20. fejezet

Sziasztok! :) Na elkezdődött a hét, és hogy (remélem) feldobjam a hétfőtöket, hoztam a 20. fejezetet. Már csak két fejezet van vissza ebből az "évadból" aztán majd jön a 9. évad :D
Na jó olvasást!
Puszii
Regii

20. fejezet

Újra itt

(Lorelai)

Leesett az első hó a télen, szerda reggel. Így hagyományosan ittam egy forró csokit Lukekkal itthon, de azért mikor kinyitotta a kávézót, nála egy kávét is felhajtottam. Megvártuk míg Ceaser beért, majd Luke elindult olyan tíz körül a reptérre, de útközben kitett a szállónál. Michele már bent volt mikor odaértem.

- Késthél. – közölte, ahogy beléptem az ajtón.

- Tisztában vagyok vele. – Töröltem meg a lábamat a szőnyegben. – De amint látod, leesett az első hó, és megbénult a közlekedés. Minden vezetőnek tíz pontot esett a hóval együtt az IQ-ja.

- Én is ehrre fognám. – nézett rám lesújtó pillantással. – Én máhr itt vazsok egy óhrája és váhrok rhád.

- Miért vagy itt egy órája, negyed 11-et beszéltünk meg. – értetlenkedtem. – És nem is késtem sokat még csak öt perc múlva lesz fél.

- Nem teljesen mindezs? – forgatta a szemét. – Itt voltam, te meg nem.

- Sajnálom. – mondtam, miközben levettem a kabátomat. – De te miért vagy ilyen kedves ma reggel?

- Merht rheggel ván, és fárhradt vazsok. – morogta, gépelés közben. – És merht késtél.

- Michel…

- Jól ván na. – dobbantott egyet. – Lilian szakított velem. Sak ízs. Hárhom ’ét után.

- Na, de miért? – csodálkoztam. – Hiszen olyan jól megvoltatok. Mi történt?

- Én is ázt ’ittem, ’ogy jól megvazsunk, de áztán, tegnap este kijelentette, hogy márh nem szerhet és odaadta a rhuáimat amiket nála ’agytam. – hadarta, szinte alig értettem, pedig már értem „Micheleül”.

- Csak így? – pislogtam.

- Sak így. – szomorkodott tovább.

- Akkor ezért vagy már bent negyed tíz óta, eltaláltam?

- Azt ’iszem. – húzta a száját.

Megdörzsöltem a hátát, vigasztalásképpen.

- Sajnálom, Michele. – mondtam őszintén. – De tudod, mit? Ha így kidobott, tegyél rá magasról. Az ő baja, hogy ellökött magától. Találsz te sokkal jobbat nála, és addig is a régi leszel legalább.

- Igazad le’et. – sóhajtott fel. – Én mindig is, ’sak Michele voltam, a szingli, nem is való nekem ez az egész.

- Ne butáskodj. – csóváltam a fejem. – Ha eljön az ideje, megtalálod a nagy Ő-t. És róla tudni fogod, hogy ő lesz az, aki mellett le tudod élni az életed. De addig is, mi itt leszünk neked, barátnak.

  Rám mosolygott.

- Az jó lesz.

- Na, megyek leteszem a holmim aztán felváltalak kicsit, kéne egy-két papírmunkát csinálnod az irodában. – váltottam hivatalos hangnemre, csakhogy legalább a figyelmét eltereljem.

(Luke)

- Megjöttünk. – Állítottam le a furgont a házunk előtt. April, csodálattal meredt ki a szélvédőn.

- Nagyobb, mint a miénk. – jegyezte meg széles mosollyal. – És nagyobb a kertje is.

- Bizony. – bólintottam, miközben mindketten kiszálltunk. – És van hátul egy tó is. Ha befagy még korcsolyázni is lehet rajta majd.

- Az klassz! – örvendezett April.

Lenyitottam a furgon hátulját, hogy kivegyük a lányom csomagjait. Csak egy bőröndje, meg egy kisebb sporttáskája volt, azon a válltáskán kívül, amit most a kezében fogott.

