10. fejezet

Halihóó! :)) Este van, Péntek 13. 21:59 és meghoztam a híres neves 10. fejezetet ;) Remélem tetszeni fog ez is, és véleményeket kérek! A Facebook oldalt pedig ne felejtsétek el lájkolni! (L)
Jó olvasást és további szép estét ;) <3 

Költözködés netovábbja

 A mai napi program: Kínai kajával dobozokba és zsákokba csomagolunk minden holmit, ami az új házunkban kelleni fog. Az elején még tetszett, de nagyjából tíz perc után meguntam az egészet.

- Luke, nem akarnál megszabadulni néhány ruhadarabodtól? – kérdeztem mikor már a harmadik próbálkozásra, sem sikerült az összes ruháját egy bőröndbe hajtogatnom.

- Nem, és te? – kérdezett vissza Luke, mintha csak az időjárásról érdeklődne.

- A kettő nem ugyanaz. – tisztáztam. – Neked minden csak ingből áll, az hogy egy- kettőtől megszabadulsz még nem jelent semmit.

- Nekem igen. – felelte Luke higgadtan, miközben a kazettákat tette bele egy dobozba. – Már ajánlottam, hogy ha nem egy bőröndbe akarnád belegyömöszölni az összes ruhámat könnyebben boldogulnál.

- Azt nem lehet, mert annál több dolgot kell vinnünk. – ellenkeztem.

- De azért kértük kölcsön Babették két bőröndjét, nem? – Ez kézenfekvő kérdés volt, csakhogy én nem a kézenfekvő szituációk híve vagyok. – Meg Logan amúgy is segít.

- És akkor rögtön akasszunk a nyakába három-négy sporttáskát, csak mert felajánlotta, hogy segít? – forgattam a szemem, de már láttam, hogy nem fogom tudni behúzni a bőröndöt akkor sem, ha még órákig ülök a tetején. – Jóó! Kész! Igazad volt! – fakadtam ki és kipakoltam a bőrönd felét. – Tényleg muszáj lesz átpakolnom a másik bőröndbe.

- Megmondtam. – Luke összeborzolta a hajamat, miközben felállt az ágyról. – Na, ezek megvannak, leviszem őket. Odalent van még valami, amit össze kell csomagolni?

- Csak Paul Anka cuccai, de azt majd csak az utolsó turnusban akarom elvinni. – feleltem. – Idefönt viszont még van egy csomó minden. – tettem hozzá. – Az én ruháim, a fürdőben lévő cuccok, és még a te ruháiddal sem végeztem.

- Akkor azt hiszem, visszajövök ide. – döntött Luke, majd elindult lefelé a dobozokkal.

- Nagyon helyes. – kiáltottam még utána.

Luke-nak délben be kellett mennie a kávézóba, Ceasar helyett, úgyhogy én is bementem vele. Ittam egy kávét, ráadásul Lane is bejött a kicsikkel, úgyhogy vele is tudtam egy kicsit beszélgetni. Úgy tűnt jól van csak kimerült, de boldognak látszott. A fiúk is sokat nőttek, de ugyanolyan édesek, mint voltak.

- Zac hogy van? – érdeklődtem, mikor eszembe jutott, hogy ő meg turnén van.

- Oh, nagyon jól. – nevetett Lane. – Imádja, hogy gitározhat, és hogy ilyen klassz együttesben játszik. De nekem nagyon hiányzik.

- Te is neki, ez biztos! – veregettem vállon drága Lanet. – És minden nap beszéltek, igaz?

- Igen, elég sokat. - bólogatott. – És egy hónap múlva úgyis hazajön.

- Az szuper. – mosolyogtam. –Na de most sajnos mennem kell, be kéne néznem a szállóba mielőtt hazamegyek folytatni a pakolást.

- Ja, igen hallottam róla, hogy költöztök. – mondta Lane.

- Igen? – lepődtem meg.

- Az egész város tudja már. – legyintett. – Miss. Patty és Babett nem hazudtolta meg magát.

- Isten áldja őket. – kuncogtam, majd lekászálódtam a székről, hogy megölelhessem Rory legjobb barátnőjét. – Majd még beszélünk! Ha lesz időm, átugrom és ellátlak tanácsokkal, már ha szükséges.

