6. fejezet

Bocsi, hogy ennyit késtem a fejivel, de remélem ki tudtalak engesztelni titeket ezzel az eseménnyel :)) *-* Jó olvasgatást és komikat kérek!! :D

A váratlan látogató

 (Rory)

Anyával és Luke-kal az egész programot megszerveztük vasárnapra.

  Korán reggel Luke csinált nekünk reggelit, aztán együtt hárman, elmentünk sátorozni, amire Luke vett rá minket.

- Hihetetlen hogy még sosem hoztál el sátorozni ide. – méltatlankodott anya, mikor az erdőnél kiszálltunk a kocsiból.

- Eljöttél volna? – tette fel Luke a kérdést, ami bennem is felmerült.

- Meggondoltam volna. – nevetett anya. – Még sosem sátoroztam jó dolog ez?

- És szeretem. – vont vállat Luke és elkezdtünk kipakolni, a kis tó opartjára. – Persze ez nem lesz az igazi, így hogy nem maradunk éjszakára, de azért…

- Legközelebb, ha nem kell, menne sehová, rendezünk egy igazit. – mondtam neki, és már belefacsarodott a szívem a tudatba, hogy pár már csak ez a nap van hátra.

  A tűznél üldögélés és a horgászat, egészen tetszett, de a mályvacukor-sütésnél nem volt jobb semmi. Luke nagyon sok szép helyet megmutatott ezeken kívül a környéken, és délután ötkor izomlázzal tértünk haza. Le is döntöttünk egy kávét, otthon.

- Muszáj benéznem a szállóba. – nyöszörögte anya, mikor a koffein-pótlás után felállt a székről. – Ki jön velem?

- Én megyek. – ugrottam fel. Minden percet ki akartam használni anyuval.

- Én maradok, lehet, hogy ledőlök egy kicsit. – mondta Luke és a felmutatott.

- Oké, akkor majd jövünk.

Anya Jeep-jével mentünk. Az út első felét, csendben ültük végig, de aztán anya megszólalt.

- Várod, már hogy újra nyakadba vedd a világot? – kérdezte.

- Eléggé… - hümmögtem.

- Rory, mi van? – Átlátott rajtam.

- Semmi. – Pocsékul hazudtam.

Vesébe látó pillantással nézett rám.

- Rory, nem lelkesedsz annyira. – csóválta meg a fejét. – Mi a baj? Logan?

- Anya neki semmi köze ehhez. – tiltakoztam.

- Akkor? – húzta fel a szemöldökét.

- Nem tudom csak… csak. – nagyot sóhajtottam. – Csak rossz lesz innen megint elmenni. Honvágyam van már most.

- Rory, ez természetes. – mosolyodott el. – Nekem is hiányozni fogsz, de ez volt az álmod.

- Tudom…

Leparkoltunk az bejáratnál, és bementünk a szállóba.

Anya első útja a konyhába vezetett.

- Helló Sookie el se hisz… - anyába belefojtotta a szót, hogy barátnője nem volt a konyhában.

- Sookie nincs itt. – mondta egy harmincas szakács. – A baba..

- Sookie most szül? – anya hangja két oktávval feljebb ugrott, és én is csak néztem.

- Nem, csak nem nagyon bírta a munkát, és az orvosa, mondta hogy menjen haza és pihenjen. – magyarázta srác.

- Aszta! – bökte ki anya. – És megengedte hogy egyedül garázdálkodjatok a konyhájában a tűzhelyénél és…

- Áh, nem. – nevetett fel sötéten szakács. – Szerintem már felhívta azt a kávézós pasit valami… Luke-ot.

Már csodálkoztam hogy Sookie rájuk bízta a konyhát.

-Ó világos. – kuncogott anya. – Kösz, Josh!

Anya már kapott is a mobilja után hogy hívja Sookie-t.

- Szia! Igen én… Nyugodj meg, semmi baj! – anya megforgatta nekem a szemét, mire csak nevettem. – Dehogyis! Én úgy láttam minden rendben van a konyhán… Oké, biztos nemsokára itt lesz! Te csak pihenj, jó? – szünet következett be, gondolom Sookie beszélt. – Jól van! Szia!

Anya visszatette a zsebébe a telefonját.

- Luke mindjárt itt lesz. – közölte vállon veregetve engem. – Beállok Michel helyett a recepcióhoz, hogy elintézhesse a dolgokat, addig ülj le a hallban.

- Jó, hozok egy könyvet. – mutattam a könyvtár felé, és besiettem a polcok közé. Találomra levettem egyet amit mint kiderült már vagy százszor olvastam. Már fordultam meg, mikor majdnem szívbaj kaptam a közvetlenül előttem ácsorgó Michel-től.

- Jesszus, a szívbajt hoztad rám.  – kaptam a szívemhez ijedtemben.

- Áz egy könyv? – mutatott a kezemben lévő tárgyra.

- igen, hacsak nem egy nyalóka. – Nem találta viccesnek a megjegyzésemet.

- Egy iteni könyv. – fűzte tovább a szót.

- igen. – bólintottam lassan, nem értve mire akar kilyukadni.

- Ázok á a vendégeknek vánnák ott. – fonta össze a karját.

- Csak olvasok belőle, nem lopom el. – forgattam a szemet.

- Igen, de mi ván ákkor ’ogyha váláki a vendégeink közűl ezt szerehtné olvasni, mikőzben nálad ván? – tette fel a kérdést.

Csak pislogtam. most komolyan ezen problémázik?

- Van még belőle vagy öt példány.

- Áttól még…

- Mechel ez egy történelmi könyv. – böktem meg a kötet borítóját. – Senki nem fog a nyaralásán történelmet olvasni, pláne nem olyan sokat hogy mind az öt elfogyjon belőle.

- Ch… kijátszod az „Ányuci kislánya vagyok” káhrtyát. – puffogott és elvonult.

Egy sóhajtás után kimentem a hallba és ledobtam magam a szófára.  

 Alig ültem ott öt perce – fel se fogva, mit olvasok – mikor Luke nyitott be az ajtón.

- Szia…sztok! – tette hozzá, mikor engem is észrevett. – Sookie hívott, hogy segítsek.

- Igen tudom! – mosolygott anya mielőtt felvette a csörgő telefont.

Követtem Luke-ot a konyhába, mert harapni akartam valamit. Anya vőlegénye mindenkinek kiosztotta az esti menühöz a munkáját én pedig elcsórtam, egy almát a hűtőből, remélve hogy a főszakácsunk nem haragszik meg érte.

- Én is segítek ám valamit, ha kell. – ajánlkoztam majszolás közben. – Valamennyit konyítok a főzéshez… De nem tudom mivel lekötni magam.

- Felszeletelheted a paprikát. – vetette fel Luke és én még ennek a kis „megbízásnak” is lelkesen álltam neki, mondván hogy legalább addig is csinálok valamit. de sajnos a paprika-aprítás nem bizonyult túl sokáig tartó munkának úgyhogy hamar készen is lettem, vele, de addigra anya jött be a konyhába.

- Rory… - összeráncolt homlokkal nézett rám. – Te főzöl?

- Áh, dehogy csak segítettem szeletelni? – legyintettem. – ez cseppet sem főzés.

- Akkor most abba kell hogy hagyd ez a fontos munkát. – mondta sajnálkozó arcot vágva. – Haza kéne menned összerakodni a cuccaidat holnapra.

A gyomrom bukfencet vetett a holnap gondolatára.

- Ó igaz, jól van. – bólintottam és letettem a kést. – Itt a paprika Luke, én most megyek!

- Köszi, Rory!

- Semmiség volt. – nevettem és mentem anya után, ki a Jeephez.

*

- Ezt viszed? – mutatta fel az egyik ejtett vállú pólómat Lane. Barátnőm örült hogy kicsit kijöhet a négy fal közül, és nem bánta hogy segítenie kell pakolni.