- Tetszik ez a hely. – mondta és átvette tőlem a sporttáskáját. – Olyan békésnek tűnik. Végre egy hely ahol igazán el tudlak képzelni.

Furcsállkodva néztem rá.

- Miért az előző lakásomban nem tudtál?

- Hát… valahogy sosem illettél oda. Bele a lakásod képébe. – ismerte be. – Ezt sosem mondtam, de mindig így láttam.

- Hm… - Érdekes megállapítás volt, és lehet, hogy igaza is van. Azt hiszem én is így látom, mióta ideköltöztünk Lorelaial. Boldogabb vagyok, így mint valaha voltam.

   Bementünk a házba. April bent is csak ámuldozott a berendezésen, és mindenen. Felmentünk a lépcsőn, és megmutattam neki a vendégszobát, ami most és nagyjából mindig az ő szobája lesz.

- Ez a tiéd. – nyitottam be. – Lorelai vett neked ágyneműt, remélem tetszik. A szekrény üres, belepakolhatsz. A fürdőben találsz vendégtörölközőt és még papucsot is.

- Hűha, okés, köszi.

- Lorelai imád vásárolni, de azért remélte, hogy nem vitte túlzásba. – kuncogtam. – A kávézóban ebédelünk, odajön ő is. De majd csak egy óra múlva addig, nyugodtan rendezkedj be, nem sürgetlek.

- Ó nem, most nem akarok pakolászni, menjünk most a falatozóba. – vigyorodott el. – Ha lehet. Iszonyú régen jártam ott, és szeretnék találkozni a többiekkel.

- Oh… hát, ha akarod, akkor mehetünk. – vontam vállat. Hihetetlen milyen lelkes és hogy máris mennyit változott kevesebb, mint fél év alatt.

(Rory)

Nem is telt olyan sok időbe mire elbicegnem a kávézóig. Normális esetben öt perc alatt ott vagyok, de mankóval, úgy húsz percet számoltam. Ebből lefaragtam ötöt. Miután túltettem azon, hogy milyen büszke is vagyok magamra, megmáztam a lépcsőt, és bementem.

- Rory, Szívem, de jó, hogy látlak! – pattant fel Patty az ablak melletti asztaltól, és csontropogtató ölelésben részesített. – Hogy vagy?

- Nagyon jól köszönöm. – mondtam miután elengedett. – Elvileg még pihenek, de muszáj volt idejönnöm, már hiányzott ez a hely.

- Meghiszem azt. – kacsintott rám.

Patty után megrohamozott Kirk is, és mondta, hogy szívesen felajánlja gondozói szolgálatait, ha bármire szükségem lenne. Miután ezt udvariasan visszautasítottam, jött Lulu, hogy megölelgessen, majd Gipsy és végül Babette szájából hangzott el a megmentő mondat:

- Jól van, most már hagyjátok szegény lányt, hiszen enni jött.

Mindenki szabadkozva ült vissza a helyére és hagytak kibontakozni. Csak azt nem tudják, hogy Babette, szinte minden nap átjön, hogy főzzön nekem egy bögre kakaót, és hogy megkérdezze, hogy vagyok. De nem bántam. Örültem, hogy mindenki törődik velem.

 - Nocsak, Rory! – kiáltott fel Ceaser. – Mit hozhatok neked?

- Áfonyás palacsintát kérek és egy kávét. – rendeltem, majd leültem a pultoz legközelebb eső, egyetlen szabad asztalhoz.

Úgy volt, hogy Lane is ilyen tájt jön ide, de egyelőre még nincs itt. Viszont éhen haltam. Míg vártam, a magammal hozott újságot olvastam, majd egyszer csak nyílott az ajtó és bár nem Lane lépett be rajta, mégis örültem.

- Luke, April! – szóltam rájuk, mert nem tudtam volna túl gyorsan felállni.

- Rory! – örvendezett April, majd idesietett és megölelt. – De örülök, hogy látlak.

- Én is. – mosolyogtam. – Szia, Luke!