- Sosem árt. – nevetett Lane. – Na szia, Lorelai!

- Szia, Lane! – integettem, majd még az ajtóból hátra kiáltottam. – Luke, otthon találkozunk! – azzal már indultam is, hogy minél hamarabb odaérjek a szállóba, de sajnos ez sem ment simán. Útközben Kirk tartott fel.

- Szervusz, Lorelai! – lépett elém a semmiből.

- Oh, helló Kirk! Mi újság?

- Hallom költöztök Luke-kal. – tért a lényegre. nem köntörfalazott, nem szokása.  

- Ja, igen, de nem messze, csak a városhatárhoz. – feleltem, mintha bizony izgult volna miatta, hogy távolabb leszünk.

- Igen, Taylor említette, hogy beszéltél vele a határ ügyében. – bólogatott.

- Igazán? – Igazából sietnem kellett volna, de Kirk elől nehezen menekül az ember.

- Aha, de most nem ez miatt kerestelek fel. – legyintett. – Felajánlhatom szolgálataimat a költözésnél! Van a családunknak egy furgonja, bármikor szívesen segítek, persze ha adnátok érte egy kis pénzt örülnék is neki!

- Nézd, Kirk ez kedves tőled, de a bútorokat nem szállítjuk el, mert Rory és a vőlegénye itt fognak élni. – magyaráztam, bár lehet, hogy ezzel máris elszóltam magam. Elvégre az eljegyzésről még senki sem tudott. Láttam, hogy Kirk is megütközve néz rám, épp ezért gyorsan folytattam. – Ezért csak a használati tárgyainkat, ruháinkat visszük el az új házba, ehhez pedig nem kell nagy segítség. Most viszont mennem kellene szóval…

- Öö… rendben. – pislogott Kirk, miközben én megpróbáltam kikerülni. – Már ne haragudj, de Rory férjhez fog menni?

- Tényleg sietek Kirk. – ráztam le és már ott is hagytam a járdán. Már majdnem szaladtam. Vigyáznom kéne a számra, a fenébe is! Pár órán belül – talán nem is kell annyi, ha Miss. Pattyhez megy először a hír – már az egész város tudni fogja, hogy Rory-t eljegyezték. Szuper…

  A szállóba csak be akartam nézni és azonnal vissza szerettem volna menni pakolászni, de ahogy beléptem mindenki megrohamozott és rájöttem, hogy egy csomó dolgom van szóval bent voltam vagy másfél órát, mire el tudtam szabadulni. Szürkület volt már amikor hazafelé mentem, de Luke furgonja még nem áll a ház előtt, mikor én leparkoltam a felhajtón.

- Jaj, szia Bogaram! – hallottam meg viszont Babett összetéveszthetetlen hangján a tornácukról rám kiáltani.

- Szia, Babett! – köszöntem vissza, és a lépcsőn vártam meg, hogy idesiessen. – Mi a helyzet?

- Jól hallottam, hogy Rory-t eljegyezték? – kérdezte izgatottan.

Nagyot sóhajtottam. Szinte éreztem, hogy ez vár rám.

- Igen. – feleltem.

- Hát ez jól hangzik. – örömködött kedves szomszédom. – Ki az? Az a helyes, szőke, limuzinos srác?

- Igen, Logannek hívják. – válaszoltam türelmesen. Ide fog költözni, muszáj tudnia a nevét, nem szeretném, ha mindig csak limuzinos-ként szólítaná meg.

- Hát, Rorynak nagy szerencséje van, Babám annyit mondhatok. – kacsintott.

- Igen-igen.  

- Én mondom! – bólogatott hevesen, minek következtében szőke haja csak úgy lobogott.

- Most viszont mennem kell Babett, sok a dolgom. – mondtam elindulva az ajtó felé. Már csak a kulcsomat kéne megtalálnom…

- Oh, persze a csomagolás. – helyeselt Babett sejtelmes arccal. – Akkor majd beszélünk, Édes! Szia!

Nagy nehezen megtaláltam a kulcscsomómat, úgyhogy be tudtam jutni a házba. A hall tele volt útrakész dobozokkal. Ez még inkább emlékeztetett a fent fürdőre, ami még arra vár, hogy kipakoljuk. És nekem kell nekiállnom, mert úgy tűnik Luke nem tudott elszabadulni.