- Az nyári cucc, szerintem marad. – döntöttem. – Most ősszel, meg tél elején inkább a hosszúujjasokra meg a kardigánokra összpontosítsunk.

- Jó ötlet. – bólogatott és visszatette a szekrénybe a felsőmet. – Nem furcsa hogy megint elmész egy időre?

- De… nagyon is az. – sóhajtottam fel és behajtottam egy farmert a bőröndömbe. – És már nem is vagyok annyira lelkes.

- Persze hogy nem hiszen, honvágyad lesz, de ez a normális. – mosolyodott el Lane. – Az álmodat éled Rory, és az ilyesmi kevés embernek adatik meg.

- Tudom… - Szinte elszégyelltem magam hogy itt nyafogok, mikor azt csinálhatom, amit szeretnék. – de sokkal jobb lenne, ha ezt Logan mellet tehetném meg.

- Azt mondtad, hogy írogattok egymásnak és ez jó. – vélekedett. – Lehet, hogy egyszer újra együtt élesztek majd. Csak idő kell…

- Ki az a hülye aki visszajönne hozzám, azok után hogy a munkám miatt visszautasítottam a házasságot. – tettem fel a költői kérdést, de barátnőm azért válaszolt rá.

- Aki szeret téged. – mondta. – Hiszen mi másért ír neked mindig és mért jött azonnal StarsHollow-ba mikor hazajöttél?

- Szeretnék hinni neked. – Tettem be egy következő nadrágot is. – Csak nehezen megy.

- Ez érthető. – bólintott. – Ezek közül melyik megy?

Megnéztem a lila és barna felsőmet és végül a lila mellett döntöttem.

- Mellesleg, szerintem jó úton haladtok afelé, hogy újra összejöjjetek… - jegyezte meg és én felkaptam a fejem.

- Gondolod? – húztam el a számat.

- Azt írta, hogy hiányzol neki, nem? – válaszolt kérdéssel a kérdésemre.

- De igen. – Erre már megjelent a mosoly az arcomon. – igazad lehet. De nem bízom el magamat.

- Nem is kell, csak hinni. – mondta bölcsen.

Még fél óráig pakolásztunk, aztán még együtt megeszegettünk egy kis chipset, cseverészve. Lane-nel könnyű volt minden bajomat elfelejteni, mindig felvidított, ezért is volt kár hogy mennie kellett, és pedig felmentem, hogy lefürödjek. Engedtem magamnak vizet, hogy lenyugodjak, és ez némiképp segített is. Ezt követően még olvastam egy kicsit az ágyban, e aztán lefeküdtem, mert már igen csak elálmosodtam.

  Valaki dörömbölt és én felriadtam. Hirtelen azt sem tudtam hol vagyok, kellett pár perc mire felébredtem. Akkor esett le, hogy az ablakomon kopogtat valami idióta. kicsit ijedten álltam fel és léptem a függönyhöz hogy elhúzzam, de mielőtt megtetettem megfordult a fejemben, hogy alami kemény tárgyat se ártana a kezembe vennem, de akkor meghallottam a nevemet.

- Rory! – Nagyon is hasonlított egy hangra. Remegő kézzel rántottam ki a sötétítőfüggönyt és teljesen lefagytam. Az én szőke hercegem ott ácsorgott az ablakomban, és megkönnyebbülve nézett végig rajtam. Mikor sikerült észhez térnem kinyitottam az ablakomat.

- Lo-Logan? – pislogtam. Csak álmodom, hiszen mit keresne itt. – te… hogy kerülsz ide?

- Hát éppen erre jártam gondoltam benézek. – ugratott. – Hozzád jöttem.

- Hozzám? – leheltem. De hát miért?

- Bemehetek vagy, hagyod, hogy itt ácsorogjak a hidegben? – kérdezte végül, és csak akkor vettem, észre milyen hűvös van odakint. Félreálltam az ablakból hogy bemászhasson.

- Szia! – suttogta, mikor visszacsuktam az ablakot. – Bocs, hogy felébresztettelek, de mondtad, hogy holnap már újra elutazol és… és eljöttem hogy elköszönjek.

- Semmi baj. – hebegtem. – Örülök, hogy eljöttél.

- Én is. – bólintott egyenesen a szemembe nézve, és arra lettem figyelmes hogy egyre közelebb lép hozzám. De nem volt erőm hogy elhátráljak, és igazából nem is akartam.

 Ahhoz képest hogy milyen lassan közelített, gyorsan a számra tapasztotta az ő hideg ajkát, és akkor hirtelen életre keltem. A kezeimmel átöleltem őt, ahogy ő engem és csak ízlelgettük egymást. Hihetetlen hogy itt van, és csókolózunk. Ez nem lehet a valóság.

- Olyan jó hogy újra látlak. – húzott le az ágyamra maga mellé. – És a szobád sem változott semmit.

- Hiányoztál. – öleltem át szorosan.

- Te is nekem. – simogatta meg a hátamat aztán ledobta a cipőit és bebújtunk az ágyba. Csak úgy fértünk el keskeny matracon, hogy teljesen egymáshoz préselődtünk, de nem bántam. Tetszett a közelsége.

- Fél három van. – állapítottam meg az ébresztőórámra nézve. – Már csak négy órám van az indulásig…

- Olyan korán mész? – hüledezett. – fel bírsz te kelni?

- Ha muszáj fel. – vigyorogtam. – Te mikor mész vissza?

- Majd pár nap múlva. – vont vállat. – Szerda-csütörtök környékén.

Mázlista!

- Hogy van a nővéred? – érdeklődtem.

- Jól el van a férjével. – válaszolta tömören. – Már rég nem is nálunk laknak. Mármint apáéknál.

- Értem…

Pár oerces csönd következett be. Azt kívántam bár sose menne el, vagy én sose mennék sehová. Mindig itt akartam hogy legyen, hogy egymás mellett legyünk. Miért voltam olyan hülye hogy visszautasítottam?

- Szeretlek. – szólalt meg egyszer csak és a szívem majd kiszakította a bordáimat ettől az egyetlen szótól. Azt mondta hogy szeret? Komolyan azt mondta? Azok után hogy nemet mondtam neki, mégis szeret.

Félreértelmezte a hallgatásomat.

- Áh nem tudom minek jöttem. – Lelökte magáról a karomsat és kimászott az ágyból. Azt sem tudtam mit csinál.

- Logan…

- Hiszen mondtad, hogy nem akarsz hozzám jönni. – folytatta morogva, miközben a cipőjét húzta. – Nyilván azért mert te nem szeretsz. Hülye voltam hogy azt hittem, attól hogy eljövök minden megoldódik!

- Logan! – szinte könyörgésnek hangzott ahogy utána kiáltottam a nevét az éjszakába, mikután kimászott az ablakon.

- Mi van? – vágta hozzám a kérdést. nagy nehezen utána másztam.

- Ne menj el kérlek! – kérleltem, és már a sírás marni kezdte a torkomat. – Én is szeretlek téged, ne hagyj el megint!

- Persze hogyne… - sötéten felnevetett. – hiszen neked ott a munkád minek választanál engem helyette?

- Ne mond ezt! – vágtam vissza, és nem érdekelt ha anyáék is meghallják. most csak ő volt a fontos. – Mit kéne tennem, hogy elhidd hogy szeretlek.

- Igent kellett volna mondanod, Rory. – felelte metsző éllel és hátat fordított hogy elinduljon. hallottam hogy kinyitódik a föni ablak, és anya a nevemen szólít, de nem figyeltem rá.

- Igen! – A könnyeim eláztatták az arcomat, amikor ezt a szót mondtam ki a sötétben. Logan megtorpant a kavicsos úton. – Igent mondok Logan!

 Megfordult, hogy felém nézzen.