- Helló, Rory. – viszonozta a köszönésemet, miközben a kabátjából hámozta ki magát. – Hogyhogy te itt?

- Unatkoztam otthon és már hiányzott a kávézó.

- Ugye? Nekem is. – mondta April. – Hallottam mi történt veled. Jól vagy most már?

- Igen sokkal jobban. – biztosítottam róla. – Na de ülj le, beszélgetünk, egy kicsit, hogy ne unatkozz.

- Én itt sose unatkozom. – mondta, de azért leült szemben velem.

- Hogy tetszik, a ház? – érdeklődtem. – Jó nagy, igaz?

- Hatalmas. – kontrázott rá. – De nagyon szép. A szobám is tetszik. Na meg a kert!

- Nem semmi, mi? – kuncogtam. – Ugyanígy reagáltam mikor először jártam ott. De jó hely.

- És hallom te most a régi házatokban élsz a barátoddal.

- Igen, Logannel. – feleltem. – Szükségünk volt egy helyre, és mivel anyáék úgyis költöztek kapóra jött. Na meg a házunktól sem akartunk megválni.

- Elhiszem. – bólogatott megértően. – Én sem szívesen költöztem ki Új-Mexikóba, de muszáj volt.

- Milyen ott?

- Egész jó. – ingatta a fejét. – Az osztálytársaim nagy része kedves, segítőkész, a tanárok is elmennek. Maga a környék is szép, és jó, de sokszor van még mindig honvágyam.

- Hát persze. –bólintottam. – Mikor én kimentem dolgozni külföldre nekem is hiányzott itt minden.

- Luke mesélt róla. – jegyezte meg. – De mondta, hogy már új állásod van.

- Igen, ünnepek után, hétfőn kezdek. – vigyorodtam el. – Már alig várom.

- Majd egyszer én is szeretnék dolgozni, de addig még pár évet várnom kell. – húzta a száját. - Szívesen lennék tanár. Biológia, vagy akár földrajz.

- Nekem ezek valahogy sosem tartoztak, a kedvenceim közé, de ha te szereted őket, akkor rajta! – bíztattam. – Jó tanuló vagy, igaz?

- Igen.

- Akkor rengeteg lehetőség áll előtted. – kacsintottam. – Választhatsz. Új-Mexikóban is biztos van egy csomó egyetem. De még van három éved, hogy eldöntsd. Jól számoltam?

- Igen, még csak idén kezdtem a gimnázium első évét. – bólintott.

Ekkor lépett hozzánk Luke egy tányérral és egy bögrével.

- A palacsinta, és a kávé. – mondta mellé. – Jó étvágyat Rory! April, hozzak neked valamit?

- Csak egy üdítőt, apa, köszi.

- Máris.

 Azzal már fordult is vissza a konyhára

- És, várod már az ünnepeket? – kérdeztem tőle.

- Igen, a Karácsony a kedvenc ünnepem. – mosolygott.

- Élvezni fogod. – jelentettem ki. – Stars Hollow-ban mindig minden ünnep nagy muri. Én szeretem.

- Kíváncsivá tettél.

- Ez volt a célom. – nevettem, majd nekiláttam a késői reggelimnek, miközben Luke kihozta April italát.

Ismét nyílt az ajtó, és most már barátnőm jött be rajta. Arca kipirult, haja copfba összekötve. Látszik, hogy sietett, mert zihált is.

- Jaj, helló bocsi csak… April! – csodálkozott el, mikor a lány hátrafordult, és ő meglátta.

- Lane, de jó! – April felállt, hogy átölelje barátnőmet. – Téged is ezer éve nem láttalak.

- Ez így van, hogy vagy, Kicsim? – kérdezte. Olyan volt a hangja, mint egy igazi anyukáé. Büszke voltam rá.

- Jól, köszönöm, és te? – kérdezett vissza April. – Majd szeretném látni a kicsiket, Luke mesélt róluk.

- Megbeszélünk egy napot és akkor átjössz megnézni őket, rendben?