(Rory)

 Hulla fáradt voltam. Zsibbadt a kezem a sok írástól. Betelt két jegyzetfüzetem, vennem kellett pár újat, meg tollat is. Meg se tudnám - és nem is akarom megszámolni -, hogy az elmúlt két napban mennyi e-mailt küldtem a cikkemmel, és azt se, hogy mennyit aludtam. Ez utóbbit inkább azért mert olyan keveset… és épp mikor a fürdőszobában tollászkodom a tükör előtt megcsörrenik a telefonom. Nem akartam volna felvenni pedig az anyám is lehetett, és már egy napja nem beszéltünk. És igen ő volt az.

- Anya, szia! – örültem, hogy végre tudok vele beszélni.

- Szia, Mrs. Elfoglalt Asszony. – üdvözölt ő is.

- Mondja ezt a Mrs. Elfoglalt Asszony kettő. – grimaszoltam. – Be voltam táblázva, annyi cikket írtam, hogy az hihetetlen.

- Itt meg annyi a doboz, hogy alig látok tőlük, és a fürdőben hatalmas most a kupi. – összegezte anya. – A költözködés kimerítő.

- Akárcsak a tudósítás. – sóhajtottam, mint aki most jött be a kertből és ledobtam magam az ágyra. – Na és hogy álltok?

- Holnap Logan átjön és segít elvinni a holmikat. – felelte anya, és a vőlegényem neve említésére a szívem a kétszeresére gyorsult.

- Ez nem ér, hogy te akármikor láthatod őt. – játszottam a duzzogó lányt.

- Másfél hónap múlva te is itthon leszel és láthatod. – vígasztalt anya.

- Pontosabban 6 hét múlva. – javítottam ki vigyorogva.

- Tessék? – lepődött meg és hallottam, hogy a hangja egy oktávval feljebb csúszott.

- Bizony! – bólogattam, persze tök feleslegesen. – Megmondták a pontos dátumot. Már október 20-án otthon leszek.

- Rory, hát ez marha jó hír! – örvendezett anya. – Nagyon örülök neki!

- Én is! – mosolyogtam. – Ha holnap előbb találkoznál Logannel, mint ahogy én beszélek vele, elmondanád neki is? Ma már biztos nem tudom felhívni.

- Persze! – Vágta rá. – Most sokkal jobb kedvem lett. Kedvet csináltál a csomagoláshoz.

- Ennek örülök. – nevettem. - Lukekal mi a helyzet?

- Jól van. – válaszolt boldogan. – Még a kávézóban van, de azt mondta, ahogy tud jön és segít. Ajánlom neki, mert sok minden van még hátra.

- Vedd úgy, hogy mentálisan segítek.

- Miben?

- Az agyhullámaimmal a telefonon keresztül felgyorsítom a munkát. – magyaráztam, mintha tényleg lehetne tenni ilyesmit.

- Hát ezért hálás vagyok. – nevetett anya, de aztán komolyabb hangnemre váltott. – Arra gondoltam tartanék egy olyan „Beköltöztünk!” bulit az új házban, de nem tudom ez téged, hogy érintene. Hiszen nem vagy itthon, nem lehetsz ott rajta.

- Ez butaság, anya. – csóváltam a fejem. – Nyugodtan tartsd meg a bulit! Én már láttam a házat, és látni is fogom még elégszer. Miattam ne mondj le minden szuper partiról.

- Csak olyan rossz érzés hogy nem lehetsz itt rajta. – szomorkodott.

- Majd fényképezzetek és videózzatok sokat. – tanácsoltam, pedig én is jobban díjaztam volna, ha ott lehetek. – Ezt miattam ne hagyd ki, és már csak a nagyiék miatt is csinálj egy ilyen partit.

- Biztos?

- Persze, ezen ne bánkódj, bulizunk még ha otthon leszek hiszen ott van még a leánybúcsúd is. – emlékeztettem.

- Oké, igazad van. – engedte meg. – Akkor meghívom a többieket.

- Jól teszed! – helyeseltem. – Jó mulatást!

- Most nem nagyon mulatok. – nyöszörgött. – Túl sok a holmi!

- Hát akkor további jó pakolást kívánok. – ásítottam. Ez volt a végszó. – Most muszáj ledőlnöm, az éjjel alig volt időm aludni.