- Rory…

- Ne! – tartottam fel a kezemet. – Hallgass végig! Igen nemet mondtam, mert úgy éreztem hogy a házassággal eltűnnének a lehetőségeim, de ez hülyeség! Azzal hogy összeházasodnánk, csak még több ajtó nyitódik ki előttem, több mint nélküled. Már az utazásom során rájöttem, hogy butaság volt nem elfogadni az ajánlatodat! Hiszen mennyit terveztél te jó ég! Hiszen ott lett volna a lap, ehettem volna ananászt… mindkettőnknek jó lett volna! De hónapok kellettek, hogy rájöjjek, nem tudok nélküled élni. Amikor megálltál az út szélén szembe velem, tudtam hogy ez egy jel. És mikor e-mailezni kezdtünk, éreztem, hogy lesz valami és megtörtént amire vártam. Eljöttél!

- Rory… - elképedéssel ejtette ki újra a nevemet, de én már nem tudtam többet mondani, mert a sírás elfojtott. – Te tényleg hozzám jönnél?

Csak bólogatni tudtam. Teljesen meg is feledkeztem anyáékról.

 Logan idejött hozzám, és megérintette az arcomat.

- Szeretlek… - szipogtam, és én csókoltam meg őt. Viszonozta a gesztusomat, és nem is engedtük volna el egymást még sokáig, ha nem nyílik ki a bejárati ajtó, és nem robban ki rajta Luke és anya.

- Logan? – sietett ide anya. – Te mit keresel itt?

5. fejezet

Sziasztok! meghoztam a fejit! :)) Remélem nem lett olyan rossz :$ :) Azért véleményeket kérek. Ja és köszönöm hogy komizol Szilvi! :P

A háznézés

(Rory) 

Azzal a tudattal keltem fel szombat reggel, hogy már csak két napom van itthon, aztán újra nyakamba kapom a világot. És ez nem olyan érzéssel járt, mint mikor először indultam el. Valahogy izgultam is, de úgy éreztem, hogy nem akarok menni. Valahogy úgy éreztem, hogy az álmot is meg lehet unni egy pillanat alatt és nem mondhatnám, hogy csak Logan volt az oka. Az egész, ami itt volt az oka volt. A város, anya és Luke, a szálló, Lane és gyerekek, ez a ház... minden. Nem akartam megint mindenkit itt hagyni...

  Anya persze már nem volt itthon, csak Paul Anka szaladt elém a konyhában. Tudtam, hogy anya már megsétáltatta, most csak kajáért kuncsorgott. Kivettem a száraz kutyatápot és öntöttem neki a táljába. Nem nagyon rajongott érte, de azért eszegette.

  Én is leültem a müzlimmel az asztalhoz, de alig éreztem az ízét evés közben. ez egy határozottan rossz reggel lesz. - éppen ez futott át az agyamon, mikor a telefonom, csörögni kezdett az asztalon. Odanyúltam érte, és nagyot sóhajtva vettem fel.

- Szia, Paris! - nem tudtam elfojtani az ásítást.

- Micsoda lelkes köszöntés. - morogta a vonal túlsó végén. - Híreim vannak.

Csak akkor esett le, hogy a terhességről vannak infói. Hirtelen ébredtem fel.

- Ó mesélj! - sürgettem, és lélegzet visszafojtva vártam a válaszát.

- Nem vagyok terhes. - jelentette ki.

- Ó ez jó, nem? - bizonytalankodtam. Paris-nél sose lehet tudni.

- Persze. - helyeselt. - Doyle használt gumit valószínűleg.

- Valószínűleg? - ráncoltam a homlokom. - Azt hittem megkérdezed?

- Nem mertem. - halkra vette a hangját. - Olyan kínosnak találtam, és különben sem akartam ezzel stresszelni. De legalább minden oké.

- Igen. - bólogattam.

- Még otthon vagy? - kérdezte csevegő hangon. Görcsbe rándult a gyomrom.

- Igen, majd hétfőn indulok újra. - feleltem. - Aztán karácsonyig nem jövök haza. - Ezt kimondani még rosszabb volt. - És te hogy állsz az egyetemmel?

- Egész jól, éjjel nappal tanulok, de élvezem. - mondta lelkesen. - Bár még csak most kezdődött. Ki tudja mit gondolok majd mire végzek...

- Biztos klasszul végzel, Paris! - bizonygattam. - Mindig is jó tanuló voltál.

- Köszi, te is. - motyogta. - Na most le kell tennem, de sok sikert a munkához!

- Köszi, neked meg a sulihoz! - mosolyogtam. - Szia!

- Helló!

Letettük, és én meg befejeztem a reggelimet, úgyhogy kitettem a konyhába a tálat.

(Lorelai)

- Parancsoljanak, a kulcsok. – adtam át egy vendégpárnak a 13 –as szoba kulcsát. – Jó pihenést!

- Köszönjük szépen! – hálálkodtak, mosolyogva és felmentek a lépcsőn.

Rory két nap múlva hazamegy. bűntudatom volt hogy nem vagyok vele, mikor már alig van időnk, de terveztem, hogy délben elmegyek innen, és ő Luke meg én elmegyünk valahová. Furcsa hogy megint nem lesz itthon, és megint durván két hónapig. Ez egy részről elszomorított másrészről viszont büszkeséggel töltött el. A lányom dolgozik!

  Mivel elgondolkodtam, majd’ szívbajt kaptam, a telefoncsörgésre. Kellett pár perc mire fel tudtam venni.

- Igen, tessék, Szitakötő Szálló!  - mondtam az üdvözlést.

- Lorelai, itt az anyád. – Ó, fene!

- Szia, anya! – mosolyt erőltettem az arcomra, nem mintha látná.  

- Csak azért hívlak, hogy mit szólnátok hozzá, ha ma elvinnélek, hármotokat, és megmutatnám a házat, amit majd kaptok.

Nagy dilemma. Látni akartam a házat, de semmi kedvem nem volt egy egész délután anyámmal tölteni. Belül nagyot sóhajtottam.

- Nem, rossz ötlet. – ingattam a fejemet. Nyilván őt is meglepte ez a minden gond nélkül kimondott pozitív válaszom, ez volt az a nagy csönd a vonal végén.

- Ó, rendben, akkor mi lenne, ha kettőkor találkoznánk náluk? – vetette fel.

- Nekünk jó. – Csak remélni mertem, hogy a többes számmal minden rendben lesz. – Akkor nálatok?

- Igen. – válaszolta. – Akkor kettő óra. – emlékeztetett.

- Rendben. – bólogattam feleslegesen a beszélgetés szempontjából. – Szia!

- Szia!

Elővettem a mobilomat és Hívtam Luke – ot. Pár csörgésre felvette.

- Helló! – szólt bele.

- Ma elmegyünk megnézni, az új házunkat, mit szólsz? – tálaltam neki a programot.

- Hívott Emily? – átlátott rajtam, tudta, hogy nem az én fejemből pattant ki ez az ötlet.

- Hívott. – forgattam meg a szememet. – Kettőkor találkozunk náluk.

- Felőlem oké. – felelte. Hála istennek! Reméltem, hogy azért Luke is akarja látni a házat mielőtt, beköltöznénk.

- Rendben, menj haza és újságold el Rory-nak, most nincs időm felhívni. – mondtam, gyorsan mikor megláttam, hogy újabb vendégek érkeztek. ű

- Jó.

*

 Úgy rohantam be a házunkba, hogy kétszer majdnem elestem a magas sarkú csizmámban. Kizártam az ajtót és csak bekiabáltam nekik a házba:

- Gyertek, menjünk! Anyám utálja, ha kések!

Rory a konyhából rohant ki, Luke, pedig az emeltről, miközben éppen begombolta az ingjét. Kisiettünk a kocsihoz, én bepattantam a vezető ülésre, Luke mellém, Rory pedig hátra.

- Nyugi még van negyed óránk. – mondta Rory, miközben kattantak az övek. – Ha letolsz, mindenkit az útról még simán odaérünk.