- Oké, kíváncsi vagyok mennyit nőttek!
- Rengeteget. – forgatta a szemét Lane gondterhelten. – Már izomláz van a karomban.

Erre már mindhárman nevettünk.

- Luke nem is mondta, hogy jössz. – ráncolta a homlokát Lane. – Mondjuk rég beszéltem vele úgy igazán. Itt töltöd a Karácsonyt?

- Még szép! – mosolygott a lány boldogan. – Alig várom.

- Na, helyes!

April félreállt az asztaltól, majd így szólt.

- Na, hagylak benneteket, beszélgetni.

- Maradhatsz nyugodtan, húzz ide egy széket. – ajánlottam.

- Nem szeretnék zavarni, és amúgy is megígértem apunak hogy besegítek. – válaszolta. – Majd találkozunk még.

- Ez egész biztos. – feleltük.

April itt is hagyott bennünket, hogy a pult mögé vegye az irányt, és ekkor Lane hozzám fordult.

- Bocsi, hogy késtem, de most sikerült őket elaltatnom. – szabadkozott. – Mindegyiknek hisztis napja volt. Anyám vigyáz most rájuk egész nap, mert este Zac elé megyek a reptérre.

- Naa, szóval végre hazajön? – mosolyogtam.

- Igen-igen már nagyon várom. – Látszott a csillogó szemén, hogy tényleg így van. – Nem hosszabbítják tovább az idejét, ugyanis Karácsony van, és a gitáros is visszatért, úgyhogy…

- Na az jó. Majd az ünnepek után egyszer beülhetnénk valahová négyesben.

- Jó ötlet! – értett egyet. – Logan hogy van? Dolgozik?

- Ahogy azt kell. –vigyorogtam. – Végre talált egy állást, és minden oké. Hétfőn én is kezdek már az újságnál, amiről a múltkor meséltem.

- Igen emlékszem. – bólintott. – Izgulsz már?

- Csak kellemesen. – feleltem. – Vasárnap leszek szerintem igazán ideges, amire még a másnaposság is rá fog tenni egy lapáttal. – nevettem el magam.

- Igen, Lorelai esküvője. – vigyorgott Lane. – Az nagy buli lesz, ahogy benneteket ismerlek. Sajnálom, hogy én nem tudok majd veletek hajnalig tivornyázni.

- Majd az enyémen, Drágám. – nevettem.

- Megbeszéltük. – kuncogott.

- Ja, amúgy bocsi, hogy én már rendeltem, csak éhes voltam már. – böktem a palacsintámra, aminek alig a fele fogyott csak el.

- Ja, semmi baj, én úgyis ettem otthon, csak kávét iszok. – legyintett. – És Lorelai várja már a Nagy Napot?

- Várja bizony. Most délutánonként a szervezéssel van elfoglalva, minden nap a nagyihoz jár, hogy megbeszéljenek mindent.

- Anya-lánya kötődés. – vont vállat.

- Igen, náluk későn kezdődött, de határozottan elkezdődött. – mondtam. - És ez jó dolog.

- Nahát, Lane elszabadultál? – lépett ide Luke. – Örülök, hogy jöttél. Mit hozhatok?

- Csak egy nagy bögre Luke-kávét, légyszi. – rendelt barátnőm.

- Enni nem is kérsz?

- Ettem otthon, köszi.

Luke eltette a céduláját, tekintve, hogy ezt felesleges volt felírnia, majd a pult mögé lépett, hogy töltsön kávét.

- Hiányoztál már. – mosolygott rám Lane őszintén.

- Te is nekem. – feleltem rá. – Jó hogy ez ma összejött.

- Így van. Legalább láthatom a gipszedet. – nézett le az asztal lábához. – Még senki nem írta alá? Szégyen és gyalázat! Lehetek az első? Luke, kérek egy filcet is a kávé mellé!

És akkor láttam meg, hogy amitől tartottam nem igazolódott be. Lane attól, hogy anya lett, ugyanaz a lány volt, ugyanúgy a barátnőm.