- Szóval az ágyad miatt dobod a mamát? Főleg úgy hogy itt hagyod a hatalmas unalom kellős közepén? Nem szép dolog.

- Hallgass zenét, vagy nézz tévét, míg Luke haza nem ér. – tanácsoltam, de alig tudtam elfojtani a következő ásítást. – Most tényleg megyek.

- Jól van. – törődött bele anya. – Holnap, ha tudsz hívj fel, rendben?

- Rendben. – ígértem meg. – Jó éjt!

- Jó éjt, Szívem! – köszönt el ős is, majd mindketten letettük. Még annyi erőm volt, hogy átmenjek a fürdőbe fogat mosni, aztán bedőltem az ágyba és már aludtam is mint a bunda.

(Lorelai)

 Az ébresztőóra idegesen csörög, és csörög. Azt reméltem vőlegényem majd kinyomja, de a következő három csöngés után én nyomtam le. Nem értettem mi van. Ólmot öntöttek a fülébe és megsüketült? - ez volt az első gondolatom, mialatt a másik oldalamra fordultam, de Luke helye üres volt és hideg. Ezzel együtt éreztem meg a kávé illatát odalentről. Az élet illata…

  Kimásztam az ágyból, és letámolyogtam a konyhába ahol Luke már javában csinálta a reggelit.

- Jó reggelt. – adtam neki egy hálacsókot ezért a sok mindenért. – Finom illatok vannak itt.

- Palacsinta és kávé. – mutatta be a finomságokat Luke, bár ezeket még én is megismertem.

- Helyes. – mosolyogtam, mint a vadalma és levettem két tányért meg evőeszközt, hogy megterítsek. – Nem tudtál aludni?

- Reggel olyan hat körül esett az eső, úgyhogy egy órával előbb keltem, mint kellett volna. – magyarázta és kitette a tányérokra a palacsintákat. – Még most is csöpörög, de reggel szakadt. Talán még dörgött is.

 - Tényleg elég borús az idő. – állapítottam meg én is. – Te meg éberen alszol.

- Így van. - vont vállat. – Na, együnk! – indítványozta, azzal ő már le is ült a helyére.

- Adok gyorsan Paul Ankának is tápot, különben míg eszünk végig itt fog lebzselni. – mosolyogtam és elővettem a kutyatápot, házi kedvencem pedig már szaglászott is körülöttem. Mikor kiöntöttem a reggelijét szinte úgy vetette rá magát.

- Szerinted megszokja majd az új helyet? – jutott eszembe leülve a székemre. – Hiszen az új házunk ehhez képest egy luxuslakás…

- Kénytelen lesz. – mondta Luke.

- Mondjuk igaz, máskülönben itthon kell hagynom és Logannek kell gondját viselnie. – kuncogtam. – Mindig is bírta Paul Ankát, de nem hiszem, hogy tudná követni a napirendjét, úgy mint én.

- Úgy, mint, te senki se tudná követni. – jegyezte meg Luke. – Még én sem pedig együtt élünk.

- Na, igen, egyedi rendszerem van. – húztam ki magam. - Szóval Logan akkor kettőre jön ide, addig még beugrok a szállóba, és talán Sookie-t is lesz időm meglátogatni. – fontolgattam. – Te is bemész a kávézóba?

- Igen olyan kilencfelé benézek, nem szeretem egész napra Caesar-re hagyni a munkát. – mondta. – De kettőre én is hazaérek.

- Rendben. – bólintottam. – De furcsa. Este már nem itthon alszunk.

- Estére, már nem is itt lesz az itthon. – kuncogott Luke.

- Igaz. – hümmögtem. Elég nehéz lesz megszokni, nem csak a kutyámnak, nekem is az új helyet. Azért jó érzés, hogy új szakaszba ér az életünk, de ugyanakkor ijesztő is. De biztos csak megint én kombinálom túl…

  Miután megettük Luke isteni palacsintáját, én elköszöntem a szakácsomtól és elindultam a szállóba. Most kivételesen nem töltöttem ott sok időt, csak váltottam egy-két szót Michel-lel meg az alkalmazottakkal és benéztem a konyhára. Úgy tűnt minden rendben, úgyhogy elslisszoltam mielőtt bárki megpróbálna rám sózni bármit is.  