Padlógázzal hajtottam végig StarsHollow-n és a külvárosban is 100-zal mentem. Mikor végre elértük Hardford-ot, már kicsit lassítottam. Még volt öt perc kettőig. Befordultam az utcájukba, és leparkoltam a ház előtt. kipattantunk a kocsiból, mikor anyám épp kilépett az ajtón.

- Hamarosan jövök, úgyhogy ne aggódjon. – szólt még vissza nyilván a szobalánynak, aztán kulcsra zárta az ajtót. – Ó, szervusztok. – mosolygott ránk. Visszaköszöntünk neki.

- Indulhatunk? – kérdezte még.

- Persze, te mutatod az utat. – indultam el a vezető felőli ajtóhoz.

- Még jó, hogy hiszen egy kocsival megyünk. – vágta rá, és egy emberként fordultunk a nagy fekete szörny felé a felhajtón. Kikerekedtek a szemeim.

- Ezzel fogunk menni? – mutatott arrafelé Rory, egy időben Luke „Jézus isten” morgásával.

- Mi mással mennénk? – tárta szét a karját Emily Gilmore. – Gyertek, na! Ha végeztünk visszajövünk ide és a Jeep-pel mehettek haza.

Még mindig sokkos állapotban indultunk el a csilli-villi terepjáró felé. Legszívesebben hátra ültem volna Rory-ékkal, de valakinek az anyós ülésre kellett ülnie, és persze hogy én voltam az.

- Új kocsi? – kérdeztem, miután nagy nehezen felmásztam az ülésre.

- Egy hónapja vettük. – vont vállat anyám. – Lecseréltük a régire.

Pedig a régi még ehhez képest csak egy meccsboksz volt. És azt még én is tudtam volna vezetni, Erre nem vállalkoznék.

- Mennyi az út oda? – kérdezte Luke, mikor anya kihajtott az utcára, ami innen fentről elég keskenynek tűnt ehhez az autóhoz.

- Körülbelül húsz perc. – saccolta meg anya. – Rory mikor mész újra dolgozni?

- Hétfőn korán reggel megyek ki a reptérre. – felelte a lányom, és bár nem akartam hátra nézni, de hallottam a hangján hogy őt is kettős érzések kerülgetik, mint engem.

- Karácsonyra hazajössz, ugye?

- Persze, itt akarok leni anyáék esküvőjén. – válaszolta mosolyogva. – meg persze nem hagynám ki a karácsonyi találkát, nagyi. – tette hozzá gyorsan, és majdnem elnevettem magam rajta.

- Apropó esküvő! – jutott eszébe anyának. – Találtam nektek egy jó kis báltermet nem messze StarsHollow-tól. Még a jövő héten be kéne néznünk oda is csak, hogy el tudd küldeni a meghívókat.

- Hétfőn miután kivittem Rory-t a reptérre, az jó? – kérdeztem, de már előre összeszorult a gyomrom a hétfő reggel gondoltára.

- Az hány körül van?

- Nyolc óra után… - Kibámultam az ablakon és összeszorítottam a számat, nehogy akár csak egy könnycseppet is ejtsek.

- Fél kilenc?

- Az szuper. – bólintottam rá, még mindig csak a mellettünk elsuhanó házakat bámultam.

- Luke, hogy megy a kávézó? – interjúvolt anyám tovább. Csak ő tartotta életben ezt a beszélgetést, én legszívesebben rádiót hallgatva ücsörögtem volna, ebben a kényelmes ülésben.

- Egész jól. – foglalta össze Luke.

- Ennek örülök.

Egy-két perces csönd állt be, amit most Rory tört meg:

- Nagyi, nagyapa hogyhogy nem jött velünk? – kérdezte.

- Dolgozik. – felelte egyszerűen anyám. – Nagyon sok a dolga mostanában, pedig nagyon szeretett volna eljönni. Még ő is csak képről látta a házat…

- Miért, te már láttad élőben? – kérdeztem rá.

- Persze! – bólogatott. – Az egyik nőegyleti találkozó után, elautóztam oda és kívülről megnéztem, mielőtt lefoglaltam. Nagyon szép helyen van.

  Pár perc múlva végre megérkeztünk egy külvárosi részre, ahol is egy nagy ház mellett álltunk meg. Füvesített terület és egy sóderes út vezetett be, és maga az egész olyan volt, mint egy álomház. Legalábbis nekem. Kis tavacska, istálló, és egy közepes méretű ház, ami barátságosan állt a telek közepén.

- Na, mehetünk beljebb is! – tolt meg a vállamnál fogva anyám. Hogy kerültem én ki a kocsiból egyáltalán?

Az ösztökélésre elindultam a sóderen, ami ropogott a csizmám alatt, miközben a többiek csak jöttek utánunk. még mindig nem jutottam szóhoz, csak Rory, de ő se túl nagy szókinccsel beszélt.

- Aszta! – ennyit bírt kinyögni.

Egy szőke korombeli nő ácsorgott a verandán egy mosolyt küldve felénk.

-  Jó napot! – köszönt rá anya, és én csak motyogtam valami köszönés félét.

- Önöknek is. – vigyorgott a nő. – Melinda Stilton vagyok. Én mutatom meg önöknek ezt a házat.

Megköszöntük és elindultunk. A nő mindent körbemutatott, de nem is figyeltem rá. Az utolsó, ami megmaradt bennem, az anyám mondata volt:

- Nézzétek, meg mit hagyjanak itt a költözéskor. – kérte. – Így is többet ajánlottunk nekik ezek még beleférnek az árba.

Maga a ház gyönyörű volt belülről is. Csodás, modern bútorokkal, szép képekkel, és remek színválasztások a falfestésnél. Már szinte láttam magunka itt, és a szívem úgy vert, míg körbe jártuk, mint az őrült. Úgy láttam Luke-nak is tetszik.

- Megengedi, hogy beszélgessünk, egy percet? – kérdezte anyám udvariasan a nőtől, aki az örökös mosolyával bólintott és itt hagyott minket.

- Nos, mit szóltok? – nézett ránk anya a válaszunkra várva.

- Ez egy gyönyörű ház… - csak ennyire tellett.

- És…?

- És el tudom képzelni magunkat itt. – fejeztem be a mondatomat. – Luke? Te mit gondolsz.

- Nagyon szép és… támogatom Lorelai-t. – karolt át Luke. Rory-t meg se kellett kérdezni.  

- Megmutathatom melyik szobát választottam? – nevetett fel. Szinte könny szökött a szemembe. Egy új kapu nyílik meg az életemben.

- Ezt egy határozott igennek veszem. – bólintott nagyi és elindult felkeresni… Melindát, igen eszembe jutott a neve.

- Nagyon tetszik! – ugrándozott Rory, és kézen fogva engem is ugrálásra késztetett. – itt fogunk lakni, istenem!

- El se hiszem. – nevettem könnyezve. – De… de mi lesz a mostani házunkkal?

Ránéztem Luke-ra, aki széles mosolyra húzta a száját.

- Tárolhatjuk ott a műveinket, ha festőkké válnánk. – kuncogott és odahúzott magához. – Nyugi… megoldjuk. nem kell megválnod tőle.

Azzal egy csókban egyesítette ajkainkat.

