9. fejezet

Na sziasztok! :)) Meghoztam a 9. fejezetet! Remélem tetszeni fog! szeretnék véleményeket kapni! ;) Ja és ne felejtsétek el lájkolni a facebook oldalt! :))
Regiii

Hozzak pezsgőt?

(Lorelai)

- Mit mondott pontosan a telefonban? – kérdezte Luke. Mi ketten a kocsijában ültünk, és Hardford felé tartottunk anyámékhoz a vacsorára.

- Azt hogy a házról akarnak beszélni ami vesznek nekünk. – feleltem.

- Semmi mást?

- Nem, semmi mást. – ráztam a fejem. – Mikor kérdeztem, csak kuncogott és azt mondta, majd meglátjátok. – az utolsó két szónál igyekeztem minél jobban Emily-s hangot megütni.

- Jézus, ezt ne csináld! – kérte a vőlegényem.

- Mit? – hülyítettem.

- Ne utánozd anyád hangját, elég ha akkor kapok frászt tőle, mikor náluk vagyunk. – forgatta a szemét.

- Luke, örülök, hogy maga is eljött, iszik még egy hordó sört. – szórakoztam azért is. – Elég lett volna ha megáll az út szélén, olajfoltos lesz a térkő.

- jó fejezd be. – kért meg szépen. – Anyád mostanában ráadásul nem is ellenséges velem, sőt. Ésurevetted?

- Hm… igen észre. – hümmögtem. – Nyilván elfogadták, hogy összeházasodunk és szerintem jól esewtt anyámnak, hogy rá bíztuk a díszítést.

- Igen, jó ötlet volt.

Luke leparkolt a szökőkút mellett, a szokott helyen, aztán odamentünk az ajtóhoz. Épp csöngetni akartam, mikor hirtelen kitárult az ajtó, mi pedig Lukekal automatikusan hátrahőköltünk. Anyám állt az ajtóban egy ijesztően vidám mosollyal az arcán.

- Pont azt jöttem ki megnézni, hogy itt vagytok-e már. – közölte anyám és intett, hogy menjünk be. Túlontúl lelkes volt. Ajaj…

- Mond csak anya, mitől vagy ilyen vidám? – érdeklődtem, miközben leültünk a szófára, ő pedig a zsúrkocsihoz lépett.

- Mit kértek inni? – jött a kérdés, válasz helyett.

- Mit kérdeztem?- fordultam vőlegényem felé, aki legalább olyan értetlenül bámult rám, mint én őrá. Mindkettőnk fejében az a kérdés járt: Vajon miről lehet szó?

- Tudom , mit adok! Pezsgőt! – örvendezett anya. Meg se várta, hogy feleljünk rá, mit kérünk. – Egy ilyen alkalomhoz pezsgő kell!

- Milyen alkalomhoz, anya? – faggattam, hátha kiböki végre.

- Tessék itt a pezsgő. – nyomta a kezünkbe a poharat. – Richard! Gyere le végre, hogy közöljük a hírt!

- A hírt? – tudtam, hogy idegesíti, ha sokat kérdezősködök, és végül majd kiböki. de aztán apám sietett le a lépcsőn. Na végre!

- Itt a pezsgőd. – adta át a poharat anyám neki is.

- Pezsgő! Kitűnő!

Mi is felálltunk, ha már ők is állnak, habár nem tudtuk mit kell ünnepelnünk, mire iszunk…

- Eláruljátok mi történt, aminek ennyire örültök? – tártam szét a karomat amennyire a pezsgőtől tudtam. Meg voltam zavarodva. – mekkora az öröm? Készüljek, arra hogy ugrándoznom kell majd? Vagy netán be fog jönni a valami zenekar, hogy vidám dalokat zengjen?

- Áruljuk el nekik. – tanácsolta anyám végre, úgyhogy apám felvett a dohányzóasztalról egy borítékot – ami nekem addig fel sem tűnt, hogy ott van – és felénk nyújtotta. Luke én nyúlt érte, de én vettem át. Kinyitottam és amit találtam benne az egy összehajtott papír volt, meg két kulcs. Kivettem, hogy szemügyre vegyem. Lakáskulcsok voltak. Összeraktam a fejemben a kirakóst.

- Na ne! – tátottam el a számat. – Ezek…

- Az új házatok kulcsai. – felelte anyám izgatottan. – Lecsapott volna rá még egy vevő, szóval muszáj volt most megvennünk.

- Atya világ… szóval miénk a ház? – hebegtem a kulcsokat bámulva, mint egy hülye.

