Na itt a következő feji!! :)) Komikat! (L) *-*
A találkozás
Rory
- Egy házat hármunknak? - még a szám is tátva maradt a döbbenettől. A kocsi a sötétjében nem láttam az arcukat, még anyáét se a visszapillantó tükörből. de biztos voltam benne hogy mosolyog.
- Bizony egy óriási házat. - túlozta anya.
- Ilyen nagy? - nézett nagyot Luke. - Én még nem is láttam. Mekkora?
- Ahogy a nagyszüleimet ismerem, egy kacsalábon forgó palota. - tippeltem. - Még kis tavacska is van a kertjében, mi?
- Igen. - válaszolta anya nevetve. - Komolyan van. állítólag tényleg kicsi, de hihetünk mi az ingatlanosoknak?
- Te jó ég! - pislogtam. - De miért akarják annyira megvenni nektek azt a házat.
- Nászajándéknak. - felelte Luke. - Azt mondják, úgyse tudnának mást venni.
- Járt már a nagyi a plázában? - forgattam a szemem. - Ott biztos találna valami szépet, ami nem olyan súlyos, mint egy ház.
- Szó szerint. - helyeselt anya. - De mindegy már úgy is megkapjuk. Golmore-éknál nem lehet vitatkozni.
- De mit fogunk mi kezdeni akkora nagy házzal? - kérdezte értetlenül.
- Bebútorozzunk. - javasolta anya. - Vehetnénk, egy csomó bútort képzeld csak el. A saját szobádhoz tartozna, egy saját fürdőszoba, sőt saját gardróbod is lehet, meg egy saját külön bejáratú második szobád, ahol bármit tárolhatsz. Az lehetne a kis könyvtárad.
- Klassz lenne. - kuncogtam. - El kéne mennünk, megnézni egyszer élőben. A nagyi biztos oda tud vezetni minket, és állítom, hogy ingyen idegenvezető is lenne.
- Nem rossz ötlet. - támogatta Luke. - Én még csak képen se láttam, úgyhogy ideje lesz tájékozódni.
- Örülök, hogy itthon vagy szívem. - ez a mondat anyától melegséggel töltött el és csak most jöttem rá igazán mennyire hiányzott.
- Én is örülök. - vigyorodtam el.
- Tényleg mesélj milyen volt a lapnál? - kíváncsiskodott anya. - A nagyiéknak nem is meséltél bővebben.
- Nagyon sok interjúra jártunk, buszoztunk, sok hasznomat vették azt hiszem. - meséltem. - Nagyon klassz volt élveztem és elég jól is fizettek. A szállás is jó volt a hotelben, bár a kávéjuk egyáltalán nem volt olyan finom, mint Luke-é. Holnap reggel az első dolgom lesz, hogy beüljek hozzád, Luke és igyak egy bögre Luke-kávét.
- Szívesen látott vendég vagy! - mondta Luke, mosolyogva. - Úgyis rég jártál nálam.
- Túl rég. - biggyesztettem le az alsóajkam. - Mi újság a szállóban anya?
- Megyeget. - ingatta a fejét anya. - Habár Sookie sokat panaszkodik, hogy nehezen bírja a munkát, de esze ágában sincs szabadságra menni pedig szülés után kénytelen lesz és akkor majd Luke veszi át a helyét egy ideig.
- Tényleg Sookie jól van? - kaptam a szaván.
- Nagyon jól, csak mondom kicsit néha morcos, de ezt már megszoktuk tőle, nem igaz? - kuncogott fel anya.
Nevettem.
- Olyan rég láttam mindenkit. - sajnálkoztam. - Holnap első dolgom lesz, hogy mindenkihez ellátogassak. Lane bír a babákkal?
- Rég járt nálam a kávézóban, tudod, most nem dolgozik egy darabig. - mondta Luke. - De Zac ugye ott dolgozik, úgyhogy elég sokat mesél és néha Lane is benéz. Úgy néz ki, hogy egész jól bír a feladattal.
- Hát persze hogy bír vele. - mosolyogtam. - Lane egy igazi hős.
Anya leparkolt a házunk előtt. Kipattantam a kocsiból és kinyitottam a csomagtartót hogy mindent kiszedjek belőle. Luke segített, ő fogta az egyik bőröndömet, én meg a másikat, anya meg csak az ajtót nyitotta előttünk. Ahogy beléptünk, letettem a cuccaimat és berohantam a szobámba. Levetettem magam az ágyra és beszívtam a párnám illatát. De hiányzott ez a hely!
- Rory, ugye nem hitted, hogy mi cipeljük be a cuccaidat? - kiáltott be anyám enyhe mosollyal a hangjában. Nevettem.
- Nem, nem hittem! - szóltam vissza. - Máris megyek!