4. fejezet

Tervezgetések


- Mikor lesz az időpont? - kérdezte Sookie, mikor csütörtöki szabadnapunkon, az esküvőmet tervezgettük, a konyhában.
- Luke-kal valamikor karácsony körül gondoltuk, mert Rory akkor itthon lesz egy hetet. - feleltem.
- Mit szólsz a harmincadikához? - vette fel Sookie.
- Nekem jó, és majd közlöm, a leendő férjemmel is. - bólogattam. - Milyen legyen a meghívó?
- Mivel télen lesz, valami kék kellene nem? - gondolkoztam el. - Ne legyen túl télre utaló, mondjuk hópelyhes, csak egy kicsit.
- Rendben. - biccentett egyet, és feljegyezte a határidónaplójába. - Gondolom így nem szabadtéri lesz...
- Nyilván nem. - húztam el a szám és égnek emeltem a szemem. - Nem is tudom.. talán ki kéne bérelnünk egy termet.
- Hát... Áh nem hagyjuk. - legyintett rá mégis.
A szememet forgattam.
- Mit akartál mondani? - kérdeztem vesébe látó pillantással.
- Hogy szólhatnál Emilynek, hogy keressen egy klassz termet. - mondta gyorsan.
- Anyámnak? - kerekedtek ki a szemeim. Erre még nem is gondoltam, de tudom miért. - Kizárt!
- De miért?
- Azért mert bővem elég szívességet kértem már tőlük. - sóhajtottam fel felidézve ezeket. - Az esküvőm tervezésénél csak a vendéglistán szeretném szóba hozni, ott se szívesen.
- Nézd, Lorelai. - tette le a naplót Sookie és a szemembe nézett. - Gyorsan kell döntenünk a hellyel kapcsolatban, mert el kell menni megcsináltatni a meghívókat. Ha holnap a vacsin megkérnéd Emily-t már szombaton bemehetnénk a rendelésekkel.
Nagyot fújtattam, és csak arra gondolva hogy a jövőm érdekélben teszem, kimondtam:
- Na jó, megkérdezem.
- Szuper. - ujjongott és megint jegtyzetelt. - Áldozatokat kell hoznunk, Szívem.
Csak megcsóváltam a fejemet.
- A díszítés maradhat barackszínű? - kérdezett ismét.
- Maradhat. - engedélyeztem. - Szeretem azt a színt. Elvégre a ruhám is olyasmi...
- Áh tényleg a ruha! - csillant fel a szeme. - Ugye még jó rád?
- Sooki 15éves korom óta nem nőttem, szerintem, kizárt hogy pont most nőném ki a ruhámat. - kuncogtam. - De felpróbálom, ha akarod.
- Igen akarom... Most?
- Ha ragaszkodsz hozzá. - mosolyogtam a lelkesedésén, és mindketten felállva elindultunk felfelé. Leakasztottam a gadróbom fogasáról, és Sokkie segítségével nagy nehez felvettem. Emlékszem utoljára akkor volt rajtam, mikor nem törődve a balszerencsével megmutattam Luke- nak, hogy tetszik-e neki. Azóta elrjtettem a szekrényben, hogy ne is kelljes ránéznem. most viszont jó érzés fogott el hogy újra rajtam lehet.
- Tényleg nem nőtted ki. - kuncogott sookie. - Még mindig ugyanolyan jól áll rajtad.
- köszi. - zavaromban piszkálgatni kezdtem a hajamat. - Ugyanolyan szép maradt. Alig várom már az esküvőt.
- Azt elhiszem. - sóhajtotta mosolyogva, aztán az éjjeliszekrényen lévő órára pillantott. - Na megyek, még be akarok nézni a szállóba is.
- Szabadnapon vagy. - fontam össze a karomat. - Menj haza, és élvezd.
- Igazad van, oké. - nevetett. - Megbírkózol vele egyedül? - bökött a ruhára.
- Persze nagylány vagyok már. - nyugtattam meg. - Ja és Sookie. - szóltam még utna, mikor kilépett az ajtón, de a neve hallatán megfordult.
- Tessék?
- A lánybúcsúra még összeírom, a vendéglistát. - ákacsintottam mire felemelte a hüvelyujját aztán elköszönt és távozott. Míg vettem le a ruhát hallottam hogy pakolja össze a holmiát, aztán épp mire végeztem csapódott az ajtó, ami jelezte hogy barátnőm elhagyta a házat.
(Rory)
Sok győzködés után végül sikerült rávennem, Luke-ot, hogy ő üljün az anyóslésre, majd el tudtunk indulni. Útközben anya az esküvővel kapcsolatban mesélt Luke-nak és közölte velem a lánybúcsú listáját.
- Nekem is kell legénybúcsúőt tartanom? - nézett anyámra Luke, kissé ijedten. Nevettünk rajta.
- Ezt még kérdezed? - kanyarodott rá anya a Starshollow-ból kivezető útra. - Hát persze hogy kell. Hívd meg a barátaidat. Jó sok embert felírtál az eskvős listára, biztos ez is menni fog.
- A listával kapcsolatban... - vakarta meg a fejét Luke. - Szeretném April-t is elhívni. Elvégre a lányom és...
Anya reakcióját figyeltem, de csak őszintén mosolyogva pillantott Luke-ra.
- Hát persze, meghívhatjut! - helyeselt. - Anna beleegyezett?
- Igazság szerint még nem beszéltem vele, de remélem elengedi Aprilt. - vallotta be Luke.
- Én is. - mosolygott anyám továbbra is. -Sőt néha ha itthon lesz nyugodtan meghívhatod hozzánk is ám. Hiszen én szerveztem neki egy zsúrt, Rory is ismeri, őt és elvégre te is ott laksz...
- Komolyan?
- Persze! - bólogatott hevesen anya. Csak le ne fejelje a kormányt. - Hamarosan férj és feleség leszünk szóval...
Amit ezután beszélgettek az kimaradt. Csak Loganen járt az eszemben, mert ma újra írt. Nem beszéltünk nagy dolgokról, de az e-mail végén ezt írta:
Hiánzol Rory... tudom hülyeség ezt így leírni hiszen, világos hogy már csak ilyen kapcsolat lesz köztünk és tuti hogy a levél elküldése után azt fogom kívánni bár ne írtam volna le ezt, de attól még igaz...Már akkor is sírni lett volna kedvem és most is. Gyűlölöm a nagyit. Nem hiszem hogy könnyű lenne, akkor ha nem találkoztunk volna, de ennél csak könnyebb lehet, főleg, most hogy ezt mondta. Ezt azelőtt olvastam el, hogy elindultunk, úgyhogy majd csak akkor írok neki ha hazaértem. Csak még nem tudom hogy fogalmazzam, meg de a vacsorán bőven lesz erre időm.
Anya leparkolt a térköves udvaron a szökőkút mellett és kiszálltunk. Megnyomtam a csengőt mivel én álltam elől, és a szobalány pár perc múlva ajtót nyitott.
- Jó estét! - a nő erőltetetten mosolygott és elállt az ajtóból hogy bemehessünk. - Elvehetem a kabátokat?
- Köszönjük...
- Á, megjöttetek. - ért ki a hallba a nagyi. - Gyertek be a nappaliba.
- Szervusztok. - mosolygott ránk nagyapa, és már állt is fel hogy menjen az italokért. - Mit kértek?
- Csak a szokásosat. - mondta anya és közben helyet foglaltunk. Nagyi leült a csicsás székre, mi meg a kényelmes kanapékra. Nagyapa leült mellém miután kiosztotta az italokat.
- Mond csak Rory, hogy telik a szüneted? -érdeklődött nagyi és kis híján félrenyeltem az ásványvizet. Még kérdezi? Anya vészjóslón nézett rám.
- Egész jól... - lenyeltem a vízet. - mond csak nagyi miért hívtátok fel Logant?
- Hogyan? - Úgy tet mintha nem tudna róla. Jobban megszorítottam a poharat.
- Találkoztam Logannel, és említette, hogy ti mesélttetek neki a hazatérésemről. - segítettem a memóriáján. - Emlékeztek?
- Igen, emlékszünk. - bólintott elegánsan nagyapa és nagyi is. - Beszélni akartam az apjával, mivel kérte hogy intézzek el neki egy-két dolgot, és ő vette fel a telefonjukat. Míg az apja nem jött a telefonhoz beszélgettünk és szóbakjerültél.
- Véletlenül, igaz? - forgattam a szemem.
-Kizárólag. - bólogatott a nagyi. - Nagyapádnak nagyon kellemetlen volt vele beszélgetni azok után ami történt. és nem tudta mit mondjon.
Erre való a politika, a sport, a munkahely nevezetű témák. És ezek közül egyik sem éln vagyok. - gondoltam.
-Értem... - hümmögtem.
- Azt mondtad találkoztatok? - ráncolta össze a nagyi a szemöldökét. - Hát elment hozzád?
- Mondhatjuk. - ingattam a fejemet. - Beszélgettünk aztán elment.
- Ez érdekes.
Erre inkább nem mondtam semmit. Nem akartam tönkretenni az egész estét.
- Mrs. Gilmore, kész a vacsora. - kis híján szívbajt kaptam, a szobalány úgy setteide észre se vettem.
- Már megyünk is. - állt fel a nagyi. - Gyertek, báránsült a vacsora.
Bevonultunk az étkezőbe és mindenki leült a helyére.
- Anya... - kezdte anya egy krákogással egybekötve. - Szeretnék kérdezni valamit.
- Igen, Lorelai? - fordult felé nagyi.
- Luke-kal az esküvőnket tervezgettük, és mivel most nem tarthatunk szabadtéri esküvőt, így tuzdmál keresni nekünk egy termet? - ezt mind egy szuszra hadarta el. Csak mosolyogtam rajta. - Nem kell túl nagy, nem leszünk többen száznál. Meg persze a zenekar.
- Éppenséggel tudok szerezni, termet. - Nagyi meglepetten, de boldogan mosolygott a lányára, aztán Luke-ra is. - mikor lesz az esküvő.
- December 30. - felelte Luke.
- De azért meghívót is kapunk, ugye? - kérdezte nagyi.
- Hát persze, anya, csak addig míg nem volt meg a heélyszín, nem tudtuk megrendelni. - magyarázta anyám. - Majd hívj fel a potos hely miatt, holnap vagy holnapután és akkor lesz meghívó.
- Intézkedni fogok. - ígérte nagyi, és látszott hogy örül, hogy segíthet.
- köszönjük. - Mosolygott az ifjú pár.

