11. fejezet 2/2

Na sziasztok! Egy napot késtem vele, de végül is itt van:)) Jó olvasást és kommenteket kérek! *-*
Regii

Csak rendhagyóan

(Lorelai)

- Michel, gyere el te is ma este a házavató bulira. – vetettem fel a recepciósunknak. – Lesznek lufik, Sookie főz és lesz zene is.

- Szívesen mennék, de anyám má ’ívott föl, ’ogy láthogassám meg. – forgatta a szemét Michel. – Pedhig minde’ez ván kedvem ’sak á’hoz nincs ’ogy a panaszáhradatait ’algassam.

- Sajnálom, pedig szívesen láttalak volna. – húztam el a számat. – Na, majd a következő bulira eljössz.

- Minden bizonnyal. – mosolyodott el. – Na megyek vissza áz ásztálom’oz.

- Én meg elindulok haza, feldíszítek mindent. – feleltem, majd elköszöntünk és én kimentem a kocsihoz.

Az első utam a dekorációs boltba vezetett. Vettem egy csomó Lufit, meg diszítőelemet. Vagány bulit terveztem, mint mindig. Mire hazaértem Luke furgonja már az udvarban állt. Csodálkoztam, hogy már itthon van, azt mondta csak öt felé tud elszakadni. De örültem neki.

- Luke! – kiáltottam el magam, mikor beléptem az ajtón.

- A konyhában vagyunk! – jött a válasz jobb oldal felől.

- Vagyunk? – lepődtem meg, majd a nagy csomagokkal a konyha felé vettem az irányt. Sookie állt Luke mellett a pultnál, ahová mindenféle ételt pakoltak ki.

- Szia, Sookie! – öleltem meg barátnőmet. – Oh, és elhoztad Clarie-t is! – vettem észre az ablak alá állított babakocsit. Odaléptem és benne a picilány édesdeden aludt. Tündéri volt.

- Csöndes baba, gondoltam elhozom, Jackson olyan nyolc, fél kilenc körül jön érte, addig majd felviszem az emeletre és babyfonnal hallgatom.

- Jól tetted, hogy elhoztad. – mosolyogtam. - Két-három napja voltam nálatok és máris látszik rajta hogy változott valamennyit. – hitetlenkedtem. – Amúgy Jackson is maradhat, ha a baba fent alszik, nem zavar.

- Majd mondom neki, tíznél tovább úgysem maradunk. – bólintott Sookie. – Most pedig Luke-kal kipakoltunk mindent a vacsorához, ami kell egy fél óra múlva elkezdünk csinálni mindent, hogy készen legyünk.

- Helyes. – vigyorogtam. – én meg megvettem minden díszítős cuccot, behozom őket a kocsiból és nekiállok díszíteni. – azzal már fordultam is ki a konyhából. Mikor kiléptem az ajtón hallottam, hogy valaki utánam siet. Vőlegényem volt az.

- Lorelai! – a lépcsőnél ét utol. – Szeretnék kérdezni valamit.

- Ne kímélj. – fordultam szembe vele. Vajon mit akarhat kérdezni. Csak remélem nem a Christopheres ügy nyomja még a lelkét.

- April ma felhívott és mondta, hogy őszre hálaadáskor a suliban két hét szünetük lesz, és abból pár napot itt szeretne lenni, úgy hogy bele essen a hálaadás. – kezdte. – Szóval, hogy gond lenne-e ha idejönne pár napra?

Nahát kellemes csalódás!

- Luke, megbeszéltük, hogy ehhez nem kell az engedélyem. – csóváltam a fejemet. – April a lányod, és együtt élünk, nemsokára férj és feleség leszünk szóval… Amúgy is kedvelem a kislányt, örülök neki, hogy itt lesz.

- Rendben, jó hogy így látod!

- Van egy vendégszoba fent, azt kinevezhetjük April szobájának. – vetettem fel ezt az ötletet. – Vennék neki oda, aranyos ágyneműt, meg neki való képeket a falra és az övé lesz.

 Luke boldogan mosolygott majd hálából megcsókolt.

- köszönöm, hogy te vagy mellettem. – mondta hálásan, majd ő vissza ment a házba, én pedig folytattam utamat a kocsihoz a díszekért. Szerettem volna indiánszökdelni. Luke-kal végre nincs köztünk feszültség April miatt sem, és ha Christopher többet nem tűnik fel a színen remélhetőleg nem is lesz.

*

  Lassan mindenki megérkezett. Én az ajtóban álltam a csini sárga nyári ruhámmal és fogadtam a vendégeket. Megmondtam nekik hová tegyék az ajándékokat, és leültettem őket a nappaliban. Luke, hozott neki inni, amit kértek. Anyámék jöttek majdnem utoljára. És az a furcsa, hogy ők értek ide pont időben, a többiek mind előbb jöttek.

- Anya, Apa! – mosolyogtam rájuk. – Jó hogy eljöttetek, az ajándékokat oda az asztalra tegyétek le. Ti tudjátok hol a nappali, igaz?

- Tudjuk, köszönjük. – mosolyogtak vissza rám és beljebb jöttek.

- Otthonossá tetted a házat, mint ahogy a régit is. – jegyezte meg anya miközben letette a dobozt, amit hozott.

- És ünnepélyessé. – fűzte hozzá apa nevetve. – Jó partinak tűnik.

- Köszönjük, igyekeztünk. – kuncogtam. – Akkor tessék ott a nappali, Luke kiviszi az italt amit kértek. – Épp hogy befejeztem, már csöngettek is újból. Kikiáltottam, hogy nyitom, anyámék meg a nappali felé vették az irányt.