- a mi nevünkön van, mivel mi írtuk alá a szerződést, de átírathatjuk a tiédre vagy Lukeéra, ha szeretnétek, és ha lefizetitek Taylor Doose-t, megkaphatjátok a Stars Hollow-i címet. A tiétek.

- Hú, hát ez fantasztikus. – Luke most szólalt meg először az üdvözlés óta. – Köszönjük szépen!

- Nagyon szívesen, és tudjuk, hogy még nem vagytok házasok, de sok boldogságot! – tette hozzá apám.

- Köszönjük! – mosolyogtam rájuk. – Bár azt reméltem, hogy egy ilyen puccos házhoz puccosabb kulcs jár, szóval egy kicsit csalódott vagyok…

- Lorelai… - apa és anya egyszerre néztek rám szúrós szemmel.

- Vicceltem. – vigyorodtam e. – Nagyon hálásak vagyunk! – váltottam kicsit komolyabbra.

Szüleim boldogan összemosolyogtak.

- Na akkor koccintsunk. – indítványozta Luke. – Az új otthonunkra. – rám mosolygott és majd’ elolvadtam a mosolyától.

  Összekoccantak a poharain, felhajtottuk a pezsgőt, majd az étkezőbe vonultunk.

- A bútorokat is mind otthagyták, de ha nektek túl csicsásak eladhatjátok őket, bár szerintem jól néznek ki. – folytatta anyám az ismertetést.

- Igen, jól mutattak a helyükön, de akkor mi lesz a mostani házunkkal? – ráncoltam a homlokomat. – Jó nem terveztem hogy eladom, hétvégi háznak vagy ilyesminek jó, de… azt hittem átvisszük a bútorokat az új házba.

- Így már felesleges. – vont vállat apa.

- Tudom, hogy ragaszkodsz néhány tárgyhoz, ami ott van, azokat átviheted. – tanácsolta anya. – Például azt a förtelmes majmos lámpát. – morogta még hozzá azért.

- Végül is…

- Rory hogy van? – tért át más vizekre apa. Éles váltás.

- Jól. – feleltem. – Telefonált ma délelőtt, jól érzi magát csak még kicsit össze van zavarodva, de dolgozik keményen.

- Persze, hogy még új neki a helyzet. – bólintott apa. – De Logan remek fiatalember, örülhetsz, hogy a lányod ilyen fiút fogott ki magának.

- Örülök. – mondtam őszintén. És tényleg igaz volt. Mind a mellett hogy féltettem és aggódtam Roryért, attól még kedveltem Logant, erre rájöttem hosszú álmatlan órák után. 

- Logannel mi a helyzet? – érdeklődött most anya.

- A szülei nem díjazták a döntését. – forgattam a szemem. Furcsa, szüleimet meg sem lepte ez a mondat. Folytattam. – Most a nővéréék házában lakik, ideiglenesen, csak amíg Roryval nem keresnek új lakást maguknak.

- Ennyire rosszul fogadták Huntzbergerék? – húzta a száját anya.

- Hát igen, milyen meglepő. – morogtam. – De Logan egészen… jól állta a sarat szóval. Keres munkát, Rory szerint remek kapcsolatokat épített ki szóval záros időn belül találni is fog.

- Hát persze, kitartó fiú. – bólogatott anya. Mintha én nem tudnám.

- Van egy ötletem. – szólalt meg apa hirtelen. Mind ránéztünk. Töprengő arcot vágott. Talán nem jó jel…

- Halljuk! – ösztönöztem folytatásra, miközben a szobalány mindenki elé letette a salátát.

- Mi lenne, ha Rory és Logan a mostani házatokban lakna? Elvégre ti úgyis átköltöztök addigra, mire Rory hazajön, és akkor nem kéne idegen helyen lakniuk, és fizetniük sem kéne érte.

 Ez az ötlet annyira jónak hangzott, hogy hirtelen csak mosolyogni tudtam, megszólalni nem. Így legalább nem kell eladnom a házat, amihez annyi emlék fűz, nem fognak idegenek lakni benne és Rory is a közelemben lehet.

- Szerintem egy ez jó ötlet, igaz Lorelai? – nézett rám Luke választ várva.

- Igen, szuper ötlet, apa! – kaptam észbe gyorsan. – Nem lett volna szívem eladni a házamat, hogy idegenek lakjanak benne.

- Erről van szó. – csapta össze a tenyerén anyám. – Hozzak pezsgőt? Csakhogy ezt is megünnepeljük.

Mindhárman érdekesen néztünk rá.