*

Lefürödve, dobtam le magam az ágyra, s az ölembe vettem a laptopomat. Szívdobogva nyitottam meg az e-mailjeimet, majd újra átolvasva Logan levelét válaszoltam rá.
Szia Logan!

Semmi nagy dolog nem történt, míg nem beszéltünk. Anya és Luke lelkesen tervezgetik az esküvőjüke én pedig még mindig élvezem az átmeneti szabadságot olvasom át a cikkjeimet...
Ma voltunk nagyiéknál is, finom volt a báránysült, azt eddig mindegyik szakács jól csinálta náluk. Elvégre nagyi a tökéletességre törekszik, hiszen ismered.
A szüleid biztos bánják, hogy már ilyen hamar visszamész dolgozni, de azért sok sikert kívánok, és remélem akkor is fogunk beszélgetni. Persze csak a ráérsz, met egyébként nem aklaszkodnék rád.
Te is hiányzol nekem és nem hangzik hülyén egyáltalán. Annyi sok időt nem lehet könnyen elfelejteni.

RoryElküldtem... mikor kikapcsoltam a gépet, jöttem rá, mit értett Logan azon hogyí azt kívbánta bár ne írta volna azt a pár mondatát, de tényleg nagyon hiányzik, és tényleg nem lehet ennyi együtt töltött időt kitörölni az emlékezetünkből.
Bebújtam a takaró alá, és még sok ideig bámultam könnyes szemmel a mennyezetet, és hallgattam az eső kopogását az ablakon. (Lolerai)

3. fejezet

Néhány probléma...


Anya hamara beletöltötte a benzint a tankba. Csodáltam is hogy mióta ért ezekhez dolgokhoz, de túlságosan lefogélalt a Logan-es ügy hogy ezzel kezdjek foglalkozni. beszálltunk a kocsinkba, és anya vezetésével elmentünk a szállóig. Leparkoltuk a kocsit és én megcéloztam a bejárati ajtót. Michel ott állt a pultnál éppen valami papírokat rendezgetett.
- michel, szia! - integettem és oda siettem. Nem tudom mi van vele de mintha észre se vett volna. Ránéztem a mögöttem álló anyámra aki megvonta a vállát. - Michel!
- Egy pillanat. - mutatta fel a mutatóujját. Feltűnt neki hogy én vagyok az? - Tessék pahans... Rohry?
- Nem, az ikertestvére vagyok! - forgattam a szemem.
Michel elmosolyogta magát.
- Öhrülök, ogy itt 'agy! - mondta őszintén és újra a pultra szegezte a szemét. Anya átkarolt és bevezetett a konyhába.
- Ne várjunk tőle nagy ölelkezést, szívem. - legyintet rá anya. - Sookie rád fordítja Michel köszönési adagját is higgy nekem!
- Remélem is. - húztam el a számat, és anya akkor lökte be a fa ajtót.
- Na kit hoztam? - kiáltotta, mire sookie megpördült a tengelye körül és amennyire nagy pocakja engedte, idesietett hozzám, és magához ölelt.
- Jaj, de jó hogy megjöttél! - ujjongott. - Úgy örülök neked! Milyen volt a munka?
- Nagyon élveztem. - mosolyogtam. - Kélassz volt tudósítani, komolyan!
- mit szólnál ha sütnék egy tortát a hazatértedre? - vetette fel lelkesen, és ha akartam volna se tudtam volna nemet mondani neki.
- Az szuper lenne Sookie! - egyeztem bele.
- Szerintem is! - veregette meg a vállamat. - Oh, jut eszembe! Lolerai, ugye nem mondtad, el neki?
- Mit? - kélrdeztem azonnal.
- Nem, esküszöm! - tette anya a szívére a kezét.
- Képzeld, Rory, kislány várok! - jelentette be összecsapva a tenyerét. - Éppen ma reggel tudtam meg mikor elmentem a doki-hoz!
- Jézusom, Sookie gratulálok! - öleltem át újra. - Egy újabb kislány! És mi lesz a neve?
- Ez egy kicsit érzékeny téma.- közölte anya suttogva.
- Megint bajlódom a nevekkel, de nem baj, még van majdnem egy hónapom kitalálni. - mintha ezzel magát is győzködné. Csak mosolypgtam.
- Hát persze! - bólogattam.
- Na, most ha nem gond, elrabolnám, Rory-t egy percre. - vigyorgott anya, és nekiállt kiterelni a konyhából.
- Na, lökdöss! - caccogtam.
Egészen az olvasószobáig mentünk ott pedig, leültetett egy fotelbe, ő maga pedig a szofán helyezkedet el.
- Na meséld el az egészet! - hadarta.
- Szóval... -kezdtem. - Ott ácsorogtam az út szélén, míg vártlak, és egyszer csak feltűnt egy kocsi. Leparkolt előttem, és kiszállt belőle Logan. Odajöt, kérdezte miért vagyok itt, aztán elmondta, hogy a nagyiék mesélték el neki, hogy hazajöttem, és gondolta eljön és megkérdezi milyen volt a munka. Kérdezett rólad a szállóüról, és is kérdeztem, az ő munkájáról, aztán megbeszéltünk, hogy e-mailezni fogunk meg néha hívjuk egymást, aztán elköszönt és elment.
- Atyám. - tátotta el a száját anya.
- mit gondolsz? - faggattam.
- Elmondjam? - ráncolta a homlokát én pedig heves bólogatással jeleztem hogy igen. - mazt gondolom, hogy Logan még mindig szeret téged, és azért jött ide, miután megtudta hogy idejöttél, mert úgy gondoltas, hogy itt egy újabb esély arra hogy újra... összejöjjetek.
- nekem nem így tűnt. - ráztam a fejem. - Egyáltalán mi a fenéért kellett a nagyiéknak, rögtön értesíteniük Logant?
- Szerined miért? - anya sötéten felnevetett. - Szeretnék, hogy újra együtt legyetek. A nagyi sose vallaná be ezt neked, de én tudom, hogy ők azt akarták hogy hozzámenj lOganhez, és most hogy hazajöttél, itt volt az alkalom hogy manipuláljanak titeket. Hiszen nem szeretne anyám jobban mást, mint azt hallani majd hogy: Köszönöm nagyi hogy újra összehoztál minket!
- nem akarom hogy ezt csinálják! - jelentettem ki. - Nem akarom hogy többet felhívják őt, azt se ajkarom, hogy megpróbáljanak minket újra összehozni. Semmi mást nem szeretnék, csak hogy én magam rendezhessem a kapcsolatomat.
- Nem hinném hogy ebbe lenne beleszólásod. - borzolta össze anya a hajamat, aztán felállt. - Azt hiszem mennem kell, vissza. Hazamész vagy?
- Még nem tudom, lehet. - hümmögtem. - Minden estre elköszönök. Otthon találkozunk! - azzal adtam neki egy puszit, majd elindultam kifelé. Beültem a kocsimba, és elindultam vele. Igen, aztt hiszem hazamegyek éls mindent kipakolok.