(Lorelai)

Ültünk anyámmal a hatalmas étkezőasztalnál, amit beterítettünk, egy csomó papírral és mappával. A készülődés sok rendetlenséggel, írogatással és kávéval jár, ezt már megtudtam.

- Nagyon jól haladunk. – jelentette ki. – Az ülésrend megfelel így?

Kezembe vettem a mappát, a terem tervrajzával. Végigfutattam a szemem a neveken, majd néhányat kicserélve visszaadtam anyának.

- Köszönöm. – Vette át. – A tortát, és a díszítést megbeszéltük, virágokat is, ugye?

- Igen azokat is. – feleltem. – Elképzelhető, hogy végeztünk? – ámultam el. Pár napja még ez a tenger sok dolog végeláthatatlannak tűnt és attól féltem szombatig be sem fejezzük a szervezést.

- Igen azt hiszem. – mondta. – A próba vacsora lehet itt nálunk? Ezt még meg akartam kérdezni, mert már mindent megbeszéltünk, csak a helyszínt nem.

- Ha nektek nem probléma…

- Lorelai, megszámlálhatatlan partit tartottunk már itt, miért okozna gondot? – forgatta meg a szemét.

- Nem tudom, csak megkérdeztem. – Magam sem tudtam miért. – Akkor azt megköszönnénk.

- Tartunk egy rendhagyó péntek esti vacsorát. – kuncogott fel. Érdekes megközelítés volt. – Azt hiszem akkor mindent megbeszéltünk, kérsz még egy kávét, vagy pogácsát?

- Nem köszi, anya, mennem kell. – emelkedtem fel a székről. – Luke-kal és a lányával ebédelek .

- Igen? – mosolyodott el. – Milyen a kislány?

- Már nem is olyan kicsi, 14 éves. De aranyos, olyan okos, mint Rory, nagyon megkedveltem.

- Ennek örülök. – mondta, miközben nekiálltunk összerakni a papírokat. – Azt mondtad már nem élnek itthon az anyjával…

- Nem, Új-Mexikóban élnek, de nálunk tölti a Karácsonyt, és így az esküvőnkön is itt tud lenni. - feleltem. – Szóval ott majd ti is találkozhattok vele.

- Már várom. – Úgy látszott tényleg így volt. – Menj csak nyugodtan, ezt majd én összerakom.

- Biztos?

- Persze, úgyis van egy rendszerem. – legyintett. – Kikísérlek.

Azzal elindultunk kifelé.

- Puszilom apát. – mondtam, majd felvettem a kabátomat, és miután elköszöntem anyámtól, kiléptem az ajtón, a hóba.

Kocsival Luke kávézójáig vezettem. Szerencsére az utakat már felsózták, most nem volt probléma a közlekedéssel.

Már vártam, hogy találkozzak Aprillel, régen láttam. Leparkoltam az út szélén, és bementem a falatozóba. Aprilt egyelőre nem láttam, viszont nagy volt a meglepődésem, mikor lányom ott ült az egyik asztalnál, Lannel.

- Rory? – mosolyogtam rá, és odalépve adtam neki egy puszit. – Mit keresel itt Szívem?

- Nem tudtam otthon ülni, így találkoztam Lannel. – magyarázta.

- Jól tetted, szia Lane! – üdvözöltem őt is. – Hogy vagy? Fiúk megvannak?

- Meg-meg. – vigyorgott boldogan. – Hisztiznek, és másznak állandóan, de azért imádnivalók.

- Majd egyik nap átnézek, meglátogatom őket.

Alig fejeztem be a mondatot valaki a nevemet kiáltotta. April sietett felém a pult mögül. Arca kipirult, és rajta egy hatalmas vigyor ült.

- Szervusz April! – öleltem meg. – Csakhogy végre itt vagy!

- Én is ezt mondom. – nevetett. – Már hiányzott StarsHollow.

- Ezt meg is értem. – bólintottam rá. – Bolond az az ember, akinek ez a város ne hiányozna, ha elmegy.

- Egyetértek! Apu is mindjárt jön, csak hátrament a raktárba. – mondta. – Addig üljünk le!