Kisiettem az előszobába a holmimért.
- Bevittem volna. - mosolygott rám Luke. Megcsóváltam a fejemet.
- Ugyan, az enyémek. - legyintettem és megmarkoltam a bőrönd két fogantyúját és behúztam őket, de előtte még a vállamra vettem a válltáskámat is. Anya közben a konyhában, töltött pezsgőt.
- Gyertek, gyertek! - jött ki a három pezsgőspohárral a kezében. Nyomában kiszaladt Paul Anka is, akit azonnal megdögönyöztem. - Igyunk a hazaértedre.
*
Aznap este hamar elaludtam, igaz volt vagy éjfél is mire akárcsak zuhanyozni elmentem. Anyával és Luke-kal tévéztünk, meg nassoltunk, aztán én még neteztem egy kicsit a laptopomon.
Reggel pedig felkeltem már kilenckor. Anyáék már javában elmentek itthonról. Hagytak itt nekem kávét, de nem ittam, mert már előre rákészültem Luke fini kávéjára. Bedobtam egy szendvicset, aztán elindultam legelőször Lane-ékhez. Az egész város nem változott semmit, csak az volt a kár hogy elég borús volt az idő, még kardigánt is kellett vennem.
Megálltam Lane háza előtt, és olyan erővel rontottam neki az ajtónak, mint aki menekül. Minden esetre kopogásnak, még legenyhébben szólva se lehetett nevezni.
- Jó, jó nyitom már! - kiáltott ki Lane, és egy perc múlva kitárta az ajtót és ott állt a küszöbön. A fekete fénylő haja kissé kócos volt, de egy hatalmas boldog vigyor terült szét az arcán.
- Rory!! - A nyakamba ugrott és úgy szorított, mintha szét akarna törni.
- Lane, de hiányoztál! - mosolyogtam, mikor végre elengedtük egymást. - Hogy vagy?
- Köszi, jól, de gyere be! - intett és én beléptem. Pont ugyanolyan volt minden, mint legutóbb. A kicsi konyha a három bárszékes étkezőpulttal, a nappali a kistévével, és a sarokban álló számítógéppel. Még a kupi is mintha az óta megmaradt volna mióta elmentem.
- Itt semmi sem változott. - jegyeztem meg vigyorogva, miközben Lane egy tálba öntött ki burgonyaszirmot.
- Hát kinézetre talán nem, de amúgy sok minden. - húzta el a száját. - Brian kiköltözött.
- Komolyan? De miért?
- Hát, talált magának egy lányt, rögtön azután miután elmentél. - mesélte. - Vagyis nem akkor, de csak akkor mutatta be nekünk, és mivel a csaj fősulira jár ezért közel az iskolához bérelnek ketten egy lakást.
- Oh, értem. - hümmögtem.
- Egy perc, elaltatom, a kicsiket aztán csak rád figyelek, addig ülj le! - mondta Lane azzal besietett a szobába. Leültem az egyik bárszékre, és bekaptam egy szirmot. Míg azon rágódtam, nézegetni kezdte a pulton hagyott magazint. Barátnőm pár perc múlva visszaért.
- Bocsi, most már itt vagyok. - telepedett mellém. - Mesélj! Hogyhogy hazajöttél?
- Véget ért az utazás egyelőre. - mondtam. - Igazából, majd pár hét múlva visszamegyek, de már nem lesz ilyen izgi. Obamát kergetni jobb muri volt. Most már csak interjúkra fogok járkálni.
- Jól hangzik. - mosolygott rám. - Örülök, hogy itt vagy! Mikor jöttél?
- Tegnap este. - feleltem. - Már nagyon honvágyam volt és tényleg hiányoztál!
- Te is nekem! - paskolta meg a kezemet.
- Hogy vannak a fiúk? - érdeklődtem az ajtó felé pillantva.
- Ami azt illeti jól. - vonta meg a vállát. - Anya nagyon nagy segítség, viszont már gyorsabban elalszanak, de mióta másznak, kész rémálom az egész.
- Nagyon jó anya vagy, Lane. - bókoltam neki.
- Köszi. - hálásan elmosolyodott és ő is belemarkolt a nasiba. - És hogy vagy! Mesélj valamit!
- Jól vagyok habár, még mindig nem hevertem ki Logant. - sóhajtottam fel. - Néha rám tör egy érzés és annyira hiányzik, hogy sírni tudnék, érted? Valahányszor csak előkerül az a rakéta, amit tőle kaptam mindig mintha tőrt böknének a szívembe.
- Ez természetes, Rory. - csóválta a fejét Lane. - Persze hogy hiányzik, hiszen éveken át együtt voltatok, ez több volt, mint egy egyszerű kapcsolat. De meghoztál egy döntést, és te, amit eldöntesz, azt véghezviszed. Ez majd egy idő után elmúlik, hidd el!