*

(Lorelai)
Hamarabb sikerült elszabadulnom a szállóból, úgyhogy már hétkor el tudtam indulni haza. Útközben megálltam Luke-nál. Tudtam hogy még eg óráig dolgozik, de amúgy is vinni akartam haza valami kaját.
- Helló! - nyitottam be. A kávézóban nem voltak sokat, csak három aszalnál ültek. Luke éppen kijött a konyhából.
- Szia! - váltottunk egy gyors csókot, aztán én leültem apulthoz. - Kávé?
- jöhet. - vigyorogtam. - Mikorra érsz haza?
- Ahogy szoktam. - felelte és kirakta nekem a kávémat bögrébe. - Ceasar lebetegedett, úgyhogy most sokat kell dolgoznom, de zárni ugyanakor zárok.
- mi van Ceasar-rel? - kérdeztem, páér korty után.
- Csak valami vírus. - legyintett. - Igyekszik hamar kigyógyulni.
- Ha beszélsz vele mond meg neki, hogy Jobbulást! - húztam el a számat. - Ritkán beteg nem?
- De. - bólogatott Luke. - Most mennem kell. Majd megyek!
- OKé, elrakom magamnak a kávét. - bólintottam, és bementem a pultba, hogy beleöntsem egy műanyag pohárba a megmaradt kávémat, aztán vmég bekiáltottam Luke-nak hogy hozzpon valamit enni.
Bepattantam a kocsiba igyekeztem gyorsan hazaérni. Rory amennyire én tudom otthon van, legalábbis mikor utoljára hívott még otthon volt.
Leállítottam a motort a házunk előtt. Az alsó szinten égett a villany. Felsiettem a verandára, és mivel nem volt kedvem előhalászni a kulcsomat a táskámból, így kopogtattam egyet, ami talán átment a vége felé dörömbölésbe. De azért megtette a hatását.
- Nem félsz hogy betörik az üveg? - nyitott ajtót Rory félig nevetvem, aztán a tekintete a kezemre vándorolt amiben csak a táskám volt, meg az üres kávispoharam. . - És még kaját se hoztál? Jól tettem hogy beengedtelek?
- Igen, mert már intézkedtem. - mondtam miután elslisszoltam mellette és lepakoltam a hallban lévő szekrényre. - Luke egy óra múlva jön az elemózsiával, zárás után.
- Helyes! - bólogatott lányom, és becsukta az ajtót. - Addig mit csináljunk? Én éppen átnéztem a cikkjeimet, meg az e-mailjeimet, de gondolom, neked ez annyira nem tetszetős ajánlat...
- Várod Logan e-mailjét? - néztem rá kicsit elkomolyodva. Nem szerettem ha egy fiú, különösen LOgan belekavar a terveibe. Nem mintha annyira utálnáém Logant, mert a vége felé egészen bírtam, de most jó lenne ha nem gázolna ezen keresztül. De már mindegy...
- Nem kellett várnom, ahogy beléptem a fiókomba már láttam hogy írt. - forgatta a szemét.
- Igen, és mit? - úgy tettem mintha kíváncsi lennék, holott cseppet sem érdekelt.
- Azt kérdezte hogy milyen itthon és kérte hogy meséljek bővebben, a munkáról. - felelte vállat vonva.
- visszaírtál már?
- Anya, zavar, hogy írogatunk egymásnak? - kérdezte kertelén nélkül.
- Nem zavar csak... csak furcsának találom, hogy éppen ő akit éppen a munkád miatt hagytál ott, érdekli hogy mi van az állással. - találtam ki gyorsan valami kifogást.
- Ezt én is, de örülök, hogy nem vesztünk össze végleg. - ingatta a fejét. - Hiszen legalább beszélünk ez jó jel nem.
- Bizonyára... - hümmögtem.
- Mi van, anya? - kérdezte fürkészve és úgy éreztem el kell mondanom, neki hiszen róla van szó.
- Az van hogy nem tetszik ez nekem! - hadartam el.
- Tudtam. - sóhajtotta. - De miért?
- Azért mert Logan nagyon érti a dolgát. - folytattam. - Na sértődj meg, de ért hozzá hogy amit elterveztél, azt puff ketészelje. Épp ahogy a Yale-nél is és most is szét fogja.
- Anya, ne mond ezt! - kérte feltartva a tenyerét. - Kérlek ne kezd. Logan csak szeretné tartani velem a kapcsolastot ennyi. Vélhetően soha többé nem látjuk majd egymást, és nem lesz mibe beletipornia.
- Így legyen. - boiccentettem.
- Amúgy a Yale-t se ő tette tönkre... - fonta össze a karját.
- Azt hittem vele loptál hajót. - tártam szét a karomat.
- Igen mert nem sikerült lebeszélnie róla. - magyarázta. - Az apja miatt csináltam hülyeséget. Mert olyanokat mondott.
- A név kötelez. - csúszott ki a számon.
- Anya miért kell az első itthon töltött napomon veszekednünk? - emelte fel a hangját. - Főleg ilyen hülyeségeken. A múlt elmúlt, és Logan nem jön vissza többet úgyhogy megnyugodhatsz... - az utolsó pár szónál elcsuklott a hangja és felkapva a kabátját kiment a kertbe becsapva maga után az ajtót.
Nagyot sóhajtottam és jól földhöz vágtam az üres kávéspoharamat. Igaza van. Most jött haza és máris hajba kapunk valami pöti dolgon. Mi a francnak kezdtem ebbe bele? Ha Logannel akar járni, akkor járjon vele! Ha fel akarja adni a karrierjét akkor adja fel! 22 éves lesz tudja mit akar!
Felvettem a poharat és mérgesen a szemetesbe iktattam. Aztán leültem az asztalhoz és az étkezőpasztalra tett postát kezdtem nézegetni s elkeseredve gondoltam bele hogy lassan kezdem elveszíteni őt.
(Rory)
Nem sírtam úgy kifejezetten, de néha kifolytak a könnyeim. Egyrészt azért mert anyával már megint veszekedtünk, pedig már elegem volt a vitákból, másrészt pedig azért, mert be kellett látnom, hogy hiú remény azt hinni hogy Logan, újra visszajön attól hogy üzengetünk egymásnak. Hiszen ott volt a lehetőség hogy sose kelljen elszakadnom tőle de nem éltem vele. Most már késő...
Egy kocsi állt meg anyáé mögött. Luke terepjárója. Gyorsan letörölgettem a könnyeimet, és nagy levegőt vettem. Csak nyugi...
- Rory? - hallottam meg Luke hangját aztán idejött hozzám. - MIt csinálsz itt?
- De jól vagy? - méregetett.
- Fogjuk rá. - szipogtam. - Kicsit viatkoztunk anyával.
Luke leült mellém a lépcsőre.
- Min? - kérdezte együtt érzőn.
- Logan-en. - suttogtam. - Találkoztam vele délelőtt és anya nem szeretné hogy megint miatta lépjek rosszul.
- Világos... - mormogta. - Figyelj. Hoztam kaját mi lenne ha bemennénk, és együtt megennénk?
- Oké. - nyeltem egy nagyot és felhúztam magam a lépcsőről.
Elindultunk befelé. Anya a konyhában ücsörgött és a leveleket böngészte, amiket reggel vettem ki a postaládából. Jól ismerttem őt ahooz hogy tudjam hogy igazából föl se fogja mit néz.
- Sziasztok. - nézett ránk, mikor megálltunk az ajtóban. - Hoztál kaját? - Luke-hot intézte a szavait, de közben kettőnk között jártatta a szemét.
- Hoztam. - bólintott Luke, és lepakolta az asztalra sa cuccokat. - Van sajtburger, és fánk.
- Klassz. - mosolyodott el anya.
- Még gyorsan elmegyek lezuhanyzok, aztán jövök. - mondta a kajafutár és felsietett az emeletre.
Leültem anyával szemben az aszalhoz és nagy levegőt vettem.
- Én nem akarok megint veszekedni veled. - mondtam megsemmisülten. - Igazad volt...
- Én sem akarok, Rory. - vallotta be, megfogva az asztalon fekvő kezemet. - DE néha hallgatnod kell rám...
- Tudom... - csóváltam a fejemet. - Csak annyira örültem hogy Logannal sikerült kapcsolatot... létesítenem hogy... nem gondolkodtam.
- Igen, ez érthető. - Anya elmosolyodott.
- Anya... - kezdtem. -Hülyeség azt hinnem hogy Logan visszajön. Függetlenül attól hogy levelezünk-e vagy sem. Te erről mit gondolsz?
- Azt hogyha Logan, nem akarna visszajönni hozzád, akkor hiába mondta volna neki az anyám azt hogy hazajöttél tet volna rá magasról. - mondta. - De Logant, igen is érdekli hogy mi van veled, és eljött hogy újra barátok legyetek, legalább.
- Sikerülhet? - húztam fel a szemöldökömet.
- Ssívem, 21 éves vagy. - kuncogott anya. - Elérted hogy legyen munkád, úgyhogy bármi összejöhet. Dönts úgy ahogy a szíved diktálja.
- De te nem akarod hogy Logan velem legyen. - ez nem kérdés volt hanem kijelentéds.
- Anyámék, se akarták hogy Luke-kal legyek. - rángatta a vállát. - De ez semmi nem vátoztatott. Vagy beletörődnek vagy nem.
- De te nem vagy olyan mint a nagyi. - áncoltam a homlokomat.
- Az nem számít. - legyintett. - Az számít hogy te vele akarsz lenni. És ezt én el fogom fogadni. És nem arról van szó hogy nem bírom Logant, oké? Jó pasi, érti a viccet... - rám kacsintott. - Klasszul ki fogunk jönni egymásssal, ha újra együtt lesztek.
- Kár még ennyire előre szaladni. - nevettem. - Még csak levelezünk.
- Még csak... - visszhangozta, épp mikor Luke belépett az ajtón. Összecsapta a tenyerét és vigyorogva megszólalt:
- Éhen halok. - azzal mindhárman leültünk az asztalhoz és nekiláttunk a finomságoknak.