- Jó ötlet. – helyeseltem.

- Mi már úgyis megyünk, ideülhettek. – ajánlotta fel Rory. – Logan nemsokára hazaér, és együtt ebédelünk.

- Jól van, Szívem, vigyázz magadra hazafelé és üdvözlöm Logant!

- Átadom.

Lane és Rory pár perc múlva elhagyták a helyszínt így mi ketten ültünk le az asztalhoz. Luke is nem sokkal később kiért és ő is csatlakozott hozzánk. Az egész ebéd jó volt, sokkal jobb, mint reméltem. Még egy újabb bizonyíték arra, hogy Luke-kal végre tényleg készen álljunk, és egy család legyünk.

(Rory)

Újabb húsz percbe tellett hazavánszorognom. Az ajtó nem volt bezárva, sejtettem, hogy Logan már hazaért.

- Hahó! – kiáltottam be köszönés gyanánt, miközben levettem a kabátomat.

- Szia! – jelent meg Logan az ajtóban. – Már kezdtem aggódni.

- Semmi bajom, csak most nem öt percbe telt eljutni a falatozóig meg vissza. – Adtam neki egy csókot. – Összefutottam Luke lányával is képzeld. Jót beszélgettünk.

- April, ugye, így hívják? – ráncolta a homlokát. Közben leültünk a konyhába, ahol már meg volt terítve.

- Igen. Aranyos kislány. – bólogattam. – Hmm.. mi az ebéd?

- Csináltam sajtkrémlevest, meg sül a krumpli a sütőben. – válaszolta, mialatt kitette az asztalra a lábost. – Merjél.

- Jó illata van. – jegyeztem meg kezembe véve a merőkanalat. – És mi újság volt a munkahelyen?

- Semmi érdekes. – vont vállat. – Viszont Honor felhívott.

- Na, igen?

- Igen, azt mondta hívott téged is, de nem ért el.

- Ja, persze, itthon hagytam a mobilomat. – forgattam a szemem. – És mit mondott?

- Azt, hogy minden rendben. Josh nagyon jól fogadta a dolgot. Ma például könyvtárba ment, hogy kivegyen néhány könyvet ezzel kapcsolatban. – kuncogott, és közben ő is mert magának. – Szerintem meglesznek.

- Na, mondtam én neki, hogy nem lesz semmi baj! – mosolyodtam el. – Nagyon jó szülők lesznek.

- Én is mondtam nekik. Ja és Honor azt mondta, nagyon szépen köszöni a tegnap estét. Megkért, hogy adjam át. Úgy tűnik sokat segítettél neki.

- Csak megnyugtattam, és elmeséltem Lane történetét a gyerekvárással. – vontam vállat. – Örülök, hogy jól vannak, mond meg neki, hogy szívesen.

- Majd te megmondod neki, ugyanis azt is mondta, hogy hívd majd fel, hogy mikor tudtok összefutni. – folytatta.

- Áh, rendben. – nevettem. – Majd ha levették a gipszet, biztos elmegyek vele vásásrolni.

- Örülni fog neki.

- Biztosan. – értettem egyet. – Finom a leves.

- Nem lett olyan rossz, igazad van. – vigyorgott önelégülten. – Szakácsnak kellett volna mennem…

- Még nem késő semmi, Szívem! – viccelődtem tovább.

Úgy tűnik, hogy most tart az idill itt StarsHollowban, amire anyáék esküvője fogja rátenni a pontot. De számomra nem lesz túl felhőtlen-jutott eszembe hirtelen. Hiszen itt lesz Jess is. Nem tudom, hogy fog reagálni megint, ha együtt lát minket Logannel, és nem tudom, én mit fogok reagálni, ha meglátom ismét StarsHollowban. Azt se tudom, mikor érkezik, vagy

 hogy meddig marad. Legbelül tudtam, hogy fölösleges ezen görcsölnöm, mert most boldog vagyok és ezt semmi sem teheti tönkre, de tapasztalatból tudom, hogy az exekkel sosem volt könnyű.