  Nemsokára már én is be tudtam ülni a vendégek közé beszélgetni. Sookie közben szólt, hogy segítenék –e neki tálalni úgyhogy felálltam . Luke-nak mondta, hogy maradjon csak a vendégekkel, elég leszek én is, majd kimentem a nappaliból.

(Luke)

- Segítsek én is? – kérdeztem, mikor Sookie kiszólt, hogy Lorelai segítsen neki teríteni.

- Elég leszek én. – legyintett a menyasszonyom. – Te legyél itt velük. – Azzal kiment a konyhába.

 Próbáltam beszélni a beszélgetésbe ami a Stars Hollow-i emberek között fojt, de ha akartam volna se tudtam volna kivenni, hogy egyáltalán miről beszélnek. A városról volt szó, meg a határokról, de az is lehet hogy nem. Furcsán társalognak annyi szent.

 Emily mellett ültem, a túloldalán pedig Lorelai apja, ő mellette pedig Logan és ők is legalább annyi értetlenül ültek a többieket nézve, mint ahogyan én. Aztán végül Emily felém fordult, félretette az italát, majd így szólt:

- Nézze Luke, tudom, hogy nem ment minden simán eleinte maga között és köztem meg Richard között, de szeretném, ha tudná, hogy örülök, hogy a dolgok végül is jól alakultak. Örülök,hogy a lányom boldog, és hogy mellette van. Mikor Christpherrrel volt fele ennyira nem láttam boldognak, pedig már házastársak is voltak, bizonyára tud róla. Rájöttem közben, hogy nem volt hozzá való. És arra is hogy maga igen. Sajnálom, hogy eddig kételkedtem.

- Nincs semmi baj, Emily. – mosolyodtam el. – Mind hibázunk. Féltette a lányát, ez érthető. El van felejtve.

- Köszönöm. – biccentett hálásan a leendő anyósom.

- Magától értetődik. – bólintottam. – Hozhatok még Martinit?

- Oh, igen köszönöm. – Emily odaadtam a poharát, én pedig felálltam, hogyhozzak neki még italt. Magamban ujjongtam, hogy végre nyíltan tisztáztuk ezt Lorelai anyjával, így nem lesz köztünk emiatt semmi feszültség… reméljük.

(Lorelai)

Mindenkit áthívtam az étkezőbe vacsorázni. Sookie készített csirkét, háromféle szósszal hozzá, meg őszi salátát. Luke, csinált hamburgereket és köretnek krumplit meg krokettet. 

- És Rorynak hogy megy a munka, Drágám? – érdeklődött Miss Patty.

- Ma reggel beszéltem vele, szereti csinálni. – meséltem. – Jól bírja, de már ő neki is hiányzik Stras Hollow.

- Hogyne hiányozna! – nevetett Gipsy. – Ez a kisváros felejthetetlen.

- Az egyszer biztos. – feleltem, és mindenki más is nevetett. – Várom én is hogy hazaérjen. Utána itthon is marad.

- Neked is hiányzik már, igaz? – bökte oldalba Babett Logant kacsintva. Logan hála istennek nem egy visszahúzódó srác volt, csak vigyorgott és úgy válaszolt:

- Nagyon, igen. De szerencsére egész gyakran tudunk beszélni.

- Az a lényeg. – nyugtázta Babette. - Mondtam neki, hogy jó pasit fogott ki.

- Hát köszönöm szépen. – kuncogott fel Logan.

- Jaj Lorelai! – szólt hirtelen apa. – Taylor Doose-zal sikerült már a címet elrendezni?

- Holnap délben ülünk össze, hogy megbeszéljük. – feleltem a csirkemellen nyámmogva. – Elég leereszkedő volt a telefonban, de nem adom fel. Egész életemben Taylor Doose-zal küzdöttem, akármit akartam, és eddig mindet elértem.

Mindenki nevetett velem az asztalnál. Csak a telefonom csörgése zavart be, ami a konyhából hallatszott ki. Normális esetben hagytam volna, de most muszáj volt kimennem érte, mert Rory is lehetett az. Nem ő volt, hanem egy ismeretlen szám, de ha már kijöttem idáig felvettem.

- Igen tessék?

- Jó estét, itt Dr. Drive. Lorelai Gilmorral beszélek? – jött egy férfihang a túloldalról.

- Igen én vagyok. – feleltem összeráncolt homlokkal. Gőzöm sem volt ki az.

- A lánya balesetet szenvedett, a zebrán ütötték el kocsival. – közölte a férfi és éreztem, ahogy úrrá lesz rajtam a jeges rémület. – Minden rendben, csak eltörött a lába és megrándult a karja, ne meg elég sok rajta a felszíni sérülés. Volt már ébren, és azt kérte mindenképpen Önt hívjuk fel, de muszáj volt altatót adnunk neki, hogy ne legyenek fájdalmai.

  A lábam megremegett, szédülni kezdtem és zúgott a fülem. Le kellett rogynom az ott lévő bárszékre. Nem akartam hinni a fülemnek.

- Ott van még, Hölgyem? – kérdezte a doktor.

- I-igen, itt. – a hangom szörnyen remegett. – Öh… öhm… mondja a kórház címét kérem. Még… még ma odamegyek. – kérte nagy nehezen.

 Dr. Drive lediktálta a kórház pontos helyét, majd letette az én kezemből pedig kicsúszott a telefonom és a padlón landolt. Éreztem, hogy elkap egy sírógörcs és remegek, mint a nyárfalevél. A szívem vert mintha ki akarna törni a mellkasomból. Rory… Baleset… De jól van. Hogy fogok én elmenni Lowába még ma? Hogy szállok repülőre és megyek el hozzá? Márpedig ott kell lennem. Ott kell lennem a lányom mellett!