*

(Rory)
Eltelt pár nap és Logan még mindig szorgosan írogatott, ahogy én is neki. Már egyre felszabadultabban beszélgettünk, és előfordult tegnap, hogy felhívott. Nem beszéltünk semmi érdemlegesről, csak azt mondta hogy nem tudja megnyitni az e-mail fiókját úgyhogy lehet hogy pár napig nem tud visszaírni. Ezt sajnáltam, de jólesett hogy szólt, és hogy felhívott.
Megcsörrent a telefonom és kis híján szíbajt kaptam tőle. Odamentem érte az asztalhoz és mikor láttam hogy Paris neve villog a kijelzőn nagy levegőt véve vettem fel.
-Rory, beszélnünk kell! - hadarta.
- Neked is szia, Paris. -forhgattam meg a szemem. Nem tudom mekkora tragédia történt, hogy még egy "hello"-t se tud kinyögni.
- Egyedül vagy? - követelte a választ.
- Hm, nem itt ül mellettem a kirái kárda.
- Komolyan kérdeztem! - mondta mérgesen.
- Csak én vagyok itt meg Pau... meg a kutyánk. - nem láttam jónak a nevén hívni, nem ám még ebből is vitát indít.
- Jó. -fújta ki a levegőt. - Egy nagyon fontos dolgot kell megbeszélnem veled.
- Ne kímélj! - Ha ez is olyan fontos dolog lesz, mint az eddigi hírek amikkel így hívott fel, akkor halálra fogom unni magam.
- Doyle tegnap érkezett haza a nagyszüleitől, és lefeküdtünk. - kezdte. Jesszus, biztos végig akarom én ezt hallgatni? Nem, nem akarom de muszáj! - És mivel egy hétig elvolt nem szedtem a gyógyszereimet és most...
- Terhes vagy? - csak poslogtam.
- Nem tudom. - úgy tűnt kétségbe van esve. - Még csak egy nap telt el, most még nem lehet megállapítani vagy igen?
- Persze hogy nem lehet. -mondtam. - figyelj Paris ne ess pánikba. Kérdezd meg Doyle-t hogy ő se védekezett-e. Ha nem akkor egy hét múlva menj el vegyél egy tesztet és majd kiderül.
- Majd kiderül? - háborodott fel. - Hogy mondhatsz ilyet, mikor lehet hogy egy gyerek elkezdett kifejlődni bennem?
- Paris, nyugodj le, oké? - próbáltam hatni rá. - Megkérdezted már Doyle-t hogy...
- Nem még nem. - felelte és mintha egy kicsit lenyugodott volna. - majd ha hazajött a munkából meghkérdem tőle...
- Heles, és ne stresszelj... - mondtam neki.
- És mi van ha... ha terhes vagyok? - kérdezte megint remegő hangon. Na erre most mit mondjak?
- Ezen még kár gondolkodni... - hebegtem. - Majd utána ha sikerült kideríteni valamit, majd együtt eldöntitek, hogy mi legyen.
- Te mit tennél, Rory?
- Fogalmam sincs, Paris, per pillanat nem vagyok olyan helyzetben, hogy ez lehetséges lenne. - mormogtam. - Ezen még nem is gondolkodtam.
- Hát... köszönöm hogy meghallgttál. - Hangja hálás volt. - Majd hívlak hogy mi van, jó?
- Rendben.
- Huh... - Nagyon meglepődtem ezen. Paris aki még azt is nagyon meggondolta hogy mikor csókolózzon és kivel, a határozottság megtestesült formája, most tehetetlenül, néz maga elé, és hívja fel a barátnőjét hogy mit tegyen ebben a helyzetben. Én még tényleg sose merengtem el rajta, hogy mit tennék ha babát várnék, és mostanában nem is kell.
Lekászálódtam az ágyamról, mivel, Paul Anka már jelezte hogy vigyem el sétálni. Rácsatoltam a pórázt és elindultam vele a város felé. Mostanában mindig én sétáltatom őt, hogy itthon vagyok, eddig meg Babett tette meg ezt anyunak.
Végigmentem vele a városon, útközben beköszöntem Luke-hoz, meg vettem magamnak egy-két dolgot a szépségpolási botban, aztán haza is mentünk. Kutyusunk, rögtön el is aludt a lépcsőn. Bekapcsoltam a tévét, ment rajta egy jónak tűnő sorozat, aminek pár részét már láttam Lane-nel, egyszer, de azt hiszem hogy az egyik reklám közben elaludtam...