 Hazafelé megálltam Sookie házánál és bementem hozzá.

- Hahó Sookie! – kopogtam be, és a férje hamarosan ajtót is nyitott.

- Szia, Lorelai, gyere be! – invitált Jackson. – Hogy vagy?

- Én jól, köszi. – mosolyogtam miközben bementem a nappaliba. Sookie sehol. – És ti?

- Megvagyunk. – bólogatott Jackson. – Sookie éppen lefekteti Clarie-t és jön.

- Áh, szóval maradt a Clarie. – dobtam le magam a fotelbe. Vacilláltak a Clarie és a Natalie között még a kórházban.

- Igen, mindkettőnknek ez tetszett inkább. – felelte és ő is leült a kanapéra. – Kérsz valami inni. Kávét?

- Nem köszi, most jövök a szállóból, ittam ott. – ráztam a fejem, épp mikor barátnőm kijött a folyosóról.

- Szia! – mosolygott rám. Most nem volt olyan zilált, mint az első két gyerek születése után. – Jó, hogy átjöttél.

- Tudok rád időt szakítani. – vigyorogtam, mialatt ő is leült férje mellé. – Szóval, hogy vagy?

- Egész jól. – mondta Sookie. – Sokkal könnyebb két gyerek után a harmadik, és az éjszakák is egész jók.

- Látszik rajtad. – bókoltam neki vigyorogva.

- Na, én megyek, hagylak titeket beszélgetni. – állt fel Jackson. – Megnézem a kertet. – Azzal vett egy kabátot és kiment a hátsó ajtón.

- Amúgy haragszom ám rád! – nézett rám Sookie morcosan. Megütközve néztem vissza rá.  – Nem meséltél el egy aprócska dolgot.

- Mármint? – kérdeztem rá, pedig sejtettem, hogy miről lehet szó.

- Ne nézz így rám, tudod miről beszélek. – kuncogott. – Roryról és Loganről. Össze fognak házasodni, ugye?

- Igen. – bólintottam. – Hol hallottad?

- Erről pletykál a város. – intett ki az ablakon. – Sétálni vittem Clarie-t, mikor Miss Patty lerohant a hírrel. És kicsit meg is sértett, hogy nem tőled hallottam.

- Ne haragudj, de olyan furcsa volt és Rory sem szerette volna még világgá kürtölni, de véletlenül elszóltam magam Kirknek, szóval…

- Emiatt volt múltkor a gubanc az indulás körül? – tapintott rá a lényegre Sookie.

- Emiatt, igen. – feleltem sóhajtva.

- Azt is jól hallottam, hogy Rory és Logan fog a házatokban lakni?

- Jól igen. – mosolyogtam. Jó nagyok a füleid, drága Sookie!  – Legalább nem kell se eladnom, se kiadnom.

- Igen. Ez tök izgi! – tapsikolt Sookie. Mindig úgy tud örülni más örömének, mintha a sajátja lenne. – És hogy álltok a költözéssel?

- Már minden dobozokban, Logan kettőre jön, hogy segítsen átvinni mindent az új házba. – mondtam a tervet.

- Kedves fiú, ez a Logan. – jegyezte meg kacsintva. Ő mindig is csípte Logant, mert azt vallotta, hogy ő az élő példa arra, hogy a gazdag fiúk 90%-ban helyesek.

- Igen, az. – helyeseltem. – Megkedveltem. – tettem hozzá, őszintén. Így volt.

- Az a lényeg.

- Ő ajánlkozott, hogy segít. – magyaráztam bővebben. – Mivel mondtam, hogy beköltözhet akkor is, amikor Rory még nincs itt, cserébe mindenképpen segíteni akart nekünk.

- Ez mondjuk logikus. – bólogatott vidáman.

- Megnézhetem Clarie-t? – kérdeztem kíváncsian.

- Persze, csak halkan. – tette a szája elé a mutatóujját. Bizalmasan bólintottam és levettem a cipőmet, hogy ne csapjak zajt. A drága kislány, békésen szundikált a kiságyában. Nagyon aranyos volt, mint egy kis porcelánbaba.

- Egyelőre a hálóban alszik, de majd ha nagyobb lesz, kibővítjük a házat, lesz plusz egy szoba. – mesélte Sookie. – Jackson már nagyban tervez.