- Most én tréfáltam. – kacsintott anyám, és rajtam kívül mindenki nevetett. Én csak ámultam és bámultam, hogy mennyire más lett a családom.

*

Álmosnak kellett volna lennem, de nem voltam. Fél tíz volt. Este fél tíz én mégis még mindig olvasgattam vagy csak bámultam ki a kivilágított városra. Unatkoztam, egészen addig, míg a telefon meg nem csörrent. Anya hívott, és örültem neki!

- Anyáék megvették nekünk azt a hatalmas házat, mert lecsapott volna rá más, pár nap múlva, oda cuccolunk. – kezdett bele anya a helyzetjelentésbe. – Mindent itt hagyhatunk a házban, mert anyámék megtartatták a bútorokat is és, ezzel kapcsolatban lenne majd egy javaslatom. Te jössz!

- Megírtam a cikkemet, megittam egy vagon kávét, de már most hiányzik Luke kávéja és együtt vacsoráztam Lisával, egyik kollégámmal, szerintem már meséltem róla. Beszéltem Logannel is. Mi az a javaslat?

- Nagyapának az volt az ötlete, hogy te meg Logan itthon lakhatnátok. – felelte, mire tátva maradt a szám. – Nem kéne fizetnetek a lakásért, nem kéne izgulnotok, és imádjátok Stars Hollowt. Logan is bírja Taylort szóval…

- Ez komoly? – nem akartam hinni a fülemnek. Ez túl jól hangzott, hogy komoly legyen.

- Ingatlanokról van szó, abban nem ismerek tréfát. – kuncogott anya. – Persze, hogy komoly, közel leszünk egymáshoz, szóval, ha már vén hárpia leszek, bármikor átmehetek, hogy kikergesselek a világból, Szívem!

- Ha eddig kibírtam, nem hátrálok meg akkor sem. – nevettem. – Sőt már most is hárpia vagy. Ha megöregszel, nem lehet sokkal rosszabb.

- Úgy érted ha ennél jobban megöregszem? – javított ki.

- Igen úgy. – vágtam rá. – Legalább te felvállalod a korodat.

- Persze. Mindenki szeretne így kinézni, hatvan évesen. – hülyült. Csak kevesebb mint harminc évet túlzott.

- Ez nagyon jó ötlet volt nagyapától. – tértem vissza a tárgyra. – Logan is biztos örülni fog neki. Holnap el is újságolom majd neki.

- Oh, délig ne hívd fel. – kért meg rá, ami meglepett. –Én szeretnék szólni neki előbb. Az mégiscsak korrektebb. – Most még inkább meglepődtem, de logikusnak hangzott.

- Ja, rendben. – egyeztem bele. – Azért izgatott vagy a költözés miatt, igaz?

- Mi az hogy! – vágta rá. – Már csak Taylorral kell beszélnem a Stars Hololw-i cím miatt.

- Nehéz menet lesz. – jegyeztem meg, csak úgy mellékesen.

- Kibírom, mindig is volt hatalmam Taylor Doose felett, emlékszel?

- A hőstetteidre? Ki ne emlékezne? – adtam alá a lovat.

- Jaj, és tiétek az egyik szoba ám. – jutott eszébe. – Ha nálunk töltötök, majd egy-két napot kell egy szoba nektek.

- Ez kedves. – Jólesett a gesztus tényleg. – Azt hiszem kéne egy pezsgő most erre a pillanatra.

- A vacsin ittam helyetted is, elhiheted. – biztosított anya.

Nevettünk, és még vagy másfél órát beszélgettünk, nem törődve a telefonszámlákkal.

(Lorelai)

 Reggel most fordult elő először talán, hogy első utam nem a szállóba vagy Luke-hoz vezetett. Loganhez igyekeztem. Rory megadta a nővérének a címét ahol most lakik, szóval most azon voltam, hogy odataláljak. Magam is meglepődtem, de csak egyszer sikerült eltévednem, és akkor is egy téves útbaigazítás miatt. Most már tudom miért nem szabad járókelőt megkérdezni.

 Logan nővéréék egy ikerházban laktak. Szép környék volt, nem túl forgalmas, tele kertes házakkal. Becsengettem és vártam, míg Logan ajtót nyitott. Arckifejezése elárulta, hogy meglepődött, ami érthető.

- Szia, Logan! – integettem neki.

- Helló, Lorelai! – azért viszonozta a mosolyomat és beinvitált a házba. – Meglep, hogy itt látlak.

- Hát igen, van egy jó hír, amivel személyesen akartam eljönni és a menyasszonyodra tudok hatni szóval megadta a jelenlegi címedet. – magyaráztam.