- Nem fog. - ráztam meg a fejem. - Én nem hagyom, hogy elfelejtsem. Én miattam nem megy. Nem dobtam ki a cuccokat, amik rá emlékeztetnek, nem csináltam semmit. Nem akarom elfelejteni!
- Akkor ne tedd. - tette a vállamra a kezét. - Te nem tudtál egyszerűen nemet mondani neki, Rory. Te legalább annyira szeretted volna a házasságot, mint ő ezt te is tudod.
- Igen, de egy csomó lehetőség állt előttem, és nem akartam magam elkötelezni. - magyaráztam. - Minden olyan szabad volt, én dönthettem el hogy mi legyek, hogy mit csináljak, hogy hová menjek, és úgy éreztem, hogyha igent mondok, ezek nem lesznek.
- Ez butaság. - Oldalra biccentette a fejét. - Mennyi sok ember van, akik házasok, és mégis mindegyiknek van munkája karriere. Nézz meg minket. Zacnek ott a zenélés, és ha, gyerekek nagyobbak lesznek újra játszhatunk. Egy házasság nem a halállal egyenlő.
- Tudom. - sóhajtottam fel. - Olyan hülye voltam!
- Botlásokat mindenkinek el kell követnie. - bölcselkedett barátnőm.
- Tényleg hol van Zac? - kérdeztem észbe kapva.
- Turnén, tudod! - emlékeztetett.
- Ja persze! Majdnem elfelejtettem. - csaptam a homlokomra. - És beszéltetek? Mi újság vele?
- Nagyon jól van. - bólogatott. - Élvezi a zenélést, meg a koncerteket, de rossz hogy ilyen távol van tőlünk. Már nagyon hiányzik!
- Mióta ment el? - kérdeztem együtt érzően.
- Két hete. - fújta ki a levegőt. - Elég korán kezdek sipárogni. De azért jó hogy itt vannak a gyerekek, meg anyám.
- Mesélj még egy kicsit az eddig történtekről errefelé! - ajánlottam vidáman, mire halkan összecsapta a tenyerét.
- Ezer örömmel Rory Gilmore!
*
Mindenkinél voltam, és mindenki kitörő örömmel fogadott. Jó látni, hogy mindenki ennyire szeret itthon. Nagyjából egy órát voltam mindenkinél, na, jó Lane-nél kicsit többet. A látogatások után azonnal beugrottam Luke-hoz. Ott helyben megittam a a kávémat, és megettem egy fánkot majd, hazamentem a kocsimért, és elindultam a szállóba. Megígértem anyának hogy belátogatok.
De rég nem ültem már benne. Pedig imádtam vezetni, kényelmes is volt, és mindig jó illat volt benne. Láttam, hogy anya ki is takarította. Ez kedves volt tőle.
Az út felénél mikor éppen egy kedvenc számomat énekeltem, lefelé haladva az egysávos betonúton, amit mindenhol fák vesznek körül, megállt a kocsim, épp csak arra volt időm, hogy félreálljak.
- Jaj, ne! - nyöszörögtem. - Csak nehogy elromoljon...
A műszerfalra ugrott a tekintetem. Ahj. Nincs benne egy deci benzin se. Ezt nem hiszem el!
A telefonomért nyúltam, és kiszállva az autóból, felhívtam anyát.
- Szia Rory! - üdvözölt. - Jössz?
- Ja, mennék csak épp nincs benzinem. - mormogtam. - A takarításhoz nem járna egy tankolás is?
- Ne mond, hogy meg kellett állnod az út szélén? - úgy hallottam éppen a nevetését próbálja elfojtani.
- Ez nem vicces! - mondtam idegesen. - Legalább egy cetlit kiragaszthattál volna, hogy: Tankolj!
- Bocsi, nem figyeltem meddig van a tank. - szabadkozott anya. - De elugrok a benzinkútra neked üzemagyagért, aztán viszem.
- Oké csak siess. - most már elvigyorodtam. - Nem hoztam magamnak enni.
- Igyekszem.
Letettük, én meg nekidőltem a kocsinak. Nem épp bizalomgerjesztő itt ácsorogni, két erdőrész között. Mi van, ha kiszalad egy vérszomjas farkas, vagy róka? Vannak egyáltalán vérszomjas rókák? Olyan hülye tudsz lenni néha Rory.
Észre se vettem, hogy fel alá kezdek sétálgatni, majd a kocsim körül. Néha elhajtott mellettem egy-két autó, így már csak akkor figyeltem fel a következőre, mikor az leparkolt az enyém előtt. Éppen szembe velem. Fájdalmasan ismerős volt a jármű, és aki kiszállt belőle még inkább.