- Aranyos. – kuncogtam. – Viszont megyek, mert még egy órám maradt, hogy Logan ideérjen. Majd még meglátogatlak.

- Ajánlom is! – fenyegetőzött játékosan Sookie, majd elköszöntünk és én Luke kávézója felé vettem az irányt. Már ki is találtam, mit rendelek, mert már korgott a gyomrom. Csak remélni mertem hogy nincs nagy tömeg nála, de ezek hiú remények voltak, hiszem egykor még ebéd idő van. De nem baj, éhes vagyok és nem vagyok hajlandó megint kínait rendelni.

*

 Kopogtattak az ajtón. Luke-kal mi is nemrég értünk haza, de Logan aztán pontos srác. Luke még éppen a fent lévő dobozokat hozta le az emeltről, szóval én nyitottam ajtót.

- Szervusz, Logan! – mosolyogtam rá. – Gyere be!

- Kösz, Lorelai. – viszonozta a mosolyomat majd belépett az ajtón. – Lehet, hogy nem kéne vele törődnöm, de a városban mindenki, aki mellett eljöttem kocsival, vagy vigyorogva integetett, vagy csak sejtelmesen mosolygott. Ja a szomszédból a nő, Babett, igaz? Azt mondta: Üdv, itthon!

- Ja igen, figyelmeztethettelek volna. – Teljesen megfeledkeztem róla. – Elszóltam magam az eljegyzésetekről, és ebben a városban minden futótűzként terjed szóval…

- Ja, semmi baj, csak furcsálltam. – legyintett.

- Hát, lassan hozzá kell majd szoknod. – jegyeztem meg.

- Igen, szerintem menni fog. – bólogatott. – Helló, Luke!

- Logan! – Luke letette az utolsó turnus dobozait és kezet fogott Logannel. – Hogy vagy?

- Jól köszönöm! És maga?

- Megvagyok, de kérlek tegezz. – kérte Luke. – Elvégre nemsokára családtagok leszünk hivatalosan is.

- Szívesen Luke.

- Na jól van akkor álljunk is neki. – indítványoztam. – Mindenki kapjon fel egy dobozt és amennyi fér annyit pakolunk.

Beleegyeztek, úgyhogy nekiálltunk kihordani először a dobozokat. Nagyjából a fele be is fért a három kocsiba, úgyhogy azokat szállítottuk el első körben. Én mutattam az utat, a két pasi követett. Ott kirakodtunk, majd mentünk a következő adagért.

  Hozzávetőleg egy óra alatt sikerült mindent átvinni az új házunkba, amit kellett. Az utolsó kör előtt én mentem ki utoljára a házból. Furcsa érzés volt, de mosolyogva csuktam be az ajtót, elvégre visszajövök még ide, nem is kevés alkalommal.

- Mi lenne, ha holnap este átjönnétek egy vacsorára. – vetette fel Logan, mikor kikísértük a kocsihoz. – Főznék valamit, beszélgetnénk.

- Ez egy jó ötlet. – helyeseltem, majd ránéztem Lukera, hogy mit szól hozzá.

- Szerintem is. – bólogatott. – Egyre többet lesz használva az a konyha.

Erre mindhárman nevettünk.

- Akkor este hétre várlak benneteket. – mondta Logan.

- Rendben, és köszi a segítséget! – hálálkodtam.  

- Én köszönöm, hogy nem kell a nővéremék házában laknom többet. – kuncogott, aztán beült a kocsijába.

- Jaj, majd’ elfelejtettem! – hajoltam be hozzá az ablakon. – Rory azt üzeni, hogy már október 20-án itthon lesz. Kérte, hogy mindenképpen adjam át, ha esetleg nem lenne ideje felhívni.

- Nahát, ennek nagyon örülök! – Ez látszott rajta, az arca is kivirult. – És köszönöm, hogy átadtad.

- Persze! – mosolyogtam rá, majd hagytam, hogy feltekerje az ablakokat.

Megvártuk, még elhajt a ház elől, aztán megfogtam Luke kezét és elindultam a ház felé. Ő kénytelen volt követni. És ezzel elkezdődött egy újabb fejezet az életünkben egy új helyen. De jó érzéseim voltak ezzel kapcsolatban.