- Hát akkor nem ácsorogjunk itt a hallban. – intett, hogy kövessem. Egy barátságos és talán túl színes nappaliba invitált be.

- Hű, nagyon… különleges ez a ház. – jegyeztem meg.

- Meg színes és néha már sok is belőle. – tette hozzá Logan. – De szerencsére csak ideiglenesen lakom itt.

- Igen Rory mesélte.

- Most éppen házakat keresgélek a közelben, hogy míg Rory haza nem jön, ne itt kelljen laknom. – forgatta a szemét, miközben leültünk.

- Ezért is jöttem részben. – mosolyodtam el.

- Oh, rendben. – Logan ismét megilletődött. – De előbb mit hozhatok inni? Van kóla, víz, vagy gyümölcslé. Gondolom vezetsz.

- Igen, a víz jó lesz, köszi. – feleltem, mire felállt és átment a konyhába. addig csendben vártam míg visszajön. Végignéztem a könyvespolcon, a plazma tévén, a színes falon meg a növényeken. Meg tudom érteni, hogy Honor miért így rendezte be ezt a házat. Ki akart szabadulni a Huntzberger-házból, az életükből, és színt akart vinni az övébe.

- Tessék. – tette le elém a poharat Logan.

- Köszi. –Ittam a vízből aztán újra belevágtam. – Nos, egy olyan helyzet állt elő, hogy a szüleim venni akartak nekünk egy házat nászajándékba. Esküvő után kaptuk volna meg, de egy másik vevő is érdeklődött utána úgyhogy, ismered anyámat, megvették nekünk előre. Pár nap múlva költözünk. És mivel anyám otthagyatta a bútorokat a házban, így a mostani házunk teljes fényében megmarad. Nem lenne szívem eladni hisz Rory ott nőtt fel, és iszonyú sok emlék köt oda, és kiadni sem akarom, hogy idegenek lakjanak benne. Arra gondoltunk, hogy mit szólnátok, ha ti laknátok ott Roryval?

 Láttam, hogy egy pillanatra átadja magát a döbbenetnek, aztán pislogott egy párat.

- Hát ez… nem rossz ötlet, de ez így elég egyoldalú. – szólt végül.

- Nézd, nektek kell egy hely amit én megadhatok nektek és még segítenétek is. – mosolyogtam rá. – Rory egy évig nálad lakott ingyen és bérmentve, szóval ennyi jár. És mi egy család leszünk, pontosabban már nagyjából azok is vagyunk.

- Ez nagyon jól esik, Lorelai. – Igazat mondott, az arcára volt írva.

- Szerintem kedden vagy szerdán kezdjük el a költözést, úgyhogy utána te már be is költözhetsz. Bármit magaddal hozhatsz, amihez kötődsz találunk neki helyet. – mondtam.

- Rendben, de csak egy feltétellel. – tartotta fel a mutatóujját. – Ha segíthetek a költözéseteknél. Van pár haverom, akik tudnának segíteni.

- Nincs annyi cuccunk, elég leszel egyedül is. – biztosítottam róla. – És rendben, megköszönnénk a segítségedet.

- Szívesen segítek! – mosolygott.

Ezt jó volt hallani. Logan más lett, mint volt. Talán én ismertem félre. Röstelltem is magam miatta.

- A másik dolog, amiért jöttem pedig ez. – kihúztam a borítékot a táskámból és felé nyújtottam. Elvette és kíváncsian kinyitotta. Miközben végigolvasta a lapot újra mosolygott.

- Köszönöm szépen! – nézett rám hálásan. – Mindenképpen ott szerettem volna lenni az esküvőtökön, és nem csak Rory miatt.

- Ez kedves tőled. – Úgy éreztem kicsit el is pirultam. – Mi is szerettük volna, hogy ott legyél. Elküldtem volna a címedre, miután elkértem Rory-tól, de mivel ma eljöttem, így gondoltam egy füst alatt ezt is odaadom.

- Jól tetted, köszönöm. – bólogatott, majd visszahelyezte a kis díszes lapot a borítékba, ami aztán letett az asztalra. – Hoznom kéne most be egy kis pezsgőt vagy nem is tudom.

- Nem iszom, mert nemsokára mennem kell, de vegyük úgy hogy koccintottunk. – tanácsoltam. Fura, mostanában mennyi olyan pillanat történik, amihez pezsgőt kéne nyitni!

- Rendben. – egyezett bele.

Kortyoltam az ásványvízből, vagy megkérdeztem, amit mindenképpen meg szerettem volna kérdezni tőle:

- Nagyon rossz volt a vacsora apádéknál?