- Rory? - kérdezte a szőke hajó, srác, meglepetten.
- Logan? - annyira ledöbbentem, hogy csak ennyit tudtam kérdezni.
- Mit keresel te itt? - kérdezte és közelebb jött, de csak annyira hogy ne kelljen hangosan beszélnie.
- Én is pont ezt akartam kérdezni. - pislogtam. Tényleg itt van, vagy már megőrültem teljesen?
- Csipogták a madárkák, hogy hazajöttél. - közölte egy fél mosollyal és én köhintettem egyet majd lebámultam a cipőmre.
- Pontosan milyen madárkák? - kérdeztem gyanakodva.
- Név szerint: Emily és Richard. - felelte és mintha tudtam volna, hogy ez lesz a válasz.
- Uhm...- forgattam a szemem. - És gondoltad, hogy, jössz és megkérdezed, mi újság?
- Valahogy úgy. - tette zsebre a kezét. - Mi újság?
- Hát, semmi új. - most az arcára néztem. - Honvágyam volt és amúgy is szünetünk van most pár hétig. Kedves tőled hogy eljöttél!
- Milyen volt a munka? - érdeklődött. Miért kíváncsi rá? Hiszen a munka miatt hagytam őt ott, nem kéne utálnia?
- Nagyon jó volt élveztem. - feleltem óvatosan hátha megbántom.
- Akkor rátérhetnénk arra, hogy miért vagy itt az út szélén? - bökött a kocsimra. Kuncogtam egyet.
- Rég nem vezettem, és elfelejtettem, hogy kevés volt benne az üzemagyag. - magyarázkodtam. - Őszintén szólva azt hittem anya feltölti nekem.
- Elmehetek neked egy benzinkútra. - ajánlotta fel, és már majdnem boldogan elmosolyodtam.
- Kösz, de már anya hozza. - legyintettem. - Hogy vagy?
- Igazából így is úgy is. - hümmögte. - A munka jó, és egész jól megy minden...
- Az klassz. - bólogattam. - Mikor mész újra Chikago-ba?
- Egy hét múlva. - válaszolta. - Nekünk is szünetünk volt, és a szüleimnél voltam. Örültek, hogy eltöltök velük egy kis időt.
- Azt elhiszem. - helyeseltem. - Nehéz elhinniük, hogy felnőtt a fiuk. Anya is átéli ezt egy kicsit szerintem. Nehéz volt neki ez a majdnem két hónap.
- Ő hogy van?
- Remekül. - mosolyogtam. - Most éppen a szállótól ugrasztottam ide, de egész jól megy az üzlet is. Már jól bír vele, igaz ez sose jelentett gondot neki.
Pár percig csendben voltunk, aztán Logan törte meg a hallgatásunkat.
- Nekem azt hiszem mennem kell. - mondta és elindult a kocsija felé. - Még találkozunk...
- Igen... - bólintottam mereven, majd mielőtt beszállt volna utána szóltam: - Logan!
- tessék? - nézett rám.
- m lenne ha, néha beszélnénk telefonon, vagy e-maileznénk? - vetettem fel reménykedve hogy elfogadja az ajánlatomat. - Csak hogy tudjuk egymásról, hogy van?
- Oké, miért ne? - megeresztett felém egy szokásos Logan-es vigyort és egy intéssel beszállt a volánhoz majd elhajtott.
Bár mér rég eltűnt a kocsi az úton mégis bámultam az utat. Csak most jöttem rá, hogy mennyire is hiányzott. De legalább beszélni fogunk vagy írni. Ez már jelent valamit. Legalábbis remélem.
Egy negyed óra múlva Logan kocsija helyén anya JIP-je állt meg.
- Szia Rory hoztam neked valamit! - ugrott a ki a kocsiból nevetve. - Siettem, ahogy tudtam, de egyrészt minden úgy gondolta, hogy merően udvarias lesz, és mindenkit átenged a zebrán...
- Anya...
- másrész pedig a benzinkút is tele volt, de azért hamar előretörekedtem...
- Anya!
Végre befejezte a dumát és rémnézett s közben letette a földre a kannát.
- Igen? - kérdezte, furcsállva.
- Logan itt volt. - hadartam el. - Azt mondta, hogy a nagyiék beavatták, hogy én itthon vagyok, és el akart jönni, hogy beszélgessünk.
- Rory... - hüledezett. - Logan itt volt? Mikor?
- Most az előbb! - intettem arrafelé amerre távozott.
- Okéé - sóhajtott. - Most feltöltjük, a tankot aztán elmegyünk a szállóig, de ott mindent elmesélsz nekem! - figyelmeztetett anya és én nagyot sóhajtva öleltem át, nem tudván mi lesz ez után.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése