ismét felállt, és mivel senki más nem akart szólni így kihívta a pincéreket, hogy hozzák a vacsorát. Hálás voltam neki, már éhes voltam, és ez a kertészsaláta nem telített el igazán.

- Te nem ma mondtál volna tósztot? –kérdezte összeráncolt szemöldökkel vőlegényem.

- Neem, Sookieval megbeszéltük, hogy majd holnap. – válaszoltam, miközben szedtem magamnak marhahúst. – A miénk hosszabb és nem egy ilyen puccos vacsorára való, hogy anya elsírja magát.

- Már most is pityergett…

- De nem sírt. – mutattam rá. – A miénken esélyes, hogy fog. Bár ki tudja…

- Elolvastam, szerintem sok az esély rá. – vetette közbe Lane. – Én is bekönnyeztem pedig, nem is nekem írtad.

- Hiszen író, ennek így kell lennie. – kuncogott Zac. – Apropó hétfőn kezdesz igaz?

- Igen, szerdáig dolgozom, aztán utána jön a Karácsony szóval… - mondtam. – De addig legalább belejövök a hely ritmusába meg hasonlók. De már nagyon izgulok.

- Meghiszem azt. – mosolygott Zac. – Én is így voltam a turné előtt, de aztán nagyon jó volt. Végre rendes fizetést kaptam érte. Lehet, veszünk egy nagyobb lakást. Már beszéltünk róla Lane-nel.

- Nahát, ez szuper! – nyámmogtam. – De azért StarsHollowban, ugye?

- Reméljük. – bólintotta.

Majdnem a torkomra ment a falat.

- Remélitek? – kérdeztem vissza meglepetten.

- Igen, ott is fogunk nézni, de azért a környező településeket is megnézzük, attól függ, hol találunk jobbat. – nyugtatott meg gyorsan Lane. – De szeretnénk maradni.

- Értem. – Kissé megnyugodtam, de nem teljesen. Így is ritkán tudunk találkozni Lanennel, ha elköltöznének, ez még lecsökkenne, és akkor el is veszthetem őt. A legjobb barátnőmet.

(Lorelai)

- Köszünjük az egész estét, anya! – hálásan megöleltem. – Holnap várunk benneteket a templomban.

- Ott találkozunk. – mosolygott anya. – Tudnotok kell, hogy igazat mondtam az asztalnál, és komolyan így gondoljuk. Legyetek boldogok.

Könnybe lábadt a szemem és ismét megöleltem őket.

-Köszönjük.

- Itt a kocsi, Szívem. – lépett ide vőlegényem. – Köszönünk mindent! – Fordult anyósához és apósához.

- Szívesen, Luke! – felelte apa. - Vezess óvatosan, holnap akkor 10-kor a templomban.

Elbúcsúztunk, erre a „hosszú” időre, majd kocsiba ültünk, és elindultunk haza. Úgy éreztem ennél boldogabb már csak, holnap leszek mikor az oltárnál kimondom az Igent.