- Nem volt rosszabb, mint máskor. – vont vállat, de tudtam, hogy ez többet jelent neki is egy vállrándításnál. – Apám nem volt képes elfogadni a döntésemet. Én éveken át elfogadtam az övét, és most csak ennyit vártam volna tőle, de ha képtelen rá én nem erőltetem.

- Hát igen, ami nem megy azt kár. – hümmögtem. – Azért jól tetted, hogy megpróbáltad még egyszer.

- Nem tudom, nem változott semmi. – húzta a száját csalódottan. Tudtam, hogy az.

- Attól még jól tetted. – bizonygattam. – Adtál egy második esélyt, csak ő nem élt vele. Te megtettél mindent.

- Hát igen. – sóhajtott. – Nem érdekes, már megszoktam, hogy apám csak azt támogatja, amihez neki érdeke fűződik, vagy ami a munkáról szól. A hosszú évek során megtanultam.

- Hát, ránk bármikor számíthatsz. – Ez akaratlanul bukott ki belőlem, mégsem bántam meg, hogy kimondtam.

- Tudom, és hálás vagyok érte. – mosolyodott el ismét. – Nem fogtok csalódni bennem. Ígérem.

- Ebben nem kételkedem. – feleltem magabiztosan. – Rory téged választott, mert nagyon szeret. És Rory sosem döntött még rosszul.

- Kösz, a bizalmat.

Biccentettem, majd kiittam a vizem maradékát, és felálltam.

- Maradnék még, de vár a szálló, és most hogy Sookie, a társam nincs bent muszáj bemennem. – magyaráztam, mire ő is felállt.

- Persze. Rory mesélte, hogy a Sookie babát vár. – mondta Logan, mialatt kikísért a hallba. – Hogy van?

- Feküdnie kell, de bírja. – kuncogtam. – Örülök, hogy beszéltünk, Logan.

- Igen, én is. – helyeselt. – És még egyszer köszönöm a meghívót.

- Szívesen.

Elbúcsúztunk, aztán és beültem a kocsimba, hogy visszamenjek Stars Hollowba és kezelésbe vegyem a szálló ügyeit, mint rendesen.

*

- Itt legyenek szívesek aláírni. – mutattam a papíron a Ventus házaspárnak. – Köszönjük, hogy a Szitakötőben szálltak meg, Jeremy és Sam már kivitték a holmijaikat.

- Rendben köszönjük. – mosolyogtak, majd elköszönte és kimentek az ajtón.

Épp csak, hogy elkezdtem volna pakolni a recepción, míg Michel ebédszünetet tart, mikor megcsörrent a telefon.

- Szitakötő Szálló itt Lorelai beszél. – mutatkoztam be.

- Loralai, itt Jackson. – hadarta Sookie férje. – Sookienak megvolt az első összehúzódása behoztam a kórházba.

- Rendben odamegyek. – vágtam rá és már fogtam a kabátomat. – És hogy van?

- Jól, semmi baja. – Hallottam a hangján hogy mosolyog, úgyhogy megnyugodtam. Megmondta gyorsan a kórház nevét ahol vannak, aztán letettük.

- Michel! – kiáltottam be a konyhára, ahol alkalmazottam ücsörgött egy bögre kávéval az újság fölött. Mikor a nevét mondtam felkapta a fejét.

- Oui?

- Sookie már a kórházban van, most hívott Jackson! – közöltem vele. – Szeretném, ha félbe hagynád, amit csinálsz és tartanád a frontot estig!

Valami olyasmit morgott rá, hogy ő is sok mindent szeretne, de nem törődtem vele, inkább kiszaladtam a JEP-hez, és igyekeztem minél előbb odajutni a kórházba.

  Szerencsére az utakon nem volt dugó és csak kétszer dudáltam le valakinek a fejét, míg odaértem. A portán viszont már azt mondták, hogy Sookie már a szülőszobán van, de elmondták, hová menjek, úgyhogy követtem az útbaigazítást. Jackson kint ült a folyosón. Láttam rajta, hogy aggódik, és izgatott. A lábával dobogott a padlón.

- Lorelai! – pattant fel mikor meglátott.

- Nem hiszem el, hogy nem értem ide időben. – nyavalyogtam. – Ráadásul még három hete lett volna, és semmi babacuccot nem vettem a bulihoz.

- Majd, ha hazamentünk, kinyitunk egy pezsgőt, mit szólsz? – vetette fel Jackson, mire elmosolyodtam. Bizony… mostanában divat lett a családunkban a pezsgő.